Washington mégsem lép ki a NAFTA-ból

Washington egyelőre marad az Egyesült Államokat, Kanadát és Mexikót tömörítő Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményben (NAFTA) – közölte az amerikai elnök, amikor telefonbeszélgetést folytatott a másik két érintett ország vezetőjével.


A csütörtök hajnali bejelentés némi meglepetést okozott, mivel alig néhány órával korábban több kormányzati forrás épp az ellenkezőjéről beszélt.

A mexikói államfővel és a kanadai kormányfővel lezajlott megbeszélés után a Fehér Ház azt közölte, hogy “a felek megállapodtak a NAFTA valamennyi fél javát szolgáló újratárgyalásáról.” Az amerikai elnök mindkét telefonbeszélgetésben kifejtette, hogy “a végeredmény mindhárom országot erősebbé és jobbá teszi”.

A Fehér Ház bejelentését – azzal szinte egy időben – a mexikói elnöki hivatal és a kanadai miniszterelnöki iroda is megerősítette.
A Trump-adminisztráció a múlt hónapban már a kongresszus elé terjesztette az 1992-ben aláírt és két évvel később életbe lépett NAFTA újratárgyalásának tervezetét. Ez azonban részleteket nem tartalmazott, csak a fő irányvonalakat vázolta fel.

nata.jpg
nata.jpg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,807,222
Tagok
616,005
Legújabb tagunk
Pre Roll
Oldal tetejére