Visszamenőleg törölné a homoszexualitásért elítéltek büntetését a kanadai kormány

A kanadai állam úgy fest, végleg kivonulva az ország polgárainak hálószobájából.

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök csütörtökön bejelentette, hogy a kormánya olyan törvényjavaslatot terjeszt elő, amely lehetővé tenné azon személyek büntetett előéletének eltörlését, akiket szexuális orientációjuk, nemi identitásuk vagy nemi önkifejezésük miatt ítéltek el egykoron. Kanadában 1969-ig az azonos nemű felnőtt személyek közötti szexuális kapcsolat létesítése illegális volt.

Pierre Elliot Trudeau, a jelenlegi kormányfő édesapja még 1967-ben igazságügyi miniszterként terjesztette elő azt a törvénytervezetet, amely megszüntette volna a homoszexuális kapcsolatok büntethetőségét. Pierre Trudeau később, már miniszterelnökként egy – azóta már híresnek számító – mondattal védte meg az akkor nagy vitákat kiváltó javaslatát: "Az államnak nincs helye az ország hálószobáiban".

Justin Trudeau a törvénytervezetet a kanadai parlamentben az ország alapításának 150. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen jelentette be, amelyen a meleg büszkeség és a transzszexuális büszkeség zászlóit is felvonták.

A kanadai kormány szerint a törvényjavaslatot várhatóan az év végéig benyújtják.

can zasz.jpeg
 
Csatolás megtekintése 1550014
*
Való igaz, hogy EZ az IGAZ! ""Az államnak nincs helye az ország hálószobáiban". Légyen ez minden embernek a legbensőbb magánügye.
 
Ez a büszke menet....azért büszkék mert saját testüket szeretik?
Nekem valahogy a másik nem teste jobban tetszik.:cool:
 
Ők is a másikét szeretik. Csak annak a másiknak ugyanaz van a lába között, mint neki.
Hagyjuk már ezt...ha a másiknak is ugyan az van a lába között akkor abban mi a vonzó.? Álljon a tükör elé és....nem írom le mit csináljon....
Tudom genetika...:rohog:
 
Azt csak a "büszkék" tudják. Nekem éppenséggel semmi, de én csak egy közönséges üregi heteró vagyok.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,666
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére