Részletek
Pályázat Szerző neve: harcsahorgász
Józsi, az én barátomElőszó:Pajkos szellők bújnak a lékek alá Összeverődve zölderes könnyeket sírnak a vad rianások, s kacsák pirosló lábai zúzzák a szélvizeket. Sikamlós árnyakat felhőz, és hint a vidékre, kárászt pendít a nádon, diadalt ül a fürge tavasz. Ha dúskarmú horgaikat élesre fenik a régi barátok, és éteren röppen, buzdít és hív a csatára a távüzenet, akkor pontyos álmokkal loccsanó hajnal vöröslik már a lábuk alatt, és üres vágyakat űznek a szép feleségek, mert meddőn harmatozza Ámor a combjaikat! Azon az őszön – szeptember vége, vagy október eleje volt talán – szégyentelen bőségben jöttek a balinok és a süllők a kövezésen. Kis szerencsével egy-két óra alatt be lehetett tölteni a mértéket.(Ez volt az utolsó ilyen jó év!) A húzós északi vihar fáradhatatlanul bírta napokig, és bősz hullámok tarajai csapkodtak az ostromolt köveken, majd a szél hátán nyargalva tovább, bőven permetezték a sárguló partokat.Sirályok vijjogtak szerteszét. Ügyet sem vetettek a kavargó szelekre. Lehengerlő fölénnyel uralták a teret. Kutakodó szemekkel vitorláztak és itt is, ott is bombaként csapódtak a tajtékzó hullámok közé, ha valamely óvatlan sneci a felszín közelében felejtette magát. Titkos paktumuk lehet a balinokkal, hogy egyszerre támadják a szétspriccelő küszöket. A balinok a mélyből indulva kergetik a felszínre az apróhal csapatot, míg az erre leső sirályok fentről vetik magukat a tömegesen felszínre vetődő küszök közé. És így ha valamely szerencsés megússza a balin támadását, jó lesz majd sirálycsemegének és másnapra már fehér pöttyökkel színezi elhamvadt teste a parti köveket és a stégek jobbra érdemes hátát.Horgászszíveket vidámító bőséggel élt a víz. A spriccelő rablások nyomán el-elsimult itt is, amott is a hullámok zöldesszürkére fakult vasalatlan felszíne.A kő végén ketten pecáltunk. Mintha csak egy júliusi álmos délután áztattuk volna lábunk, olyan mit sem törődő nyugalommal dacoltunk a hátunkat döngető szelekkel. Arról már régen lemondtunk, hogy a kapásjelzőkre figyelve ügyeljük a süllők támadásait. Botunkat meredeken az égre meresztve, lazára engedtük a zsinórt és egy apró hungarocell kockát húztunk a szél által magasba feszített zsinór hasába. A balinok rendszerint durván, a süllők hozzájuk illően, elegánsan feszítették a szél ellenében nagyöblű zsinórjainkat.Társam, Józsi a vasutas a szikár régi magyarok azon fajtájából való, aki mások előtt meggyőződéssel hajtogatja, hogy az asszony verve jó, de meg sohasem teszi. A víz és a halak közelsége az élete. Átlényegül, amikor kiér a partra, és hihetetlen energiák feszülnek a szemében, amikor hetekre kitelepül a rideg kövekből összehányt gátra, és fóliával takart vacka alatt pihen reggelre vastagon behavazottan. Aztán kimért nyugalommal tépdesi a befagyott zsinórjait, mintha ez a dolgok legtermészetesebb rendje lenne. Ha várható, hogy délre kisüt a nap és van esély, hogy lenyalja a tóra feszülő hártyát, akkor marad még, hiszen ilyen fagyos éjszakákon jól eszik a süllő.Vagy ha a tomboló vihar nem bír magával már és a tornyos hullámok mindent elöntve, átvernek a keskeny töltésen, akkor csak dörmög magában egyet, nagyobb köveket gördít a szélben csattogó fólia széleire, és alábújva rádiót hallgat.Józsi jó haver!Némely tavaszon, ha eszik a ponty, az angolna, a harcsa, összeröffennek itt a horgászcimborák és barikolt shardonau-től, mélyszínű merlot-tól, jó söröktől támogatottan a József nap üdvözlése sokszor egy hétig is eltart. Az ünnepelt, pedig nem fukarkodik ilyenkor akár nótákkal is biztatni a sűrű kapásokat elodázni szándékozó halakat.De ekkor, ezen az őszön ezek a nóták nagyon messze jártak. Hiába fogtuk sorra a süllőt és a balint, az én barátom szemében valahogy nem izzott a megszokott hevülettel a tűz. Mondatait nehéz köhögések szaggatták, és a szikár, edzett testét tápláló levegő is hamarabb fogyott már el, mint rendesen. A cigaretták azért sűrűen váltották egymást, és alattomosan fityegtek a szája sarkában, szűnni nem akaró krákogásokkal és görnyesztő légszomjjal kínozva a tüdejét.Hiába bíztattam rendületlenül.- Józsi! Hagyd az egészet a francba! Menj orvoshoz! Ez nem egy sima hurut!De hát, nem úgy van az! Nehogy má’ egy-két nyamvadt köhögéstől hátráljon meg az, akinek horgászathoz soha nem lehet elég goromba a szél, és nem tarthatja vissza a szakadó eső sem, vagy a szaggató hideg! Nem volt hozzászokva, hogy ilyen „apróságok” beleszóljanak a horgászatába.Értetlenül fordult vissza: - Hogy gondolhatok én ilyet? Most, amikor így jön a hal? Mit tehettem? Szívtam én is tovább a ronda bagókat és fogtam a süllőt.Három – négy ilyen jó napunk volt, aztán leállt a szél, leléptek a halak is. Józsi végig kint éjszakázott. Végül neki is lejártak a szabadnapok.Pár nap után hívtam:- Mi van veled?Lábon kihordott tüdőgyulladás volt az első diagnózis. Hetek múlva egy újabb telefon már tüdődaganatról beszélt. Mindezeket úgy mesélte Józsi, mintha csak egy szálka ment volna a körme alá. A hétvégére már jön horgászni, amíg az orvosok eldöntik, hogy mi legyen. Kemoterápia, sugár, vagy műtét, az legyen az ő gondjuk! Nehogy már ilyen „semmitelenségekkel” kösse le magát, amikor cirmos süllők várják takarosra csalizott horgait.És Józsi tényleg jött! Köhögött és zihált. Vízhatlan csizmájában taposta a szétomló kövek közé befurakodó Balatont.Aztán jött, amikor a „kemó”-tól már alig volt haja. Ha néha el-elmaradt is, akkor is csak az orvosok kedvére tett, hogy ha már annyira akarják, hát hadd macerálják benne a kórt. Úgy látszott nem tartja méltó ellenfélnek, hogy harcoljon vele, mint ahogy ebéd után a hűsölő oroszlán, kinek könnyéből a cecelégy lop inni, egyet-egyet hunyorít csak és szunyókál tovább.Lassan eljött a tavasz és a nyár is és Józsit minden kezelés közötti időszakban a vízen találta. Szemlátomást javult! Már nem zihált, nem köhögött, bár a cigarettákat azonmód falta.Később megint híre jött, hogy valami nem jól van a fejében. A tüdeje megjavult, de epilepsziás rohama volt és szédül.Erre mindjárt megvolt a Józsi-féle válasz: Berénybe megyünk pontyozni két hétre. Ő éjjel-nappalra leköltözött a partra, mi többen haverok munka után, vagy hétvégén mentünk. Mikor tehette, őrizte a család, mint egy gyermeket, nem mehetett a vízbe, hiszem bármely pillanatban beleszédülhetett. Amint az asszonyt már elég távol tudta, már nem volt jó, ahogy én etettem, vagy behordtam a horgát, hanem mindjárt melles csizmát húzott és a tejjel erjesztett kukoricával személyesen etette meg a pontyait. Ugrásra készen figyeltem minden mozdulatát, de nem mutathattam, hogy aggódom, amikor ő maga ilyen magasról lesajnálja az áruló test halálos makrancoskodásait.Talán ettől a vagányságtól rettent meg a kór! Nem mert előbújni sem akkor, sem az óta! Most már megint tavasz van, és az én barátom rendszeresen randevúzik, hol a fonyódi pontyokkal, hol a kőgát süllőivel. Akik ismerjük, reméljük, hogy még évtizedekig csak az ő hívó szavuknak fog engedelmeskedni és, mint eddig, légypiszokként seper le magáról minden settenkedő bajt!
2008. január 4.
Sajnos összecsúsztak a sorok a beillesztés után
1 tag értékelte
| A "reality" értékelése |
|
5.0 |
Az értékeléshez kérjük lépj be, vagy regisztrálj
0-bol 0 tag találta ezt a értékelést/hozzászólást hasznosnak
Jozsi, az en cimboram, 2008. április 05. Szerzője Neduddghii - Saját értékeléseim - Top 50 Reviewer
| A "reality" értékelése |
|
5.0 |
Értékelés jelentése a moderátornak
Copyright 2006. All Rights Reserved.
|