A pszichológusok a kutatás során háromszáz vállalat, mintegy hétezer dolgozóját kérdezték meg. A válaszokból kiderült: azok a főnökök, akik hajlandók a dolgozóknak szervezett karácsonyi rendezvényen részt venni, és mindezt nem vezetőként teszik, hanem bohém, a megszokottól eltérő szerepben, akár Mikulásnak öltözve, sokkal közkedveltebbek az unalmasnak titulált társaikkal szemben - számol be a Világgazdaság online.
Főként a nőknél imponál
A felmérés szerint leginkább a női dolgozók elégedettségét növeli az ilyen jellegű szerepvállalás. A válaszadó hölgyek többsége szerint a jó főnök nemcsak szereti a gyerekeket, hanem ő maga is képes gyermekként viselkedni, s azzal épít csapatot illetve teremt jó vállalati hangulatot, hogy maga is aktívan kiveszi a részét a családoknak szervezett céges programokból, sőt akár a feleségét/férjét, és gyerekeit is elhozza a buliba.
A kutatás eredményei a magyar munkavállalókra is igazak - hangsúlyozta a Világgazdaság Online érdeklődésére Csikné Dr. Kovács Klára. A Karrier és Stílus Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója szerint a vezetők kiemelkedő feladata az emberekkel való foglalkozás, az erős, határozott, szigorú főnök, emberi, érzelmi megnyilvánulásai pedig hozzátartoznak a komplex vezetői magatartáshoz - mely hasznos befektetés a hosszú távú eredményesség érdekében.
HírdetésValutaváltóTurista Banki árfolyamFriss Novella pályázatok
Friss Reality pályázatok
|
|
BejelentkezésFriss Fórumtémák
Kortárs Képzőművészek Alko..
hozzászólt: corry
Méz és méhek kontra környe..
hozzászólt: Kicsi Fecske
Minden ami a szívednek ked..
hozzászólt: zsuzsanna03
Nálatok milyen az idő?
hozzászólt: opel
Magyar haza...magyar zene...
hozzászólt: StarClub16
Mit álmodtál? - Gyere mesé..
hozzászólt: dreamaya
Varázstükör (varázsos szép..
hozzászólt: zsuzsanna03
Bevandorlas Kanadaba
hozzászólt: Kőke
ZENEI ALAPOK (Karaoke)
hozzászólt: Qbert
Fogyizzunk együtt, biztass..
hozzászólt: tájdi
Friss HírhozzászólásokLátogatóink összesen![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() A főoldalt olvassákJelenleg 1 vendég és 6 tag online |





Népszerűségüket növelhetik a vezetők azzal, ha Mikulásnak öltöznek a vállalati év végi partin - derül ki a kanadai Murphy Consulting felméréséből.

Biropen (ha rosszul írom, elnézést, nem bes...







