A grönlandi vikingek már 500 évvel Kolumbusz Kristóf előtt eljutottak Észak-Amerikába, tanyákat építettek a sziget déli, védett fjordjaiban, felfedezték Labradort és a kanadai északi-sarkvidéket, valamint halászfalut hoztak létre Újfundlandon. 1450 körül azonban eltűntek, és máig sem sikerült megnyugtatóan bizonyítani, mi is történt velük.
Egyszerűen továbbálltak
Sokan úgy vélik, hogy az egyre hidegebb éghajlat miatt éhen haltak, vagy a kalózok illetve az eszkimók áldozatává váltak. Néhány kutató szerint pedig beleolvadtak az inuit társadalomba. A tudósok a legújabb eredmények alapján szinte biztosak benne, hogy megtalálták a választ: a vikingek egyszerűen felkerekedtek és odébbálltak. "Amikor az éghajlat egyre zordabbá vált, és a megélhetés egyre nehezebb lett, azt tették, amit elődeik is mindig csináltak: jobb helyet kerestek maguknak" - mondja Niels Lynnerup, a Koppenhágai Egyetem törvényszéki antropológusa.
Az éghajlatváltozás nehéz helyzetet teremtett a juhokat és marhákat tenyésztő északiak számára. A kis jégkorszak (1300-1850) különösen az izlandi, észak-norvégiai és a grönlandi parasztok életkörülményeit nehezítette meg jelentősen. Ma ennek pont az ellenkezője fenyeget: Grönland éghajlata egyre melegebbé válik. Az észak-grönlandi inuitok megélhetését biztosító téli vastag jégtakaró egyre jobban elvékonyodik, a déli vidékek farmerei pedig egyre nagyobb területen termelhetnek. Az eddig csak egészen délen termesztett burgonya már a főváros, Nuuk, térségében is megterem, alig 300 kilométerre az északi sarkkörtől.
Az 1300-as évek végén az észak-grönlandiak ugyanilyen éghajlatváltozásnak lehettek tanúi, csak nekik a lehűléssel kellett szembenézniük. Nem véletlen, hogy a hideghez szokott eszkimók ekkor kezdik kiterjeszteni vadászterületeiket dél felé. A kutatók számára eddig rejtély volt, hogy a vikingek miért nem alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez, és miért ragaszkodtak a földműveléshez. Mára már kiderült, hogy megpróbáltak alkalmazkodni, de csak egy bizonyos pontig.
A viking településeken talált csontok elemzése kimutatta, hogy az itt élők étkezése sokáig 80%-ban mezőgazdasági termékekből, 20%-ban pedig tengeri táplálékból tevődött össze. Az 1300-as évektől ez az arány megfordult. A régészeti ásatások révén az is kiderült, hogy nem használtak szigonyt, kajakot és más halászszerszámokat. Rengeteg fókacsont került elő, de halcsont alig. Néhányan úgy vélik, hogy a vikingek nem használták ki a folyók és fjordok bőséges halállományából fakadó élelmezési lehetőségeket, még éhínség idején sem.
Az izlandiak azonban fenntartásokkal fogadják ezt a vélekedést. Szerintük a más országokban élő vikingek mind ettek halat. "Természetes, hogy hallal is táplálkoztak. A tőkehalat megtisztították, megszárították, és 3-4 órán keresztül főzték, majd az egészet sűrű kásaként fogyasztották."
Eva Panagiotakopulu, az Edinburgh Egyetem paleoökológusa a fűvel borított házakban élt legyek, tetvek és bogarak maradványai segítségével állapította meg, mi is történt két, északon fekvő településsel. A rovarok vizsgálata felvilágosítást nyújt arról, milyen háziállatokat tenyésztettek (bizonyos tetvek csak juhokon, mások csak kecskéken élnek), mely házakat lakták (néhány légyfaj csak fűtött házakban marad meg), és hol volt élelem.
A két tanya ugyanabban a fjordban állt, sorsuk mégis különbözőképpen alakult. "Az egyik tanyán minden rendben ment, majd amikor a helyzet rosszabbra fordult, a lakók elmentek, és magukkal vitték mindenüket. A másik tanya lakói házaikban rekedtek a hosszú tél folyamán, és mindenüket felélték, végül a saját ágyukban pusztultak el." A szokások azonban tovább éltek: valaki később visszajött, és eltemette a holtakat.
A más településeken talált leletek is arra utalnak, hogy a telepesek elhagyták tanyáikat, nem pedig valamilyen szörnyű véget értek. "A romok között nincsenek holttestek. A templom temetőjébe egészen a 15. századig temetkeztek, tehát nincs arra utaló jel, hogy eszkimók gyilkolták volna meg őket, vagy valamilyen más szerencsétlenség érte volna őket" - véli William Fitzhugh, a washingtoni Smithsonian Intézet Északi-sarki Központjának igazgatója.
Dr. Lynnerup a grönlandi inuitok genetikai állományát tanulmányozta. Kutatási eredményei cáfolják azt az elméletet, hogy a vikingek beleolvadtak volna az inuitokba. Az inuitok mitokondriális DNS-e (amely csak az anyától örökölhető) semmiféle európai nyomot nem mutat. A középkori inuit települések régészeti vizsgálata is alátámasztja ezt a vélekedést.
"Ugyanebben az időben az izlandi és észak-norvégiai vikingek is elhagyták a tanyáikat, de erről senki sem ír könyvet. Nem hiszem, hogy a grönlandi vikingek másképp viselkedtek volna" - véli Lynnerup. Szerinte a 14-15. században a grönlandi fiatalok a lábukkal szavaztak, és elhagyták településeiket, mert az már nem tudta eltartani őket. "Úgy képzelem, hogy az öreg viking ott állt a vizes, szürke földje mellett, amelyen néhány vézna tehén legelészett, és azt mondta a fiainak: ez egy nap majd a tiétek lesz. A fiúk erre szedték a sátorfájukat, és az első hajóval Reykjavikba utaztak."
Hozzászólások (0)
Szólj hozzá Te is!
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nincs még fiókod? Regisztrálj most.
A grönlandi vikingek már 500 évvel Kolumbusz Kristóf előtt eljutottak Észak-Amerikába, tanyákat építettek a sziget déli, védett fjordjaiban, felfedezték Labradort és a kanadai északi-sarkvidéket, valamint halászfalut hoztak létre Újfundlandon. 1450 körül azonban eltűntek, és máig sem sikerült megnyugtatóan bizonyítani, mi is történt velük.
