A Massachusets Institute of Technology által szervezett nemzetközi géntechnológiai pályázat energia kategóriájában a kanadai University of Alberta egy kutatócsapata első helyett szerzett, amikor E.coli baktériumokat próbáltak üzemanyaggá alakítani.
A verseny nagydíja azonban nem nekik jutott; helyettük a Pekingi Egyetem egy csapata kapta, akik baktériumok programozására irányuló törekvéseikkel kápráztatták el a zsűrit. 23 éves sejtbiológus, Justin Pahara, a University of Alberta tíztagú "ButaNerds" csapatának tagja, aki részt vett az International Genetically Engineered Machine (iGEM) pályázaton, elmondta, hogy nagyon örülnek az energia kategóriában szerzett első helyezésüknek. - írja a MediPress.
"Ebből látjuk, hogy a nemzetközi porondon is versenyképesek vagyunk - mondta egy vasárnapi interjúban a Massachusetts állambeli Cambridge-i egyetemi városban. - Mindannyian nagyon várjuk, hogy hazatérve folytathassuk a munkát."
Szoros volt a verseny, a 59 csapat küzdött a győzelemért a világ egyetemeiről, többek között más kanadai csapatok is, Calgaryból, Lethbridge-ből, Waterloo-ból, Torontóból és McGillből, Montrealból.
A butanol (mely az etanolt egyszer majd képes lesz helyettesíteni a bio-üzemanyagok terén) használatával Pahara csapatának célja egy új üzemanyagfajta létrehozása E. coli segítségével, annak egy a székletben előfordulónál kevésbé veszélyes változatával.
Már létezik butanoltermelő baktérium, de nagyon alacsony hatásfokú és nagyon nehéz vele dolgozni, mondta Pahara, aki a mesterképzés első évét végzi. "A projektünk alapötlete, hogy a rendszert átvéve olyan, jól ismert és sokat tanulmányozott baktériumba ültetjük a megfelelő génszakaszt, amivel nagyon egyszerűen lehet dolgozni. Sokkal könnyebben módosíthatjuk a baktériumot" - mondta.
Bár a csapat még nem állított elő butanolt, remélik, hogy egy hónapon belül sikerülni fog. "A génmódosított baktériumra eső napfény a szén-dioxidot a baktériumban üzemanyaggá alakítja" - fejtette ki Pahara.
A gázolajnál kevésbé szennyez , és olcsóbb az etanolnál, aminek előállításához manapság ültetvényekre, például kukoricára vagy árpára van szükség. "Átkozottul jó a környezetnek!" - mondta Pahara, majd hozzátette: "Nem kell tápanyagforrást használni, mint más bioüzemanyagok esetében. Több élelem jut az embereknek az országban, a világban és a harmadik világ országaiban."
"Millió és millió dollárokat takaríthatunk meg vele az energiaköltségen. A butanolt sokkal könnyebb lesz finomítani és szűrni, mint más alternatív üzemanyagokat, mint például az etanolt. Azt is elmondta, hogy biztatók egy gépjárműmotoron és egy terepjárón végzett kísérleteik.
Mivel az ehhez az új üzemanyaghoz szükséges fermentálóüzemek hasonlóak lesznek, mint az etanolhoz használókhoz, az energia-előállító infrastruktóra nagy része - mint a feldolgozóüzemek és a csővezetékek - elméletileg azonosak maradnak.
Andrew Hessel, az Alberta Ingenuity Fund tanácsosa, aki a University of Alberta, a University of Calgary és a University of Lethbridge csapatának részvételét támogatta, a diákok számára hatalmas tanulási lehetőségnek nevezte az eseményt.
"Úgy gondolom, fantasztikus tanulmányi tapasztalat ez a bachelor-képzés résztvevőinek" - mondta, azt is megjegyezve, hogy a MIT pályázat egyedülálló a maga nemében a géntechnológiában.
Az Alberta összes csapata teljesítette a verseny követelményeit, ilyenek voltak többek között a projektjeik dokumentálása és bemutatók készítése a rendezvényen, így mindannyian aranyérmet nyertek ezért, mondta el Hessel.
Az elmúlt három évben a versenyen részt vevő csapatok kidolgoztak a fejlődő országokban használható arzénérzékelőket, és egy olyan eljárást, amely baktériumok módosításával készít színes fényképeket.
Hozzászólások (0)
Szólj hozzá Te is!
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nincs még fiókod? Regisztrálj most.