A vilagon mindenhol ahol magyar el, megemlekeznek az 1956-os Szabadsag harcrol.

Múlt, ami elmúlt? Egy nép, amely elhullt?
Hol volt, hol nem volt…Se élő, se holt.
Elfelejtetted a Tettet? Amikor a semmiből sok ember Valamit teremtett. Sokáig nem is lehetett hallani, hogy mi volt ez a Valami. Hogy Valami volt: s ez a szabadság. És hogy’ futott előle a Gazság!
Pattant a ránk szorított bilincs, amikor utcára lépett a sok Nevenincs. A sokat emlegetett Nép.
Aki látta, felejthetetlen a kép: ahogy ott vonult, ahogy a Veres Csillag az utcára hullt.
Ahogy dőlt a Szobor, s még dőltében is ölt. Ahogy egy nép ellen fordult a Gyilkos tőre, s aki addig nem hitte: láthatta, hogy gyilkosa is ő, nem csak őre.
Azt hitted, véget ért a rabság, s hogy elérkezik végre a Szabadság? És hogy mert szabad vagy, a jövődet is visszaadják? A csillag lehullt, a Nap ragyog.
Azt hitted, kis magyar, hogy elnézik neked a Nagyok?! Nem kértél sokat, csak az életed, s balgán azt hitted, hogy ellenértéknek beszámíthatják talán a véredet.
Vér-vár. Vér-vád. Vér- ver.
Aléltan elhever. A puszta föld. Ököl. Szorít, elernyed. Földedbe bevernek, mint jelzőkarót.
Élethosszig fizetheted ezt az adót! Jön a defterdár, s tőle megtudod: néhány szép napért mennyi az ár.
Mi volt az életed?
Hiába kérdezed…
Ahogy a helyed nézed népeknek sorában, légy büszke arra: ha csak kicsiny kokárda vagy Világnak gomblyukában.

/Dörner György /

myszty

Hozzászólások (0)