Ünnep közeledtén bizony, bizony szót kell fordítanunk az alkohol veszélyeire. Több cégnél rendeznek karácsonyi, szilveszteri elő partyt, s ilyenkor - természetesen- előkerülnek a borok és az egyéb rövid italok.
Nem vagyok, soha nem is voltam ünneprontó, én is, mi is családdal, társasággal egy jól sikerült lakma után - egészségünkre - iszunk pár pohár bort. A minőség és a mennyiség a fontos, no meg az, hogy milyen időközönként emeljük fel azt a poharat. Ezekre az alkalmakra, soha nem a pancsolt, hanem a míves bort választom.
Nekem, nekünk az nem mellőzhető, annak a bornak teste, íze, zamata kell, hogy legyen. Azokkal a borokkal ellentétben, amelyeket ki tudja miből pancsolnak, igaz rendkívül olcsó áron vesztegetnek, a boltok polcain. Mi a különbség a kétfajta termék között? Ezt még elénekelni sem lehet. Amíg az előbbi, márkás, igazi pincészetből származó, valódi bor, ami valóban az egészségünket szolgálja, addig a pancsolt akármik egészségünk ellen "dolgoznak". Aki ez utóbbit választja, annak megfájdul a feje, tele lesz a szervezte mindenféle kutyulmány okozta vegyszerekkel. Semmiképpen sem ajánlom.
*
Az alkohol nagy csapda!
Koncz Zsuzsa dala ide illik, érdemes meghallgatni:
Igen, igen, erről regélek. Először van ugye a társasági koccintgatás, majd az ünnepi, családi amit többen arra használnak fel, hogy (nem mértékkel) de mértéktelenül addig isznak, amíg tele üveget találnak. Bármi is légyen az, a lényeg, az utolsó cseppig elfogyasztják.
Ezek után következik a másnapi rosszullét. Amit ismét sörrel "gyógyítanak".
S, így lassan, de biztosan bekövetkezik egy ördögi kör, amiből egyre nehezebb a kiszállás.
*
Vannak olyan társaságok, ahol az a férfi a menő aki a legtöbb italt dönti be a gallérja mögé. Erre is tudok egy dalt, csak ez a dal bármennyire is vidámnak indul, ha átgondoljuk, egy nehezen visszafordítható lejtőt "mesél" el. Érdemes meghallgatni a Magna Cum Laude Pálinka dalát
Itt szeretnék hivatkozni Szász Annára, a régi Nők Lapja rendkívül tehetséges riporter- és írónőjére. Ő volt az, aki soha nem volt alkoholistaként különböző kiadványokban, előadásokban, szervezésekben vett részt. Ő volt, aki védő pajzsként írt a Névtelen Alkoholistákról. Az egyik kiadványából idézem: "A Névtelen Alkoholisták az egyik tag szemszögéből (A Member s Eye Vies c. az USA egyik híres egyetemén elhangzott előadás írott és magyarra fordított változata ihletett. Ez talán a legszebb dokumentuma az A.A. magyar nyelven eddig megjelent irodalmának.
A címbeli hasonlóság azonban nem jelent azonosságot, a Névtelen Szerző a maga példájával követésre inspirált. De csak követésről beszélhetünk. Még inkább inspirációról. Hiszen ez a tiszteletre méltó úr, mert biztos vagyok benne, hogy férfi. Az A.A. tagjaként józan alkoholistaként, leendő terapeutáknak próbálta megvilágítani, hogy mi is az A.A.? Hogyan is működik, miben rejlik az az egyedülálló hatás, amelynek köszönhetően oly sokan képesek felhagyni az ivással és a józanságukat tartósan megőrizni. Szász Anna későbbiekben úgy folytatta, hogy úgy általában "... a mozgalmak iránti fenntartásaim ellenére talán sikerült megértenem az Anonim Alkoholisták Magyarországon csak kevesek által ismert spirituális mozgalmának lényegét".
Későbbi könyve is arról íródott, hogy az alkoholistákat, amíg meg tudnak állni a két lábukon, addig éltetik, majd amikor már a mélybe csúsztak, lenézik és megvetik, sőt ki is nevetik.
Erre igaz és jó példát láthatunk Katona János (1949.X.20.-2015.III.31.) jelenetében. Hozzá kell tennem, hogy Katona János remek, lelkiismeretes, kitünő színész volt, humorral megáldva és soha nem ivott, de jól alakította - többek között -, ezt a figurát is:
Akit jelenetében megformál az súlyos beteg. Mégis általában kinevetjük az ilyen embert. Pedig segítő jobbot kellene nyújtani, hogy a lehetőségek felvázolásával ki tudjanak kászálódni saját örvényükből. Vesztükbe rohannak, egyre nyomorúságosabbá válik az életük. Előbb vagy utóbb munka és család nélkül az utcára kerülnek, jelenük éppen adódik, de jövőjük semmiképpen.
*
A bevezetőben írtam az ünnepekről, az bulizásokról, de az alkoholnak van egy másik oldala is. Ismertem olyan vezető könyvelőt, aki nap, mint nap kemény §-sokkal, értetlen főnökeivel, megrendelőivel küzdött. Ezt sajnos a statisztikák is igazolják hogy a legtöbb beteg, úgy kezdi el, hogy először csak este iszogat. Ő is ezt tette. Majd reggel egy felessel kezdte, s utána bedobott néhány szájszagtalanító rágót, hogy ne érezzék a leheletén a szesz "illatát".
Miért is tette?
Estére a szesz ellazította, reggelre pedig "fellazította". Könnyebben vette az élet nyújtotta kanyarokat. Később a felesből úgynevezett 2 dekás lesz, amit azt jelenti, hogy 2 decis valami rövid ital. Rendszerint cseresznye, vagy vodka, mert annak a szagát könnyebb elpalástolni. Később a mennyiséget egyre növelte, s így csúszott egyre lejjebb és lejjebb. Nem szeretném az utat leírni, de az tény, hogy tragikus.
Hosszú utat kellett megtennie ahhoz, hogy a szakadékból fel tudjon kapaszkodni. Becsültem, becsülöm érte. S, most is, bármilyen családi, baráti összejövetelkor itallal kínálják, hárít: "alkoholista vagyok. Gyógyult. Újjá születtem ekkor meg akkor. Ne kínálj. A poklot jártam meg".
Mi is ez a második születésnap, amit mindig felemlegetett és felemleget? Az a nap, amikor végleg letette a poharat. Elfogadta, elmondja, hogy ő alkoholista, de azt is hozzáteszi, hogy gyógyult. Ő az egyik a siker történetek közül.
*
Ismertem olyan asszonyt, aki egyedül maradt. Gyereke nem volt, így munka után ráért szomszédolni. Pechére olyan szomszédok fogadták be, akik sűrűn emelgették a boros poharat. Ez már nagyon régen történt, még a hetvenes években. Akkor még volt Zöldszilváni bor, no meg Kövidinka. Sokszor mondtam, hogy ez a Kövidinka "kövön terem és dinka aki issza". A szemembe nevetett.
Jól érezte magát, soha nem láttam részegen. Egyszer bekopogott hozzám, s őszintén elmondta, hogy mire döbbent rá. Amikor bement az akkor még KÖZÉRT-nek nevezett boltba, nem a kenyér és a felvágottas pult felé vette az irányt, lépteivel a borok polcait célozta meg. A bort a kezébe vette és elszörnyedt. Akkor döbbent rá arra, hogy a lejtőn már elindult, arra, ami a pusztulásába vezet. A bort visszatette és azon a pénzen, tejet, kenyeret, felvágottat vett. A szomszédok áthívták, de ő nemet mondott.
Meghallgattam és együtt éreztem vele. Megköszöntem a bizalmát és vele együtt örültem a sikerének. Figyelmeztettem, a kísértés még sokáig dübörög majd benne, mert a szervezete ráállt bizonyos alkohol mennyiségre, vigyázzon magára. A lemondás, a mindennapi saját meccse - saját szervezetével szemben, nehéz lesz.
Több évvel ezelőtt véletlenül találkoztunk, boldogan újságolta, hogy új családja van, sőt már unokái is.
A szeszt nem tűri meg még az ünnepi asztalnál sem. Azóta is fél. Sőt retteg és ellent akar állni az alkohol csábításának.
Nem szóltam, csak átöleltem, de azt szívvel tettem és örömmel.
Gondoltam magamban, egy Lélek ismét meg- sőt felszabadult.
*
Ünnepkor sok családban a tizenéveseknek is kínálják az édes likőröket, mondván, az a fél pohár nem árt meg. Sőt néhány gyerek felfedezi, hogy a félig üres poharakat, amit az asztalon talál, s a felnőttek nem figyelik, megissza.
Miért?
Mert édes és ezért ízlik is neki.
A kórházak ünnep utáni statisztikái rémisztőek, ott és abban olvasható, mennyi, de mennyi kisgyermek, kamasz, az elfogyasztott szeszes ital miatt, súlyos, sőt állapotba került. Orvosi kezelésre szorult.
*
Ismételem, híve vagyok a finom, míves, tiszta bornak, a vörösbor még egészséges is, napi fél deci ebéd után, vacsora után is elfogyasztható, mert az ereket tisztítja. Természetesen csak abban az esetben, ha a bort kortyolgató nem szed olyan gyógyszert, amely a szesszel összeférhetetlen, vagy a gyógyszerrel együtt elfogyasztva életveszélyt is okozhat. Ilyen például a vérhígító, a különböző nyugtatók, s a többi, ami szesszel együtt gyomor, belső vérzést, akár halált is okozhat.
*
Mi lenne a tanácsom, ennyi "szövegelés" után?
EGÉSZSÉGÜNKRE! - de csak mértékkel, no és nem folyamatosan, de óvatosan.
Ne csábuljunk el, a nehéz élethelyzeteinket az alkohol soha nem oldja meg, gondjainkat, válságainkat, lelki vívódásainkat csak pillanatnyilag tompít(hat)ja, utána pedig a legszörnyűbb "örvénybe" kerülhetünk. Olyanba, mely a mérhetetlen mélységbe húz le, no ettől óvakodjunk.
Onnan már csak segítséggel, kemény akarattal tudunk feltápászkodni.
G.B.
Nem vagyok, soha nem is voltam ünneprontó, én is, mi is családdal, társasággal egy jól sikerült lakma után - egészségünkre - iszunk pár pohár bort. A minőség és a mennyiség a fontos, no meg az, hogy milyen időközönként emeljük fel azt a poharat. Ezekre az alkalmakra, soha nem a pancsolt, hanem a míves bort választom.
Nekem, nekünk az nem mellőzhető, annak a bornak teste, íze, zamata kell, hogy legyen. Azokkal a borokkal ellentétben, amelyeket ki tudja miből pancsolnak, igaz rendkívül olcsó áron vesztegetnek, a boltok polcain. Mi a különbség a kétfajta termék között? Ezt még elénekelni sem lehet. Amíg az előbbi, márkás, igazi pincészetből származó, valódi bor, ami valóban az egészségünket szolgálja, addig a pancsolt akármik egészségünk ellen "dolgoznak". Aki ez utóbbit választja, annak megfájdul a feje, tele lesz a szervezte mindenféle kutyulmány okozta vegyszerekkel. Semmiképpen sem ajánlom.
*
Az alkohol nagy csapda!
Koncz Zsuzsa dala ide illik, érdemes meghallgatni:
Igen, igen, erről regélek. Először van ugye a társasági koccintgatás, majd az ünnepi, családi amit többen arra használnak fel, hogy (nem mértékkel) de mértéktelenül addig isznak, amíg tele üveget találnak. Bármi is légyen az, a lényeg, az utolsó cseppig elfogyasztják.
Ezek után következik a másnapi rosszullét. Amit ismét sörrel "gyógyítanak".
S, így lassan, de biztosan bekövetkezik egy ördögi kör, amiből egyre nehezebb a kiszállás.
*
Vannak olyan társaságok, ahol az a férfi a menő aki a legtöbb italt dönti be a gallérja mögé. Erre is tudok egy dalt, csak ez a dal bármennyire is vidámnak indul, ha átgondoljuk, egy nehezen visszafordítható lejtőt "mesél" el. Érdemes meghallgatni a Magna Cum Laude Pálinka dalát
Itt szeretnék hivatkozni Szász Annára, a régi Nők Lapja rendkívül tehetséges riporter- és írónőjére. Ő volt az, aki soha nem volt alkoholistaként különböző kiadványokban, előadásokban, szervezésekben vett részt. Ő volt, aki védő pajzsként írt a Névtelen Alkoholistákról. Az egyik kiadványából idézem: "A Névtelen Alkoholisták az egyik tag szemszögéből (A Member s Eye Vies c. az USA egyik híres egyetemén elhangzott előadás írott és magyarra fordított változata ihletett. Ez talán a legszebb dokumentuma az A.A. magyar nyelven eddig megjelent irodalmának.
A címbeli hasonlóság azonban nem jelent azonosságot, a Névtelen Szerző a maga példájával követésre inspirált. De csak követésről beszélhetünk. Még inkább inspirációról. Hiszen ez a tiszteletre méltó úr, mert biztos vagyok benne, hogy férfi. Az A.A. tagjaként józan alkoholistaként, leendő terapeutáknak próbálta megvilágítani, hogy mi is az A.A.? Hogyan is működik, miben rejlik az az egyedülálló hatás, amelynek köszönhetően oly sokan képesek felhagyni az ivással és a józanságukat tartósan megőrizni. Szász Anna későbbiekben úgy folytatta, hogy úgy általában "... a mozgalmak iránti fenntartásaim ellenére talán sikerült megértenem az Anonim Alkoholisták Magyarországon csak kevesek által ismert spirituális mozgalmának lényegét".
Későbbi könyve is arról íródott, hogy az alkoholistákat, amíg meg tudnak állni a két lábukon, addig éltetik, majd amikor már a mélybe csúsztak, lenézik és megvetik, sőt ki is nevetik.
Erre igaz és jó példát láthatunk Katona János (1949.X.20.-2015.III.31.) jelenetében. Hozzá kell tennem, hogy Katona János remek, lelkiismeretes, kitünő színész volt, humorral megáldva és soha nem ivott, de jól alakította - többek között -, ezt a figurát is:
Akit jelenetében megformál az súlyos beteg. Mégis általában kinevetjük az ilyen embert. Pedig segítő jobbot kellene nyújtani, hogy a lehetőségek felvázolásával ki tudjanak kászálódni saját örvényükből. Vesztükbe rohannak, egyre nyomorúságosabbá válik az életük. Előbb vagy utóbb munka és család nélkül az utcára kerülnek, jelenük éppen adódik, de jövőjük semmiképpen.
*
A bevezetőben írtam az ünnepekről, az bulizásokról, de az alkoholnak van egy másik oldala is. Ismertem olyan vezető könyvelőt, aki nap, mint nap kemény §-sokkal, értetlen főnökeivel, megrendelőivel küzdött. Ezt sajnos a statisztikák is igazolják hogy a legtöbb beteg, úgy kezdi el, hogy először csak este iszogat. Ő is ezt tette. Majd reggel egy felessel kezdte, s utána bedobott néhány szájszagtalanító rágót, hogy ne érezzék a leheletén a szesz "illatát".
Miért is tette?
Estére a szesz ellazította, reggelre pedig "fellazította". Könnyebben vette az élet nyújtotta kanyarokat. Később a felesből úgynevezett 2 dekás lesz, amit azt jelenti, hogy 2 decis valami rövid ital. Rendszerint cseresznye, vagy vodka, mert annak a szagát könnyebb elpalástolni. Később a mennyiséget egyre növelte, s így csúszott egyre lejjebb és lejjebb. Nem szeretném az utat leírni, de az tény, hogy tragikus.
Hosszú utat kellett megtennie ahhoz, hogy a szakadékból fel tudjon kapaszkodni. Becsültem, becsülöm érte. S, most is, bármilyen családi, baráti összejövetelkor itallal kínálják, hárít: "alkoholista vagyok. Gyógyult. Újjá születtem ekkor meg akkor. Ne kínálj. A poklot jártam meg".
Mi is ez a második születésnap, amit mindig felemlegetett és felemleget? Az a nap, amikor végleg letette a poharat. Elfogadta, elmondja, hogy ő alkoholista, de azt is hozzáteszi, hogy gyógyult. Ő az egyik a siker történetek közül.
*
Ismertem olyan asszonyt, aki egyedül maradt. Gyereke nem volt, így munka után ráért szomszédolni. Pechére olyan szomszédok fogadták be, akik sűrűn emelgették a boros poharat. Ez már nagyon régen történt, még a hetvenes években. Akkor még volt Zöldszilváni bor, no meg Kövidinka. Sokszor mondtam, hogy ez a Kövidinka "kövön terem és dinka aki issza". A szemembe nevetett.
Jól érezte magát, soha nem láttam részegen. Egyszer bekopogott hozzám, s őszintén elmondta, hogy mire döbbent rá. Amikor bement az akkor még KÖZÉRT-nek nevezett boltba, nem a kenyér és a felvágottas pult felé vette az irányt, lépteivel a borok polcait célozta meg. A bort a kezébe vette és elszörnyedt. Akkor döbbent rá arra, hogy a lejtőn már elindult, arra, ami a pusztulásába vezet. A bort visszatette és azon a pénzen, tejet, kenyeret, felvágottat vett. A szomszédok áthívták, de ő nemet mondott.
Meghallgattam és együtt éreztem vele. Megköszöntem a bizalmát és vele együtt örültem a sikerének. Figyelmeztettem, a kísértés még sokáig dübörög majd benne, mert a szervezete ráállt bizonyos alkohol mennyiségre, vigyázzon magára. A lemondás, a mindennapi saját meccse - saját szervezetével szemben, nehéz lesz.
Több évvel ezelőtt véletlenül találkoztunk, boldogan újságolta, hogy új családja van, sőt már unokái is.
A szeszt nem tűri meg még az ünnepi asztalnál sem. Azóta is fél. Sőt retteg és ellent akar állni az alkohol csábításának.
Nem szóltam, csak átöleltem, de azt szívvel tettem és örömmel.
Gondoltam magamban, egy Lélek ismét meg- sőt felszabadult.
*
Ünnepkor sok családban a tizenéveseknek is kínálják az édes likőröket, mondván, az a fél pohár nem árt meg. Sőt néhány gyerek felfedezi, hogy a félig üres poharakat, amit az asztalon talál, s a felnőttek nem figyelik, megissza.
Miért?
Mert édes és ezért ízlik is neki.
A kórházak ünnep utáni statisztikái rémisztőek, ott és abban olvasható, mennyi, de mennyi kisgyermek, kamasz, az elfogyasztott szeszes ital miatt, súlyos, sőt állapotba került. Orvosi kezelésre szorult.
*
Ismételem, híve vagyok a finom, míves, tiszta bornak, a vörösbor még egészséges is, napi fél deci ebéd után, vacsora után is elfogyasztható, mert az ereket tisztítja. Természetesen csak abban az esetben, ha a bort kortyolgató nem szed olyan gyógyszert, amely a szesszel összeférhetetlen, vagy a gyógyszerrel együtt elfogyasztva életveszélyt is okozhat. Ilyen például a vérhígító, a különböző nyugtatók, s a többi, ami szesszel együtt gyomor, belső vérzést, akár halált is okozhat.
*
Mi lenne a tanácsom, ennyi "szövegelés" után?
EGÉSZSÉGÜNKRE! - de csak mértékkel, no és nem folyamatosan, de óvatosan.
Ne csábuljunk el, a nehéz élethelyzeteinket az alkohol soha nem oldja meg, gondjainkat, válságainkat, lelki vívódásainkat csak pillanatnyilag tompít(hat)ja, utána pedig a legszörnyűbb "örvénybe" kerülhetünk. Olyanba, mely a mérhetetlen mélységbe húz le, no ettől óvakodjunk.
Onnan már csak segítséggel, kemény akarattal tudunk feltápászkodni.
G.B.