Ma 2008. augusztus 08. péntek, László napja van.

Hírdetés

Valutaváltó

Turista Banki árfolyam

Friss Novella pályázatok

MIndhiába (0)
Hétköznapi történet (5.0)
Túlfeszítve (0)
Látomás (0)
Számkivetett (0)

Hírdetőink




Dobálózó óriásmajmot keresnek a tévések PDF Nyomtatás E-mail
2007. november 12.
20071112nagylabsa33333333333333333333A History Channel stábja Kanada erdeiben kereste a titokzatos lényt, a Nagylábnak is nevezett Sasquatcht - talán rá is bukkantak egy eddig ismeretlen állatfajra. A titokzatos lényekről (mint a Loch Ness-i szörny vagy a jeti) időről időre felröppennek olyan hírek, hogy valaki találkozott velük, vagy akár sikerült is fényképezőgépével megörökítenie - ezek a fotók persze általában homályosak, bizonyítékként aligha használhatók.

Az észak-amerikai jeti, vagyis az állítólag Kanada erdeiben élő, Sasquatch nevű óriásmajom létéről most egy tévéstáb szerzett "bizonyítékot": egy helyütt ugyanis vért és egy szőrcsomót találtak, melynek DNS-analízise alapján arra jutottak, hogy az egy eddig nem ismert főemlőstől származik.

A History Channel MonsterQuest című műsorában mutatja be a kalandot, melyet két tudós (és a forgatócsoport) élt át: egy időre bevették magukat a vadonba, hogy az ott talált nyomok alapján azonosíthassák a legendás Nagylábat.

Az utolsó este érdekes "találkozásban" volt részük: valami egy célzott dobással egy követ dobott lakókocsijuknak. A stáb erre visszadobta a követ, majd az erdőben rejtőző lénytől kaptak vissza egy másikat. Miután a dobálózás véget ért, a tudósok a másik fél nyomába eredtek, és arrafelé bukkantak rá a vérre és a szőrcsomóra.

"A show bemutatja és analizálja ezeket a bizonyítékokat, a nézőktől függ, hogy elhiszik-e a végeredményt" - nyilatkozta a MonsterQuest-ről az executive producer, Mike Stiller. A titokzatos óriásmajomról egyébként több játékfilm is készült, például az Óriásláb és Hendersonék című vígjáték.

Hozzászólások (0)add comment

Szólj hozzá Te is!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nincs még fiókod? Regisztrálj most.

busy
 
< Előző   Következő >

Időjárás

Torontó:
22°C
1009mb

39 km/h
Vancouver:
20°C
1011mb

16 km/h
Budapest:
21°C
1007mb

calm km/h

Bejelentkezés

Becenév

Jelszó



Elfelejtetted a jelszavad?
Még nem vagy tag? Regisztrálj most

Friss Fórumtémák


Zene II.
hozzászólt: thoronx
Levelezőpartner keresés
hozzászólt: HG3FCB BARBARA
Fogyizzunk együtt, biztass..
hozzászólt: csakrozsa
Kortárs Képzőművészek Alko..
hozzászólt: corry
Méz és méhek kontra környe..
hozzászólt: Kicsi Fecske
Minden ami a szívednek ked..
hozzászólt: zsuzsanna03
Nálatok milyen az idő?
hozzászólt: opel
Magyar haza...magyar zene...
hozzászólt: StarClub16
Mit álmodtál? - Gyere mesé..
hozzászólt: dreamaya
Varázstükör (varázsos szép..
hozzászólt: zsuzsanna03

Friss Hírhozzászólások

Betiltják a Kinderto...
Ha a parlamant irja elo akkor igen is politika. ...
Mindent a szemnek: l...
Ha jól értettem, NEM kötelező! A magam részé...
Betiltják a Kinderto...
Szerintem is azért hoznának ilyen rendelkezést,...
Reped a sarkvidéki j...
varga 18-cal egyetértek! De sajnos nem csak a jeg...
Visszaadták Sisi csá...
Ilyenkor mi lesz a biztosito altal kifizetett penz...
Betiltják a Kinderto...
Reszemrol nem latok semmi politikat ebben. Ha a pa...
Százmilliók a 70 éve...
Biropen (ha rosszul írom, elnézést, nem bes...
Betiltják a Kinderto...
Elég borsos áron árulják, közben láttam az M...
Betiltják a Kinderto...
Na bumm, nemfog osszedulni a vilag. Reszemrol nem...
Betiltják a Kinderto...
Kár hogy betiltják, a betiltó biztosan...

Hírszolgáltatás

Látogatóink összesen

A főoldalt olvassák

Jelenleg 14 vendég és 1 tag online
Létrehozva 0.59546 másodperc alatt