A lazacok eltűnéséért a másfél centis Lepeophtheirus salmonis rákfaj, közismertebb nevén "lazactetű" felelős. A rákocska lárvái a fiatal, tízcentis lazacokra tapadnak rá, amikor ezek a folyókból a tenger felé vándorolnak. Mivel ezidőtájt a kifejlett lazacok kinn vannak a tengeren, általában az állomány csupán öt százalékát fertőzi meg az élősködő. Az 1970-es években, az első lazacfarmok megjelenésével azonban változott a helyzet. A szűk ketrecben tolongó lazacok terített asztalt kínálnak a parazitáknak, és azok gyakran az egész farmot megfertőzik. A lazacfarmok tudnak védekezni az élősködő ellen, például azzal, hogy változtatják a telephelyüket, és így az üresen maradt helyeken az élősködő kipusztul. Ha ez nem segít, bizonyos szerves foszfátokkal irtják ki.

A vadon élő lazacokon azonban ezek a módszerek azonban nem segítenek. Ezért egyre gyakoribbak a fertőzések Brit Columbia tartomány középső részén. A nyílt tengeren sok lazac pusztul bele a fertőzésbe, és jóval kevesebben érkeznek vissza a folyókba ívni, mint az előző években. Egy régióban már 2002-ben összeomlott a populáció, erre az összes farmot felszámolták ott 2003-ban. Ennek köszönhetően a fertőzött fiatal lazacok száma csökkent, majd később jóval több hal tért vissza a tengerről, mint előbb. A többi vidéken viszont valószínűleg tovább folytatódik a populációk összeomlása a kanadai kutatók modellszámításai alapján.