Ma 2008. május 18. vasárnap, Erik és Alexandra napja van.

Lantos elhatárolódást kér a pártoktól PDF Nyomtatás E-mail
2007. augusztus 17.
imagestomlantos11111111111111111111111Sötét gárdaként emlegette Tom Lantos tegnapi budapesti sajtóértekezletén a Jobbik által felállítandó Magyar Gárdát. A washingtoni képviselőház külügyi bizottságának elnöke kérdésre válaszolva "őrült" felvetésnek minősítette, hogy valamely NATO-tagállamtól kellene megvédeni Magyarország biztonságát. A magyar származású kaliforniai képviselő nem ígért gyors áttörést a vízumkérdésben. Lantos tegnap este a budapesti amerikai nagykövet, April Foley rezidenciáján találkozott Gyurcsány Ferenc kormányfővel. Lantos szerint nem kell túlzott jelentőséget tulajdonítani a náci múlt után vágyakozó maroknyi szélsőséges kezdeményezésének. Az amerikai honatya, aki rendszeresen figyelemmel követi a magyar belpolitika alakulását, valamennyi pártot felszólította, hogy ítéljék el a Magyar Gárda megalakítását. Mint elmondta, tudomása szerint a kormánykoalíció pártjai és az MDF ezt meg is tették. "Remélem, hogy a többi párt is kifejezi elhatárolódását, amennyiben azt akarják, hogy a nemzetközi közösség partnerként tartsa őket számon" - fogalmazott a kaliforniai képviselő.

Tom Lantos sajtóértekezletén elmondta, az energiabiztonság kérdéséről is tárgyal Gyurcsány Ferenc kormányfővel. Lantos szerint elfogadhatatlan, hogy a világ országai, az Egyesült Államoktól Magyarországig, azoknak az államoknak a jóakaratától függjenek, amelyek történetesen energiaforrásokat birtokolnak. Reményét fejezte ki, hogy Magyarország hosszú távon képes lesz e probléma megoldására. Lantos egyébként szívügyének tekinti a globális felmelegedés elleni küzdelmet, s kilátásba helyezte, hogy Budapestre hozza Al Gore volt alelnököt, hogy beszéljen e kérdésről.

A demokrata képviselő, aki a washingtoni kongresszus őszi szezonnyitása előtt hagyományosan ellátogat Budapestre, az amerikai-európai kapcsolatok reneszánszát jósolta, s azt ígérte, maga is mindent meg fog tenni ezért. Úgy vélte, az európai vezetők új generációja inkább törekszik majd az együttműködésre az Egyesült Államokkal, mint elődeik. Lantos nagy reményeket fűz az új francia elnök, Nicolas Sarkozy fellépéséhez. Mint megjegyezte: "Én vagyok az egyetlen amerikai politikus, aki helyesen ejti a nevét!" Várakozásai szerint Sarkozy és Angela Merkel német kancellár, valamint az új brit kormányfő, Gordon Brown, akivel Lantos nemrégiben együtt ebédelt, egyaránt partner ahhoz, hogy szorosabb és harmonikusabb legyen a viszony.

"Értem a magyarok bosszankodását a vízumkötelezettség miatt" - mondta Tom Lantos, ám hozzátette, a magyaroknak és a többi közép-európai állam polgárainak is meg kell érteniük az amerikaiak biztonsági aggodalmait. Lantos szerint ki kell építeni a megfelelő biztonsági mechanizmusokat, hogy kiszűrjék a veszélyes elemeket az Egyesült Államokba beutazók közül. A magyarok megítélése szerint helyesen cselekedtek, amikor nem csatlakoztak hat kelet-európai nagykövetség tiltakozó nyilatkozatához.

Lapunk kérdésére, hogy vajon ki lesz a demokraták elnökjelöltje 2008-ban, Lantos elmondta, a pártnak számos kiváló jelöltje van, köztük Biden és Dodd szenátor. Hangsúlyozta, hogy nagyra becsüli Barack Obamát, ő maga azonban Hillary Clinton kampányát támogatja. Szerinte a volt First Lady kiválóan felkészült, brilliáns politikus, akit temperamentuma és ítélőképessége is alkalmassá tesz arra, hogy remek elnök legyen belőle.
Népszava
Hozzászólások (0)add comment

Szólj hozzá Te is!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nincs még fiókod? Regisztrálj most.

busy
 
< Előző   Következő >