Akinek nincs semmije, annak foga se legyen?

Akinek nincs semmije, annak foga se legyen? - teszi fel a kérdést közleményében László Imre, a Demokratikus Koalció (DK) egészségügyi kabinetjének vezetője.

Mint írja, Lázár Jánosnak fogalma nincs a hazai egészségügy helyzetéről, így fordulhatott elő, hogy azt mondta az állami feladatot ellátó fogorvosoknak, hogy az ő számuk olyan csekély, hogy ezért nincs is szükség az állami finanszírozás emelésére.

Lázár, aki nyilván magán fogorvosi ellátást vesz igénybe, nem tudja, hogy a privát praxissal rendelkező fogorvosok kétharmada szerződéses viszonyban állami feladatot is ellát. A magyarok többségének pedig nincsen pénzük magánorvost fizetni, így az állami ellátást veszik igénybe. A továbbiakban azonban az állam ezt a típusú ellátást sem kívánja normálisan finanszírozni, tehát ismét a kevésbé tehetősek rovására takarékoskodik, ezúttal a fogorvosi ellátás lehetőségétől fosztva meg őket.

Orbán kormánya e tekintetben is magáévá tette Lázár János tételét, miszerint "akinek nincs semmije, az annyit is ér" - zárul a DK közleménye.

MTI

fogsor.jpg

Tudom jól , hogy itt csak a Magyar egészségügyröl van szó , de azthiszitek ez más országokban másképen müködik ?? Hiszen majd mindenhol a "normálotol" veszik el a "javakat" . Németországba már évtizedek óta csak az "alap ellátás" az amit a biztositó fizet és a fogorvosok nagyrésze már az ellemi dolgokat sem végzi el , hiszen egy inplatációval többet keres mintha állagmegörzést végezne ! A legfurcsább és legkiemelkedöbb az hogy amig az iskolák itt értem a hivatalos államiak és gyatra a tanitás , addig például az ujonnan megválasztott Mecklemburg-Vorpommern-i miniszterelnök asszony a gyernekét egy privát iskolába iratta be mert állitolag nincsen a lakóhelye közelében "állami iskola" . Majd elfelejtettem irni , hogy a hölgyemény természetesen az SPD vezetöségi tagja és az az "Isten hátamögötti" település meg ugye Schwerin , majd elfelejtettem még ugye elötte meg szövetségi -család meg ifjusági miniszter volt ! Ennyit csak az egész elitröl és akkor csodálkoznak , ha a polgárok valahogyan nincsenek megelégedve az elittel !
 
Ne felejtsük hogy a fogászati ellátás ingyenességét a Bokros csomag szüntette meg. Azóta a szűrővizsgálatok és a fogmegtartó kezelések ingyenesek illetve 18 év alatt ingyenes az ellátás - ha jut rá pénz. Ezen azért valóban javítani kéne.
Fogászati szaklapból idézek a jelen helyzetről:
"A világ egészségügyi rendszereiben kevés olyan ellátás létezik, amelyről elmondható, hogy a magyar a legbőkezűbb. Pedig létezik ilyen, nevezetes a fogászati ellátás, amelyben, ha papíron is, de a legtöbb beavatkozást Magyarországon ingyen, azaz tb-alapon biztosítják."

"Érdemes megjegyezni azonban, hogy a szakértő szerint ugyan mindez jár a betegeknek, de nem jut. Magyarán a tb által fizetett támogatás nem elég a tömések finanszírozására, ezért a fogorvosok gyakran illegális copaymentet kérnek a pácienstől."

"Franciaországban például egyáltalán nem támogatják a fogászati beavatkozásokat. Nagy-Britanniában hasonló a rendszer a magyarhoz, de a támogatás nem olyan bőkezű. Németországban bonyolult az ellátási rend, annyira, hogy gyakran maguk a németek sem értik. Náluk alapvetően úgy működik a finanszírozás, hogy előzetesen engedélyt kell kérni a társadalombiztosítástól, amely vagy hajlandó támogatni a kezelést vagy nem.
A dél-európai országokban is azzal áll az állam a fogászati ellátáshoz, hogy “oldd meg magad”. Egyébként Európán kívül sincs másképp: az USA-ban is csak magánbiztosításon nyugvó fogászati ellátás van."

Angliában a kevésbé jómódúak körében terjed a "csináld magad" fogtömés, amiről már a Guardian is írt.

a65282c3-87a9-4ab1-aeec-b973f31875a2-2060x2039.jpeg
 
Utoljára módosítva:
Az egész földgolyón csak és kizárólag a magyar fogászati ellátás szenved anomáliáktól. Punktum.
Ezt tessék tudomásul venni, és ne tessék itten más véleményeket megfogalmazni!!

---

Félretéve a komolytalanságot: ma MO-on gyakorlatilag senki nem megy állami fogászatra. Olyan szinten devalválódott az állami fogászati ellátás, hogy akinek fogászhoz kell mennie, az - szinte kivétel nélkül - magánrendelésre megy.
 
A fogaszat majdnem mindenhol alap ellatas az ami jar, huzas tomes es a kiveheto protko.Potlasok koronak stb extra penz.
Implantatum itt nalunk 20-30 ezer dollar korul van.
Ceges vagy privat biztositok se mindent fizetnek csak reszben evente x osszeget. Fogtisztitas esetleg egy ket fog rendbehozatalat rontgent .
 
Az egész földgolyón csak és kizárólag a magyar fogászati ellátás szenved anomáliáktól. Punktum.
Ezt tessék tudomásul venni, és ne tessék itten más véleményeket megfogalmazni!!

---

Félretéve a komolytalanságot: ma MO-on gyakorlatilag senki nem megy állami fogászatra. Olyan szinten devalválódott az állami fogászati ellátás, hogy akinek fogászhoz kell mennie, az - szinte kivétel nélkül - magánrendelésre megy.

Én vakmerő vagyok - állami fogorvoshoz járok. :)
 
Kar ide hoznod mert handabandazasra senki nem kivancsi. Eredetibe olvashatod az Eu kulon kiadott a birosagi iteletet.So sincs hogy az Eu megmondja ki eljen es ki johet Mo-ra.
Szoval nem betartani a birosagi dontest, az magaval fogja hozni ha nem veszik tudomasul, akkor ki fogjak tessekelni az Eu bol az orszagot.
Lehet maskep magyarazni es felrebeszelni megha nem sunyog azt is allitja meg is hazudik. Pontosan ignoralaja a birosagi dontest, ami elfogadhatatlan.
Tobbszor elmondja nem hajtjak vegre akkor mire is szamol a kormany? El fogjak inditani a 7 cikkelyt .
Az Eu veszelyes, hat akkor azonnal ki kell lepni es menni az oroszokhoz sunyogni.
ha nem 6 szor mondja a sunyogast.......
Nem mond igazat abban se hogy hany embert vettek at a nemetek osztrakok, allitja 7 ezret sokszorosat vettek at, es folyamatosan targyaljak az ugyeket.
NEm osszehasonlithato az osztrakokkal mert az osztrakok nem pereltek be az Eu-t es naluk is rengeteg menekult van.
NEm sokat tesz az Eu a menekultekert .......mondja az aki egyet nem fogad , de az Eu milliardot adott a a megoldasokert./Torok gorog olasz stb/
Minden szava demagog es a valosaghoz semmi koze.

Ha valakit ez a dumat megeszi az meg is erdemli.
A gazdasagrol meg jobb ha nem is irok semmit,csak arra leszek kivancsi ki a fene fogja visszafizetni a sok tularazast amin lebuknak, mint pl kis vasut...
NAna hogy Orban erdekeltseu beruhazasokra kivancsiak ,hisz a felzarkozasi penz nem a fonok hobbijanak jar hanem az orszagnak.
Lehet Nikosz 99 te minden penzzel akarod suportalni a fonokot, de azt tedd a sajat zsebedbol es ne vard el , hogy az eus emberek adoja Orbant gyarapitsa.

Mellesleg az egesz kormany igy mukodik mert LAzar felesege eppen most kap 1.2milliardos uzletet. HAdhazi reszletesen beszamol rola.
http://hirtv.hu/egyenesen/pengevaltas-1403245
Ne csak a demagoga egyoldalu infot nezd mert mindent megcafolnak amit allitanak.
1294 embert nem befogadni kell vagy a nevukre venni hanem letargyalni a menekult ugyuket Mo-nak.
Csusztatas felre magyarazas az egesz pali ugy ahogy van.
Fegyegetesnek tunik ,hogy megovni akarja a kisvasut miatt a eus kepviselot mert valasztas kampany van.
 
Biztos ide szántad ezt? Mert a fogorvosokról volt szó.
 
Ne felejtsük hogy a fogászati ellátás ingyenességét a Bokros csomag szüntette meg. Azóta a szűrővizsgálatok és a fogmegtartó kezelések ingyenesek illetve 18 év alatt ingyenes az ellátás - ha jut rá pénz. Ezen azért valóban javítani kéne.
Fogászati szaklapból idézek a jelen helyzetről:
"A világ egészségügyi rendszereiben kevés olyan ellátás létezik, amelyről elmondható, hogy a magyar a legbőkezűbb. Pedig létezik ilyen, nevezetes a fogászati ellátás, amelyben, ha papíron is, de a legtöbb beavatkozást Magyarországon ingyen, azaz tb-alapon biztosítják."

"Érdemes megjegyezni azonban, hogy a szakértő szerint ugyan mindez jár a betegeknek, de nem jut. Magyarán a tb által fizetett támogatás nem elég a tömések finanszírozására, ezért a fogorvosok gyakran illegális copaymentet kérnek a pácienstől."

"Franciaországban például egyáltalán nem támogatják a fogászati beavatkozásokat. Nagy-Britanniában hasonló a rendszer a magyarhoz, de a támogatás nem olyan bőkezű. Németországban bonyolult az ellátási rend, annyira, hogy gyakran maguk a németek sem értik. Náluk alapvetően úgy működik a finanszírozás, hogy előzetesen engedélyt kell kérni a társadalombiztosítástól, amely vagy hajlandó támogatni a kezelést vagy nem.
A dél-európai országokban is azzal áll az állam a fogászati ellátáshoz, hogy “oldd meg magad”. Egyébként Európán kívül sincs másképp: az USA-ban is csak magánbiztosításon nyugvó fogászati ellátás van."

Angliában a kevésbé jómódúak körében terjed a "csináld magad" fogtömés, amiről már a Guardian is írt.

Te tudod pontosan mit szüntetett meg Bokros? Milyen ellátás volt akkor ingyenes, ami most nem? Erről ha olvashatnék valamit, lécci. A másik pedig a DenTek az szerinted mit old meg? Az csak egy ideiglenes tömés, amit bele lehet nyomni egy üregbe otthon is, amíg el nem mész a fogorvoshoz (ahogy írja az utasítás 48 órára max). Már ha van egyáltalán üreg. A fájós lyukas fog általában még nem üreg, ami meg már rohad egy ideje az meg már elhalt és letöredezett. És nem is beszélve arróül, hogy ezt beteszi magának az idióta, de attól még a baktériumok ott vannak és rohasztják tovább a fogat. Tehát szerinted ez kiváltja a fogászati ellátást?
 
Mivel a linkeket nem szeretik így beidézem:

"A Bokros csomag fő elemei:
  • 8%-os vámpótlék bevezetése az energiahordozókon kívül minden árura (március 20-tól).
  • A forint 9%-os egyszeri leértékelése, illetve a forint csúszó leértékelésének bevezetése (kezdetben havi 1,9%-os mértékben). Főképp a leértékelés és a vámpótlék bevezetése következtében felpörgött az infláció, jelentősen csökkentve a bérek reálértékét.
  • A nominálbérek emelkedésének korlátozása az állami szférában (ami a magánszféra béreire is hatott).
  • A felsőoktatás, a fogászati ellátás ingyenességének megszüntetése. A felsőoktatásban munkaerő-leépítési normákat határoztak meg. A gyermekgondozási segélyre, családi pótlékra, gyermeknevelési támogatásra jogosultak körének szűkítése. Csökkentették a gyógyszerek állami támogatását, felemelték a nyugdíjkorhatárt."
Ha továbbiakra vagy kíváncsi keress rá.
Az ideiglenes "csináld magad" fogtömés miatt az angoloknál reklamálj ne nálam nem én használom és nem is ajánlottam. Pusztán leírtam hogy ilyen is van.
Nem értem a támadó hangnemedet.
 
Te tetted ide LAzart, hogy mi volt a celod????minden mondatat cafolni lehet.
Igaz ez nem ujsag mert a nagy fonoket is mert amit mondott az elso kormanyzasanal annak most homlok egyenesen mast allit.
Mitol lene LAzar mas?

Kizárólag a fogorvosok ügye miatt tettem be hogy mit mondott ha egyszer az ő szavairól van szó a cikkben. Ezért direkt megadtam még az idejét is hogy hol beszél erről.
A többi témával nem foglalkoztam.
Sajnálom nem tudom megvágni a Youtube-videót.
 
A fogászat nagyrészt ma is ingyenes. A 18-64 év között kell fizetni a fogpótlásért teljes árat. Nyugdíjasnak,kiskorúnak,terhesnek a fogpótlás technikai díját kell fizetni, orvosi díj nincs. Új fogsor 4 évente jár.
 
Lázár hülyeséget beszélt, nem érti a rendszert. Igaz, hogy csak pár száz közalkalmazott fogorvos van, de több ezer az oep által (alul)finanszírozott, privatizált rendelő. Megnézném, hogy egy német fogorvos milyen tömést hoz ki 6 euróból? (úgyhogy az anyagok, gépek, stb. ugyanolyanok)...
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,743
Tagok
615,332
Legújabb tagunk
Kecskés Loretta
Oldal tetejére