Ma már elporladtak a csontok is az avar alatt, mégis van, kinek emlékezetében bántón sejlik fel a múlt.

 

 

Kalocsai Márton sárgán az epétől tépte fel az ajtót s a vékony bekecsét magára kanyarítva ugrott be a terepjáróba. Régóta érezte ő ezt, előtte nem játszhatta meg magát Hilda olyan könnyen! Még hogy a barátnőjénél van! Nocsak, legalább valami hihetőbbet hazudott volna, de még ahhoz is buta. Csak az a szép kis pofija ne zavarta volna meg az ő agyát is évekkel előbb! Most aztán irány megvédeni a becsületet! Mire az erdészházhoz ért, a hó fél méterre is a tengelyt akasztotta. Úgy csörtetett föl a tornácra, mint egy megvadult szarvasbika csak az agancsok hiányoztak róla. Igaz, ami igaz, azok is rögtön a fejéhez nőttek, amint az ajtót berúgta. Hilda ott hentergett a pattogó hasábok fényénél a Vizes Józsival! Márton zöld szeme úgy megharagosult, hogy festeni se lehetett volna sötétebben. Kezébe kapta a kandalló melletti piszkavasat s eltángálta a Józsit erősen! Annak biza nemigen volt ereje a védekezéshez, annyi tisztesség azért szorult belé, hogy a megrontott asszonyt védte a pucér testével. Márton amúgy hallgatag ember hírében állt, nem is esett szó sem ezen röpke idő alatt amíg az események tartottak. Asszonyára szórta az eldobált ruháit és fordult a sötét erdőnek kifele.- Szedd a lábad, mert a fiad éhezi a vacsorát!- bődítette el magát.

 

Amint Hilda meghúzta magát az anyósülésen, szinte kirobbant a fák közül s a rövidebb utat kereste. Ismerte ő ezt a cserjést, pusztította eleget fáját is, vadját is. Az asszony nem szólt egy szót sem, Márton meg úgy gondolta, higgadt fejjel többre megyen vele. Megütni…azt nem, még meghóna a gyönge lélek.

 

-De a fene essen abba a viszketeg fajodba!- sóhajtozta. Az asszony meg hallgatott, jobban is tette.

 

Marcika sírva várta s az elébe tett tejbegríz sem oldotta egy ideig a félelmét. Olyan bánat költözött kicsi szívébe, mint aki előre megérzi valami nagy rossz közeledtét. Álma ijesztő volt. A fák sűrű erdeje között apját látta vérző szívvel. Sikoltozására Márton és Hilda is megrettent. Féltőn ülték körül a rémült, síró gyermeket. De az csak az apját cirógatta s bontogatta a szíve tájékán a vastag flanellinget.

 

Máté nem ment be a hálószobába, csak úgy ruhásan lefeküdt a nappali pamlagára.

 

- Mi van fiam, mi lelt?- kérdezte gyengéden megsimogatva a kicsi kezet.

 

- A szíve, édesapám, a szíve!- sóhajtotta elkerekedett kis szemeivel.

 

- Aztán mi van te kis látnok az én szívemmel?- mosolygott Márton.

 

- Vérzett az…nagy hóban…nagy puska…-motyogta zavartan.

 

- Aludj fiam, korán itt a reggel!- lapogatta meg arcát nagy tenyerével Márton. Hildára nem nézett most sem. Kifordult a szobából és bevackolta magát az ajtó melletti pamlagra. Nem kellett várnia az álomtündért.

 

Vizes József nyögve küzdötte közel magát a kandalló tüzéhez, hogy sok sebből vérző testét legalább a meleg érje. A gyűlölet úgy megsokasodott a lelkében, hogy keserű vérét köpködve átkokat szórt ellenfelére.

 

Mert hát azok voltak ők régóta a Hilda miatt. Elvette volna ő is a lányt csak, hát annak jobban tetszett a Kalocsai Márton takaros háza, meg a teli pénztárcája! Nem bírta kivárni, amíg ő is megtollasodik. Pedig nem mérte szűken az idő azt sem, hiszen idősb Vizes József gyár igazgató lett. No nem a maga esze által, hanem hát mire való az a piroskönyv, amit kiállított neki a pártja. Mindjárt lett tekintélye s csak úgy reszelték nyelvükkel a talpát a nyerészkedni akarók. Nem is kellett ezután magyarázkodnia, mert a törvény ő volt mostan a nép nevében. Ő

 

gondolkodott, hogy jól menjenek a dolgok. Mert hát mit tudják ezek a dolgozók, hogy mi válik hasznukra majdan ebben a közösségben. Egy célért kell küzdeni, de megvan mindenkinek a teendője. Legjobban az tetszett idősb Vizes Józsefnek, hogy a vadászatba begyakorolhatta magát s mint amolyan fontos ember, a nálánál nagyobbakkal eszmét cserélhetett. Egy- egy ilyen vadászházi dáridó biza sokat hozott a konyhára s a közöst is látványosan emelte. Olyan irodára és persze titkárnőre tett szert, hogy a rendőrkapitánynak is majd elállt a lélegzete. Jól kifizetődő volt egy-egy jókor szállított őz, vagy vaddisznó a megyei elnöknek, de igazából a központi bizottság vezetőinek küldött kis élelem csomagok gyakoroltak igazi hatást az előmenetelére. Nyugodtan alhatott a jövőt illetően. Aludt is volna, ha az esti elmélkedésébe a telefon csengése bele nem hasít. Bosszúsan kapta fel, mert az asszony éberen fürkészte a csengetések lefolyását. Most csak nyöszörgés jött a vonal  túlsó végéről.

 

-Kia? Mit bohóckodsz, erre futja csak az eszed!?- morrant mérgesen. Már többször zavarta valamelyik irigye, ideje volt hát móresre tanítani!

 

-Ne tedd le fater, én vagyok az Jozsó…- a hang, erősen ismerősnek tűnt és nagyon meggyötörtnek.

 

- Mi a ménkű van veled, és hol tekeregsz?- vonta a fiát kérdőre.

 

- Gyere ki értem a vadászházba és hozz sok kötszert meg egy kevés ételt, és pálinkát!- idősb Vizesnek elnyílt a szája s szeme rendesen.

 

- Mit bolondozol éjnek elején velem? Ne tégy már bohócot belőlem!

 

Ebben a cudar nagy hóban még megtalálni is nehéz a vadászházat, nem, hogy falatozni menjek!- morogta, mint vén medve.

 

- Pedig muszáj kijönnöd, de egyedül gyere! Szörnyen elvertek…

 

- Micsodát?- hördült fel az öreg.- Ki tette?!

 

- Gyere minél gyorsabban, siess!- aztán a hívó elcsendesedett.

 

Az asszony már csak a hátát látta, amint eltűnt a sűrű estében. Nehéz útján azon morfondírozott, hogy vajon kinek lehetett útjában Jozsó, de csak egy ember képe ragadott meg emlékezetében. Aki se embert, se istent nem félte…az hát, a Kalocsai Márton!

 

Már a tűz is kihunyóban volt, amikor belépett a tornácról. Hátrahőkölt, mert fiának ilyen cudar ábrázatjára nem számított.

 

-Hogy a villám vágna belé!- kiáltotta.- Az volt, ugye?- faggatózott.

 

-Az hát…- nyögte Jozsó eltorzult arccal – hogy szoruljon ki az ilyenből a levegő!- sűrűn felszisszent amint apja nekiállt a sebek tisztításának.

 

- Ok nélkül nem támad még a vad se…-dünnyögte döbbenettel az öregebb. Tekintetével valami kemény, egyenes tárgyat kutatott, mert kétséges volt előtte, hogy a kölyök alkarja törés nélkül megúszta ezt a véletlen randevút. Jó óra is eltelt mire sikerült a fiát járóképessé tenni. Közben meghányták - vetették a történteket s abban maradtak, hogy kinn marad pár hétig Jozsó az erdőben, ő meg a gyógyulás érdekében kihozza majd az orvost.

 

- Teréznek megmondom, hogy a központba hívattak az este sürgősséggel, jobb az asszonynak nem szólni az ilyen férfidologról. Anyádnak meg majd elmondja a Teréz! Attól nem félek, hogy valamit kétszer kellene elmondanom nekik…Hát csak pihengess, ételt is küldök holnap az öreg Sebével. – a tüzet még felszította, hordott is be fát rendesen, aztán feltakarította a padlóra száradt vért, a pálinkát készenlétbe helyezte fájdalomcsillapító híján és hazafelé irányította az autóját. Hajnali háromkor tért nyugovóra, de még akkor is azon forgott az agya, hogy ezt a csúfságot hogyan tudná viszonozni.

 

Kalocsai Márton sötét arccal falatozott az asztalnál, amikor Hilda megjött az iskolából és a bevásárlásból. Ma nem volt órája, így hát az időt a vasalásra szánta. Látta, amint Márton minden lépését figyeli, s azt is tudta, hogy elérkezett az elszámolás ideje. Sóhajtva adta meg magát a sorsnak.

 

- Aztán mióta tart ez a szeretősdi? - kutatta arcát a férje.

 

- Nem volt semmi szeretőség, - hadarta – csak azon az estén Loncitól hazafelé találkoztam vele..

 

- S ez ok volt arra, hogy rögvest menj is vele hemperegni!- remegett meg Márton hangja.- Csúfságot tettél velem rendesen, más már a nyakadat is elvágta volna. Engem most már nem érdekel a sorsod és eltakarodsz a szeretődhöz. A gyereket meg nem engedem a szennyes lelkedhez közel. Így döntöttem és nem alkuszom! – a hangja akár a mennydörgés szállt alá. Hilda megrémült, de kitanult esze most nem tudott a segítségére válni.

 

- Marcinak szüksége van a férfi példára…- kezdte bátortalanul.

 

- Arra igen, de kurvát látni ráér még!! - horkantott Márton.

 

-…de az anyai gondoskodást még nem tudja pótolni az apja. –tett úgy, mintha az előbbieket meg se hallotta volna.

 

- Majd kerül az is a házhoz idő múltán. Rendes, tisztességes asszony.- tette zsebre szalonnázó bicskáját az ember és a dolgára tévedt.

 

 

 

Az évnek utolsó napján Márton fejét vakarva nézegette a farakást s mivel még kora volt, eldöntötte, hogy megnézi a kivetett csapdákat és beiktat egy kisebb fagyűjtést is, ha már arra jár. Nem gondolkozott ő aztán a tervén sokat, hanem neki is vágott az erdőjárásnak.

 

 

 

Vizes Jozsó már egy hónapja kiküldetésben volt a vadászházban. Sebei szépen elgyógyultak, de a vadak között a lelke megbokrosodott. A feleségét is csak kétszer hívta fel, hogy beszámoljon „tanulmány”-útjáról. Akkor is minden kérdést hirtelen lezárva, titkosnak nyilvánította küldetését. Volt ideje elgondolkodni az életén. Mert hát egyedül, az apja nélkül nem sokra vitte eddig se. A jogi egyetemet nagy nehezen  elvégezte, de bizony senki nem merte volna rábízni bűnös lelkének a védelmét. Az apja cégénél meg tanácsadóként eltevékenykedett. Ha ne adj Isten mégis más rendet szabna megint ez a világ, a diplomája egy ideig még kihúzza a gödörből. Aztán majd csak talál valami megoldást. A kapcsolatait szorgosan ápolta, ahogy az apjától látta. Csak az ilyen elfajzottakkal nehéz a dolog, mint a Kalocsai Márton. Ez nem egyezkedik, ennek külön törvényt szabtak a pokolban. Hogy oda kerül, az biztos. Lopja a nép vagyonát! A fát, a vadat, meg ami az erdőn még akad! Aztán meg ott van a Hilda is neki…Jozsó szeme most nem a hidegtől vált harmatossá. A csontjában érezte még Márton minden ütését, de a kísértés nagyobb volt őbenne, semhogy az asszonyt elfelejtse. Azt meg hiába is várná, hogy elhagyja az urát. Talán ha valaki megszabadítaná tőle..

 

Az erdei nagy csendben már messziről meghallotta a közeledő járművet, s azt is biztosan tudta, hogy nem jön most az apja, sem valamelyik fullajtárja és vadászatnak hírét sem hallotta. Ez csak az lehet, aki hívatlanul jön ide! Felöltötte a pufajkát és a vállára vette a puskát. Odakünn a tornácon megnézte. Töltve volt rendesen. A hangot figyelte, amint egyre jobban közeledett. Vállára vette a puskát s belekémlelt a távcsövébe. Olyan hidegen, kiszámítottan lőtt bele a szélvédőbe, hogy a nagy ütés ellenére, amit a fegyver ejtett, meg se rezzent. A kocsiból pár pillanattal később a vállát fogva kiugrott Kalocsai Márton. Jozsó szája gúnyoros mosolyra húzódott. „Most megvagy, az enyém vagy te tolvaj!” sziszegte maga elé fagyosan. Felemelte puskáját és a farakás felé tartó Mártont kétszer hátba lőtte. Nézte, amint a vér fröcskölve festette meg a hófehér havat, nézte az agónia utolsó rándulásait és érezte az elégtételt. Megszabadult tőle! Meggyújtotta szájában lógó cigarettáját és a telefonhoz ment.

 

 

 

-Gyere fater, mert lelőttem - szólt röviden. Idősb Vizes József arca a diktálás közben olyan fehér lett, hogy akár papírnak is használhatták volna. Kirúgta maga alól a széket s Aliz legnagyobb megrökönyödésére elrohant. A terepjáróhoz érve széles mozdulattal intette le a portásfülkében várakozó sofőrt és sebesen elhajtott. Már messziről látta a tornácon cigarettázó Jozsót és ettől még paprikásabb lett a kedve!

 

- Te isten barma!, hát annyit nem tanítottak meg neked abban a jogi tudorátusban, hogy legalább ne mutogassad magadat! Ha szorult volna valami a fejedbe, már régen a seprő lenne a kezedben! Na. Fogjad!

 

Odalopakodtak hát a holttesthez, elrendezték a kívánt módra. Aztán megcselekedték ezt a kocsival is, csak elébb pár hasáb fát felraktak a platóra. Idősb Vizes adta ki az ukázt és Jozsó teljesített.

 

- Most jól figyelj minden szómra!- kezdte lassan, megfontoltan.

 

- Nincs senki lent a vállalati üdülőben, hát ma este leviszlek oda. Arról, hogy itt jártál, hogy mi történt hetekkel előtte, soha egy szó se hagyja el a szádat, ha a gyerekedet nem húsz év múlva akarod viszontlátni! Engem nem láttál, amióta leköltöztél az üdülőbe megírni a szakdolgozatodat! Megértetted? – amaz bólogatott sürven, de tudni akarta már a dolgoknak a végét s szólni készült.

 

-Ne beszélj!- Összekészítem az összes vállalati anyagot, és azt fogod tanulmányozni, hogy mindent tudj, amikor a vállalati tanács kinevez a helyemre,- még nem végeztem!- emelte fel a hangját. Semmiről nem tudsz, bármi történjen is! Megértetted? Csak bólints! Most kapjuk össze a holmidat és átviszlek az erdő másik oldalára a pártházi vadászházba. Estig ott ellehetsz. Ha mégsem én mennék érted, ne kérdezz felőlem! Merre találom meg otthon a ruháidat?- Jozsó gépiesen adta a válaszokat, bólintott az igenléskor és a hideg házban hamarosan magára maradt. Kezdett letisztulni benne az apja beszéde s már látta is magát az igazgatói székben, amint Hilda hozza be neki a feketét. De szép is lesz! Csupán csak egy dolog nem volt még tiszta előtte, hogy hát ki is lesz itt a tettes? Addig gyötörte az agyát, míg csak sikerült annyit kiszorítania, hogy hát bizony az valószínűleg az apja lészen. Akkor aztán el is érte a nyugalom, mert ott már jogilag le lesz minden tisztázva! Vizes József a vadászház felé vette az irányt, és o­nnan hívta fel Mocsoládit, hogy ha tud, segítsen, mert őzbak helyett embert ölt. Mire a rendőrök és a nyomozók kiérkeztek, már teljes volt a története. Széles, dühös mozdulatokkal ecsetelte, hogy Márton miként akarta megúszni a falopást, hogyan próbált egérutat nyerni, és hogyan tudta a verekedést kivédeni. Könnyek szöktek a szemébe bűnössége miatt, de kénytelen volt a saját életét menteni. Aki ismerte Kalocsai Mártont, tudta is ezt. Tudta bizony Mocsoládi János is és némiképpen megnyugodott, hogy ez az ember többé nem nyitja ki a száját. Sok éve már, de együtt húzták a hálót s jó pénzen adták el a halat. Mióta nagy ember lett, nehezedő lélekkel gondol a régi cimborákra. Szerencséjére azok egyre kevesebben vannak. Az öreg Vizes előadása egészen helytállónak tűnt, mégis érzett benne valami hamisságot. Úgy vélte mégis, hogy jobb, ha nem firtatja a dolgokat. Mialatt beosztottai a helyszíni szemlét végezték, ő Vizes Józsefnek segített a lelki békessége helyreállításában.

 

Hilda arcára kiült hirtelen a rémület, amikor meglátta a ház elé bekanyarodó rendőrautót. Attól félt, hogy Márton valami bajt csinált, mert azt, bizony tudott. Amikor közölték vele férje halálhírét, kisebb sokkot kapott, és elájult. Anyósa sikoltozása térítette magához. Szeme sarkából az ajtó felé tekintett, ahol Marcika állt maszatos arccal. Az apját kérdezte. Elfordította a tekintetét, hogy ne lássa a kisfiú kérdő pillantását. A rendőrök lassan búcsúzkodtak, az egyikük elmenőben megsimogatta a gyermek szöszke fejét.

 

Vizes Jozsó egyre jobban didergett a vadászházban s most már a haldokló Márton képe sem tudta melegíteni a szívét. Hamar elszállt belőle a győzedelmi mámor s csak a sugárban ömlő vér, amint alábukott Márton ajkán, az járt a szeme előtt. Milyen kicsi is tud lenni a nagy, egy ilyen távcsöves gyiloktól, s milyen naggyá teszi a gyávát és alantast ez a szerszám! Egyre jobban fázott s a talált pálinka sem melegítette, nem gyújtott tüzet benne Hilda hófehér testének, szőke hajzuhatagának emléke sem. Amikor a fák között feltűnt a terepjáró, mély sóhaj könnyítette a lelkét. A közel kétszáz kilométeres úton nem sok szó esett közöttük, az is inkább a kislányról, a Vizes család egy szem reménységéről szólt. Jozsó nem merte az apját kérdezni, nehogy kreténnek vélje. Búcsúzóul erősen megölelte az öreget.

 

- Mindent köszönök, fater!- hajtotta le a fejét. Szégyellte, hogy az apja vállalja a következményeket, de ha belegondolt, más kiút nem nagyon lehet. Meg aztán más az elbírálás egy hatvan felé járó, kiszolgált párt emberrel, mint a tapasztalatlan kezdővel.

 

A bíró csak nézte az egykori vadásztársát és nem értette, hogy mi történhetett. Ez a mindig higgadt, megfontolt és számító ember vajon miért áll le egy fa tolvajjal s vajon miért lövi hátba? Lett volna kérdése, de jobb volt hallgatni, amikor az ügyész sem firtatta nagyon a körülményeket. Vizes József őszinte megbánást mutatott, beismerte tettét, és kérte, hogy vegyék figyelembe a korát és az egészségi állapotát. A kiszabható büntetési tétel legalsó határát rótták ki rá, három évet.

 

Az ítéletet másodfokon is helybenhagyták. Vizes József jó magaviselete és erősödő betegsége miatt tizennyolc hónap múlva szabadult.

 

Mint a megsebzett oroszlán, ő is megbújt békét adó barlangjában.

 

Ifjabb Vizes József tarolt a privatizáció elkezdésekor és a hatalmas vagyont a magántulajdon kiteljesítésére fordította. A legmagasabb körök kitüntetett meghívottjaként tartották számon. Apjával nem tartotta a kapcsolatot, mert annak múltja rossz fényt vetett volna a további előmenetelére.

 

Hilda elhagyta Kalocsai Márton házát és fiát is annak szüleire bizta. Egy távoli városban tanítóként dolgozott s aztán o­nnan is elköltözött. Évek múltán ifjabb Vizes József oldalán tűnt fel újra s a jótékonyságot gyakorolta különböző összejöveteleken. Védnökségét kiterjesztette idővel az árván hagyott gyerekekre. Csak a sajátját nem látta többé.

 

Ifjabb Kalocsai Márton bevégezve a középiskolát, a rendőrtiszti főiskolán szerzett diplomát. Megfogadta, hogy megbünteti az apja igazi gyilkosát. Mert az ember fiatalon, lázadón annyi mindent akar, s aztán rájön, hogy az avar mindent eltakar. Ősszel nyálkásan, nyúlósan szépen belerohad a talajba.

 

 

Ma már elporladtak a csontok is az avar alatt, mégis van, kinek emlékezetében bántón sejlik fel a múlt.

 

 

Kalocsai Márton sárgán az epétől tépte fel az ajtót s a vékony bekecsét magára kanyarítva ugrott be a terepjáróba. Régóta érezte ő ezt, előtte nem játszhatta meg magát Hilda olyan könnyen! Még hogy a barátnőjénél van! Nocsak, legalább valami hihetőbbet hazudott volna, de még ahhoz is buta. Csak az a szép kis pofija ne zavarta volna meg az ő agyát is évekkel előbb! Most aztán irány megvédeni a becsületet! Mire az erdészházhoz ért, a hó fél méterre is a tengelyt akasztotta. Úgy csörtetett föl a tornácra, mint egy megvadult szarvasbika csak az agancsok hiányoztak róla. Igaz, ami igaz, azok is rögtön a fejéhez nőttek, amint az ajtót berúgta. Hilda ott hentergett a pattogó hasábok fényénél a Vizes Józsival! Márton zöld szeme úgy megharagosult, hogy festeni se lehetett volna sötétebben. Kezébe kapta a kandalló melletti piszkavasat s eltángálta a Józsit erősen! Annak biza nemigen volt ereje a védekezéshez, annyi tisztesség azért szorult belé, hogy a megrontott asszonyt védte a pucér testével. Márton amúgy hallgatag ember hírében állt, nem is esett szó sem ezen röpke idő alatt amíg az események tartottak. Asszonyára szórta az eldobált ruháit és fordult a sötét erdőnek kifele.- Szedd a lábad, mert a fiad éhezi a vacsorát!- bődítette el magát.

 

Amint Hilda meghúzta magát az anyósülésen, szinte kirobbant a fák közül s a rövidebb utat kereste. Ismerte ő ezt a cserjést, pusztította eleget fáját is, vadját is. Az asszony nem szólt egy szót sem, Márton meg úgy gondolta, higgadt fejjel többre megyen vele. Megütni…azt nem, még meghóna a gyönge lélek.

 

-De a fene essen abba a viszketeg fajodba!- sóhajtozta. Az asszony meg hallgatott, jobban is tette.

 

Marcika sírva várta s az elébe tett tejbegríz sem oldotta egy ideig a félelmét. Olyan bánat költözött kicsi szívébe, mint aki előre megérzi valami nagy rossz közeledtét. Álma ijesztő volt. A fák sűrű erdeje között apját látta vérző szívvel. Sikoltozására Márton és Hilda is megrettent. Féltőn ülték körül a rémült, síró gyermeket. De az csak az apját cirógatta s bontogatta a szíve tájékán a vastag flanellinget.

 

Máté nem ment be a hálószobába, csak úgy ruhásan lefeküdt a nappali pamlagára.

 

- Mi van fiam, mi lelt?- kérdezte gyengéden megsimogatva a kicsi kezet.

 

- A szíve, édesapám, a szíve!- sóhajtotta elkerekedett kis szemeivel.

 

- Aztán mi van te kis látnok az én szívemmel?- mosolygott Márton.

 

- Vérzett az…nagy hóban…nagy puska…-motyogta zavartan.

 

- Aludj fiam, korán itt a reggel!- lapogatta meg arcát nagy tenyerével Márton. Hildára nem nézett most sem. Kifordult a szobából és bevackolta magát az ajtó melletti pamlagra. Nem kellett várnia az álomtündért.

 

Vizes József nyögve küzdötte közel magát a kandalló tüzéhez, hogy sok sebből vérző testét legalább a meleg érje. A gyűlölet úgy megsokasodott a lelkében, hogy keserű vérét köpködve átkokat szórt ellenfelére.

 

Mert hát azok voltak ők régóta a Hilda miatt. Elvette volna ő is a lányt csak, hát annak jobban tetszett a Kalocsai Márton takaros háza, meg a teli pénztárcája! Nem bírta kivárni, amíg ő is megtollasodik. Pedig nem mérte szűken az idő azt sem, hiszen idősb Vizes József gyár igazgató lett. No nem a maga esze által, hanem hát mire való az a piroskönyv, amit kiállított neki a pártja. Mindjárt lett tekintélye s csak úgy reszelték nyelvükkel a talpát a nyerészkedni akarók. Nem is kellett ezután magyarázkodnia, mert a törvény ő volt mostan a nép nevében. Ő

 

gondolkodott, hogy jól menjenek a dolgok. Mert hát mit tudják ezek a dolgozók, hogy mi válik hasznukra majdan ebben a közösségben. Egy célért kell küzdeni, de megvan mindenkinek a teendője. Legjobban az tetszett idősb Vizes Józsefnek, hogy a vadászatba begyakorolhatta magát s mint amolyan fontos ember, a nálánál nagyobbakkal eszmét cserélhetett. Egy- egy ilyen vadászházi dáridó biza sokat hozott a konyhára s a közöst is látványosan emelte. Olyan irodára és persze titkárnőre tett szert, hogy a rendőrkapitánynak is majd elállt a lélegzete. Jól kifizetődő volt egy-egy jókor szállított őz, vagy vaddisznó a megyei elnöknek, de igazából a központi bizottság vezetőinek küldött kis élelem csomagok gyakoroltak igazi hatást az előmenetelére. Nyugodtan alhatott a jövőt illetően. Aludt is volna, ha az esti elmélkedésébe a telefon csengése bele nem hasít. Bosszúsan kapta fel, mert az asszony éberen fürkészte a csengetések lefolyását. Most csak nyöszörgés jött a vonal  túlsó végéről.

 

-Kia? Mit bohóckodsz, erre futja csak az eszed!?- morrant mérgesen. Már többször zavarta valamelyik irigye, ideje volt hát móresre tanítani!

 

-Ne tedd le fater, én vagyok az Jozsó…- a hang, erősen ismerősnek tűnt és nagyon meggyötörtnek.

 

- Mi a ménkű van veled, és hol tekeregsz?- vonta a fiát kérdőre.

 

- Gyere ki értem a vadászházba és hozz sok kötszert meg egy kevés ételt, és pálinkát!- idősb Vizesnek elnyílt a szája s szeme rendesen.

 

- Mit bolondozol éjnek elején velem? Ne tégy már bohócot belőlem!

 

Ebben a cudar nagy hóban még megtalálni is nehéz a vadászházat, nem, hogy falatozni menjek!- morogta, mint vén medve.

 

- Pedig muszáj kijönnöd, de egyedül gyere! Szörnyen elvertek…

 

- Micsodát?- hördült fel az öreg.- Ki tette?!

 

- Gyere minél gyorsabban, siess!- aztán a hívó elcsendesedett.

 

Az asszony már csak a hátát látta, amint eltűnt a sűrű estében. Nehéz útján azon morfondírozott, hogy vajon kinek lehetett útjában Jozsó, de csak egy ember képe ragadott meg emlékezetében. Aki se embert, se istent nem félte…az hát, a Kalocsai Márton!

 

Már a tűz is kihunyóban volt, amikor belépett a tornácról. Hátrahőkölt, mert fiának ilyen cudar ábrázatjára nem számított.

 

-Hogy a villám vágna belé!- kiáltotta.- Az volt, ugye?- faggatózott.

 

-Az hát…- nyögte Jozsó eltorzult arccal – hogy szoruljon ki az ilyenből a levegő!- sűrűn felszisszent amint apja nekiállt a sebek tisztításának.

 

- Ok nélkül nem támad még a vad se…-dünnyögte döbbenettel az öregebb. Tekintetével valami kemény, egyenes tárgyat kutatott, mert kétséges volt előtte, hogy a kölyök alkarja törés nélkül megúszta ezt a véletlen randevút. Jó óra is eltelt mire sikerült a fiát járóképessé tenni. Közben meghányták - vetették a történteket s abban maradtak, hogy kinn marad pár hétig Jozsó az erdőben, ő meg a gyógyulás érdekében kihozza majd az orvost.

 

- Teréznek megmondom, hogy a központba hívattak az este sürgősséggel, jobb az asszonynak nem szólni az ilyen férfidologról. Anyádnak meg majd elmondja a Teréz! Attól nem félek, hogy valamit kétszer kellene elmondanom nekik…Hát csak pihengess, ételt is küldök holnap az öreg Sebével. – a tüzet még felszította, hordott is be fát rendesen, aztán feltakarította a padlóra száradt vért, a pálinkát készenlétbe helyezte fájdalomcsillapító híján és hazafelé irányította az autóját. Hajnali háromkor tért nyugovóra, de még akkor is azon forgott az agya, hogy ezt a csúfságot hogyan tudná viszonozni.

 

Kalocsai Márton sötét arccal falatozott az asztalnál, amikor Hilda megjött az iskolából és a bevásárlásból. Ma nem volt órája, így hát az időt a vasalásra szánta. Látta, amint Márton minden lépését figyeli, s azt is tudta, hogy elérkezett az elszámolás ideje. Sóhajtva adta meg magát a sorsnak.

 

- Aztán mióta tart ez a szeretősdi? - kutatta arcát a férje.

 

- Nem volt semmi szeretőség, - hadarta – csak azon az estén Loncitól hazafelé találkoztam vele..

 

- S ez ok volt arra, hogy rögvest menj is vele hemperegni!- remegett meg Márton hangja.- Csúfságot tettél velem rendesen, más már a nyakadat is elvágta volna. Engem most már nem érdekel a sorsod és eltakarodsz a szeretődhöz. A gyereket meg nem engedem a szennyes lelkedhez közel. Így döntöttem és nem alkuszom! – a hangja akár a mennydörgés szállt alá. Hilda megrémült, de kitanult esze most nem tudott a segítségére válni.

 

- Marcinak szüksége van a férfi példára…- kezdte bátortalanul.

 

- Arra igen, de kurvát látni ráér még!! - horkantott Márton.

 

-…de az anyai gondoskodást még nem tudja pótolni az apja. –tett úgy, mintha az előbbieket meg se hallotta volna.

 

- Majd kerül az is a házhoz idő múltán. Rendes, tisztességes asszony.- tette zsebre szalonnázó bicskáját az ember és a dolgára tévedt.

 

 

 

Az évnek utolsó napján Márton fejét vakarva nézegette a farakást s mivel még kora volt, eldöntötte, hogy megnézi a kivetett csapdákat és beiktat egy kisebb fagyűjtést is, ha már arra jár. Nem gondolkozott ő aztán a tervén sokat, hanem neki is vágott az erdőjárásnak.

 

 

 

Vizes Jozsó már egy hónapja kiküldetésben volt a vadászházban. Sebei szépen elgyógyultak, de a vadak között a lelke megbokrosodott. A feleségét is csak kétszer hívta fel, hogy beszámoljon „tanulmány”-útjáról. Akkor is minden kérdést hirtelen lezárva, titkosnak nyilvánította küldetését. Volt ideje elgondolkodni az életén. Mert hát egyedül, az apja nélkül nem sokra vitte eddig se. A jogi egyetemet nagy nehezen  elvégezte, de bizony senki nem merte volna rábízni bűnös lelkének a védelmét. Az apja cégénél meg tanácsadóként eltevékenykedett. Ha ne adj Isten mégis más rendet szabna megint ez a világ, a diplomája egy ideig még kihúzza a gödörből. Aztán majd csak talál valami megoldást. A kapcsolatait szorgosan ápolta, ahogy az apjától látta. Csak az ilyen elfajzottakkal nehéz a dolog, mint a Kalocsai Márton. Ez nem egyezkedik, ennek külön törvényt szabtak a pokolban. Hogy oda kerül, az biztos. Lopja a nép vagyonát! A fát, a vadat, meg ami az erdőn még akad! Aztán meg ott van a Hilda is neki…Jozsó szeme most nem a hidegtől vált harmatossá. A csontjában érezte még Márton minden ütését, de a kísértés nagyobb volt őbenne, semhogy az asszonyt elfelejtse. Azt meg hiába is várná, hogy elhagyja az urát. Talán ha valaki megszabadítaná tőle..

 

Az erdei nagy csendben már messziről meghallotta a közeledő járművet, s azt is biztosan tudta, hogy nem jön most az apja, sem valamelyik fullajtárja és vadászatnak hírét sem hallotta. Ez csak az lehet, aki hívatlanul jön ide! Felöltötte a pufajkát és a vállára vette a puskát. Odakünn a tornácon megnézte. Töltve volt rendesen. A hangot figyelte, amint egyre jobban közeledett. Vállára vette a puskát s belekémlelt a távcsövébe. Olyan hidegen, kiszámítottan lőtt bele a szélvédőbe, hogy a nagy ütés ellenére, amit a fegyver ejtett, meg se rezzent. A kocsiból pár pillanattal később a vállát fogva kiugrott Kalocsai Márton. Jozsó szája gúnyoros mosolyra húzódott. „Most megvagy, az enyém vagy te tolvaj!” sziszegte maga elé fagyosan. Felemelte puskáját és a farakás felé tartó Mártont kétszer hátba lőtte. Nézte, amint a vér fröcskölve festette meg a hófehér havat, nézte az agónia utolsó rándulásait és érezte az elégtételt. Megszabadult tőle! Meggyújtotta szájában lógó cigarettáját és a telefonhoz ment.

 

 

 

-Gyere fater, mert lelőttem - szólt röviden. Idősb Vizes József arca a diktálás közben olyan fehér lett, hogy akár papírnak is használhatták volna. Kirúgta maga alól a széket s Aliz legnagyobb megrökönyödésére elrohant. A terepjáróhoz érve széles mozdulattal intette le a portásfülkében várakozó sofőrt és sebesen elhajtott. Már messziről látta a tornácon cigarettázó Jozsót és ettől még paprikásabb lett a kedve!

 

- Te isten barma!, hát annyit nem tanítottak meg neked abban a jogi tudorátusban, hogy legalább ne mutogassad magadat! Ha szorult volna valami a fejedbe, már régen a seprő lenne a kezedben! Na. Fogjad!

 

Odalopakodtak hát a holttesthez, elrendezték a kívánt módra. Aztán megcselekedték ezt a kocsival is, csak elébb pár hasáb fát felraktak a platóra. Idősb Vizes adta ki az ukázt és Jozsó teljesített.

 

- Most jól figyelj minden szómra!- kezdte lassan, megfontoltan.

 

- Nincs senki lent a vállalati üdülőben, hát ma este leviszlek oda. Arról, hogy itt jártál, hogy mi történt hetekkel előtte, soha egy szó se hagyja el a szádat, ha a gyerekedet nem húsz év múlva akarod viszontlátni! Engem nem láttál, amióta leköltöztél az üdülőbe megírni a szakdolgozatodat! Megértetted? – amaz bólogatott sürven, de tudni akarta már a dolgoknak a végét s szólni készült.

 

-Ne beszélj!- Összekészítem az összes vállalati anyagot, és azt fogod tanulmányozni, hogy mindent tudj, amikor a vállalati tanács kinevez a helyemre,- még nem végeztem!- emelte fel a hangját. Semmiről nem tudsz, bármi történjen is! Megértetted? Csak bólints! Most kapjuk össze a holmidat és átviszlek az erdő másik oldalára a pártházi vadászházba. Estig ott ellehetsz. Ha mégsem én mennék érted, ne kérdezz felőlem! Merre találom meg otthon a ruháidat?- Jozsó gépiesen adta a válaszokat, bólintott az igenléskor és a hideg házban hamarosan magára maradt. Kezdett letisztulni benne az apja beszéde s már látta is magát az igazgatói székben, amint Hilda hozza be neki a feketét. De szép is lesz! Csupán csak egy dolog nem volt még tiszta előtte, hogy hát ki is lesz itt a tettes? Addig gyötörte az agyát, míg csak sikerült annyit kiszorítania, hogy hát bizony az valószínűleg az apja lészen. Akkor aztán el is érte a nyugalom, mert ott már jogilag le lesz minden tisztázva! Vizes József a vadászház felé vette az irányt, és o­nnan hívta fel Mocsoládit, hogy ha tud, segítsen, mert őzbak helyett embert ölt. Mire a rendőrök és a nyomozók kiérkeztek, már teljes volt a története. Széles, dühös mozdulatokkal ecsetelte, hogy Márton miként akarta megúszni a falopást, hogyan próbált egérutat nyerni, és hogyan tudta a verekedést kivédeni. Könnyek szöktek a szemébe bűnössége miatt, de kénytelen volt a saját életét menteni. Aki ismerte Kalocsai Mártont, tudta is ezt. Tudta bizony Mocsoládi János is és némiképpen megnyugodott, hogy ez az ember többé nem nyitja ki a száját. Sok éve már, de együtt húzták a hálót s jó pénzen adták el a halat. Mióta nagy ember lett, nehezedő lélekkel gondol a régi cimborákra. Szerencséjére azok egyre kevesebben vannak. Az öreg Vizes előadása egészen helytállónak tűnt, mégis érzett benne valami hamisságot. Úgy vélte mégis, hogy jobb, ha nem firtatja a dolgokat. Mialatt beosztottai a helyszíni szemlét végezték, ő Vizes Józsefnek segített a lelki békessége helyreállításában.

 

Hilda arcára kiült hirtelen a rémület, amikor meglátta a ház elé bekanyarodó rendőrautót. Attól félt, hogy Márton valami bajt csinált, mert azt, bizony tudott. Amikor közölték vele férje halálhírét, kisebb sokkot kapott, és elájult. Anyósa sikoltozása térítette magához. Szeme sarkából az ajtó felé tekintett, ahol Marcika állt maszatos arccal. Az apját kérdezte. Elfordította a tekintetét, hogy ne lássa a kisfiú kérdő pillantását. A rendőrök lassan búcsúzkodtak, az egyikük elmenőben megsimogatta a gyermek szöszke fejét.

 

Vizes Jozsó egyre jobban didergett a vadászházban s most már a haldokló Márton képe sem tudta melegíteni a szívét. Hamar elszállt belőle a győzedelmi mámor s csak a sugárban ömlő vér, amint alábukott Márton ajkán, az járt a szeme előtt. Milyen kicsi is tud lenni a nagy, egy ilyen távcsöves gyiloktól, s milyen naggyá teszi a gyávát és alantast ez a szerszám! Egyre jobban fázott s a talált pálinka sem melegítette, nem gyújtott tüzet benne Hilda hófehér testének, szőke hajzuhatagának emléke sem. Amikor a fák között feltűnt a terepjáró, mély sóhaj könnyítette a lelkét. A közel kétszáz kilométeres úton nem sok szó esett közöttük, az is inkább a kislányról, a Vizes család egy szem reménységéről szólt. Jozsó nem merte az apját kérdezni, nehogy kreténnek vélje. Búcsúzóul erősen megölelte az öreget.

 

- Mindent köszönök, fater!- hajtotta le a fejét. Szégyellte, hogy az apja vállalja a következményeket, de ha belegondolt, más kiút nem nagyon lehet. Meg aztán más az elbírálás egy hatvan felé járó, kiszolgált párt emberrel, mint a tapasztalatlan kezdővel.

 

A bíró csak nézte az egykori vadásztársát és nem értette, hogy mi történhetett. Ez a mindig higgadt, megfontolt és számító ember vajon miért áll le egy fa tolvajjal s vajon miért lövi hátba? Lett volna kérdése, de jobb volt hallgatni, amikor az ügyész sem firtatta nagyon a körülményeket. Vizes József őszinte megbánást mutatott, beismerte tettét, és kérte, hogy vegyék figyelembe a korát és az egészségi állapotát. A kiszabható büntetési tétel legalsó határát rótták ki rá, három évet.

 

Az ítéletet másodfokon is helybenhagyták. Vizes József jó magaviselete és erősödő betegsége miatt tizennyolc hónap múlva szabadult.

 

Mint a megsebzett oroszlán, ő is megbújt békét adó barlangjában.

 

Ifjabb Vizes József tarolt a privatizáció elkezdésekor és a hatalmas vagyont a magántulajdon kiteljesítésére fordította. A legmagasabb körök kitüntetett meghívottjaként tartották számon. Apjával nem tartotta a kapcsolatot, mert annak múltja rossz fényt vetett volna a további előmenetelére.

 

Hilda elhagyta Kalocsai Márton házát és fiát is annak szüleire bizta. Egy távoli városban tanítóként dolgozott s aztán o­nnan is elköltözött. Évek múltán ifjabb Vizes József oldalán tűnt fel újra s a jótékonyságot gyakorolta különböző összejöveteleken. Védnökségét kiterjesztette idővel az árván hagyott gyerekekre. Csak a sajátját nem látta többé.

 

Ifjabb Kalocsai Márton bevégezve a középiskolát, a rendőrtiszti főiskolán szerzett diplomát. Megfogadta, hogy megbünteti az apja igazi gyilkosát. Mert az ember fiatalon, lázadón annyi mindent akar, s aztán rájön, hogy az avar mindent eltakar. Ősszel nyálkásan, nyúlósan szépen belerohad a talajba.