Kedves Jaszladany, a "próféciák" szerinted úgy teljesedtek be, ahogyan te érted őket, mások szerint pedig másképpen, vagy éppen sehogyan sem. Egyrészt mindketten hoztunk már fel olyan példákat az evangéliumokból, ahol direkt arra hivatkoztak, hogy Jézusnak azért kell így vagy úgy tennie, mert az ószövetségi próféták ezt így vagy úgy mondták. Ez nevetséges, hiszen ha én holnap felveszem az Immánuel nevet, nem hagyom magam keresztre feszíteni, és halálom után juszt sem támadok fel, akkor máris van egy rám vonatkozó "prófécia".
Másrészt ugyanazokból a bibliai szövegekből más felekezetek azt olvasták ki, hogy Jézust nem keresztre feszítették, hanem fára akasztották, illetve egyiket sem tették vele, nem is halt meg, ezért fel sem támadhatott (és ezért értelemszerűen a kivégzői sem vethettek kockát a ruháira
), és mindezt szintén ószövetségi idézetekkel tudják alátámasztani.
Ami pedig a téma "visszaterelését" illeti: én maradtam helyben, te próbáltál engem a hitvita felé terelgetni, pedig ott láthatóan nélkülem is jól elboldogulsz.
Például azokban a soraidban, amikre az idézett mondatommal válaszoltam: olyan cselekedetekkel, gondolatokkal vádolsz valótlanul, amiket a bibliák bűnnek tartanak és büntetni rendelnek, ezért egy következetesen hithű fundamentalistának gyűlölnie illik az elkövetőjét. De ha te mondod, én készséggel elhiszem, hogy ezt szeretetből teszed, hiszen történelmi példák is mutatják, hogy a keresztényi szeretet időnként milyen káros lehet az egészségre. (Lásd pl. a hittérítők, vagy a vallásháborúk áldozatait, hogy az inkvizíciók által "megmentett lelkekről" már ne is beszéljek.)
Igaz lehet akár egyik, akár a másik magyarázat is. Mindegyik egyszerre viszont már bajosan, főleg, ha egymást is cáfolják. Megcáfolhatatlan és félremagyarázhatatlan pedig nem lehet, ha egyszer megcáfolják, és/vagy félremagyarázzák.
Pont erről beszélek. Milyen alapon állíthatod, hogy Isten csalhatatlan? És ha csak kissé furcsa a humora, és/vagy szeret füllenteni? Vagy éppen csak nálad csalhatatlanabb egy kicsivel? Ezt hogyan tudnád megkülönböztetni az abszolút csalhatatlanságtól? Csak úgy, ahogy mondtam: ha a megérzéseidre hallgatsz (a szíveddel "látsz"), és magadat képzeled csalhatatlannak.
Az örök optimizmusomból (vagy inkább naivitásomból) fakadóan úgy gondoltam, azért javaslod, hogy inkább a szívemmel lássak, mert te így teszel, és nálad bevált. És azért gondolom, hogy te vagy becsapva, mert egyrészt miért is ne gondolhatnám? Másrészt arra is mutattál már példát, milyen könnyen becsapható vagy, pl. a "Júda törzsének tulajdonában" volt kivonulás-kori egyiptomi csecsebecsékről, vagy a Jézus Betlehemben "megtalált házáról" szóló újságcikkekkel kapcsolatban.
Akkor miért nevezel engem ateistának, a Bibliát és annak Istenét (mind a hármat
) támadónak, az istenhit ellenségének, stb., amikor én is csak átadok információkat, és helyesbítem a helyteleneket? Magadat akarod meggyőzni talán, vagy a mindentudó, csalhatatlan Istenedet?
És ezt sem a csalhatatlan szíveddel "láttad", ugye?
Mert én konkrétan, személy szerint senkit sem neveztem "bigott hívőnek", ennek hiányában pedig eléggé merész (hogy ne mondjam: megalapozatlan) kijelentésnek tűnik, hogy egykor mindannyian kritikusan gondolkodó emberek voltak. De ha azok is lettek volna, ez mennyiben igazolná a későbbi kritikátlan hitüket? A pandúrból lett rabló, vagy az orvosból lett kuruzsló esete szerinted igazolja a rablás vagy a szélhámosság helyes voltát?
A kritikátlan hit pedig éppen azért előnyös ebben a műfajban (is), mert kritikusan megvizsgált objektív érvek, ismérvek híján is képes sziklaszilárd meggyőződést kialakítani.