Rejtélyek, furcsaságok, talányok

[yeti108]

Több ezer pók szőtt hálót egy brazil kisvárosban

Meglepő, egyesek számára félelmetes jelenséget figyelhettek meg egy brazil kisváros lakói. A “pókesőként” emlegetett jelenség Santo Antônio da Platina városban volt tapasztalható. A szakértők szerint az Anelosimus eximius nevű pókfaj egyedei gyűltek össze, hogy együtt szőjék hálójukat. Az Anelosimus eximius a társas pókok közé tartozik. Korábban közölt kutatások szerint a világ mintegy 39 000 pókféléje közül legalább húsz olyan van, aminek tagjai képesek az együttműködésre.

Ez a faj Panamától Argentínáig elterjedt, ami jó néhány, akár ötvenezer fős kolóniákat is kialakíthat. Leticia Avilés, a kanadai Brit Kolumbia Egyetem pókszakértője egy korábbi nyilatkozatában elmondta, hogy a társas pókok jellemzően azért állnak össze, hogy a szokásosnál nagyobb prédára vadásszanak. Közös hálót szőnek, és az arra tévedt zsákmányra egyszerre több pók is ráveti magát, de nincsenek kialakult szerepkörök.

A videót Erick Reis készítette.

Forrás:http://www.erdekesvilag.hu/tobb-ezer-pok-szott-halot-egy-brazil-kisvarosban/[/quo
Ha mi itt laknánk, az összes pók a feleségem ágy fölött lenne. Ő egy bogármágnes... (tudom, a pók nem bogár, de ő bevonz minden ízeltlábút)

 

[vandorcsillag]

Erzsike!
Pedig a tudósok olyan szép mesét találtak ki,hogy Leonardo Da Vinci festette rá az önarcképét.A másik verzió,hogy egy fotográfus ráfényképezte a testet és kitette a napra száradni.

 

[Kyra_]

Erzsike!
Pedig a tudósok olyan szép mesét találtak ki,hogy Leonardo Da Vinci festette rá az önarcképét.A másik verzió,hogy egy fotográfus ráfényképezte a testet és kitette a napra száradni.

Ez a magyarok számára már ott megbukott, hogy épp egy olyan magyar ősgesztában találták meg a képét, amely akkor íródott, amikor da Vinci még meg sem született...

 

[Kicsi Fecske]

 

[vandorcsillag]

Titokzatos eltűnések

Minden civilizált országban évente több száz embernek vész nyoma. Többségük, persze, nem titokzatos fizikai jelenség következtében válik kámforrá, hanem nagyon is könnyen magyarázható ok miatt: új életet akar kezdeni, új környezetben, új adatokkal, új fizimiskával, mert mondjuk a bűnüldöző szervek elől kénytelen menekülni.

Mások bűncselekmény áldozatává lesznek, és csak később, vagy éppenséggel soha nem kerül elő a holttestük. Egy-két esetben olyan balesetre is lehet gondolni, amikor az illető szakadékba, folyóba, barlangba zuhan, és teste anélkül porlad el, hogy valaki rálelne.

Ezúttal azonban nem az ilyen kézenfekvő eseteket vesszük számba, hanem azt a néhány titokzatos, megmagyarázhatatlan tényt, amelyről csak elvétve hallani, ám ha megszorozzuk a világon évről évre nyomtalanul eltűnők számával, mégiscsak tekintélyes tömegről lehet szó.

Titokzatos eltűnésekről már az ókortól vannak feljegyzések. Tudományosan azonban senki nem foglalkozott ezekkel, mivel az adott kor kulturális-tudományos felkészültsége ezt nem is igen tette volna lehetővé. Inkább tartották isteni beavatkozásnak, “ördög művének”, földöntúli erők hatásának, mint egyszerű fizikai jelenségnek.

Századunkban azonban már mind több tudós kezdett foglalkozni a megmagyarázhatatlan eltűnésekkel. Rodney Davies amerikai fizikus számtalan ilyen esetet gyűjtött csokorba, és egyik könyvében közre is adta, ugyanis – a szakmájából adódóan – fizikai magyarázatot akart adni az egyébként megmagyarázhatatlannak tűnő eltűnésre. Mint kutatásából kiderült, az évezredek során eltűntek között volt király, katona, tudós, nő és gyerek, rab és diplomata, szent és mágus – ami arra enged következtetni, hogy a jelenség igencsak “demokratikus”, nem válogat.

Gyűjtőmunkája során Davies arra is felfigyelt, hogy nem csupán élők tűntek el, hanem olykor holtak is, bár ez utóbbiak lényegesen ritkábban.

Már az ókori Rómát megalapító ikrek egyike, Romulus is eltűnt. Minden akkori forrás, legenda és krónika ezt úgy állítja be, mintha az istenek ragadták volna magukhoz, valójában azonban éppen olyan eltűnés volt ez is, mint sok ezer másik előtte és utána.

Kleomédész görög olimpiai bajnoknak élete késői szakaszában összeütközése volt a korabeli hatósággal. A szokásjogot kihasználva Athéné templomába menekült. Aki oda bejutott, azt a törvény emberei nem bánthatták. A templomon belül pedig Kleomédésznek olyan jól sikerült “elrejtőznie”, hogy soha többé nem találták meg. Akik látták, azt állítják: szétfoszlott a levegőben! (Egyébként a későbbiekben is sok esetben ilyesmiről beszélnek a szemtanúk!)

A középkorban, egészen pontosan 1579 tavaszán a franciaországi Arles városában éppen vallási ünnep volt, amikor a körmenetben Pierrette Darmelle, az egyik helyi polgárlány vitte Szent Klára kis szobrát. Egyszer csak sikoltozás, rémült kiáltozás támadt, s a tömeg – köztük több pap és a püspök – szeme láttára Pierrette, a kis szoborral együtt, néhány másodperc alatt szétfoszlott és eltűnt. Csak a hajában viselt könnyű kendő maradt a helyszínen. Az eset óriási megdöbbenést keltett, és a kor szellemének megfelelően, a Sátán mesterkedésének tudták be. A lány többé nem került elő.

A XIX. század leghíresebb eltűnése az 1800-as évek elején esett meg. Benjamin Bathurst angol diplomata 1809. november 29-én Németország egyik vendégfogadójában kiment az udvarra, hogy indulás előtt megnézze a lovakat. – Soha többé senki sem látta. (Ez a maga idejében majdnem olyan horderejű ügy volt, mint másfél évszázaddal később a Wallenberg-eltűnés.) Több diplomáciai jegyzéket váltottak, expedíciót küldtek Bathurst felkutatására – a keresését még huszonöt évvel később sem adták fel! Annál is inkább, mert fontos diplomáciai iratok is voltak nála.

Érdekességként jegyezzük meg: a diplomata eltűnéséből rengeteg történet született. Köztük a Napóleon elrablása című regény, amely nem kevesebbet állít, mint hogy Bathurst részt vett a Bonaparte Napóleon elrablására irányuló akcióban!

A másik híres eltűnés 1811-ben történt, amikor a danzigi vár magas fallal határolt börtönudvarán a sétáló rabok közül a foglyok és az őrök szeme láttára tűnt el Diderici, a francia kalandor. Eltűnése lassú volt, előbb a lábának veszett nyoma… Kísérteties látványt nyújtott a még látható felsőteste és a feje majd fokozatosan az is mintegy “átfolyt” valahová. Egy másik világba…? A legenda szerint csak Diderici bilincsei, láncai estek vissza, nagy csörgéssel.

A tizenkilencedik században Amerikában is feljegyeztek több hasonló esetet. Közös jellemzőjük, hogy mindig véletlenszerűen “választódott ki” az áldozat – már persze, ha egyáltalán szó lehet valamilyen szándékosságról, és nem a vak véletlenen múlik az egész.

Tény viszont, hogy bizonyos Williamson, amerikai lónyésztő egy napfényes reggelen a saját háza udvarán – felesége és cselédei szeme láttára – dematerializálódott, vagyis vált semmivé. Évtizedekkel később egy másik farmon pedig a tulajdonos tizenhat éves fia tűnt el: vízért ment a közeli forráshoz, és többé nem látták. Mindez télen történt, és a gyerek keresésére induló felnőttek a nyomokat követve szörnyű dolgot tapasztaltak: a hóban tisztán látszottak a léptei, ám félúton a forrás felé egyszer csak minden nyom megszakadt, és sehol sem foly tatódott! A gyerek nyilván ott “oszlott köddé”.

És végül egy közelmúltban történt eltűnés: 1969. január 4-én zajlott le a brazíliai Sao José de Rio Preto városában. Paulo Faria da Costa, aki akkor harminchetedik évében volt, kis családi összejövetelre volt hivatalos.

Már összegyűlt a rokonság, amikor – mint azt később hivatalosan is megállapították, pontosan délután 16 óra 25 perckor – Paulo kiment a ház teraszára. A széles, sarkig tárt ajtón keresztül a bent maradók közül többen is jól látták a kissé testes, barna bőrű, mindig jókedvű férfit, amint a terasz korlátjánál állva a várost szemlélte. Nem múlt el több egy percnél, amikor egyik húga bent a szobában csodálkozva felkiáltott: – Paulo… eltűnt!

De a húg tulajdonképpen tévedett. Paulo akkor még nem tűnt el egészen… Az eltűnés ugyanis nem egyetlen pillanat alatt következett be. A későbbi tanúvallomások szerint a döbbenetes jelenség úgy 8-10 másodpercig tarthatott. Hogy pontosan mennyi ideig, azt igen nehéz volt pontosítani, mert mindenki másképpen érzékelte az idő múlását, különösen, hogy ilyen tragikus esemény történt. A jelenlévők tehát látták Paulo eltűnését, mégsem siettek a segítségére. Egyrészt azért, mert nem mindenki nézett éppen oda, így nem is vették még észre, mi történik. Másrészt, akik látták, azokat annyira megdöbbentette a dolog, hogy mozdulni sem tudtak.

A rokonok annyit láttak, hogy Paulónak először a két lába tűnt el. Rémisztő látványt nyújtott a levegőben lebegő, csonkának tetsző test! Két szemtanú szerint testének szélei “vibrálni” kezdtek. A vibrálást úgy írták le, ahogyan mondjuk a forró nyári napon a mező fölött homályosan izeg-mozog, reszket a levegőréteg. Paulo testének szélei ily módon váltak elmosódottá, majd… foszlottak el a semmiben!… Utoljára még a szemét látták, azt a kétségbeesett, segítségért könyörgő néma szempárt…

És ennyi volt. Paulo Faria da Costa eltűnt ebből a világból. Senki sem értette, mi történt valójában. Hová lett? Előkerül-e valaha?

Mert az csak nagyon ritkán fordult elő, hogy a rejtélyesen eltűnő személy – hazatért!

Néha előfordul, hogy a titokzatos módon eltűnt személy előkerült. Ez történt Ariszteász görög költővel is. Mint az a fennmaradt különböző forrásokból kiderül – egyszer világos nappal elájult az egyik város kellős közepén. Egy perccel később – még mindig eszméletlen állapotban – nyoma veszett, majd percekkel később a várostól több mérföldre bukkant fel ismét. Nem tudta elmondani, hogyan került oda, ugyanis semmire sem emlékezett. Mi történhetett? “Odaát” nem fogadták, nem akarták, így inkább visszalökték, és ismét evilági életre ítélték?

Csak nagyon kevesen voltak eddig, akik beszámolhattak arról, mi történt velük rejtélyes eltűnésük közben és után. Peter William Somerset brit hivatalnokkal néhány évvel ezelőtt történt a következő megrázó eset:

Kőfallal körülvett kertjében éppen a kutyáját kereste, amikor vihar tört ki, dörgött, villámlott. A ház népe azt látta, hogy a villámcsapás kékes fényében Somerset eltűnt! Két napig keresték, rendőrségi segédlettel, majd köröztették, és fényképét kiplakátolták az egész környéken. A harmadik napon találtak rá, ugyancsak a kertjében – ám akkor már másképpen volt öltözve, mint eltűnése idején!

Amikor az ájultságból magához tért, előbb semmire sem emlékezett. Később azonban az orvosi beavatkozások hatására, és a saját, ismétlődő álmai és gyógykezelése nyomán ennyit mondott el:

A villámcsapást követően “valamilyen másik kertben” találta magát, majd egy hosszú, keskeny úton ment, de az már teljesen ismeretlen volt számára. Később arra jött egy autó (!), amelyen orvos utazott. Ez az orvos bevitte a kórházába ahol aztán a személyzet rögtön elkezdett foglalkozni vele. Mivel előzőleg a nadrágja több helyen elszakadt, a kórteremben lévő egyik páciens adta neki kölcsön azt a kordbársony nadrágot, amiben három nappal később ismerősei a saját kertjében rátaláltak. Elmondása szerint két napig feküdt a kórházban, s még hónapokkal később is emlékezett az egyik orvos, meg az egyik nővér nevére. Később kiment sétálni a kórház udvarára, majd a már ismert keskeny úton találta magát, aztán legnagyobb meglepetésére a saját kertjében ébredt föl!

Somerset később bejárta a környékbeli kórházakat. Az egyikben felfedezte azt az orvost és nővért, akikre emlékezett, azok viszont állították, hogy sohasem látták. Igaz, a kórház is másképpen nézett ki, mint eltűnése napjaiban. Azonfelül kiderült, hogy utoljára húsz évvel korábban gyártották azt a bizonyos kordbársony nadrágot, amit kölcsönkapott.

Rodney Davies fizikus szerint teleportáció történt. Szerinte ugyanis létezhet a természetben olyan erő, amely nagy néha képes más térbe vagy más időbe elvinni embert, állatot, tárgyat (merthogy ez utóbbiak is el-eltűnnek olykor). És mintha Einstein is sejtette volna valamilyen formában ezt, mivel a miénktől eltérő téridő létezése nem ellenkezik a felfedezéseivel. Számos kutató – különösen a fiatalabb nemzedék, amely eléggé nyitott a világra és a legmeghökkentőbb esetben sem ejtené ki a száján, hogy lehetetlen – még azt sem tartja kizártnak, hogy valamilyen, ma még ismeretlen energia behatására az élőlények egyetlen pillanat alatt atomjaikra bomolhatnak, és azok az atomok a téridő – vagy akár csak a tér – valamely másik pontján ismét összeállnak.

Az sem lehetetlen, hogy az eltűnők párhuzamos világba kerülnek át. Ugyanis több jel mutat arra: nem csupán ez az egyetlen világ vagy tér létezik, amelyben mi mozgunk (és valljuk be, amelyen kívül másfélét jószerével el sem tudunk képzelni). Más tulajdonságú térből akár egy-kettő, akár tucatnyi vagy még több lehetséges. Nagy vonalakban Davies, és mások is, úgy képzelik el, hogy a kozmosz önmagában, mintegy “belül” is tovább osztódik, más és más kozmoszokra. Tehát nem csupán lineáris univerzum van, amelyben – mivel az végtelen – időtlen időkig utazhatnánk szupergyors űrhajóval, mégsem jutnánk soha a végére. Efféle utazás a végtelen számú “belső világegyetemben” is megtehető. Tehát a világ ilyen csavaros formában is végtelen. Ugyanis a benne lévő végtelen világok száma is végtelen…

Davies azt találta gyanúsnak, hogy Romulustól Somersetig gyakran kísérte az eltűnést vihar és villámlás (bár nem csak ilyenről tudunk). Tehát valamilyen mágnesesség, elektromos hatás, vagy más energia is közrejátszott abban, hogy a természetben “hiba” keletkezett, és “összecsúsztak” a téridők vagy a dimenziók. Még az is lehetséges, hogy igaza van.

Attól azonban még messze vagyunk, hogy megfejthessük a titkot. De a szórványosan előforduló jelenségek mindenképpen jelzik, hogy valami van a “falon túl”, az eltűnések körülményei azt sejtetik, hogy világunk korántsem olyan egysíkú és egyszerű, amilyennek sokan hiszik. A rejtélyek és titkok száma éppen olyan végtelen, mint a Világegyetem.

Rejtélyek szigete / Nemere István írása

 

[Ábrahám Anita]

Ma bukkantam erre a megkövült, hatalmas szörny nyomára egy régebbi Hihetetlen magazinban (a lapszámot nem jegyeztem fel). 2003-ban egy erős földrengés rázta meg Bám városát, Iránban. A Jebal Barez hegységben amúgy is ásatások folytak, melybennagy kárt okozott a földrengés. Mégis egy furcsa lelet előkerülését is a földrengés okozta.

A folyamatról az jut eszembe, amit néhány médium közvetített, hogy a Föld mélyében olyan bizonyítékok, maradványok vannak, melyek mai hitrendszerünket, egész világfelfogásunkat fogja megváltoztatni.

És a Föld itt-ott megmutatja, feltárja ezeket a dolgokat!

...............* Itt áll egy ember!

A fenti megkövesedett őslényről: több mint 100 méter hosszú ragadozó, csak a feje 30 méter hosszú és 8 méter magas. A csigolyák átmérője 1,5-2 méter.

A képből egy kis részlet, az arányok kedvéért.

A paleontológusok, kryptozoológusok szerint a kövület 65-67 millió évvel ezelőttről származhat.

:O

 

[vandorcsillag]

Petra – Naptár is volt az ősi romváros

Nem csak esztétikai jelentősége miatt egyedülálló az ősi jordániai sivatagi romváros, Petra, a sziklákból kifaragott épületeit alapítói úgy tájolták, hogy a nap sugarai a szent helyekre vetődjenek, azaz az épületek egyfajta csillagászati naptárként is szolgáltak – derítették ki spanyol és olasz szakemberek több éves kutatás során.

“Petra homlokzatai nemcsak gyönyörűek, hanem másfajta jelentőségük is van” – mondta Juan Antonio Belmonte, a Kanári-szigeteki Asztrofizikai Intézet archeocsillagásza, a tanulmány szerzője a National Geographic folyóiratnak.

Belmonte és csoportja megmérte Petra sziklasírjainak, templomainak és emlékműveinek méreteit, és összevetetette azokat a csillagok járásával az elmúlt több mint egy évtizedben. Azt találták, hogy bizonyos műemlékek elhelyezkedése a Nap járásához igazodik az év bizonyos napjain, a Nap sugarai ezeken a napokon a vallási jelentőségű területekre összpontosulnak.

Ez alátámaszthatja azt a korábbi feltételezést, hogy a sziklavárost alapító nabateusok napimádók, napistenhívők voltak, éppúgy, mint az egyiptomiak.

A Kr.e. 3. században a térségben letelepedő nabateusok királyságuk elhelyezkedését úgy tervezték meg, hogy a kulcsfontosságú csillagászati dátumokon – a napéjegyenlőségeken és a napfordulókon – a fény erőteljesen a vallási épületeket világítsa meg.

“Ez hasonló ahhoz, amit a keresztény templomokban látunk, amikor a nap a különleges oltárokra vetődik” – magyarázta Belmonte.

A Nexus Network Journal folyóiratban megjelent tanulmány szerint a nabateusok ideológiája a nap járására épült, és alaposan értették a csillagászati eseményeket és azok jelentőségét az évszakokban.

Belmonte azt tervezi, hogy elméletük alátámasztásaként megvizsgálnak egy nabateusok által alapított másik várost, a Szaúd-Arábiában lévő al-Hizsret.

Ha eredményeik egyeznek, cáfolhatatlan bizonyíték lesz arra, hogy ezt a kétezer éves kultúrát a nap és az évszakok alakították, és a nabateusok napistenhívők voltak – írta a The Independent című brit napilap.

Forrás: MTI /Pécsi Stop

http://www.erdekesvilag.hu/petra-jordania-varazslatos-romvarosa/

 

[Vaduzia]

A Nazca-vonalak

Peru Pampas de Jumana nevű fennsíkján óriási mértani alakzatok, hatalmas állatfigurák, emberi alakzat és nyílegyenes vonalak találhatók, összesen 520 km2-en. Méretük olyan nagy, hogy csak a levegőből lehet megállapítani mit is ábrázolnak. Ezeknek az alakzatoknak és állatfiguráknak, az az egyik furcsa közös jellemzőjük, hogy egyetlen, önmagát sehol nem metsző vonalból állnak. A feltételezések szerint nazcák valamikor Kr. e. 50 és Kr.u. 600 között készítették, úgy, hogy a sivatag talajáról felszedték a vörös-fekete kavicsréteget, hogy az alatta lévő halványsárga kőzet látszódjon. A Nazca-vonalakról egészen az 1920-as évekignem tudtak, ismertek, Julio C. Tello, a perui régészet atyja fedezte. Világhírűvé csak 1939-ben vált, ugyanis amerikai geográfus, Paul Kosok, végigrepült kisrepülőjével végig pásztázta a területet. Ezt látta:

De miért készítették a Nazca-vonalakat?

Számos olyan verzió látott napvilágot, mely megpróbálta elmagyarázni milyen célt is szolgálhattak a Nazca-vonalak.
Nazca-vonalak első kutatója Paul Kosok szerint az ábrák és az alakzatok a nap és a csillagok járásának megmutatására szolgáltak.
Többen feltételezik a földön kívüliséget, ugyanis a nazcák kapcsolatban álltak a földönkívüliekkel, hiszen az akkori eszközökkel ilyen alakzatokat nem lehetett kivitelezni.
Zelkó Zoltán feltételezése szerint a Nazca-fennsík vonalhálózata a Titicaca-tó és környékének térképe.
Születtek olyan elméletek, egyesek szerint a vonalak zarándokutak voltak, melyeket a Nazca-indiánok szertartásaik alkalmával jártak végig.

A sok elméletből egy ragadott meg, méghozzá a földönkívüliség. Fel kell tenni a nagy kérdést képesek voltak repülni a "Nazca-ősei"? A Peruban élő amerikai Bill Spohrer úgy gondolta igen, ez idáig nem cáfolták meg. (Mi is tudunk repülni, egy ősi civilizáció miért nem tudhatott volna!) A sok elmélet valahogyan egy szokásos síkban született, vagy magunknak készítettük pl. szertatás vagy ha nem mi készítettük akkor a földön kívüliek. Fordítsuk meg a kérdést mi készítettük, de nem a saját célra hanem a földönkívülieknek. De milyen célból? jöhet a következő kérdés. Erre viszont az 1971-1972 években világűrbe elküldött úgynevezet Pioneer-tábla jut eszembe. Miért? A Nazca vonalak által általunk ismertek szerint a Földi életre jellemző lényeket (ember, állat) ábrázolnak, a Pioneer-táblán ember ábrázolás, matematika is megtalálható mindkét helyen, stb.
Felteszem a kérdést ha az emberiség bajba lenne és van olyan reménye, hogy a földön kívül más lény is akkor mit ábrázolna? Szerintem egy hatalmas SOS.

 

[vandorcsillag]

...vagy talán ezt

ufo hívójel

 

[vandorcsillag]

A világ még rejtett szépségei
http://distractify.com/culture/32-s...-earth-i-cant-believe-this-isnt-photoshopped/
Egy pár kép,aki tud angolul annak könnyű,aki nem (mint én )google fordítóval el tudja olvasni.

 

[vandorcsillag]

.Az égi birodalmakból érkeztek a Földre...

Ezek a magasan fejlett lelki lények nem a földi természetes evolúciós folyamatok útján fejlődtek ki,hanem a lemuriaiakkal és a későbbi emberi generációkkal egyetemben a magasabb szintű tanácsok küldték őket a Földre.Tudom,hogy sok ember számára nehéz elhinni,de ezek olyan magasan fejlett lények,akik egy másik világból jöttek.


Bár testük nagyban különbözik a tiétektől,a bálnák és a delfinek,hangjuk révén,közvetlen kapcsolatban vannak Univerzumotok magasabb rendszereivel.ELKÉPESZTŐEN SZÉP,DALLAMOS,GYÓGYÍTÓ HATÁSÚ HANGOKAT ADNAK KI,AMELYEK OLYAN REZGÉSI SZINTET HORDOZNAK,AMI POZITÍV HATÁST GYAKOROL SOK,A FÖLD BELSŐ VILÁGAIRA ÉS A MENNYEKRE NYÍLÓ KAPURA ÉS BEJÁRATRA.

Tájékoztatással is szolgálnak az égi rendszerek felé Földetek fejlődésével,az óceáni lemezek eltolódásával,a Föld tektonikus lemezeinek mozgásával és a föld alatti városokkal kapcsolatban.A delfinek különleges rezgése GYÓGYÍTÓ HATÁSSAL VAN AZ EMBERRE,DE LEGINKÁBB AZ EMBERI GYERMEK SZÜLETÉSE SORÁN.

A bálnákat és delfineket kozmikus kapocs fűzi egymáshoz,és közösen tevénykednek a Föld változásainak idején.Réges-régen néhány delfin és bálna megegyezett kollektív lelkükben,hogy a Földön maradnak,ahol információt közvetítenek és fogadnak majd az emberiség tudatossági szintjéről.
Most,hogy az emberi tudatosság kezd negatív rezgés felé eltolódni,a cetfélék el fogják hagyni a Föld felszínét.
Ez épp jelenleg történik,az emberiség hihetetlen pusztításai,és ezeknek az isteni teremtményeknek a lemészárlása miatt.
Vannak olyan bálnák,akik partra vetik magukat,hogy elhagyhassák a földi testüket,mert bántják őket a tenger alatti katonai kísérletek,amelyek negatív hatást gyakorolnak rezgési mezőikre.




KÉRLEK BENNETEKET,NE TEGYETEK KÁRT EZEKBEN A CSODÁLATOS LÉNYEKBEN,"MERT ŐK ISTEN SEGÍTŐI"ÉS A TI BOLYGÓTOK JÓLÉTÉN DOLGOZNAK MOST A FELEMELKEDÉS IDEJÉN.
SZERESSÉTEK ŐKET,

MERT AZ ISTENI TERV TEREMTETTE ŐKET,

ÉS BENNÜK IS MEGVAN AZ ÖRÖK ÉLET EREJÉNEK LÜKTETÉSE,A LÉLEGZET,AKÁRCSAK BENNETEK.

EL-LA festményével

/Mihály Arkangyal útmutatása ~ A Föld,a Kozmosz és Te/


Szerintetek ilyen a delfin hangja?Azért kérdezem mert én nem ismerem,talán van aki ismeri milyen is az igazi delfin hang.

http://delfinekrol.mindenkilapja.hu/html/19106855/render/delfinek

 

[yeti108]

Nehezen tudom elképzelni, hogy fejlett műszaki civilizáció alakuljon ki a víz alatt. A tűz hiánya, a szigetelési problémák.....Utólag persze le lehet menni a víz alá...

 

[vandorcsillag]

???????????

 

[yeti108]

Te írtad, hogy az űrből jöttek....Gondolom, nem úsztak el idáig, valami jármű kellett....

 

[Kicsi Fecske]

Mi köze lehet a 3000 éves hieroglifáknak a Nefilimekhez?
Forrás: prophecynewswatch.com
Lehetséges, hogy egy 3000 éves hieroglifa modernkori technológiát ábrázoljon? Jelenthetik-e azt, hogy a bukott angyalok egykor köztünk éltek és hátrahagyták nyomaikat az ősi művészetekben és kultúrákban?
Néhány érdekes bizonyíték került napvilágra ezekkel a lehetőségekkel kapcsolatban, amelyek akár a Nefilimekkel kapcsolatos néhány kérdés megválaszolásában is segíthetnek.
Lyn Leahz, keresztény szerző és kutató a következőképpen beszél ezekről az érdekes leletekről:
„Az Abydosban található egyiptomi templom falait furcsa hieroglifák díszítik, amelyek úgy tűnik, hogy modernkori repülő és tengerészeti járműveket ábrázolnak… Hogyan tudhattak volna 2-3000 évvel ezelőtt élt emberek ezekről?”
A hieroglifákat nehéz nem felismerni, mert a mai járművekhez való hasonlóság annyira szoros, hogy mindenki ekként értelmezi őket, függetlenül attól, hogy rendelkezik-e bármilyen ismerettel e téren vagy sem.
A képeket Dr. Ruth Hover és férje fedezték fel. A régészeti leletek és az idevonatkozó bibliai kéziratok alapján Lyn arra a következtetésre jutott, hogy a bizonyítékok a Nefilimek felé mutatnak.
De kik is voltak ezek a Nefilimek? Erre vonatkozóan több nézet is létezik. A legelfogadottabb bibliai meghatározás szerint a Nefilimek az „ember lányainak” és az „isten fiainak” közös, óriás termetű utódai voltak. A Bibliából arra lehet következtetni, hogy ezek leginkább az özönvíz előtti időkben, Noé korában éltek, és Isten azért is küldte az özönvizet, hogy elmossa mindazt a gonoszságot, amit a Nefilimek és az emberek hoztak a földre. (I. Mózes 6:1-7)
Lyn következtetései alapján Michael Snyder a következőket írja:
„Bolygónk történelme sokkal összetettebb, mint azt sokan gondolni merik. A széles körben elfogadott nézetek és az iskolákban tanított változatok szerint az ősi ember egy rendkívül együgyű, korlátozott tudású teremtmény volt
A történelemnek ezt az elferdített változatát népszerűsítők nagy sajnálatára a régészek egyre több olyan leletet találnak, ami ennek teljesen ellentmond. Az igazság az, hogy számos bizonyíték mutat arra, hogy az ősi világ lakói komoly intellektuális teljesítményekre voltak képesek. Gondoljunk például a Gizai piramisokra.
Aki azt gondolja, hogy a több ezer évvel ezelőtt élt emberek beszélni alig képes tökkelütöttek voltak, az nagyon téved. A valóság lehet, hogy ennek éppen az ellentéte.”
Egy másik régészeti lelettel, a Peru déli partjai mentén található Paracas félszigeten megtalált koponyákkal kapcsolatban Michael Snyder a következőket írja:

Mi a magyarázata a több ezer éves, hosszúkás koponyáknak, amelyek „nem emberektől, főemlősöktől vagy egyéb állattól származnak”? Sokan hónapok óta várták kíváncsian az első DNS vizsgálat eredményeit, amit a híres Paracas koponyákon végeztek. Az egyik koponyán végzett vizsgálat eredményei megérkeztek és ezek szerint egy „új, emberszerű teremtménnyel” van dolgunk, amelyhez hasonlót eddig még nem találtak.
Kik lehettek ezek a furcsa külsejű, emberszerű lények, akik néhány ezer évvel ezelőtt a földön éltek?
Lehet, hogy tényleg a Nefilimek vagy leszármazottaik maradványait találták meg a kutatók?
A Paracas koponyákkal foglalkozó cikk teljes terjedelmében itt olvasható: http://idokjelei.hu/2014/02/megerkeztek-a-perui-nefilim-koponya-dns-vizsgalatanak-eredmenyei/
Figyelembe véve ezeket az új felfedezéseket, érdemes megvizsgálni, hogy vajon közelebb kerülhetünk-e a Nefilimek kilétének és történetének pontosabb megértéséhez.
Kik voltak a Nefilimek?
Bár a legtöbben a Nefilimek bibliai meghatározását fogadják el, néhány másik nézet is létezik a kérdés részleteivel kapcsolatban. A bibliai szöveg (I. Mózes 6:1-7) értelmezése és az ezt támogató más részletek alapján a kutatók a következőket találták:

A gotquestions.org szerint a Nefilimek (jelentése: bukottak, óriások) az Isten fiainak és az ember leányainak szexuális kapcsolatából (I. Mózes 6:1-4) született utódok voltak. Az özönvíz előtti időkben komoly hatalommal bírtak a földön és óriásoknak nevezték őket. Az „Isten fiainak” kilétével kapcsolatban is folyik vita, azonban a bibliakutatók jelentős hányada szerint ezek bukott angyalok voltak, akik nőkkel közösültek és/vagy férfiakat megszállva tették ugyanezt. Ezekből a „frigyekből” származtak a Nefilimek, és ezek voltak „ama hatalmasok, kik eleitől fogva híres-neves emberek voltak.” (I. Mózes 6:4)
Különböző héber és egyéb legendákban (Énok könyve és más nem bibliai írások) azt olvashatjuk, hogy a Nefilimek olyan óriások voltak, akik rengeteg gonosz dolgot tettek. Nagy termetüket és hatalmukat valószínűleg kevert, emberi és démoni génjeiknek köszönhették.
Mikor és hol éltek a Nefilimek?
Az özönvíz előtti időkből nem állnak rendelkezésre információk arról, hogy a Nefilimek pontosan melyik vidékeken éltek, azonban az ezt követő időkről már kicsit többet lehet tudni.
A Nwcreation.net leírja, hogy az Öt Király hadjárat során Ábrahám idejében több olyan törzzsel is találkoztak, akik Nefilimek lehettek. A Biblia szerint több törzsről van szó, akik a Sziddím völgyben (Holt tenger) telepedtek le és a jelek szerint a Kananeusokkal keveredtek. Az I. Mózes 14 és az V. Mózes 2 Refeusoknak vagy refáiaknak („titánok”, „Rafa” gyermekei), Zuzeusoknak vagy zúziaknak („szörnyűségesek”), Emeusoknak vagy émieknek, Horeusoknak vagy hóriaknak és Anák fiainak („lesújtó tirannus”) hívja őket.
A IV. Mózes 13:33 Anák fiaihoz köti a Nefilimeket, amikor a kémek „rossz hírét vitték annak a földnek”. Az adott rész szövegkörnyezetéből arra lehet következtetni, hogy az óriások más törzsei Anák fiainak vagy más Nefilim vonalnak, különösen a Refeusoknak a rokonai lehettek, akik az anák Góliáttal és Lahmittal együtt Gáthban éltek.
A Refeusok (Refaim) óriások voltak (akikről általában azt olvassuk, hogy magas növésűek vagy nagyok), és akiket a Nefilimekkel azonosítottak az I. Mózes 6 angol fordításából eredően, ami az „óriás” szót használja. A Biblia a következőket írja ezekről a törzsekről:
- Kétszer-háromszor magasabbak voltak a többi emberhez képest.
- Részük volt valamilyen szentségtelen keveredésben az özönvíz előtt.
- Közeli kapcsolatban álltak a gonosznak számító Kananeusokkal az özönvíz után.
- Egy helyen azt olvassuk, hogy egyel több ujjuk volt a kezükön és a lábukon egyaránt. (II. Sámuel 21:20, I. Krónikák 20:6)
Voltak-e a Nefilimek az özönvíz után?
Az I. Mózes 6:4-ben ez áll: „óriások [נְפִיל נְפִל nphiyl] valának a földön abban az időben, sőt még azután is.” Úgy tűnik, hogy a bukott angyalok megismételték bűnüket az özönvíz után is, bár [amennyiben ez tényleg megtörtént] valószínűleg sokkal kevésbé jelentős mértékben. Amikor Izrael fiai kikémlelték Kánaán földjét a következőket jelentették Mózesnek: „még Anák ivadékait [akik a Nefilimek leszármazottai] is láttuk ott.”
Kik tehát az „Isten fiai”?
Ezzel kapcsolatban három fő gondolatmenet/irányvonal létezik:
1) Az egyik és legnyilvánvalóbb magyarázat, hogy a Nefilimek két elkülöníthető teremtménytől származó hibrid faj voltak.
2) Az egyetlen másik természetes magyarázat, hogy ezek Isten, nem pedig az ember fiai voltak, tehát nem ember által születtek, hanem Isten teremtette őket. Ez a meghatározás természetesen Ádámra is és az Isten angyalaira is ráillene. (Lásd: Lukács 3:38, Zsoltárok 148:2, 5, Kolossé 1:16)
3) Egy viszonylag új keletű elképzelés szerint, ami Szent Ágoston óta terjedt el az egyházban, az Isten fiai elnevezés Séth istenfélő leszármazottait jelöli, az ember leányai pedig Káin hitetlen női leszármazottait.
A legtöbb kutató azonban ma is inkább úgy gondolja, hogy az „Isten fiai” angyalok voltak.
Chuck Missler például a következőket írja: „Ha az ember a Szentírás egészét nézi, mindennek a helyére kell kerülnie.”
A jelen cikk szerzője is úgy gondolja, hogy az „angyal magyarázat” a helyénvaló, mivel a bibliai részek alapos vizsgálata is ezt támasztja alá, amit az Újtestamentum is számos helyen megerősít, ráadásul a korabeli zsidó és keresztény tudósok is így értelmezték. A „Séth vonal” szerinti magyarázatra néhány megalapozatlan feltételezés útján jutottak és ellentétben áll a többi bibliai feljegyzéssel.
Mi történt végül a Nefilimekkel?
Úgy tűnik, a Nefilimek voltak az elsődleges oka az özönvíz érkezésének Noé idejében. Közvetlenül azután, hogy a Biblia megemlíti őket, a következőket olvashatjuk:
„Amikor látta az Úr, hogy az emberi gonoszság mennyire elhatalmasodott a földön, és hogy az ember szívének minden szándéka és gondolata szüntelenül csak gonosz, az Úr megbánta, hogy embert alkotott a földön, és megszomorodott szívében. Azért ezt mondta az Úr: Eltörlöm a föld színéről az embert, akit teremtettem; az emberrel együtt az állatokat, a csúszómászókat és az égi madarakat is, mert megbántam, hogy alkottam őket.” (I. Mózes 6:5-7)

Isten végül elárasztotta az egész földet, eltörölve minden élőlényt, a Nefilimekkel együtt, Noé családját, a bárkán tartózkodó és a vízi állatok kivételével. (I. Mózes 6:11-22) Mivel a két eseményt közvetlenül egymás után említi a Biblia, arra lehet következtetni, hogy a Nefilimeknek rossz hatása az emberiségre lehetett az özönvíz egyik fontos kiváltója.
Valószínűleg így próbálta Sátán megrontani Ádám vérvonalát, hogy megakadályozza a Messiás érkezését és az emberiség megváltását. Minden bizonnyal Noé ágát nem sikerült megfertőzniük.
Az „óriások” maradékát az izraeliták Kánaán megszállása során (Józsué 11:21-22) és későbbi csatákban (V. Mózes 3:11, I. Sámuel 17) elpusztították.
A Júdás levelében olvasható részekből arra következtetünk, hogy Isten korlátozta ezeknek az angyaloknak a további tetteit:
„Azokat az angyalokat is, akik nem becsülték meg a maguk fejedelemségét, hanem elhagyták saját lakóhelyüket, örökkévaló bilincsekben és sötétségben tartja fogva annak a nagy napnak az ítéletére.” (Júdás 6)
A II. Thesszalonika 2-ben ugyanakkor azt olvassuk, hogy a törvénytiprás (gonoszság) titokban már folyik, de most még „valami” visszatartja. Amikor ez már „eltűnik az útból, megjelenik nyíltan a törvénytipró.” Vajon az eljövendő világvezető, az Antikrisztus is egy Nefilim lesz a Sátán által, Jézus fogantatását utánozva ezzel?
Jézus arra figyelmeztetett: „Ahogyan Nóé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia eljövetele is. Mert amiképpen azokban a napokban, az özönvíz előtt, ettek, ittak, házasodtak és férjhez mentek egészen addig a napig, amelyen Nóé bement a bárkába, és semmit sem sejtettek, míg el nem jött az özönvíz, és mindnyájukat el nem sodorta, úgy lesz az Emberfiának eljövetele is.” (Máté 24:37-39)
Időkjelei: Akárhogyan is lesz, tudjuk, hogy „a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak.” (Efézus 6:12) Ez a világkormány alatt sem fog változni.
A Nefilimek özönvíz utáni helyzetével kapcsolatban megoszlanak a vélemények, azonban nem szabad, hogy ez megosztást jelentsen. A Negyedik típusú megtévesztések videót készítő alienresistance.org szerint például az özönvíz után a bukott angyalok nem ismételték meg tettüket.
Az egyiptomi templomon talált hieroglifák keletkezésére is többféle magyarázat létezik. A Bibliában például számos próféta látott jövőbeli eseményeket, amelyekben számukra ismeretlen, modern eszközöket láttak és ezeket megpróbálták akkori szókincsükkel leírni (Lásd Náhum 2:4-5, Jelenések 9:7). Ezek a képek is készülhettek ilyen leírások alapján. Szintén a Negyedik típusú megtévesztésekben hallhattuk, hogy a magukat földönkívülieknek kiadó lények is mindenféle „apokaliptikus” képet mutattak az elrabolt embereknek. Chris White ezzel szemben inkább arra hajlik, hogy itt csupán korabeli tárgyak, élőlények stilizált megjelenítéséről van szó.
A fentiek pedig semmiképpen sem befolyásolhatják egyetlen ember megváltását sem. A bukott angyalok első kísérletét az özönvízzel hiúsította meg Isten. Minden bizonnyal sok különböző módszerrel próbálkoznak azóta is, Isten ígéreteit azonban nem képesek felülírni. „Aki hisz a fiúban, örök élete van.” Ennek a háborúnak a kimenetele már 2000 évvel ezelőtt eldőlt a Golgotán, csupán néhány fontos ütközet van már hátra a befejezésig.
Végezetül emlékezzünk Pál tanácsára: „Igyekezz kipróbált emberként megállni az Isten előtt, mint olyan munkás, aki nem vall szégyent, hanem helyesen fejtegeti az igazság igéjét.” Mindezt pedig tegyük az I. Korinthus 13 lelkületében.​

 

[Kicsi Fecske]

MITŐL MŰKÖDIK A MAGYAR SZAKRALITÁS?

Kozsdi Tamás
Az ősök
Ha a magyar szakralitás misztériumában szeretnénk elmélyedni,kénytelenek vagyunk máris elhagyni a Földet. Ugyanis a dolgok gyökere nem e világban keresendő. Sajnos, vagy szerencsére a földi eszközrendszer mellett és/vagy a földi bizonyítékok ismeretében sem lehetünk képesek a magyar szakralitást feltérképezni, legfeljebb nyomaiban megismerni.
A magyar szakralitás szereplői mindenkor olyan szereplők, akik kétvilági létezők, vagyis egyszerre élik a bolygón a látható világbeli életüket és azt, amelyiket másviláginak nevezhetünk. Ilyen személy sok van, nem csak a király ilyen.
A magyar szakralitás megértéséhez fel kell ismerni az alaptételt. A titok Te benned van. Nem kell űrhajóra ülni, hogy a titkokat meglásd, nincs szükség semmi másra, csak önmagunkra, hogy megtudjuk, milyen mélyen vagyunk érintettek a magyar szakralitásban.
A magyar szakralitás alapja egy vérvonal, amely mögött az ősöket értem, azokat az ősöket, akik ősapjai mindmáig a nemzetnek, annak a nemzetnek, amelyik nem evilágból ered.
Kérem a kedves Olvasót, ne kezdjen keresgélni a csillagtérképen, hogy vajon melyik planétáról és/vagy naprendszerből repült ide valamikor a magyarság, sokkal inkább arra figyeljünk, hogy a világunk, amit egynek és behatároltnak látunk nagyon is nem az. Nincs vége a világunknak, tele van rengeteg ajtóval, ablakkal, akkora átjárókkal a szomszéd világokba, amelyen anyahajókat is át lehetne tolni. De mindez most nem lényeges.
A világunk dimenziók, térbeli kiterjedések egymásmellettiségéből áll össze.
Fontos tudni, hogy a helyek között van olyan, amelyik szent, ami annyit tesz, hogy ott nem csak egyszerűen egy másik térkiterjedés (kis világ) van, hanem nagy koncentrációban jelen van a Szer, azaz Isten jelenléte. Ezekre a helyekre töltődni járunk. Olyan mintha kifeküdnénk a Napra, de ez a közeg nem a látható hús-vér testünk napoztatására szolgál.
A szent helyeken jelenlét van. Az ősök jelen léte. De vajon kik az ősök?
Ők felemelkedett mesterek, szellemek, kozmikus tudatok, akik egy magasabb rezgésállapotú, de a mienkhez hasonló valóságos létsíkon élnek és dolgoznak. Ha az ő szemszögükre vagyunk kíváncsiak, akkor gondolkodjunk el egy hangyaboly fölött. Látjuk őket sürögni-forogni, és közben pontosan látjuk, hogy mit miért tesznek, hova mennek, hányan. Látjuk a perspektívájukat, tökéletesen rálátunk az életterükre, a lehetőségeikre, mindenre. Csak azt nem érezzük, hogy milyen érzés hangyának lenni, de ettől még tudjuk. Nos az ősök mindezeket rólunk is tudják, és ők sem érzik, milyen az: embernek lenni. Persze sok ős él a magasabb létsíkokon, akik közül többen már éltek hozzánk hasonló életformában, így őnekik lehetnek emlékképeik az emberi mivolt hogyanjairól.
Amikor működik a szakralitás a Földön, akkor az Ősök jelen vannak a bolygón, és nemcsak szellemi formában inspirálják az ittenieket.
A magyar királyok – akiknek személyét, minőségét és feladatát bővebben körbejárjuk még – képesek voltak látni ezeket a magasabb létsíkokat, és így találkozni tudtak az ősökkel anélkül, hogy bárki is elhagyta volna a saját sűrűségű létállapotát.
Az ősök tehát szellemi vezetők, akik ha akarnak, csapást mutatnak a hangyáknak, hogy legyen hol haladniuk, és ha végképp muszáj, akkor képesek látványosabban is beavatkozni az életükbe.
A vérvonal
Az ősök megértéséhez ismerjük meg a Fejedelmi vérvonalat. A Magyar szakrális fejedelmi vérvonal nem evilágból ered. Kezdete nem matéra-szerű emberi lényekből indult el, hanem olyan szellemi, magasabb rezgésű fénylényektől, amelyeket előbb ősöknek neveztem.
Attól, mert valakinek nincsen a miénkhez hasonló fizikai teste, egészen nyugodtan képes létezni és feladatát is elvégezni.
A magyar vérvonal forrásában egy fiú áll, a Fiú. Hogy ki az a Fiú, arra ezen írásban nem térek ki, de felismerhetjük minőségét, ha megtestesült formájában Jézusra vagy Hunyadi Mátyásra gondol a kedves Olvasó.
Ezen királyok korai nyomaira a szellemi kalandozó a legutóbbi jégkorszak előtt bukkanhat. A legutóbbi hatezer évben azonban – jól nyomon követhetően- a Közel-Keletről indult útjára egy újabb fejezete az ősök megtestesült vérvonalának a közismert Gilgamestől, beavatotti nevén Árpádtól.
A vérvonal feladata mindenkor a Föld bolygó megfelelő irányítása a Kozmoszban. A bolygó, mint élő organizáció szerves részét képezi egy tágabb rendszernek, amelyben fontos, hogy önmagából harmóniát kiárasztva működjön a környezete (világegyetem) javára. Ezt felügyelte a mindenkori király, aki a vérvonal első számú képviselője volt a bolygón.
A vérvonal feje, az Egy, a Bolygó királya, vagy más, ismertebb nevén világkirály (keleten chakravarti = az „élet” Kerék forgatója). Mint ilyen személy, nemcsak a bolygót képviselte, hanem mindazt a fénybe nyúló vérvonalat, amelyiknek ő nem az uralkodója, hanem a képviselője. Ez egy megtiszteltetés és nem rang.
A vérvonal nem feltétlen száll apáról fiúra, sőt nem is mindig családtagok adják egymásnak a stafétát. Azt, hogy mitől függ, ki lehet király, egy későbbi fejezetben látjuk majd.
Azt is fontos lássuk, hogy a vérvonal nem mindig van egy adott területen. Például II. Endre egy szakaszzáró király a Kárpát-medencében, ami után ugye fia, IV. Béla korában - a tatárok közbenjárására – megsemmisül a kárpát-medencei szakrális intézmény, ahogy ennek a programnak a végén Hunyadi Mátyás végleg el is reteszeli azátjárókat. A vérvonal azonban máshol tovább él.
Például a Gilgames-ház másik ágán a mongol Kubiláj kán édesanyja, Ungika magyar lány volt, így ott vígan élt tovább a szakralitás.
Végül azt is fontos megértenünk, attól, hogy nincs látható szakrális intézményrendszer a Földön, az még tökéletesen működik egy másik rezgéstartományban, egy magasabb létsíkon.
Miért elég egyetlen Mag?
Azt mondják a magyarok, hogy elég csak egyetlen mag ahhoz, hogy a teljes szakrális rendszer újra megszü-
lethessen. Vajon mi ennek a magyarázata?
Az eddigiekből kitűnt, hogy ha van egy ős, aki testet ölt a mi kiterjedésünkben, akkor ő az összekapcsolódása folytán – mint valami madzagon – át tudja hozni azt a rezgéstartományt, amit az ősök bírnak, vagyis a két világ összenyithatóvá válik. Leginkább ennek elkerülése végett vált célponttá mindenki, aki képes lehetett rá: látók, sámánok, táltosok, beavatottak.
Lássuk azért be, hogy kijátszhatatlan a legteljesebb kontroll mellett is az, hogy kiben, mikor és hol jelenik meg egy ős, és kinek és mikor aktiválódik a lelkében az a kód, ami életre hívja a személyében szunnyadó őst. És akkor lássuk most azt a kérdést, hogy:
Mi kell ahhoz, hogy valaki király legyen?
Mindig sok az önjelölt. De ez jól is van így. A teremtés sosem bízza véletlenekre a teremtésének sorsát. A lehetséges pályázók mellett a lelkes amatőrök is reménykednek. Azonban bolond az, aki azt hiszi, ez egy könnyű játék és pláne, hogy bárki alkalmas rá. Ennek a gőgnek sajnos elég sokan áldozatai lettek.
A királyban sok fontos képességnek és tulajdonságnak kell egy időben, egy helyen, egy testben egyeznie ahhoz, hogy a rendszer működjön. Igen, a király mint beavatott fejedelem nem emberszerű, hanem egy kozmikus rendszer egy testben, egy szervezetben. Nem, még nem is biorobot, de egy elképzelhetetlenül összetett bioszámítógép isteni szív Szeretettel a lelkében. Ebben az írásban nem a lírai magasztos megközelítést, hanem a funkcionális, gépiesített megközelítést választom a mai tudatok könnyebb felfoghatósága kedvéért a király mint fejlődési fokozat megértésére.
A király azért nem nagy K-val kezdődik, mert jelző. Az igaz, hogy a jelző a szóhasználatunkban a világkirályt is jelenti, és így egy van belőle, de király mindaz a személy, aki elérte azt a beavatottsági fokozatot, aminek király az elnevezése. Ez, hogy fogalmunk legyen, a megvilágosodott jelzőjű beavatottól fényévekre van még.
Ugye Jézusra sem mondja senki, hogy ő egy megvilágosodott volt, mert ez korántsem fejezte volna ki az ő valódi fényességét.
Valamit látnunk kell. A király és a Király között különbség van. Az egyén spirituális fejlődési útja során eljut az önismereten, a megvilágosodáson és a beavatottsági fokokon túl oda, hogy elérje az ősök szintjét. Az ősök szintjét elért lélek a felemelkedett mester, a király még ennél is több. A király tehát egy beavatottsági fokmérő.
A másik Király, az pedig a bolygó egyetlen vezetője – már ha megválasztják -, a vérvonal földi képviselője, akit mi szintén királynak nevezünk, de mielőtt tovább haladnánk fontos tudni, hogy király bárkiből lehet, aki odáig fejlődik.
A továbbiakban foglalkozzunk magával az Egy Királlyal, a bolygó vezetőjével.
Ha végig akarom gondolni, hogy mi minden kell ennek a címnek az eléréséhez, a sor végét sem látom. Annyit azonban tisztán látok, hogy ami a legkevésbé kell hozzá, az a lexikális tudás és a pénz. Még befolyásos kapcsolatok sem kellenek, azonban az ősök kiválasztása mindenképp és olyan alázat, amivel az évezredes fejedelmi folyamba belekerülhet az illető.
Ezek még a lágyabb feltételek közé tartoznak. A neheze a biológiában van és az energiákban, mivel a világkirály – működése során – a bolygó energetikai rendszerével azonos, vagyis a bolygó érhálózata a király finom fizikai testébe van bekötve. Ez annyit jelent, hogy a bolygó minden rezdülése a Megválasztott testén fut keresztül. Akár háború van, akár szeretet köztársaság. Ezt bírni kell. A földi ember matérából van, és az anyagi testnek kell elviselnie a szeretet és az indulat minden frekvenciáját, beleértve a bolygó körüli univerzumi agyakból áradó frekvenciákat és az esetleges kozmikus eseményeket, pl. napkitöréseket meg miegymást. A Király a legkiszolgáltatottabb szolga a világegyetem véráramában, ha a funkcióját megfelelően látja el.
Volt egy király, Luciferként emlékezhetünk rá, aki jól indult, nemes küldetése volt, de a véráramról leválasztotta magát, és bezárta az életteret, s ezáltal minden élőlényt a Földön. A bolygót alapvetően halálra ítélte, amely lázadás forrása – érzésem szerint – 2007. elején szerencsére megszűnt.
Ahhoz, hogy egy ember kibírja az univerzum és a bolygó minden szeretet és indulat-frekvenciáit, azaz valamennyi lehetséges frekvencia hullámot, ahhoz speciális genetikai háttér szükséges. És itt nem mindegy, hogy ki a „szerencsés”. Keleti vallási hagyományokban láthatjuk, hogy már kisgyermekkorban keresgélik, kiben van benne az ősök öröksége. A magyar hagyományban azt keresték, kinek van Gilgames anyajegy a hátán. Ma leginkább az a fokmérő, hogy ki az, aki élve elbírja a frekvenciákat.
Láthatjuk, hogy nem csak a genetika szükséges, az agyi idegpályák minden milliméterének a helyén kell lennie, és a sok agytekervény úgy ki kell legyen „bélelve”, hogy kibírja a legdurvább kozmikus frekvenciákat is.
Mindezekből érthetővé válik, hogy a magyar hagyományban miért van kettős koronázás. Az első a beavatotti, ahol csak olyanok vannak jelen, akik kibírják a királlyal együtt a legszentebb beavatást, míg a másik a népnek szól, ceremoniális és földi szempontoknak megfelelően.
A csupán ceremoniálisan megválasztott királyt a magyar sosem fogadta el, hiszen pontosan érezte a szívében, hogy nincs benne a teremtés véráramában. Vagyis nem várhat tőle Krisztusi tetteket, csak öncélút.
A királyi lélek
Az a turpisság, amitől az anyától született ember az Egy Királya lesz, egy speciális lélektől függ. Nevezzük királyi léleknek. A királyi lélek hozzákapcsolódik az ember lelkéhez, és közöttük bizonyos idő múlva szimbiózis lép fel. Nagyon fontos, hogy nem elnyomás történik, hanem összeadódás. A királyi lélek sohasem irtja ki a régi személyiséget, de az tény, hogy alapvetően befolyásolja azt.
A királyi lélek mindig a Forrásból jön. A Forrás az Atya teremtésének a közepe, a Paradicsom szíve. Ez a „szűz” lélek az, amelyik összeforr az ember lelkével (ha kibírja és ha az egó teljesen át tudja adni magát), és teszi az embert szent vezetővé. Itt leginkább azt fontos tudni, hogy az emberi lélekrezgés és a királyi lélekrezgés között óriási a frekvenciabeli különbség. Nem sok ember képes ilyet a testéhez rögzíteni, pláne évtizedeken át megtartani.
Csak emlékeztetőül, Jézus 3 évig cipelte „ezt” a lelket, de mikor kilépett a világunkból (mert annak hordozóját, a testét a beavatottság jelére szögelték) olyan fényességet húzott maga után, amitől a világoszlopok is megremegtek. Innen nézve ember, onnan nézve pedig egy kozmikus erőmű.
Az ember a királyi lelket sem úgy veszi fel, mint a kabátot az utcára menet. Beavatások során esik át előtte, van, hogy egész életében készíteni kell a testét (az anyagit és éterieket egyaránt) mire odaér, hogy a Koronát a fejére tegyék. A Koronáról majd később.
A beavatásokhoz nemcsak egy szarkofág kell, amibe bele kell feküdni, hanem a megadott helyen kell állni, a megadott időben, mert hiszen a királyi test nem öncélúan alakul át az emberi testből, hanem az adott bolygó minden frekvenciájával összhangban, vagyis mindennek helye és ideje van, és nem akkor, amikor az ember akarja.
A királyi lélek nem azonos a Szent Korona mögött álló szellemiséggel. A királyi lélek ahhoz kell, hogy ehhez a szellemiséghez meglegyen az emberi szintű dekódoló.
A Magyar Szent Korona
Az mára köztudott, hogy beavató Korona a Földön csak egy van. Ez a Magyar Szent Korona. Élő minősége legfőképpen azért jelenhet meg, mert amit képvisel, az maga az Élet és annak minden szentsége.
A Koronára ha rátekintünk, most ne az ötvösmunkát, sem pedig a magasztosságot lássuk, hanem a működési funkciót. A Korona a Frigyláda egy felújított változata.
A Frigyláda egy arany ékszerdoboz, amelyik – a kozmikus átjátszóállomásokon keresztül – olyan frekvenciát képes az anyagi világra közvetíteni, amitől az élet meg tud újulni. Egy potenciális király, csakhogy ez egy szerkezet, és nincs se keze, se lába.
A Frigyláda fényébe – a legenda szerint – azért nem szabad belenézni, mert annak átsugárzódó frekvenciája a Paradicsomból, a Hetedik mennyország forrásából száll alá, amely a lélekóceánon túl van, s mint ilyen, erősebb frekvenciával bír, tehát minden lélek azonnal kiég a helyéről, ha érintkezik vele. Régen ezért kísérleteztek – sajnos – a Frigyládát háborús célokra használni. Sokan pórul jártak és nem csak azok, akik ellen használták.
A Magyar Szent Korona egy behangoló eszköz. A sok potenciális király közül – ha eljön az idő – az ősök kiválasztanak egyet, akinek megrendezik a beavatotti (zártkörű) koronázását adott időben, adott helyen. Amikor a fejére teszik a tárgyat, az a szerkezete, programja és más „kitudjami” turpisságok hatására felhangolja a jelölt agyidegeit és a teljes mikrorendszerét, vagyis röviden: a koronázás helyezi be a királyt az univerzumi vérkeringésbe.
Végül egy aktualitás: sokan szomorkodnak azon, hogy a mai Szent Korona képi programja tudatos rongálás áldozata lett a XVIII. század végén. Ki tudja, hogy azt a programot kell-e egyáltalán visszaállítani, amit egykor használtak? Ilyen részletkérdéseken nem embernek kell, hogy fájjon a feje. Megtörtént, mert megtörténhetett.
A jövő mindenkor több idősíkon halad, így azt megjósolni még a legbölcsebb sem képes. De a lehetséges jövőképek közül több is úgy áll, hogy az úton bekövetkezik az a pont, amikor vagy lesz valaki, aki a véráramba beállva életben tartja a bolygót, vagy nincs tovább.

 

[Kicsi Fecske]

Grál királyok országa?

A Szent Grál kifejezés hallatán többségünknek minden bizonnyal egy kehely vagy serleg jut eszébe, amelyben Jézus vérét fogták fel a kereszt alatt. Ha jobban utánanézünk a kérdésnek, akkor hamarosan kiderül, hogy ősi földünkre, a Kárpát-medencére nem véletlenül használjuk az Isten országa kifejezést, mint ahogy nem véletlen az sem, hogy csak nekünk van Szent Koronánk, melyet az „égiektől” kaptunk. Érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy az Isten országa, Mária országa kifejezéseket talán a Grál királyok országa kifejezéssel is bővíthetnénk!
A XII. század a spirituális ébredés időszaka volt Európában. A keresztes hadjáratok Szentföldről visszaérkező lovagjai a Kelet addig ismeretlen titkait hozták magukkal. Ilyen környezetben bukkant fel 1190-1220 között egy misztikus tárgyról szóló mítosz, amit – senki se tudja miért – Grálnak neveztek. A templomosok, a gótikus építészet, a Grál, és az a gondolat, hogy létezik valahol Európában egy Róma szerint nem keresztény király, egy időben jelent meg.
A Grálról szóló mítosz nem egységes történet, sokféle változata ismert. Eredetét néhányan az ősi kelta és walesi mítoszokig vezetik vissza. Ezek a történetek a Földistennőről, Napistennőről, termékenységről és az újjászületésről szólnak. Az Élet kútja körül tökéletes boldogságban élnek az emberek, paradicsomi állapotok uralkodnak, mígnem a Gonosz támadása véget vet mindennek. Az Anyaistennő tulajdonképpen magát a földet jelenti, a hős rengeteg viszontagságon keresztül ennek az Aranykornak a megtalálására törekszik.
Más legendák szerint az „égből materializálódott”, Noé vette először kézbe. Egy másik történet szerint Lucifer bukásakor a fejéről leeső korona smaragdjából lett a Grál. A felbukkanásától kezdve folyamatosan őr vigyázta. Más legenda azt mondja el, hogy Sába királynője vitte Salamonnak, vagy Szemiramisz ajándékozta a Melkizedeknek.
Sokan vannak, akik a Szent Grálban nem egy tárgyat látnak, hanem valamifajta szent tanítást, ősi titkot, bölcsességet vagy magát a Bölcsek Kövét. A Grál keresése ilyen értelemben az örök bölcsességhez, a megvilágosodáshoz vezető utat jelöli.
De nézzük, mit mondanak az írásos emlékek! A legkorábbi leírás az irodalomban és a történelemben Chrétien de Troyes „Conte du Graal” (A Grál keresése) című műve, amelyet a szerző 1182-ben befejezetlenül hagyott. Ebben szó sincs arról, hogy a Grál serleg lenne, és nincs említés benne Jézus véréről se, utal viszont egy „halászkirályra”, akinek a birodalmában játszódnak az események.
Wolfram von Eschenbach „Parszifál” című elbeszélő költeménye 1195 – 1210 között íródott, a szent ereklyét itt egy szűz viszi magával, de ebben a történetben a Grál egy kő.
Sir Thomas Malory „Arthur halála” című műve sokkal későbbi, a XV. század közepéről való, amely már keresztény szellemben átültetett beszámoló. Itt az ereklye egy aranyedény, megjelenik a történetben Jézus vére is, amit egy„tökéletesen tiszta szűz vitt magával”.
Egy valami egyből feltűnik: A XII. században a mai Franciaország területén bukkannak fel a Grál mítoszok, de amit elmesélnek, azok sokkal korábbiak, többen az V. századra, az angliai mitikus Artúr király birodalmába helyezik.
Többekben felmerült a kérdés, hogy ha a legkorábbi változatban a Grál egy kő, akkor később miért kellett edényként ábrázolni?
Hancock, több hasonló témával foglalkozó és tudományos alapossággal íródott könyv szerzője, megállapította, hogy a mű keresztényi szemléletre való átültetését Szent Bernát, a cisztercita rend alapítója támogatta anyagilag. A fő hidat a korábbi nem keresztény és a keresztény Szent Grál történetek között a XIII. századi cisztercita szerzetesek alkották. Az egyház lefordította a jelenséget a maga nyelvére: mindent megtettek azért, hogy a Grált szimbolikusan az áldott Szűz Máriával azonosítsák. Logikájuk szerint Mária Krisztus szent vérét méhében hordozta mielőtt megszülte Jézust, a Grál így Máriát jelképezi, hiszen Istent hordozta magában.
Hancock felvetette a frigyládával való kapcsolatot, ahol is a frigyláda az „isteni kő”, a Bölcsek Köve(?) tárolására szolgál, ilyen értelemben tehát az isteni tudás, bölcsesség hordozója, amelynek titkát csak a beavatottak ismerik. A Grál eredetére vonatkozó számtalan elmélet egy valamiben mindenképpen egyezik: A Grál minden esetben az isteni eredetű tudás, bölcsesség, tanítás őrzésére, továbbvitelére, „tárolására” szolgál, legyen az fizikailag is kézzel fogható (Bölcsek Köve, Jézus vére), akár nem. A tudás letéteményeseit maga a Teremtő választja ki, ők a beavatottak, akik örök kötelessége generációk során át a tudás megőrzése. Ők a Grál királyok.
A Grál témát feldolgozó művek sokáig egyházi indexen voltak. Jogos a kérdés: vajon az ártatlan lovagtörténetek miért vívták ki Róma ellenszenvét?
A világszerte nagy feltűnést keltett „A szent vér és a szent Grál” című könyvükben M. Baigent, R. Leigh és H. Lincoln meghökkentő kutatási eredményre jutottak. A hagyomány szerint Jézus Krisztus kiömlő vérével jelképpé átlényegülő edény más értelemben is kapcsolódik a vérhez: Szerintük a Szent Grál, ha nem is kézzel fogható, de nagyon is konkrét, és a történelmet formáló hatalmak számára kezdettől fogva ismert eszköz volt. Nézőpontjuk szerint Jézusnak volt felesége, Mária-Magdolna személyében. A Grál eszerint az elképzelés szerint nem más, mint a jézusi vérvonal továbbvitele, tehát azoknak a története, akik ebből a kapcsolatból születtek, és tovább házasodtak. Tulajdonképpen Mária-Magdolna méhe a szent kehely. (A középkorban egyébként két kultusz – Mária és a Mária-Magdolna – keveredett. Az úgynevezett Fekete Madonna képek szerte a világban fellelhetők, sokak szerint Mária-Magdolna egyiptomi papnő volt, innen a sötét szín).
Szerintük amikor Jézus rokonai (mások szerint, Arimathiai József és/vagy Mária Magdolna) a keresztre feszítés után Jeruzsálemből elmenekültek, a mai Dél-Franciaországban telepedtek le. (Mások azon a véleményen vannak, hogy Arimathiai József vitte a kelyhet Angliába, áthajózott a mai Glastonburybe (az irodalomban Avalon), ahol megalapította a Grál-kereszténységet, a tulajdonképpeni Nap-kereszténységet, így ő volt az első Grál király.)
A szerzők szerint Jézus leszármazottai beházasodtak a frank királyok családjába (Meroving). A századok folyamán a Merovingok bukása után létrejövő új dinasztiák ezt a királyi vérvonalat viszik tovább. A szerzők elképzelhetőnek tartják, hogy ma is tudnak erről a királyi családok, például a Habsburgok is. (E szerint a templomos lovagok Jézus vérrokonai voltak. Nem véletlenül küldték őket a Szentföldre Franciaországból a XII. században, hogy őseik nyomát kutassák). A Grál család oltalmazója a templomos lovagrend volt, akik a Meroving királyi család vérségi vonalán keresztül váltották valóra küldetésüket. Így válik érthetővé francia „sang raal” „szent vér” az értelmezése.
(A fenti állításokat több minden alátámasztja, meglepő például, hogy 496-ban a Meroving-okhoz tartozó Clodvigot a Nyugat-Római Birodalom császáraként ismeri el a pápa anélkül, hogy felkent koronát küldene. Ez csak úgy lehetséges, hogy Róma ismerte, hogy milyen vérvonalból származott).
A vázolt elképzelések alapján megállapítható, hogy a Szent Grál Jézuson keresztül egyrészt a Meroving-okhoz, másrészt a mitikus Artúr királyhoz vezet bennünket.
A köztudatban az Artúr, illetve a Grál legendakör kelta gyökerűként él. De vajon valóban így van ez? „A legendakör történeteit automatikusan vezetjük vissza a kelta-brit pogány kultúrkörbe, noha egyáltalán nem minden eleme gyökerezik abban” – állítja Howard Reid antropológus nemrégiben megjelent könyvében. Szerinte az Artúri világot nem lehet egyszerűen a korai kelta britektől származtatni. Reid szerint a legenda akkoriban keletkezett, amikor a sztyeppékről betörő szarmata törzsek ellen a rómaiak megépítették a szigeten a Hadrianus falat, és szerinte a szarmaták legfőbb megkülönböztető tárgya egy mágikus kard volt.
Ugyanezen a véleményen van Tomory Zsuzsa őstörténész, akivel lapunkban beszélgetést folytattunk az Artúri legendák magyar kapcsolatairól. Több kutató is megerősíti, hogy a Római Birodalomba betörő szarmatákat a római császárok egy idő után szolgálatukba fogadták zsoldosként, így kerültek Britannia provinciába. (A szarmatákat pedig rokonainknak tekinthetjük).
Kiss Irén és Tábori László a Grál nyomában című tanulmányukban ugyanezt a kapcsolatot erősítik meg. Utalnak Makkay Jánosra, aki szerint Marcus Aurelius császár Kr. u. 175-ben több ezer páncélos lovast telepített Britanniába a magyar Alföldről, a legyőzött alán-szarmata seregből. Ezek a harcosok a szkíta gyökerű pártus harcmodort követték, kitűnő íjászok voltak és sárkányfejes zászlókat használtak. A sárkányos zászlók feltűnése 53-ban történt, a pártus seregek használták. A kutatások alapján úgy tűnik, hogy a legendás Artúr apjának, Pendragonnak az őse ezek között az áttelepített, iráni nyelvű és kultúrájú lovagok között keresendő. Több mint feltűnő az is, hogy a Pendragon sárkányfejet jelent.
Kiss Irén és Tábori László leírják, hogy a kaukázusi iráni nyelvű oszétok körében máig él varázserejű csésze hagyománya. Egészen meglepő hasonlóság van az oszét hős, Batradt, és Attila kardja között. A Szent Grál az oszéteknél „szent kupát” jelent. A Parsival név pedig azt jelenti, perzsa hős (parszi val). Ismeretes továbbá, hogy mágikus ezüstcsészét helyeztek Szent László sírjára. Harmatta János „Grál-legenda eredete” című könyve is az iráni eredetet erősíti meg.
Mindezek fényében annyit legalább bátran kijelenthetünk, hogy a mitikus Artúri legendák a mi múltunkban gyökereznek. (Zárójelben jegyezzük meg, hogy Edward Burne-Jones „Arthur elszenderülése Avalonban” című festményén egyértelműen a mi Szent Koronánk látható, noha ismereteink szerint a művésznek semmi kapcsolata nem volt a magyarokkal). Nem szabad elfeledkeznünk továbbá Artúr és Attila királyunk mondái közötti hasonlóságról sem, ráadásul közel azonos időszakban éltek, és mindegyikük történetében fontos szerep jut egy mágikus kardnak.
Grál utáni nyomozásunkat folytassuk a másik szálon, a francia kapcsolattal, a Meroving vonallal! Az egykori frankok Kárpát-medencei kapcsolata több kutatót is izgatott. Thierry Amadé nevű francia történész – aki Attila és a magyarok történetével is foglalkozott – a „franciák” trójai származásáról tud, akiket a korabeli krónikák sicamber-eknek neveznek. A Trójából, illetve Kis-Ázsiából menekülő gallok a Kárpát-medencébe érkeztek, ahol évszázadokat töltöttek és fővárost is építettek, aminek Sicambria nevet adták. Ők alapították a várost, amit Attila később újjáépített a Dunakanyarban, Attila főhadiszállása Sicambria néven szerepel, és azonos Aquincum római alapítású várossal. Több szakember nyelvészeti, régészeti kutatásának eredményeként arra a következtetésre juthatunk, hogy a magukat sicamber-reknek nevezők szoros rokoni kapcsolatban álltak szittya – avar őseinkkel. A leszármazottaik azok a frankok, akik aztán innen a Rajna, Szajna és a Majna mellé települtek, és akiktől a Meroving dinasztiát is származtatják. (A korabeli leírások alapján meglepő az antropológiai hasonlóság a szittyák és a Meroving-ok között. Ezt a kapcsolatot erősíti Kiss Irén és Tábori László az említett tanulmányukban, ahol leírják, hogy a leghíresebb Grál történetben, a Parsifalban, a Grál király családja az Anjou házzal állt kapcsolatban. Így tehát Nagy Lajos királyunk is a Grálok ivadéka, akit bensőséges szálak fűzték a pálosokhoz, akik viszont hazánkban egyedül tartották számon József ünnepét).
Nos, az eddigiek alapján a Grál történetét Jézus születéséig tudjuk visszavezetni, az ősi, isteni bölcsesség, amelynek a Grál valamiképpen hordozója, pedig nyilvánvalóan sokkal több, mint kétezer éves. Mit tudunk a Grál-királyok Jézus előtti történetéről?
A válaszhoz sok segítséget kapunk Laurence Gardner „A Grál királyok eredete, Ádám és Éva Pendragon öröksége” című könyvéből. A jakobita királyi történetíró, nemzetközileg elismert családfakutató, több nagysikerű könyv szerzője könyvében az ősi Sárkányrend (Sárkányos Társaság) titkos archívumaiban fellelt dokumentumok alapján a Grál-királyság eredetét kutatja annak mezopotámiai megalakulása óta. Felfedi, miért játszott olyan fontos szerepet a messiási vérvonal, genealógiai táblázatokkal igazolja leszármazási sorokat az ősi sumer királyoktól napjaink politikusaiig.
A Teremtés könyvéből ismert, hogy Noénak három gyereke volt: „Valának pedig Noé fiai, kik a bárkából kijöttek vala: Sém és Hám és Jáfet. Hám pedig Kanaánnak atyja” (Ter. 9:18)
Sém leszármazottai a semiták, az ábrahámi vonal. Hám fia Kús, aki „nemzé” Nimródot. A Bibliából kiderül, hogy Nimród „kezde hatalmassá lenni a földön”, valamint „hatalmas vadász vala az Úr előtt”. Gönczi Tamás a Nimród gyűrűje című könyvében egyértelműen bizonyítja, hogy a magyar néphagyományban Nimród mindig is hatalmas ősatyaként, őskirályként, „első királyként” él évezredek óta.
Gardner a következőt írja: „Az uralkodók genealógiáját tekintve elmondhatjuk, hogy Hám és Nimród dinasztiája a Grál-királyság igazi örököse, míg a sémi vonal Sémmel kisebb jelentőségű volt. Hám és utódai olyan fontos szerepet játszottak a messiási történelemben, hogy még címerpajzsot is kaptak... Nem meglepő, hogy a hámi címerben a sárkány központi helyet foglal el...". Máshol: „ …a Nimróddal kapcsolatos legfontosabb forrás a Targum, az ókori arámi szövegek gyűjteménye az I. századból. Az arámi az arámiak nyelve volt, akik a a Kr. e. XIII. században vetették meg a lábukat Mezopotámiában. (Jézus nyelve is az arámi volt, a Szerk.) A Targumban olvashatjuk, hogy Nimród egy egyiptomi fáraó apja, de hogy név szerint kié, azt nem tudhatjuk meg. Egy etióp nyelvű szöveg azonban említést tesz egy fáraóról, Janufról, aki Nimród kortársa volt…ő Kr. e. 3000 körül, vagyis Nimród idején uralkodott. Kr. e. 2890 körül új dinasztia került Egyiptom élére, és ezzel a családdal Nimród öröksége biztos helyre került". Majd később: "Hám és Nimród mezopotámiai vérvonala tehát Egyiptomban folytatta történelmi útját, Sém és családja pedig a Biblia fő patriarchális vonalán haladt tovább Noétól. Hám és Jáfet leszármazottai Arábiában, Anatóliában és a fekete-tengeri Szkítiában, végül Európán áthaladva Írországban telepedtek le. Hám és Jáfet a skót kelták ősei". (!)
A nemzetközileg elismert kutató tehát Nimród ősapánkat tartja az első Grál-királynak. Nézzük, mit ír a továbbiakban: "A Sárkány udvar először Egyiptomban alakult meg. Az egyiptomi Sárkány-udvar erős alapot biztosított a Thot tanításaival kapcsolatos papi tevékenység számára, melyek Nimród unokája, a II. dinasztibéli Nebré király korától terjedt el. Ahogy teltek az évszázadok a királyság eszméje átterjedt a földközi-tengeri országokon át a Balkán-fészigetre, a Fekete-tenger térségébe és Európába, ám eközben a régi bölcsesség lényege elveszett. Olyan dinasztiák léptek trónra, akik valójában nem a királyi vérből származtak – harcosok voltak ezek, akik kardjukkal szereztek koronát maguknak".
Mind Gardner, mind M. Baigent, R. Leigh és H. Lincoln Jézust a Dávid-házból származtatják, azonban más szerzők egyértelműen bizonyítják, hogy Jézus nem zsidó származású volt. Maga Gardner írja, hogy "az Ótestamentum látszólag átfogó nemzedékrendjeivel kapcsolatos főbb problémák az egyiptomi tartózkodás történetének kezdetétől jelentkeznek. Ábrahám korát megelőzően az előkelő családleszármazást Mezopotámiában évszázadokon át írásban rögzítették. Ezekhez a feljegyzésekhez a Teremtés könyvének összeállítói Babilonban hozzájuthattak. De Ábrahám Kánaánba vándorlásának idejétől Dávid királyig és utódaiig a bibliai nemzedékek létezésére alig van bizonyíték".
Gardner a továbbiakban azt állítja, hogy "az ősi szent kultúrát azonban megőrizte Dávid vérvonala, melynek jelentősége fáraói örökségében rejlik és nem Ábrahám és a sémi dinasztiától való származásában. Dávid és Salamon Grál dinasztiája nyugaton is megvetette a lábát Gallia Meroving uralkodói személyében, más ágak Írországban és a kelta Britanniában alapítottak királyságokat. Hám és Jáfet párhuzamos Sárkány dinasztiái is ott voltak, melyek Szkítia és Anatólia királyi házaiként maradtak fenn".
C. Knight és R. Lomas szabadkőművesek rendjük eredetét a messzi múltban kereső könyvükben, a "Hiram könyve" című alkotásokban, azt bizonyítják, hogy Dávid eredően nem volt "beavatott", a tíruszi királytól " akarta megvenni a csillagkirályságát, és azzal járó abszolút hatalom titkát". Állításuk szerint Dávid király az ősi mágus papkirály, Melkizedek tanítását "fejlesztette tovább". Melkizedek pedig Salemben, az egykori Jeruzsálemben, Nimród király egykori birodalmában volt beavatott király.
Gardner szerint az utolsó római császár (476) bukása után új kormányzati struktúra fejlődött ki nyugaton. A legfőbb urak a pápák lettek, és a kelta birodalmon túl ők nevezték ki a királyokat, persze nem örökségük jogán, hanem a gyorsan növekvő római katolikus egyház és főpapok politikai érdekeinek megfelelően. A Sárkány napjai látszólag véget értek, de a Grál-vérvonal igazi uralkodói megőrizték státusukat. Aztán 1408-ban-újra létrehozzák a Sárkány-udvart. Az udvar újjászervezését Luxemburgi Zsigmond Magyarország királya, a jeruzsálemi Sárkány-királyok leszármazottja kezdeményezte! Alapító okiratukban olvasható, hogy az udvar tagjai jelvénye körbe zárt sárkány vörös kereszttel, amelyet már Kr. e. 3000-ben is viseltek a Grál-vérvonal tagjai.
Nos, bármilyen irányból is indulunk a Grál nyomába, mindig ugyanarra a következtetésre juthatunk: Árpád-házi királyainkon kívül más beavatott királyokat, akik Nimródtól származtatják magukat, nem találunk Európában( illetve a Merovingok voltak azok, de a fentiek alapján elfogadhatjuk azt, hogy ők "rokoni" kapcsolatban álltak őseinkkel). Az "égből kapott" Szent Koronánk, a kupa és serleg szavaink értelmezése, a vérszerződés szkíta szokása...és még sokáig sorolhatnánk azokat, amelyek azt bizonyítják, hogy az isteni tudás letéteményesei beavatott, szakrális királyaink voltak, akik Nimródig vezették vissza családfájukat. Mindezek fényében talán érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy az Isten országa, Mária országa kifejezéseket talán a Grál királyok országa kifejezéssel is bővíthetnénk!
Kupa, kehely, serleg
Forray Zoltán írja, hogy az ősi hun-szittya szokásoknak megfelelően őseink az ellenség koponyájából készítették győzelmi trófeájukat, ami megmaradt a mai napig a kupa formájában. A sportversenyeken például a győztes személy vagy csapat kupát kap, igaz, ma már fémből készítik.
A koponya és a kupa szavak között azonban szoros kapcsolat van. KOPonya, KOBak – e szavak első három betűje adja a mai nyelven a „fej” szót. KOPasz, KOPár, KÁPoszta (pl. angol CABbage).
A KÁPlár, KAPitány szavak parancsnokot, főnököt, fejest jelentenek. A KAPitalista egy személyű tőkés, KAPitulálás, a vesztes megadja magát.
A KUPa szavunk jelentése a kehellyel azonos, a KUP, KUPak, KUPola szavaink alakjukra utalnak, ugyanígy a CSUPor, CSÚCS szavunk is. A KAPtár, KÁPolna szavaik is jelzik a formát…és még folytathatnánk.
A KÚP-KUPAK- KUPA – KÖP- KAP alapszótő mindez szavainkat rokon fogalommá teszi. E fogalmak egy üregesen félgömbszerűen KÚP vagy KUPA képpé sűrűsödnek. Megtalálhatók idegen nyelvekben is, akik valószínűleg tőlünk vették át: CAP-CAPUT – CAPO – KOPF – CAPEZA- CABBAGE – fejjel összefüggő szavunk.
A KÖP szótővel összefüggésben a következőt állapítja meg: szittya-hun-avar-magyar szokás a köpölyözés. Köpülés, vérfakasztás, vagy eresztés egy kupába., azt borral megkeverve szert ülve a SZERLEGből – KUPából – KEgyHELYből – SZERZŐDÉSt köt (KAPcsolódik, társul, lsd. angol coupling, couple). Így lesz serleg a SZERLEGből, KEHELY a KegyHELYből. A kupából való szertartásos eggyéválás a keresztény mise fő jelenete (Íme, az én vérem…).
Csak a mi nyelvünkben van meg a szoros összefüggés: a VÉR, KOPONYA, SZER, SZERETEt és KEGY, azaz ISTEN között. Mi kaptuk az égből az aranykupolát, őseink övön hordták azt, mint a tudás és a szeretet jelképét.
„Mikor pedig elmenének a helyre, mely Koponya helyének mondatik, ott megfeszítek őt¼” (Lukács 23,33) – olvashatjuk az Újszövetségben. Az emberiség egyik legnagyobb misztériuma szorosan kapcsolódik egy misztikus tárgyhoz, amelyet Szent Grálnak neveznek. A Jézus kereszthalálát követő eseményekről, a Szent Grál útjáról könyvek sokasága jelent már meg, Gönczi Tamásnak a közelmúltban megjelent Piliscsillag, Napcsillag című könyve azonban – többek között – egy eddig kevésbé kutatott szállal foglalkozik: a Pilisbe vezető magyar Grál-hagyománnyal. A szerzővel a magyar archaikum ezzel kapcsolatos hagyományairól beszélgettünk.
Ismeretes, hogy több könyv is foglalkozik a Grál lehetséges útjával. Ezek mindegyike szinte kivétel nélkül kettőt említ: Dél-Franciaországot és Angliát.
Valóban, noha számunkra a legvékonyabbnak tűnő szál, mégis a magyar Grál-út felgöngyölítése a legfontosabb, annál is inkább, mert ebben a kapcsolatban jelenik meg a Pilis a maga rejtélyes szerepével együtt. A Grálról, ami a „szent vérét felfogja”, az örök világosság (nap)fényét őrzi, számtalan legenda maradt ránk, és ezek mindegyike valamilyen módon a Pilisbe vezet. Egyébként furcsa, hogy mindazok a kevesek, akik a Szent Vér legendás útját követni próbálták, ismeretlenek maradtak a jövő nemzedékei előtt. Példaként említhetjük Kiss Antalt, aki megpróbálta fellelni a történeteket a „jézusi kehelyről” a különböző népi legendákban, imádságokban és fohászokban, vagy említhetjük Robert de Boront, aki a VI. századtól ismert megdöbbentő történeteket gyűjtött össze a Jézussal egy időben élő „szent vérfelfogó” Arimateai Józsefről.
Robert de Boron és Kiss Antal, akik a kehely nyomába eredtek és a hagyomány útján gyűjtöttek, azt a következtetést vonták le, hogy a temetés után József lemosta Jézus sebeit és a vért egy kehelybe gyűjtötte össze. Ez az „átváltoztató, komoly spirituális tulajdonságokkal rendelkező kehely, amelyben Jézus az Utolsó Vacsorán a bort szentelte meg”. A hagyomány szerint ez a kehely segítette őt abban a hihetetlen és csodálatos szökésében, amiben része lett. Ez a segítő kehely nem volt más, mint maga a Grál. Hogy később hova került a Grál, abban a legendák korántsem egységesek, a hátrahagyott töredékes információk egymásnak ellentmondanak.
Az összegyűjtött legendák szerint ennek a csodás aranypohárnak a segítségével sikerült Arimateai Józsefnek is elmenekülnie szülőföldjéről az üldözői elől. Ettől az eseménytől kezdődnek A Grál történetek. Az angol változata Glastonburybe vezet, a francia pedig, a Katar vidékre, Dél-Franciaországba. A magyar pedig, a Pilis vidékére.
Kiss Antal szerint a Pilis barlangjai adtak otthont olyan keresztényeknek, akik a hivatalos és elfogadott kereszténységgel szemben, nagy súlyt fektettek a lelkek testben történő vándorlására.
Mit mondanak ezzel kapcsolatban az írásos hagyományok?
Jelentős különbség figyelhető meg a néphagyomány és az írásos emlékek között, a szóbeli legendák egy nagyon messzi múltba vezetnek vissza bennünket. Ahogy azt már többször említettem, a szóbeli hagyományok sokkal hitelesebbek, nem véletlen, hogy a nagy tanítók sohasem írásban hagyták hátra tanításaikat. Az idők folyamán átformálták a Grál hagyományt és kultuszt, a maga archaikus-spirituális alapjából kiszakítva egy új vallás, a kereszténység oldalhajtásának tekintett keresztény apokrif bizonytalan eredetű legendájává rejtve azt.
(Ismeretes, hogy a Grálról szóló első írásos emlék Chrétien de Troyes tollából származik, amit az 1100-as évek végén írt. Ebben szó sincs kehelyről, vérmisztériumról, csak utalás történik egy „halászkirályra”, akinek régi híres birodalmában játszódik az esemény. A második Eschenbach Parszifál című költeménye, amelyet 1210 körül fejezett be, itt a Grál egy különös kő, a szent ereklyét pedig egy szűz viszi magával. Jóval később íródott Sir Thomas Malory műve, ahol a különös erőkkel rendelkező tárgy a Grál-kehely.)
Nem lehet véletlen, hogy a Grál magyar legendája összefügg a Pilis rejtélyes barlangvilágával.
Legfontosabb kultuszhelyünk a Pilis. Ez a szerves-organikus hely egy komplett egységet képez, a naphagyományt, a napkultuszt tükrözi, mint, ahogy a korai Mitrasz-emlékeket, valamint a pálos hagyományokat is. A Pilisben több hagyománylánc találkozik, amelyek a beszélt nyelv útján, a korai hagyomány által megőrzött korai keresztény és pogány hagyományt egyesítik a legendáriummal. Itt találjuk meg a Boldogasszony-kultuszt, ami a kelet-európai népek között egyedül csak a magyaroknál található meg, és a szintén egyedülálló Jóisten kultuszt.
A különös spirituális védelem, amivel kapcsolatban a népi legenda a Pilisről beszél, talán nem lehet minden alap nélküli. Több, nagyon is összefüggő legendafoszlány arról értesít minket, hogy egy különös szent ereklyét őriznek a Pilis egyik barlangjában. Hogy kik, arról nagyon különös képek maradtak hátra. A magyar történelem viharos napjaiban azonban mindig felszínre kerül a népi legendárium spirituális mélységeiből feltörő szerepkör, már ami a Pilist és közvetlen környékét illeti. Például az 1848-as forradalmat követően a honvédek nagy része a Pilisben bujkált, hogy az életét menteni tudja. Ez a bujkálás megismétlődött 1919-ben, majd a II. világháború végén.
A Pilis a magyar archaikus hagyomány szent vidéke. Erről a különös kisugárzású királyi vidékről való az a legenda, hogy a magyarok kelyhét itt őrzi valahol az idő a hegyek, völgyek, erdők, barlangok csodás birodalmában. A kehelyről azt tartják, hogy már nagyon régen velünk volt és velünk is maradt. Ott volt az „Árpádok előtt és után”, „ott volt, ahol felfogták ama Krisztus vérét”. A misztikus kegytárgy a „nap aranyából” készült. A különféle hagyományok tehát ebben találkoznak.
A ránk maradt legendatöredékek arról beszélnek, hogy a pilisi kehely a nap színében tündököl, ami a „nap felét példázza”. Ez a különös kehely – ki tudja, hogy került az országba –, de igen szoros kapcsolatban van az Utolsó Vacsorán használt kehellyel. Más legendák szerint a kettő egyértelműen ugyanaz.
A pilisi hagyomány igen érdekes összefüggést mutat a Katar vidék hasonló hagyományával. A katarokkal összefüggésbe hozott kehely helye szintén ismeretlen barlangrendszerben van. Ez a kehely mindkét esetben egy, ma már sajnos ismeretlen vallási rítussal van kapcsolatban.
Milyen hasonlóságokat tárt fel még a katar és a magyar Grál-hagyomány között?
A katarok esetében is olyan jól működött Róma cenzúrája, szinte alig tudunk valamit róluk, de amit tudunk, az izgalmas vallási misztériumot őriz. Minden bizonnyal nem lehetett véletlen a katarok indokolatlanul kegyetlen lemészárlása és vallási hagyományuk felszámolása. A Pilis „erdei papjairól” még kevesebbet tudunk, de az ismert, hogy kötődtek a magyar ősvalláshoz, és a rend központja a Pilisben volt. Ha a hagyománynak ez a szála igaznak mutatkozik, akkor ezek a pilisi remeték kapcsolatban voltak a Grállal. S miért ne lenne igaz, hiszen a hagyományok oly sok esetben sokkal jobban ragaszkodtak a történelmi valósághoz, mint maga a történelem. Hiszen már a középkorban is tudták, hogy a történelmet az uralkodók diktálják, és nem az élet jegyzi.
Maga a Grál-őrzők közötti vékony szál az a tény, hogy a katarok és a templomosok között sokan mind a mai napig titkos összefüggést, kapcsolatot feltételeznek. A régi Magyarországon pedig, szívesen fogadták a templomosokat., akik igen nagy szeretettel időztek az esztergomi várban, valamint a vár és Buda közötti „igen régi erdős-hegyes vidéken”, ami nem lehetett más, mint a Pilis. A templomosok által kedvelt vidéken sok volt a „titkos rejtekút”. Ez a megfogalmazás nem takar mást, mint azt a tényt, hogy a Pilisben összefüggő barlangok sora vezet le a mélybe, akár ama messzi franciaföldön. Minden bizonnyal nem véletlen, hogy e legendás kehely útja egyben a „barlangok útja is”. Ez a kapcsolódás egyben a régen elfelejtetett szentbéli földrajz élőtáj hagyományára is utal.
Ismeretes, hogy a kehelynek a magyar ősvallásban kiemelkedő jelentősége volt.
Több kutató szerint a magyar ősvallásban a kupának, az ősi, eredeti, archaikus alakja maga az emberi koponya. Így hát a Grál, mint kehely, a régi magyar hagyomány archaikus arca szerint egy olyan kupa, amiben a „test szerint” a szellem lakik. Ősi rítus szerint az ősök az emberi koponyát, mint az ember szellemi tárházának otthonát választották a vérnek, mint az embert életben tartó misztikus folyadéknak a tárául, a szertartás folyamán. Később, amikor már az egyre szilárduló és hivatalossá váló kereszténység egyre távolabb került a hazai hagyományoktól, ennek a magyar hagyománynak az emlékét fokozatosan ledobta magáról, és a népi vallásosságba szorította. Pedig ezek fontos kapcsolódások, és az „egykori egésznek”, vagyis a régi magyar hagyománynak és annak a kereszténységnek, amitől az Árpád-házi kereszténység szárba szökött, és bevilágította egész Európát, csak igen kis részét képezik.
A Szent Grált több kutató kapcsolatba hozza Mária Magdolnával. A szerzővel a pálosok, illetve a néphagyomány Mária alakjáról beszélgettünk.
Ismeretes, hogy a különféle mítoszokban a Grál kő, kehely, de lehet test vagy vér, ennek ellenére van valami közös bennük?
A Grál mítoszok esetében a kelta, a walesi és egy régi ír hagyománnyal rokon vallási kultikus hagyomány keveredése is kimutatható, olyannyira, hogy még az ezektől vélhetően régebbi őshagyomány is feltűnik a Grál-kultusz kapcsán. Itt a természet ciklikus újjászületésének ismeretéről, a földanya-földistennő „holdas” arcáról, a halhatatlan napistenről egyaránt szó esik. A legendák többarcúsága a dolgok spirituális mélységét tekintve egy irányba mutat, legyen szó „földből felköltözött, az égből leküldött” kehelyről, őskirályok hagyatékáról, Noé ajándékáról. Más legendák szerint Egyiptom titkos hagyatékát adták át vele, azt is tudni vélik, hogy Semiramis ajándékozta Melkizedeknek, vagy a föld királya kapta meg az Ég Úrnőjétől ¼és még folytathatnánk a Grál lehetséges változatait. Mindenesetre a szálak egyértelműen egy nagyon régi hagyomány misztikus szálán futnak. Mindegyikükben közös az, hogy a Grál valamiképpen az Istentől kapott tudás(?) megőrzésére és továbbvitelére szolgál.
A XII. század a spirituális ébredés időszaka volt Európában. Csupán a véletlennek köszönhető, hogy ekkor bukkannak fel a Grál-mítoszok?
Egyáltalán nem. A Szentföldről visszaérkező lovagok elhozták az ismeretlen Kelet titkait. Ebben az időszakban bukkan fel minden szellemi előzmény nélkül a Grál mítosza, és egyszer csak beszélni kezdtek egy Róma szerint nem keresztény királyról. Ebben az időszakban kerül előtérbe az a gondolat is, hogy a Szent Grál valószínűleg szent vért is jelenthet. A gnosztikus hagyomány úgy tartotta, hogy Mária Magdolna Jézus „jegyese”, felesége volt, és rejtett, soha közzé nem tett tanítások letéteményese ő. Többen úgy értelmezték, hogy Mária Magdolna, Jézus feleségeként és – néhány más hagyomány szerint – gyermeke anyjaként az „isteni vért” hordozza testében, így ő az, aki az „isteni vérvonalat” tovább viszi.
Mindezen királyi vérvonalak, az ősi királyi háznak a kapcsolata a Grállal, a Máris Magdolna hagyománnyal, a magyar Árpád-házzal és az ősi Melkizedek szerinti felkenéssel igen sajátos kapcsolódást mutat. Több irányból is követhetően remekül összekapcsolódik, másfelől közelítve viszont teljesen összerakhatatlan.

Könyvében írja, hogy a néphagyomány megőrizte számunkra azt, hogy a pilisi pálosok „igen nagy megértéssel viseltettek Mária Magdolna iránt is, akit az Úr haláláig nagyon szeretett”.
Érdekes módon Mária Magdolna, mint Jézus kedvese, éppen olyan kimagaslóan jelenik meg a kora keresztény hitvilágban, mint maga a Szűzanya. Mária Magdolna kultusza pedig, egyértelműen Dél-Franciaországba vezet, az pedig a katarokhoz, akiknek Grál-hagyománya – ahogy azt már említettük – nagyon hasonlít a pilisi hagyományokhoz. Még különösebb, hogy annyira jelentőségteljes, hogy még Jézus szenvedéstörténetének a helyén, Palesztinában se volt annyira ismert, mint nálunk. Feltűnő, hogy ez megjelenik nálunk, és nagyon erősen tartja magát, olyannyira, hogy a budai várban a legelső magyar templom Mária Magdolna nevét viseli. Nem különös, hogy a kora középkor egyik legfontosabb helyén az akkor már Róma által „bűnös asszonynak” tartott Mária Magdolnáról nevezik el a legfontosabb templomot?
Mária Magdolna legendáit aztán lassan elfelejtette az egyre hivatalosabbá váló egyház. Egyre szigorúbbá vált a tanítás: Jézusnak nem lehetett kedvese! Az összegyűjtött legendatöredékekből azonban arra következtethetünk, hogy Mária Magdolna szemben állhatott Péterrel, és nem értett egyet „Szent Péter kulcsainak” használatával.

Ez lehet a magyarázata annak, hogy Róma „bűnös asszonyt” csinált abból a nőből, akiről nem zárható ki, hogy valamilyen ősi tudás letéteményese, papnője lehetett?
A válaszhoz tudnunk kell azt, hogy a Pilisben mindig erős volt a Boldogasszony-kultusz, itt virágzik a Boldogasszony fája, de van egy úgynevezett Jóisten hagyomány, ami összefügg a Grál-kultusszal, ami pedig beletorkollik a Fekete Madonna hagyományba. Több kutató megállapította, hogy a Kárpát-medencében már sok évezreddel ezelőtt az Istenanya kultusza virágzott.
A Fekete Madonna kultusza Dél-Franciaországban, Itália egyes részein – és milyen érdekes – Magyarországon is virágzott. Az „Istenek Anyja” kifejezés is létezik a Fekete Madonnára, valószínűleg nem lehet ennél jobban megközelíteni annak ezoterikus jelentését. A hermetikus jelképrendszerben a Fekete Madonna a Megművelésre váró földet jelképezi, nagyoltabb megközelítésben az otthont. Amit értelmezhetünk úgy is, hogy annak a Földnek a spirituális egészét kell megművelnie, aminek része a föld, amit otthonnak, hazának neveznek. Az Égi Édesanya tehát otthon van az Égben, mint spirituális hazában, és otthon van a Földön, mint annak anyagiasult tükörképében. Ez az ezoterikus tudás megerősít minket abban, hogy egy nép, amelynek Égi édesanyja a Szűzanya (Boldogasszony Anyánk) a patrónusa abban a szent földben lakik, ahonnan maga a Fekete Madonna teste származik. Az a test, ami maga a Mennyei Fekete Kőből született meg, abból, ami a Mennyből a föld mélyébe költözött, és aminek örök szellemi tüze tartja mozgásban a spirituális világot.
A Fekete Madonna teste és színe és elsődleges helye nem lehet máshol, mint a föld alatt. Közismert a hiedelem, hogy a pilisi pálosok egy Fekete Madonnához imádkoztak. Arról is tudunk, hogy ragaszkodtak a föld alatti barlangokhoz. A Fekete Madonnát a pálosok patrónájának tartották. A magyar Fekete Madonna legendáját a magyar néphagyomány, ha töredékesen is, de máig megőrizte. A pálosok visszahúzódtak a Fekete Madonna világába, a Pilis erdejébe.

Van-e valamilyen kapcsolat a Fekete Madonna és Boldogasszony Anyánk között?
A magyar néphagyományban a Boldogasszony Anya maga az élő magyar föld, ami össze van kapcsolva az égi magyar földdel, amiből folyamatosan megszületik a magyar élet, ami egy női elsőrendűséget elfogadó világképet feltételez. A hittérítés előtti, magyar Boldogasszony és a kereszténnyé lett Magyarország Szűz Máriája a magyar néplélekben egyazon szent személyiséget takarja. A Boldogasszonyhoz természeti és vele kapcsolatos kozmikus istenasszonyi tulajdonságok kötődnek.
És máris visszatértünk ahhoz a gondolathoz, hogy a Szent Grál esetleg Mária Magdolna. Feltűnő a hasonlóság a Kárpát-medencében már évezredek óta megfigyelhető Istenanya imádat, a kelta, ír, walesi földanya-istenanya kultusz, a Fekete Madonna, a Boldogasszony és a Szűzanya hit között.
Kivétel nélkül minden forrás említi, hogy Mária Magdolna jelen van Krisztus kereszthalálánál, és felfogja vérét. Innen kezdve a legendák – ahogy arról már beszéltünk – különböznek, de egy valamiben megegyeznek: a Grál elérkezik Dél-Franciaországba és Angliába. Annak a gondolatnak, hogy az isteni bölcsesség, tudás „hordozója” egy nő, a legszélsőbb keleti kapuja a Kárpát-medence. Mindez pedig arra utal, hogy erre épült a Szűzanya hagyomány, tehát volt egy másik, sokkal korábbi.
A Fekete Madonna és Boldogasszony Anyánk esetében is elmondható, hogy ők a „Sophiák”, a női spiritualitás, a metafizikai tudást magába foglaló „élő” bölcsesség, az Isteni Tudás megjelenési formái. Halhatatlan bölcsesség kapcsolódik mindkettőhöz.
Ilyen értelemben Jézus vére a vérré változott Mindenható. Az a hely, ahol őrzik a misztikus kelyhet, az a maga misztikus módján válik eggyé a rejtett természettel, annak a földnek a szentséges arcával, ahol azt „őrzik” a jövő számára. Így kerül közel egymáshoz a katarok, a templomosok földje és a magyar Pilis, ahogy a hagyomány megőrizte: „szent vért őrizve az örök holnapnak – bizonyítékául az istenes múltnak”.
Bunyevácz Zsuzsa

 

[Kicsi Fecske]

Lajdi Péter: NIMRÓD, AZ ŐSKIRÁLY
A szkítaság történetének kezdetei a nagy vízözön előtti idők írott történelem előtti, ásító mélységének homályába vesznek. A Bibliában is megörökített özönvíz-történet arról a világszerte valóban bekövetkezett kataklizmáról tudósít, mely a föld nap körüli pályájának hirtelen megváltozása következtében a Kr. e. 13.000 körüli időkben a legutóbbi jégkorszak végét jelentette, s kétség kívül ez vezetett a langyos klímájú, boldog sziget, Atlantisz elsüllyedéséhez is. A hatalmas jégtakaró és a gleccserek elolvadása a tengerek szintjének több száz méterrel való megemelkedéséhez vezetett. Ebben az időben törtek be az Atlanti-óceán víztömegei Gibraltárnál a mai Földközi-tenger medencéjébe, hogy majd valamivel később a Dardanelláknál és a Boszporusz-szoros pontján elérjék az addig édesvízű és a mainál sokkal kisebb kiterjedésű beltónak számító Fekete-tenger medencéjét, s ekkor zúdultak végig az átmenetileg Mezopotámiát is elárasztó, pusztító víztömeg hullámai e területen. Mindezeket a szörnyű eseményeket egy hosszantartó, bővízű esőzés is súlyosbította. Ennek emlékképei persze nem csak a héber hagyományban maradtak fönn, melynek főbb motívumait ők eredetileg a sumér Gilgames-eposzból vettek át, hanem e világméretű kataklizma nyomai az ausztrál őslakosoktól, az aboridzsiniktől a praekolumbiánus Amerikáig, a kínai mítoszoktól az ógörög legendákig mindenütt föllelhetőek.
Ha a vízözön utáni idők szkíta történetét vonjuk vallatóra, nem szabad kikerülnünk a krónikás hagyomány szerint is a magyarság ősatyjának, Nimródnak (Nimrudnak), Ménrótnak avagy Némrótnak alakját. Őt a Teremtés könyve nagy tisztelettel a földkerekség (értsd: a vízözön utáni világ) első királyaként említi mint Kus (Kos) fiát, Noé (sumér-akkád Utnapistim) dédunokáját, aki „nagy vadász volt az Úr előtt” (Ter. 10./19.). A Tarih-i Üngürüsz, mely egy a törökök által a pilisi királyi központban lévő könyvtárban talált magyar krónika (talán az Ősgeszta?) Mahmúd Terdzsüman által készült török nyelvű fordítása, Kézai Simon, IV. Kun László udvari papjának Gesta Hungarorumát (, melyben először történik említés erről) s a magyar hagyományt megerősítve Hunort és Magort, nemzetünk ősei két ágának, a hunoknak és a magyaroknak ősatyjait Nimród fiaiként említi. Gönczi Tamás, a Nimród gyűrűje című könyv szerzője mutatott rá arra, hogy „Kézai mester szerint az Árpád-ház legelején Nimród király áll, ami azért is érdekes, mert a többi gesztában ezt nem említik. Valószínűleg ő azért írt róla, mert az ő korában még élő hagyományon keresztül bontja ki ezt a kérdést, bizonyára a népi és nem az egyházi hagyományon keresztül foglalkozott a kérdéssel, tehát a magyar néphagyományon keresztül találta meg Nimródot, az őskirályt.”
Nimród, akit a Bibliától független magyar népemlékezet a bábeli torony építőjeként tart számon, nem csak az első nagy uralkodója volt a nagy özönvíz utáni világnak, hanem az archaikus korok egyik kiemelkedő, ha nem mindjárt az első és legnagyobb tanítója, kultúrhérosza is. A hermetikus hagyomány róla is följegyezte, hogy ellenségei elől elrejtette a „tudások tudását”, kőbe véste ismereteit, a „Tudás Kövébe”. Nimróddal hozzák összefüggésbe az építészeti őstudás eredetét. Erről is tud a magyar hagyomány, ti. azt tartjuk róla, hogy Nimród az „építőmester” cím viselője és az utolsó óriások egyike volt. („Óriások éltek akkor a földön (és később is), amikor az Isten fiai az emberek lányaival összeházasodtak és ezek gyermekeket szültek nekik: ezek a régi idők híres hősei.” Ter. 6./4.)
Íme az óvilág egyik Indiában föllelt gigászának földi maradványai. Ők feltételezhetően a dinoszauruszok kortársai voltak. Abban az időben olyan kozmikus sugárzások érték a Földet, melyek lehetővé tették az élőlények, közöttük az ember óriás termetűre növését. Titáni termetű őseinknek szinte gyermekjáték volt a sárkányvadászat vagy a ma már hihetetlennek tűnő, óriási kőépítmények emelése. Ezek kései leszármazotta volt Nimród, aki mesevilágunkban is mint jó óriás jelenik meg.
Az arabok pedig a világ legnagyobb, ember által egy tömbben megmunkált és megmozdított, ezertonnás kőtömegét, monolitját Baálbekben (az antik Heliopolis), és az ugyancsak itt található, a mai Libanon állam területén fekvő templomegyüttes óriási kőtömbökből álló kőtalapzatának építését Nimrudhoz és óriásaihoz kötik. A legrégebbi szkíta tradíció alapján tudjuk, hogy Nimród óriástársaival együtt nyugatról keletre haladva mindenütt nagyméretű kőköröket (pl. Stonehenge), csillagvizsgálókat és építészeti remekeket hagytak maguk után. Nimródról azt is följegyezték, hogy ismereteit, szent tudását Isten-fiúként egyenesen és közvetlenül a mennyből, a teremtés erőinek forrásvidékéről kapta, szerezte.
Nimród személyét azért sem hagyhatjuk ki fejtegetéseinkből, mert ő a kapocs az óvilág szkítasága, Jézus Urunk és a honvisszafoglaló Árpád nagykirály, rajta keresztül a Turul-dinasztia és így a kárpát-medencei magyarság között. A Nimródra visszavezethető párduc-hagyomány motívuma hordozza többek között magán azt az eszmei folytonosságot, mely népünket a szkíta tradícióhóz kapcsolja. Nimród neve a mezopotámiai kultúraátvevő szemita népek irataiban maradt fenn ebben a névváltozatban (NIMRU akkádul PÁRDUC-ot jelent). Sumér eleink NIB-UR-nak nevezték őt. Nib-Ur Párduc Urat, Párduc Hőst jelent. A sumér iratokban NIBU-KUS formában is előfordul, ami annyit jelent, mint: kusita párduc, vagy Kus Párduca. Nimród a hagyomány szerint KUS fia volt. Az az ősi szkíta hagyomány ugyanis, hogy az e művelődéshez tartozó népcsoportok uralkodóinak felségjelvényei közé tartozott a párduc-kacagány, fennmaradt egészen Árpádig, párducos Árpádig, s krónikairodalmunkon keresztül egészen Vörösmarty Mihályig:
„Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban? / Századok ültenek el, s te alattok mélyen enyésző / Fénnyel jársz egyedül. Rajtad sűrű fellegek, és a / Bús feledékenység koszorútlan alakja lebegnek. / Hol vagyon, aki merész ajakát hadi dalnak eresztvén / A riadó, vak mélységet fölverje szavával / S késő százak után méltán láttassa vezérlő / Párducos Árpádot, s hadrontó népe hatalmát?” (Vörösmarty Mihály: Zalán futása, Előszó, részlet)

Csak érdekességként említeném még, hogy egy kora-középkori német kódex egyik metszetén Jézust lábán és karján párducfoltokkal ábrázolják. Ez is hitelesen tanúsítja, hogy sokáig köztudott volt az akkori Európában Jézus Urunk valódi hagyományrendszeri hovatartozása, ahol még egyáltalán nem dőlt el, vajon a sauli zsidógyökerű, avagy a jézusi-péteri alapítású, júdaizmustól mentes, szkíta kereszténység (pl. manicheizmus) lesz-e a mérvadó a jövendő európai kontinensen. Ma már tudjuk, az agresszívabb, az észérvek és az igazság híján tanait és hatalmát tűzzel-vassal érvényesítő „keresztény” (?) irányzat győzött (?).
A sumér-mahgar őseinktől eredeztethető párduckacagány uralkodói felségjelvényként való használata a velük kapcsolatba lépő idegen kultúrák körében is elterjedt. Íme egy párduckacagányos ábrázolás egy ógörög vázán a perzsa Achemenida Dárius (Dareios) királyról.
Egyes kutatók Nimród mítikus alakját azonosítják a legendás „kétharmadban isten, egyharmadban ember” Gilgamessel, Uruk papkirályával, aki a halhatatlan létet kiérdemlő bölcs bárkaépítő, Utnapistim tanítványaként szerepel a régi sumér iratokban. Nimród-Gilgames tehát a vízözön előtti világnak a későbbi emberiség számára is elengedhetetlenül fontos ősbölcselet és szent tudás átmentésének és terjesztésének feladatával felruházott legelső nagy tanító, aki történetesen a magyarság ősatyja. Ez a tény messzemenő következtetések levonására sarkallja a gondolkodó elmét, s arra is fényt derít, hogy a fiatalabb kultúrák még tudatilag éretlen népei miért törnek népünk életére. Gilgames-Nimród alakja azért is roppant fontos, mert a görög mitológia nap-hérosza, Heraklész-Herkules Gilgames megfelelője a görög mondavilágban. Hérodotosz pedig tudott arról, hogy a szkíta népek Herkulestől származnak, akinek őszerinte három fia volt: Agatirs (az agatürszök őse, egy hajdani szkíta népcsoport a Kárpát-medencében), Gelon, és Szkíta. Ezért faragtatott Hunyadi Mátyás király a magyar nép ősatyjának, Herkulesnek (Herkules = Gilgames = Nimród) szobrot.
Ugyancsak Hérodotosz jegyezte föl az összesen általa megismert három szkíta eredettörténet közül azt a másik változatot is, mely szerint az első szkíta férfiú, Targita(os) (Hargita) Zeusz és Borisztenész (Boristenség ?) fia volt, akinek három fia született: Lipo(xais), Arpo(xais) (Árpád ?) és Kola(xais). Arról is tudósít bennünket a nagy történetíró, hogy a három testvértől származnak az ún. királyi szkíták, ahogyan bennünket több ízben is neveztek a múltban, többek között még pápák (V. Orbán, XI. Gergely) bulláiban is előfordul velünk kapcsolatban ez a név. Nicholas Mysticos bizánci pátriárka is e névvel illeti eleinket. “A Herodotosz följegyezte szkíta ősmondában Hargita első emberként ’néptelen tájon’ született, vagyis a szkítasággal” (itt a görögök által szkítának nevezett népek hajdani őseire kell gondolnunk!; LP) “jelent meg az ember a Kárpát-medencében.” (Grandpierre Atilla: A szkíták székely eredete; Magyarságtudományi Füzetek, 3.füzet: Letagadott eleink, a szkíták)
Targitaos uralkodása idején – azt mesélték neki a szkíták – arany tárgyak hullottak az égből: egy eke, egy iga, egy harci bárd és egy tál, mindegyik színaranyból. A két idősebb testvér megkísérelte fölemelni e tárgyakat, de amint hozzáértek, lángba borult mindegyik. A legkisebb testvérnek, a legfiatalabb királyfinak, Kolaxaisnak sikerült egyedül fölemelnie e kultikus tárgyakat, s ennek köszönhetően az uralom is az ő fejére szállott át. Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy magyar népmeséink legkisebb fiújának ősét tisztelhetjük Kolaxaisnak, a szkíta királyfinak személyében. A fent említett szkíta legenda kapcsán nem szükséges csodálkoznunk, mert nem véletlenül emleget aranytárgyakat, ha tudjuk, hogy az antikvitásban a szkítákat a fémmegmunkálás mestereiként és a fémek ötvözésének föltalálóiként tartották számon. Ennek az ókori véleménynek valóságtartalmát mi sem bizonyítja napnál is fényesebben a nagy számban napvilágra került szkíta kincsek elképesztően magas színvonala, lenyűgöző szépsége. Íme néhány ezek közül:
A tápiószentmártoni szkíta “csodaszarvas”

Szkíta Turul-ábrázolás Szkíta arany nyakék
Nyilazó szkíta királyfigura
A zsidó rabbinikus írásos hagyomány Jézust Rabbi ben Panther-nek, Párducfia Mester-nek és Nimród Fiának (tehát nem „Dávid fia”!) nevezi (párduc fia = Nimród fia), tudván, hogy Üdvözítőnk a kronológiailag visszafelé pártus-káldeus-szkíta-sumér-nimródi hagyomány képviselője, az isteni őskinyilatkoztatás tiszta vonalát továbbvivő turáni vallásos képzetek betetőzője és tökélyre vivője. Egyes jövendölések és a zsidó hagyomány szerint Dávid király vérvonalának és az egyiptomi hamita fáraók, azon belül is állítólag Echnaton fáraó vérvonalának keveredéséből fog megszületni a zsidókeresztény fogalmak szerinti Antikrisztus, aki voltaképpen a Krisztus, a Messiás, azaz a zsidóság évezredek óta várva várt természetfölötti képességekkel rendelkező fölkent politikai vezetője, a zsidó világcsászár. Ha következetesek akarunk maradni e gondolatmenethez, akkor a nemzsidó Jézus nem más, mint a valódi Antikrisztus, ám a szónak nem pejoratív, hanem pozitív értelmében!!
Nimród ősatyánkat megtaláljuk a csillagos égbolton is. Az Orion csillagkép a magyar népi hagyományban Nimróddal áll összefüggésben és két név alatt is előfordul: az egyik a Vadász, a másik a Kaszás. Ez a hatalmas csillagzat szó szerint uralma alatt tartja az égboltot, mert az égi egyenlítő, az Ekliptika vonala éppen a Nimród övét jelentő három, majdnem egyvonalban álló csillagon halad keresztül, s ennek köszönhetően mind az északi, mind a déli féltekén az év nagy részén látható s legfényesebben a téli hónapokban ragyog. A folyamközi gazdag autochton sumér kultúrát megszüntető és részben átvevő szemita népek körében a Nimród-csillagzat rettegést és babonás félelmet keltett tudván, hogy az általuk elűzött vagy leigázott, Mezopotámiában őshonos sumérok égi oltalmát ez az egész égbolton uralkodó, hatalmas csillagkép jelenti, akitől azért féltek, mert a mögötte megbújó erő bosszújával számoltak az őslakosok ellen elkövetett borzalmak miatt. A magyarságnak a csillagos égbolton két fő oltalmazója van: az egyik a Nimród-Orion csillagzat, a másik pedig - mi is lehetne más, mint - a Nyilas csillagkép, mely galaxisunknak, a Tejútrendszernek a központjában helyezkedik el, ahol „a csillagok születnek”.
Az ószövetségi héber felfogás tiltott mindenféle foglalkozást az égbolt jeleivel, átkokat szórt a csillagzatok, az Univerzum összefüggéseit kutató minden tevékenységre. A csillagászatból származó tudással és jóslással való foglalatoskodást, mint ördögtől valót, halál terhe alatt üldözték a zsidók, mert a szemét a csillagoktól sziporkázó éjszakai égboltra csodálattal felemelő ember a szolgai engedelmességre nevelő törvénytől, a Toráh-tól független tudás és összefüggések ismeretének birtokába juthatott ezúton. A rabbinikus irodalomban ez alapján már érthető, hogy az Orion-csillagkép miért „Nimród égi köteléke a Jahve elleni forradalomban”. A sumér kultúrára rátelepülő, hajlító nyelveket beszélő szemita népek, mint az akkádok, babilóniak, amoriták, asszírok és héberek (habiruk) képzeteiben e hatalmas csillagzat egy számukra fenyegető, sötét és félelmetes hatalom megtestesítője volt (mert nem volt tiszta a lekiismeretük), míg a folyamközi őskultúra megteremtőit, a turáni, ragozó nyelvet beszélő sumérokat meghitt és bensőséges kapcsolat fűzte Nimród ősatyánk égre fölvetülő csillagképéhez, melyet SIBA-ZI-ANNÁ-nak, azaz az ÉG HŰSÉGES PÁSZTORÁNAK neveztek.
A judeokrisztiánus egyház sok más egyébbel együtt ugyanezt a szűklátókörű, szemellenzős és maradi felfogást képviseli napjainkban, feledve a középkor ezzel teljesen ellenkező, keresztény főpapok között is széles körben dívó asztrológiai és asztronómiai gyakorlatát. Szántai Lajos magyar művelődéskutató egyik előadásából tudom, hogy a Mátyás király-kortárs Vitéz János esztergomi érsek korának legnagyobb tudású és legtekintélyesebb csillagásza és asztrológusa volt, aki esztergomi palotájának falára festett jövendő uralkodók formájában megjósolta nemzete szomorú jövőjét (Heltai Gáspár krónikája szerint), és akit a híres csillagász és matematikus, Regiomontanus (Johannes Müller), a modern trigonometria atyja fő művében mesterének nevez. Hérakleitosztól, a nagy ógörög írótól és gondolkodótól származik ez a ma már idehaza egyre ismertebb idézet: „Isten nem mond ki semmit, nem rejt el semmit, hanem jelez.” Leglátványosabb módja ennek a jeladásnak a Teremtő részéről az állandó változásban lévő csillagos ég jelenségein keresztül történik. Ezért figyelik már évtízezredek óta szkíta-káldeus-sumér őseink olyan nagy precízitással és buzgalommal az égbolt jeleit, melyeken keresztül maga az Isten üzen a földi teremtés felé. Jézus is arra oktatja az evangéliumokban tanítványait, hogy a végső idők közeledtekor „jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban”, az idők jelei.
Az Orion-, azaz Nimród-csillagkép.
Arab írásos feljegyzésekből tudjuk, hogy az Ikrek (Hunor és Magor) csillagzata szélesebb értelemben a Nimród-csillagképhez tartozik. Ez is alátámasztja, hogy a Csodaszarvas-monda egy ősi magyar csillagmítosz töredékesen ránk maradt változata. Az Orion felett ugyanis ott szökell a szkíta csodaszarvas (a kerűniai szarvas, akit Herkulesnek kellett elfognia) az égbolton. A Nagy Vadászt két vadászkutya kíséri, a Kis Kutya (Canis Minor) és a Nagy Kutya (Canis Maior), akik gazdáikkal, Nimróddal és annak két fiával, Hunorral és Magorral (a görögöknél Castor és Pollux) az Egyszarvúra (Monoceros), a Bikára (Taurus) és a Nyúlra (Lepus) vadásznak a csillagvilágban.
Az Ikrek csillagképével kapcsolatban fontos megemlíteni, hogy az emberiség mítoszkincsében az iker-képzetnek két fajtája létezik: az egyik az aranykori turáni-szkíta hagyományban testet öltő Hunor-Magor testvérpár, akik hátukat egymásnak vetve testvériesen harcolnak egymásért, a másik típust a szemita-indoeurópai hagyományban megjelenő Káin-Ábel és Romulus-Remus képlet jeleníti meg, akik esetében az egyik testvér irígységből és hatalomvágyból meggyilkolja a másikat. (Pap Gábor) Rendkívül beszédesek ezek a példák. Messzemenő következtetéseket engednek meg főleg erkölcsi szempontból levonni a két kultúrkör alapmentalitása tekintetében.

Ez az aranyból készült szkíta kisplasztika szép példája a szkíta testvériség összetartó szellemének.
Tiziano: Káin és Ábel
A csillagos ég titkaival és összefüggéseivel (asztronómia), valamint az égitestek földi életre gyakorolt sokrétű hatásaival (asztrológia) kapcsolatos magasszintű tudás a szkítáktól ered, s legdélebbre vándorolt népein (sumérok, etruszkok, pelazgok, káldeusok, az Indus-völgyi Harappa és Mohenjo-Daro városállamok máguspapjai) keresztül jutott el a későbbi indoeurópai-árja-szemita és sárga népekhez.
Mindezzel számomra már egyáltalán nem meglepő módon az egyiptomi mitológia által egyik első isten-királyként számontartott, nagy tisztelettel övezett alak, Usziri (görögösen Ozírisz) neve: Usz vagy Os = sok, iri = szem, sokszeműt vagy sokfoltút (párducfoltosat) jelent. Ő a fáraók birodalmában ugyanaz, aki Mezopotámiában Nimród-Gilgames és az ógörögöknél szkíta kulturális hatásra Orion-Héraklész. A Nimród-csillagzat az egyiptomiaknál Usziri égi ábrája volt a csillagvilágban, közelében az éjszakai ég legfényesebb csillagával, a Szíriusz csillaggal (a Nagy Kutya, a Canis Maior része), mely nőnemű párját, Eszitet (görögösen Íziszt) képviselte az égboltozaton. Kettejük fia Hórusz, az isteni sólyom, „Isten Fia”, a Turul egyiptomi megfelelője. Usziri-Eszit-Hórusz: az egyiptomi Szent Háromság. Hogy teljes legyen a kép, megemlítem még Szethet, aki a Nílus-parti elképzelésekben a személyes gonosz (a sátán) megtestesítője és Usziri és Hórusz ellenlábasa. Egyébként a gizai piramisok térbeli elrendezése (a három központi gúla a Nimród égi övét megjelenítő három csillagnak felel meg) két távolabbi piramissal együtt pontosan az Orion csillagzat földre kivetített, bár két csillag híján nem teljes, mása. A Tejút földi megfelelője e konstellációban a piramisok közelében hömpölygő Nílus által nyeri el jelképi jelentését. A Khufu fáraónak tulajdonított, ám a valóságban jóval korábban épített nagy piramis keskeny járatai is egyenesen a Nimród-Usziri-Orion csillagkép egyes csillagaira és a Szíriusz (Eszit) irányába mutatnak, ami nem lehet a merő véletlen játéka. Ez az óegyiptomi példa is tanulságos bemutatása az “amint a mennyben, úgy a földön is” gondolatiságú kozmológikus szemléletnek, mely idegen a szemita felfogástól.

 

[Kicsi Fecske]

1.7. A nemes és szent Turul nemzetség eredete

Nimród a pilisszántói Csillagösvényen
A Turul-ház alapítása a mitológia homályába vész. Ősi krónikáink, legendáink alapján az uralkodóház eredete egészen Nimródig, (a magyar hagyományban Ménrótig) az Özönvíz utáni világ első királyáig vezethető vissza. Nimród először Kézai Simon - IV. (Kun) László, a háromszor kiátkozott király udvari papja - Gesta Hungarorumában tűnik fel a magyar történetírásban. A Biblia szerint az özönvíz után életben maradt Noé három fiától származik az emberiség. Noé legrosszabb fia, Kám utódai közül Kús nemzette Nimródot. A mezopotámiai királyt hatalmas vadászként, és az erő szimbólumaként szokták ábrázolni. Számtalan legenda kapcsolódik nevéhez, közülük a legismertebb, hogy ő építtette a Bibliában is szereplő Bábel tornyát, bár ezt a Biblia nem erősíti meg.
Jó szokás szerint a „hálás utókor" Kézait is megvádolta a „kölcsönzéssel". Eszerint Nimródot egyszerűen csak „átvette" az Ószövetségből, hogy a magyarságnak megfelelő bibliai Őst szerezzen. Ám a vád itt sem szerencsés.

A pilisszántói szobor felirata
A keresztény egyházatyák a magyarokat és a hunokat egyöntetűen Noé másik fiától, Jáfettől származtatták. Kézai korában Nimród az egyházi irodalomban ellenszenves, negatív személy volt. Kézai mégis makacsul ragaszkodott ehhez a nem kedvelt személyhez. De gondoljuk csak el, egy katolikus pap, aki ideális őst választ nemzetének, az olyan személyt választ, aki „a népeket Isten ellen lázadásra vezette"? Ha nem meggyőződésből, hanem idealizmusból választ ideális őst, akkor vállalta volna, hogy saját kora divatos Biblia értelmezésével és egész keresztény műveltségével szembeszálljon? Mind a szerző, mind az áhított cél szempontjából nem ez az ideális megoldás. Márpedig amikor Kézai nyíltan megvallotta a magyarságnak Nimródtól való származását, mégis ezt cselekedte, vagyis minden bizonnyal más cél vezérelte, nem a mesterséges úton módon való ideális ős keresése.
Érdekes módon a Nagy Lajos korabeli Képes Krónika az egyházi tanítások alapján vitatja a Nimród legendát, de ennek ellenére Álmost továbbra is Nimródtól származtatja. Az Ótestamentumot minden középkori keresztény krónikás biztosan szóról szóra ismerte, és mégsem másolták le pontosan azt a családfát! Kézai tehát katolikus pap létére az egyház tanításainak ellentmondva, az ideálisnál rosszabb őst „választ"! Ez viszont csak azt valószínűsítheti, hogy az Árpád-ház ősidőkből származó „hivatalos" családfájának elején Nimród szerepelt.
Ezt erősíti a Tárihi Üngürüsz is, amelynek forrása lehet akár a megsemmisült magyar ősgeszta is, ami Székesfehérvár 1543-as elestekor kerülhetett a szultáni tolmács kezébe. A Tárihi Üngürüszben szerepel Ankisza neve, egyrészt mint a termékenység istennőjének neve, másrészt viszont úgy is, - és számunkra egyáltalán nem elhanyagolható módon - mint Nimród feleségének és mint Hunor és Magor anyjának a neve. Viszont azokban a a nyugati mintákban, melyekre történészeink úgy hivatkoznak, hogy ezek szolgáltak alapul a Nimród-hagyomány átvételére, egyáltalán nem szerepel Ankisza neve. Így viszont a Nimród-hagyomány nem lehet puszta betoldás, puszta átvétel, nem lehet egyszerűen csak a nyugati krónikásoktól átvett formai elemnek tekinteni.
Nimród a bábeli nyelvzavar után Perzsia egyik tartományába, Evilátba költözött, ahol felesége, Enéh két ikerfiút szült neki, Hunort és Magyart. Ettől a két fiútól és a szolgálatukban álló vitézektől származtak a hunok és a magyarok. Hunor és Magyar legendája a magyarság Csodaszarvas-mondája, amely a magyar nép és/vagy uralkodó nemzetsége eredetét meséli el. Eszerint Hunor és Magyar egy csodálatos szarvast üldözve elhagyták királyságukat, és új lakóhelyre, a Meotisz szigetére költöztek, mivel jól védhető, mocsár veszi körül és csak keskeny helyen lehet be illetve kijutni belőle. Itt hosszú ideig laknak, „amíg a föld már nem bírhatja őket”, és elfoglalják a környező területeket. A Kézai-krónika szerint Hunor és Magor népe a mai Krím-félszigeten megerősödött, és a Dulo dinasztiával szövetségben elfoglalta Szkítiát és 108 tartományra osztotta. Ezt a történetet több mint húsz középkori magyar krónika megismétli, sőt még német krónikás is átvette. A hun-magyar rokonság, illetve azonosság eszmerendszere történelmünk elfogadott ténye volt. Krónikáink sorra úgy emlékeznek meg Atilláról, mint a Turul-dinasztia ősatyjáról. A mai hivatalos történetírás szerint mégis az Atillától származás tudata nem egyéb, mint hamis, utólagos dicsőség keresés, csupán hízelgés az Árpád-ház felé.
A csodaszarvas mondáját legszebben Arany János „Rege a csodaszarvasról" című költeményével idézhetjük (Buda halála, 6. ének) meg. Arany János a magyar hagyományok alapján állít emléket a hun hősöknek. Nem nézte le a hagyományok becsét, krónikáink tudósításait. Nem tartotta mesének a magyar eredetmondát, és nem a krónikaírók fantáziájának tudta be a hun-magyar folytonosságot.
„Szkítiának első királya Magóg volt... Ennek a királynak az ivadékából sarjadt az igen nevezetes és roppant hatalmú Atilla király... Ugyanezen Magóg király ivadékából eredt Ügyek, Álmos vezér apja, akinek Magyarország királyai és vezérei a leszármazottai." (Anonymus)
Kézai után három és fél évszázaddal a magyar hadtudományi irodalmat megteremtő Zrínyi Miklós (1620-64) műveiben Attilát mint a sikeres hadvezért és uralkodót állítja példaként kortársai elé. „Én vagyok a magyarok legelső királya utolsó világrészről én kihozója! Én lehetek tehát magyarnak példája Hírét, birodalmát, hogy nyújtsa szablyája." Kiemeli, hogy - Nagy Sándorral szemben - Attila „maradandó és örökös királyságot csinála magyarnak”, amit a kései utódoknak már csak folytatni kellene, a régi jó magyarok (vagyis a hunok) mintájára.
Kölcsey Ferenc még a Himnuszban is megemlékezik a hun ősökről (Bendegúz a mondák szerint Attila hun király apja volt):
„Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére."
A magyar nemzet szent uralkodó dinasztiája Atilla személyében indult útjára, aki okleveleiben saját magát így nevezi meg: „Atilla, Bendegúz fia, a nagy Nimród unokája, aki Engadiban nevelkedett, a hunok, gótok, médek, dánok királya, a földkerekség félelme (féltője) és Isten ostora." A Képes Krónika híradása szerint a 400. évben választottak királlyá, így őt tekinthetjük a magyarok első királyának. Kézai krónikájában részletesen leírta Atilla király tetteit, akinek a Kárpát-medencébe való bejövetelét a magyarok honfoglalásának tekintette. Atilla uralkodásáról krónikáinkban ezen felül is igen részletesen olvashatunk, fiairól már kevesebbet, és a Kárpát-hazán kívüli történetekről pedig csak igen keveset, éppen annyit, hogy a folytonosság meg ne szakadjon.
Attila halála után a legendák szerint a vérvonalat a Csillagösvény legendás királyfija, Attila Réka nevű feleségétől született Csaba fia viszi tovább. Más források Ellák, Ernakh (453-503) nevű fiát említik. A kettő valószínűleg ugyanaz a személy. Csaba királyfi a székely népmondákban hagyományozódott ránk napjainkig, szájról szájra. A székely himnusz is utal rá.
Az Árpád-ház további családfája a krónikáink szerint Csaba fia Ed, Ed fia Ügyek (Ügek), Ügyek fia Előd, Előd fia Álmos. Más krónikák kihagyják Elődöt. Mivel Attila 453-ban bekövetkezett halála és Álmos 819-es születése közötti időt nehéz lenne kitölteni négy nemzedékkel, a névsor hiányos, de a mitológiában az ilyesmi előfordul.
Tehát egyértelműen leszögezhetjük, hogy a hun-magyar rokonság, illetve azonosság eszmerendszere évszázadokon át történelmünk elfogadott ténye volt. Krónikáink sorra úgy emlékeznek meg Attiláról, mint a Turul-dinasztia ősatyjáról. Most már csak az a kérdés, tudjuk-e bizonyítani, krónikáink okfejtéseit.
Szerencsére ebben a témakörben is volt olyan kutató, akiknek előítélet mentes tudományos tevékenysége nem zárja ki eleve mondáink hitelességét. Ez alapot biztosít ahhoz, hogy a mai kor embere is megérthesse a mítoszaink mögött megbúvó történelmi valóságot, hogy igazolást nyerjen: mondáink, krónikáink valós történelmi eseményeket tartalmaznak.
Az egyik fogódzó az Attila-Álmos genealógia vizsgálatánál az úgynevezett óbolgár királylajstrom, a bolgár királyok VII. századi feljegyzések alapján 765 táján készült genealogiája. Bár ez a királylista eredetileg görög nyelvű, hengeres oszlopra vésett felirat volt, végül is egy 15. századi cirill betűs, szláv kódexben maradt fenn. Hóman Bálint is hivatkozik rá "Magyar történet"-ében. Legújabb megfejtője és magyarázója Omeljan Pritsak (Az óbolgár királylajstrom és a protobolgárok nyelve, Wiesbaden, 1955).
Ez a dokumentum csupán vázlatosan tartalmaz egy-egy nevet, hosszú nemzedéksorok kihagyásával. Célja „mindössze" annyi, hogy a sztyeppei nomád nemzetségek elágazásait számon tartsa, eligazodást nyújtson az egymáshoz való rokonságban. Számunkra mégis jelentős, mert megőrizte Atilla nemzetségének alakulását. A Kr. előtti 3. században találjuk a lista első emberét, Touman ázsiai hun uralkodót, akit fia Mao-tun követ, akiknek uralkodása alatt kialakult Ázsia területén a hunok első nagy birodalma, a keleti hun (kínaiul hiungnu) birodalom.
Az ázsiai hun birodalom a kínaiak győzelmét követően összeomlott. Több mint négyszáz év elteltével azonban a hunok újra jelentős tényezővé váltak a történelemben, a Kr. utáni 4. század végén megjelentek Európában. Az újra életre kelt hun birodalom fejedelmei Mao-tun utódai voltak. Az óbolgár királylajstromban Mao-tunt az európai hun (Dulo) dinasztia ősatyjának tartott Avitochol követi i.sz. 153-ból, aki a bolgár-szlovén hagyomány szerint 300 évig uralkodott. Vannak, akik szerint ez volt Attila eredeti neve. Az Avitochol név jelentésére több magyarázat is ismert. Egy lehetséges magyarázat az avit-ogli szótő alapján, - ami szó szerint ős-fit jelent - hogy egy mitikus név, de lehet az is, hogy éppen egy mitikus ős tiszteletére kapta Attila az Avit-ogli nevet. Ez utóbbit erősíti, hogy a kicsinyítőképzős forma sok nyelvben a "vki fia" jelentéstartalommal bír, és a gót atta 'atya' jelentésében is megfelel a török avit 'ős'-nek. Mennyivel szemben hangzik ez így, mint az "atyácska" fordítása az Atilla névnek, az Árpád-Árpácska összevetésről már ne is beszéljünk!
A következő uralkodó a nemzetséglistán az az Irnik, akiről jól tudjuk, hogy Atilla nagykirály legifjabb fiúgyermeke volt. Az a tény, hogy maga Atilla nem is szerepel a lajstromban, csupán azt bizonyítja, hogy annak célja kizárólagosan az óbolgár királyi ház elágazásainak a rögzítése volt. Atilla halála után birodalma bomlásnak indult, idősebb fiai (Ellák és Dengezik) visszaszorultak keletre, s nyomtalanul elnyelte őket a történelem viharos tengere.
Irnikről jegyezte fel 448-ban Attila udvarában járva Priszkosz rétor, hogy egy jóslat szerint ő lesz a hatalmas hun király nevének, családjának és hatalmának fenntartója, aki népét megmenti a szétszóródástól és a birodalmat újra felvirágoztatja. És a jóslat valóra vált. A hun birodalom megdőlt, de a vezetésre termett Irnik fejedelem összefogta a Fekete-tengertől és a Kaukázustól északra, az Al-Duna és a Volga közötti területen lakó onogur, hun és bolgár (azaz „keverék”) népeket, és a hun birodalom romjain ezzel megalapította az onogur-bolgár birodalmat, létrehozta a Pontus-vidéki ogur vagy bolgár hatalmat.
Miután „Kis-Szkitiában” Irnik népe összeolvadt a hun birodalom Kárpátokon kívüli rokon népeivel, a szabirokkal, a „kuturgurokkal”, „uturgurokkal”, - amint ezeket Priszkosz rétor nevezi - ő lett az V-VII. századi „bolgár” hatalom első megszervezője. Az utrigur név jelentése „harmincogur”, a kutriguré „kilencogur”, az onoguré „tízogur”, azaz az ogur felbomló és újraegyesülő törzsszövetségeinek történetét jelzik, amelyek a Hun Birodalom idején és utána egy ideig a sztyeppén nagy számban laktak. Ezt a birodalmat az avarok hódítása szüntette meg 568. körül.
Itt ér össze a két történet, mondáink és a korabeli történészek elbeszélései ezen a ponton találkoznak egymással. Ugyanis a magyar eredetmonda történetének elemei megjelennek az Atilla udvarában is megfordult Priszkosz rétornál, akitől átvette a gót-római Jordanes és a bizánci Prokópiosz is. Prokópiosznál olvashatunk az Utrigur és Kutirgur testvérpárról. Az óbolgár király-jegyzék alapján nemcsak Utrigur és Kutrigur, de Magor is létező személyek - Attila legkisebb fia, Irnik onogur-bolgár fejedelem leszármazottai.
A királyjegyzék szerint még a VI. század első felében Kutrigurtól származik a Gordász és Muagerisz testvérpár. Ez utóbbi görög nevet több kutató is Muager, Mager, Moger néven jegyzi nyelvünkön, amiből már szinte adódik a magyar népnév. Az addig a hun birodalom részeként élő magyar nép és uralkodó nemzetségének önálló néven nevezett története valahonnan innen indítható. Bizánci források szerint Gordász Bizáncban felvette a keresztséget, de az új hitet népével s főleg fivérével nem tudta elfogadtatni, ezért Muagerisz hun vezér megöli testvérét.
A következő században, 635. táján Kovrat a Dulo-dinasztiából (vagyis Attila családjából) szabadította föl népét az avar uralom alól. Kovrat onogur birodalma azonban halála után újabb hódítóknak, a nyugati türkök népéből kibontakozó kazároknak a hatalmába került. Kovrat Öt fiát ma már név szerint ismerjük. Közülük a harmadik, Iszperik szervezte meg az új (mai) Bolgárországot az Al-Dunánál. Negyedik fia, Küver (Kuber) a történeti források tanúsága szerint 670 tájékán Pannóniába vezette népét, a mai székelyek valószínű őseit.
A számunkra legfontosabb a legidősebb fiú Batbaján, aki kénytelen volt elismerni a kazár kagán főségét, s népével együtt betagozódni annak birodalmába. Az onogurok népe a kazár főség alatt a szabírokkal szövetségben egyesült. Ez a történelmi tény jelenti az első bizonyságot arra nézve, hogy Batbaján az Árpád-ház egyik őse lehet. A Konstantin bizánci császár előtti magyar követség a X. század közepén ugyanis elárulta, hogy az ő népük régi neve hajdan „erős szabír” (szavartü aszfalü) volt. Mivel nagyon jól tudjuk, hogy ezt a népet - még a kazárok uralma alatt - magyar néven a Turul-dinasztia tagjai szervezték meg, nem lehet kétséges számunkra, hogy a dinasztia egyik őse Kovrat legidősebb fia, Batbaján lehetett.
A Kárpát-medencébe érkező Küver népe azokon a területeken telepedett le, amelyet az avarok még nem használtak. Az is valószínű, hogy a kagán az újonnan jötteket a határszélekre tömörítette. Küver az avar kagán helytartója lett, az országban lakó idegenek - köztük görög származásúak - helytartója. Egy belső hatalmi harc következtében azonban népe egy részével hiteles történelmi források tanúsága szerint Görögországba, Thesszaloniké környékére volt kénytelen visszavonulni. A görögök ellen harcolva Thesszaloniké városát kívánta elfoglalni. Vállalkozása azonban nem sikerült. Kudarcát nem sokkal élte túl, és sohasem tért vissza az otthon maradottakhoz. A vele együtt kivonult nép is ott maradt Görögországban. Küver népének nagyobb része továbbra is avar uralom alatt maradt.
Küver sorsa nagyon emlékeztet a székely nép emlékezetében fennmaradt Csaba-mondabeli királyfi sorsára, aki a székely monda és Kézai krónikája szerint is népével Görögországba ment, de onnan nem tért vissza. A mondában Csaba Attila fiaként szerepel, a történeti források azonban nem tudnak Attila ilyen nevű fiáról. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne lehetett volna egy ilyen nevű (esetleg melléknevű, becenevű) leszármazottja a hun királynak. (Fekete Antal: Keresztneveink, védőszentjeink című könyve szerint a Csaba név jelentése nomád pásztor, esetleg ajándék.) Küver és Csaba azonossága nem bizonyítható, de gyanítható, hogy a görög forrásban szereplő Küver vezér sorsa indította el a Csaba monda keletkezését.
Ezt a feltevést a régészet is erősíti. Ugyanis a kései avar kori régészeti leletek új népet - szaknyelven a griffes-indások népet - határoztak meg a kárpát-medencei avar birodalom keretein belül. Nagy számban találtak onogur településeket az Alföldön, a Dunántúlon és Alsó-Ausztriában egészen az Enns folyóig. Az itt található - a székelyekre, illetőleg valamelyik szervezeti egységükre utaló - helynevek valószínűsítik, hogy az onogurok valóban székelyek, illetőleg a székelyek ősei voltak. Nincs okunk hát komolyan kételkedni abban, hogy ez a griffes-indások népe tulajdonképpen az Attila családjába tartozó Kuber onogurjait takarhatja.
Eszerint a székelyek azok a magyarok, akik László Gyula kettős honfoglalás elmélete szerint a 670. körüli években jöttek a Kárpát-medencébe. Régészeti és helynévi adatok alapján úgy tűnik, hogy a székelység az alsó-ausztriai határra települt a legerősebben. Alsó-Ausztriában is vannak oklevéllel igazoltan a honfoglalás előtti korból származó magyar helynevek (wangariorum marcha, Ungarbach).
Ha ezek a feltevések megállják a helyüket, akkor Álmos nem származhatott mástól, mint az Attila családjába tartozó Kovrat onogur nagyfejedelem Batbaján nevű fiától, aki Szkítiában maradva kazár uralom alá került, de akinek utódai sikeresen lerázták magukról ezt az igát, s nagy birodalmat, a történelmi Magyarországot hozták létre dicső királyaik vezetésével. Ehhez még hozzátehetjük, hogy Álmos dinasztiájának felemelkedését és dicsőséges uralkodását megjósoló Turul mondához kísértetiesen hasonló jóslat jövendölte meg Attila legkisebb fiának, Irniknek a születése kapcsán is, hogy a hun nagykirály dinasztiáját egyedül ez a fia fogja fenntartani és dicsőségben, további generációkban folytatni. A két jövendölés között már csupán azért is kapcsolatot kell feltételeznünk, mert mindkettő végeredményben Atillát tartotta ősének.
Fentiek nem bizonyítják kizárólagosan Attila és Álmos vérségi kapcsolatát, de mindenképpen erősítik a krónikáinkban foglaltakat. Mindenesetre az a tény, hogy idegen források Álmost Atillával egyenesági származási kapcsolatba hozzák, nem lebecsülhető jelentőségű.
A rokonság eredetét illetően azonban a mai napig átjárhatatlan a szakadék a hazai tudomány és a közvélemény között. Az érdeklődő laikusok nagy tábora megingathatatlan meggyőződéssel vallja, hogy az azonosság történeti alapokon nyugszik, s az eseményeknek nagyjából úgy kellett következniük, ahogy azok a nagy magyar krónikások műveiben olvashatók.
Összefoglalva tehát O. Pritsak és az óbolgár királylajstrom alapján a hun dinasztia élén az ázsiai ág szerepel, név szerint:

• Touman ázsiai hun uralkodó i. e. III. század,
• majd őt követi fia, Mao-tun fejedelem a hun birodalomalapító i. e. 207-174,

A minket foglalkoztató európai ág pedig így fest:

• Avitochol i. u. uralkodó 153 A bolgár-szlovén hagyomány szerint 300 évig uralkodott
• Balambér 375. (Rövid idö leforgása alatt Balambér a Volgától az Al-Dunáig mindent meghódított s az Al-Duna mellékén

ütötte fel sátorát.

• majd Balambér fia Mundzuk, majd innen hiányzik fia, Atilla
• majd Atilla fia Irnik (Csaba) fejedelem
• Utána Magor („Magyar”?)
• majd Kovrat 605-665,
• utána fia Batbaján 665,
• majd Ügek
• és Álmos.

Turul nemzetség szentjei Simone Martini freskóin az Assisi Szent Ferenc Bazilikában (1318). Balról jobbra: Szent Erzsébet, Szent Margit, Szent Imre.
Eleink Álmost, Emese méhének madár áldotta gyermekét szentnek tartották és akként is tisztelték. Álmos nagyfejedelem hatalmát saját képességein túl nemzetsége Attila-hagyománya és a Turul-monda erősítette. Személyét nagyon mély szakrális tisztelet övezte, nemcsak „az uralkodó" volt, némi túlzással maga volt a „halandó isten".
A képen Simone Martini itáliai festő freskóképeit láthatjuk. Simone Martini (Siena, 1284 k. - Avignon 1344) a középkori sienai festészet egyik legnagyobb alakja volt. Egész életében a legmagasabb körök megrendelésére dolgozott, őt tekinthetjük az első „udvari művésznek”. Sienában a Kilencek Tanácsa részére, Assisiben a ferences rend legfontosabb templomában készített freskósorozatot, megbízásokat kapott a nápolyi királytól, majd élete végén a pápai udvarban dolgozott. Helyi festőből külföldön is elismert művésszé vált. Simone Martini és tanítványi köre jelentős képi mintákat közvetítettek, amelyeket számos más európai festőművész és egész festőiskolák hasznosítottak.
A kor elismert festője a Szent Ferenc-bazilika alsó templomának jobboldali kereszthajójában, a Szent Miklós-kápolna külső falán egy széles sávban hét szentet és egy Madonna a Gyermekkel ábrázolást festett. Az egész sávot díszes keret fogja körbe, az alakokat vékony oszlopok választják el egymástól, vonalvezetésük harmonikus, a festésükhöz használt színek fényesek. Az alakok balról jobbra: Szent Ferenc, Toulouse-i Szent Lajos (V. István magyar király unokája, ferences szerzetes, toulouse-i püspök!), Magyarországi Szent Erzsébet, Szent Margit, Szent Imre herceg, Szent István, a Madonna a Gyermekkel és Szent László. Az elismert festő személye, az ábrázoltak névsora és a hely mind-mind önmagáért beszél! Szakértők elmélkednek rajta, hogy esetleg a művész nem egy évvel később festette-e őket. De az egyáltalán nem gond, hogy a képek megléte Magyarországon egyáltalán nem közismert. Nem tudjuk például, hogy miért pont e nyolc kép került egymás mellé a falakra, pedig nagyon is érdekes lehetne.

Simone Martini freskóján Szent István, Szűz Mária a kis Jézussal és Szent László.
A Turul nemzetség fiai és leányai a nemzetet megerősítették és Európának méltó példát adtak az emberi erényekről, bátorságról, tisztességről, hazaszeretetről és a Krisztusi szeretetről. A Turul-nemzetség fényes királyainak idején őket is joggal megillette ez a tisztelet. Első Árpád-házi királyaink különleges képességű, tiszta erkölcsű, vitéz papkirályok voltak. Első (Szent) István királyunk bal kezén a táltosság jele, a varázserejű hat ujj a koronázási paláston ma is jól látható. A keresztény magyar királyok központi hatalma és hazai tekintélye ebben a korban meghaladta a nyugat-európai uralkodókét. Európa leggazdagabb királyai voltak. A magyar király apostoli király, királyságunk az emberi történelem egyetlen apostoli királysága!
Nincs még egy család a történelemben, amely annyi szentet adott a római egyháznak, mint a Turul dinasztia. S büszkeséggel vallhatjuk, hogy nincs a világnak még egy olyan hona, nemzete ahol, akinél a legfőbb szent maga a Szent Korona lenne! A magyar Szent Korona Európa egyetlen szent koronája! A Szent Korona, amely Szent István és Szent László felajánlása folytán Boldogasszony, örökös ég-adta királyságunk, örökös királynéjának éke!
Ezek után már nem is meglepő, hogy nincs a világnak még egy olyan nemzetsége, amely egyenes- és oldalági leszármazottaiban annyi szentet adott volna az emberi-mindeneknek, mint Álmosé!
Eleink méltán lehettek volna büszkék II. János Pál pápa mondatára, miszerint: „Áldott az a nép, melynek vannak szentjei, és amely tiszteli azokat, mert mindenkor áthatja az isteni áldás és szeretet."
István a keresztény eszméket a krisztusi, evangéliumi tanítás szerint értelmezte, s talán a Nyugatot is fölülmúlva alkalmazta azokat állam- és egyházszervező munkájában. Joggal vélhetjük, hogy az egyetemes keresztény értékek szellemében teremtett sajátosan magyar, nemzetinek felfogható katolikus egyházat.
Ezzel azonban hol a pápa, hol a császár vagy éppen mindkettő „elégedetlen" volt.
„Az Árpád-házi szentek nem környezetük hatására, nem imádságos, vezeklő életvitelük miatt lettek szentek, hanem azért, mert szentnek születtek, - ahogyan a Turul-nemzetség kiáramló fényfolyamából a szent királyok és királylányok születni szoktak?" (Szántai Lajos). Ehhez a gondolathoz azért tegyük hozzá, hogy a „szentnek született" és a „szentté avatott" fogalmak egymásnak nem szinonimái.
A szentté avatott eleink érdemeit egyáltalán nem szeretném a következő megjegyzéssel csökkenteni, és nem szeretnék az előző idézetnek a legkevésbé sem ellentmondani, de úgy érzem, ez is hozzá tartozik az igazsághoz. A római egyháznak ebben az időben sem hadserege, sem megfelelő tekintélye nem volt, amivel megvédhette volna magát és híveit. Ezért szorult mások, elsősorban a német-római császár - de ha jól belegondolunk, már ez a cím is a kölcsönös érdek és függés révén jött létre - segítségére. Ha visszagondolunk XII. János és Ottó viszonyára, benne Taksony "békebíró" szerepére, könnyen megérthetjük, hogy a magyarság megnyerése vagy elvesztése a katolikus egyház számára létkérdés lehetett. Egy olyan erős nép, mint a honfoglaló magyar, mindenképpen térképformáló erővel rendelkezett, és az is köztudott volt, hogy a magyarság köreiben Álmos utódai milyen nagy tiszteletnek és csodálatnak örvendenek, ezt pedig Rómának is honorálnia kellett valamivel. A rendelkezésére álló jutalmazási és büntetési eszközök hatására így aztán sorra születtek szentjeink, illetve jócskán voltak kiátkozottjaink is. Még egyszer hangsúlyozom, hogy ezzel nem kisebbíteni szeretném a Turul dinasztia érdemeit, de a szentek nagy száma nekem azért "gyanús", mert később is születtek szentek, akik aztán mégsem lettek azok, illetve a kiátkozottak sem voltak olyan "átkozottak"! Ebben bizony jócskán szerepe van a politikának és az érdeknek is!! Hiszen a szenté avatáshoz mindig két szereplő kell, és csak az egyik a szent, a másik mindig az avató!
Mátyás király is valahogy így érezhette, és mert érzéséhez megvolt a megfelelő ereje is, amikor a pápa kiközösítéssel fenyegette meg, ő ereje tudatában nem ijedt meg. Visszaüzent, hogy ha az egyház kiközösíti, ő bizony felveszi a mohamedán vallást. Ugyancsak másképp festene ma Európa térképe, ha ez bekövetkezik. De mert mindketten pontosan értették a másikat, ez még véletlenül sem következett (következhetett) be, tehát e gondolattal nem érdemes tovább foglalkoznunk. Lehet, hogy a mohamedán vallásra áttéréssel fenyegetés csak költői túlzásként merült fel. Egy teljes nép átállítása egy számára idegen vallásra igen nehéz és hosszú folyamat. De ha él még a régi hit - és láthattuk, a Turul dinasztia idején ez még valóság volt -, az arra való visszatérés már egyáltalán nem tűnik üres fenyegetésnek.
Azt hiszem ez is hozzátartozik szentjeink nagy számához. Hogy akkor, vagy később ez jó volt-e vagy sem, az ma már nem számít...
Máig 22 magyar szentet tartunk nyilván.
A Turul-nemzetség eddig összegyűjtött, hivatalosan szentté vagy boldoggá avatott szentjeinek névsora:

• Szent István király 969/70-1038, Géza fejedelem fia
• Szent Imre herceg (1007-1031), Szent István király fia
• Skóciai Szent Margit királyné (1047-1093), Szent István király unokája; édesanyja Ágota Szent István lánya
• I. Dávid vagy Dabid mac Mail Choluim Skócia királya (1085-1153), Skóciai Szent Margit fia, Szent István király dédunokája
• Szent László király (1040-1095), I. Béla király fia, Vázsoly unokája
• Árpád-házi Szent Piroska/Eiréné bizánci császárné (1088-1134), Szent László király leánya
• Csehországi ill. Árpád-házinak is nevezett Szent Ágnes (1205-1282), III. Béla király unokája ? édesanyja Konstancia III. Béla leánya
• Árpád-házi Nagy Szent Erzsébet (1207-1231), II. Endre király leánya
• Boldog Gertrud premontrei apátnő (1227-1297), Szent Erzsébet leánya
• Árpád-házi Szent Kinga királyné (1224-1292), Lengyelország és Litvánia védőszentje, IV. Béla király leánya
• Árpád-házi Boldog Jolán fejedelemasszony, majd klarissza szerzetesnő (1235-1298), IV. Béla király leánya
• Árpád-házi Szent Margit, domonkos szerzetesnő (1242-1270), IV. Béla király leánya
• Árpád-házi Boldog Erzsébet özvegy (1260-1320), V. István király leánya
• Árpád-házi Boldog Erzsébet özvegy (1260-1320), V. István király leánya
• Anjou/Toulouse-i Szent Lajos (1275-1297), Árpád-házi Mária fia, V. István király unokája
• Portugáliai Szent Erzsébet királyné (1270-1336), II. Endre király unokája ? Édesanyja Jolanta II. Endre leánya
• Árpád-házi ifjabb Szent (vagy boldog) Erzsébet domonkos szerzetesnő (1292-1336), III. Endre magyar király leánya, az Árpád-ház utolsó aranygallyacskája
• Anjou Szent Hedvig királynő (1374-1399), I. Nagy Lajos király leánya. Nagy Lajos úgy apai, mint anyai ágon a Turul-nemzetség leszármazottja

 

[Kicsi Fecske]

Titokzatos Ehknaton
(Kr.e. 1378-1350)

Titkos feljegyzések szerint IV. Amenhotep a thébai király palotájában született, III. Amenhotep fáraó és Tia királynő gyermekeként, Kr.e. 1378. november 24-én. Nagyon hamar, már 11 éves korában megkoronázták Egyiptom fáraójává. Korán is házasodott, felesége a gyönyörű Nofertiti volt, aki nevének jelentése: „a szépségből érkezett”. Hét leánygyermekük született.
IV. Amenhotep már kora ifjúságától kezdve megvetette az Amon papságot. Hatalomvágyóknak és önös érdekeket követőknek tartotta őket, akik kihasználva a nép hiszékenységét korlátlan hatalomra jutottak. IV. Amenhotep, amint törvényes hatalomra és tekintélyre tett szert, példa nélkül álló határozottsággal lépett fel a papsággal szemben. Meggyőződése volt, hogy az egész Univerzum egyetlen Isten műve, tehát nem létezhet istenek és istennők sokasága, akiknek az emberáldozatok bemutatásával hódolhat. Így született meg az ismert történelemben először a monoteizmus (egyistenhit), az akkori időkben az egész világon elterjedt politeizmus (többistenhit) helyett. IV. Amenhotepet évszázadokon át megszállottként, szinte elmebetegként könyvelték el. A mai történelemkutatók egyhangú véleménye szerint azonban ő volt az a fáraó, aki az emberiség fejlődéséhez legnagyobb mértékben hozzájáruló kulturális és szellemi forradalmat elindította.
A heliopoliszi papság, mint általában az egész Egyiptom, a Ra-nak nevezett Napot tartotta minden istenek Istenének, és „Amon Ra” néven imádták. IV. Amenhotep szerint a Nap csupán az egyetlen és láthatatlan Istennek a látható szimbóluma. Ezt az istent ő „Aton”-nak nevezte. Ennek értelmében saját nevét is – amely „Amon elégedett”-et jelentett, megváltoztatta Ekhnatonra, „Aton tanítványá”-ra. Ekhnaton szerint Isten önmagát az egész univerzumban kifejezésre juttató és mindent átható egyetlen Intelligencia. Azért választotta szimbólumként a napot, mert hitte, hogy ez az Intelligencia a Nap sugarain keresztül ad életet minden földi lénynek, továbbá állította, hogy az egyetlen Isten az emberek szívében jelen van, és onnan a szeretet fényét sugározza az összes többi lény felé. Ezért Atont gyakran ábrázolták Napként, kezekben végződő sugarakkal, mely Istennek azt a vágyát fejezte ki, hogy áldásaiban mindenki egyformán részesüljön. Ez az adott korban nyilvánvalóan haladó filozófiai gondolat volt.

Ekhnaton hamarosan otthagyta az akkori fővárost, Thébát, és Tell el-Amarnában felépített egy új, pompás fővárost, amit „Akhetaton”-nak nevezett el, és természetesen az általa hitt vallásnak ajánlotta fel. Itt gyűjtötte maga köré a legműveltebb nőket és férfiakat, akiknek segítségével lerakta egy misztikus testvériség alapjait. Bölcsességük és tudásuk híre idővel az egész világon elterjedt. Ekhnaton egy csodálatos tempelt építtetett Akhetaton szívében, ahol ez a testvériség rendszeresen összejött a művészetek, a tudományok és a misztériumok tanulmányozására.
Ekhnatonnak egész életében az volt a leghőbb vágya, hogy megláthassa az élő és egyetlen Isten arcát, akit minden tettével szolgálni igyekezett. Ekhnaton Kr.e. 1350. július 24-én késő délután haladt át a Nagy Beavatáson, ég felé emelt jobb kezével jelezve, hogy felkészült a végső felmagasztosulásra. Ekkor mindössze 28 éves volt.
Ekhnaton az Arvisurák tanúsága szerint is Aton tiszteletére vette fel nevét.Aton pedig Ardvisura-Anyahita legkisebb fia volt, akit születésekor ugyan aVannevet kapta, de 20 éves korában a szellemi és ügyességi viaskodásban az első lett. Ezzel pedig elnyerte a jogot, hogy új nevet vegyen fel. „Aratás havának 10. napján újjászületett és kiérdemelte az Atom-Aton-Óton nevet.”
Drunvalo Melchizedek: Az élet virágának ősi titka című könyvéből ugyancsak érdekes információkat tudhatunk meg róla:
"ATat Testvériséghalhatatlan mesterei úgy döntöttek, hogy egy Krisztus-tudatú személynek kell királlyá válnia ahhoz, hogy az Egyiptomban fellépő komoly problémákat meg tudják oldani. Hogy elképzelésüket megvalósíthassák, kivétel nélkül minden hagyománnyal szakítaniuk kellett. Az akkori uralkodót II. Amenhotepet egy szívességre kérték. Amenhotep fia éppen a trónra lépés küszöbén állt, mikor Toth fizikai testben megjelent a király előtt és olyasmit kért tőle, amit egyébként egyiptomi király sohasem tenne meg. Nem tudni hogyan, de Tothnak valamiképp mégis sikerült II. Amenhotepet rábeszélni arra, hogy ne a fiát, hanem egy külső vérvonal képviselőjét ültesse a trónra.

Miután megkapták a királytól az engedélyt, létre kellett hozniuk az élő testet, ami nem volt éppen könnyű feladat. Hogy hozzájussanaka halhatatlan génekhez, olyasvalakikhez kellett fordulniuk, akik már halhatatlanok voltak, mert azok eltérő kromoszómaszámmal rendelkeznek –DNS-ük 44 + 2 helyett 46 + 2 kromoszómát tartalmaz. Így hát elmentek Ay-hoz és Tejéhez, akik bele is egyeztek abba, hogy interdimenzionálisan egy gyermeket nemzzenek, s a gyermek hamarosan meg is született. A csecsemőt átadták II. Amenhotepnek, hogy követhesse őt a trónon. A kisgyemek tehát felcseperedvén Egyiptom királya lett. III. Amenhotep később szintén nemzett gyermeket, aki IV. Amenhotep, majd Ekhnatonnéven vált ismertté. Ő volt az, akinek különleges szerepet szántak. Kis várakozást követően Ay és Teje egy újabb gyermeknek adott életet, aki aNofertitinevet kapta. Együtt nevelkedett Ekhnatonnal, majd ő lett a felesége is.Ekhnaton, Nofertiti és gyermekeik tehát valójában nem igazán(földi)emberek voltak.
Ekhnaton megközelítőleg4,5 m magas volt, míg Nofertiti - fajának többi tagjához képest - kissé alacsony, mindössze 3 m magas volt. Lányaik szintén igen magas termetűek voltak. Ezen állításokat megerősítő bizonyíték is előkerült nemrég, ugyanis Amarnában, Ehnaton városában két koporsóra leltek. Az egyikben egyhétéves gyermek csontjait találták meg –ám ez a gyermek 2,1 m magas volt!Ez a lelet jelenleg valahol a Kairói Múzeum alagsorában pihen, s várja jobb sorsát.
Ekhnaton legfőbb célja az volt, hogy szétzúzza a homályba borult istenképet és országát egyetlen valláshoz vezesse vissza, melynek hite szerint kizárólag egyetlen Isten létezik.
Egy kis csoportot leszámítva Egyiptom túlnyomó része gyűlölte Ekhnatont. Leginkább a papságból váltott ki ellenérzéseket, hiszen eddig ők irányították a népet, s közben óriási vagyonra tettek szert. Másrészt a katonaságot is maga ellen hangolta, mivel megtiltotta nekik, hogy bárkit is megtámadjanak. A történészek jelenlegi álláspontja szerint a papság és a katonaság egymással szövetkezve megmérgezte Ekhnatont. Toth elmondása szerint, nem egészen erről van szó, minthogynem ölhették meg. Ha meg is itta volna a mérget, az nem fogott volna rajta. Toth azt állítja, hogy a papság felbérelt három núbiai fekete varázslót egy olyan főzet készítésére, mely hasonló volt a mai Haitin használatos, elfogyasztóját tetszhalottá változtató keverékhez. Miután Ekhnaton elfogyasztotta az italt, látszólag minden életműködése megszűnt. Mihelyt a királyi orvos bejelentette a fáraó halálát, egy különleges terembe siettek vele, ahol egy szarkofág várt rá. Testét belehelyezték a koporsóba, rátették a fedelét, mágikus pecséttel lezárták, majd egy titkos helyen eltemették. Toth szerint Ekhnatonnak2000 évet kellett várakoznia,mielőtt a pecsét egy darabja levált szarkofágjáról és a varázslat hatalma megtört. Azután visszatért Amenti csarnokába. Ez nem jelentett gondot Ekhnaton számára. Toth azt mondta, hogy egy olyan halhatatlan lény számára, mint Ekhnaton, az egész nem több, mint egy kis szunyókálás."