Ma 2008. május 17. szombat, Paszkál napja van.

Halálos kockázat egy jó felvételért PDF Nyomtatás E-mail
2007. június 14.
motorAz elmúlt hétvégén két motoros ütközött össze a mecseki szerpentinen, amit felvett az egyik jármű tankjára szerelt kamera, így könnyen ki lehet elemezni a tragédiát. Szakértők szerint elkerülhető lett volna a baleset, ha a vétkes motoros betart néhány alapszabályt, és nem próbál meg egy látványos képsor kedvéért tudásán felül közlekedni. A házi készítésű motoros videóktól már most hemzseg az internet, sokan életük leggyorsabb száguldását, legbevállalósabb kanyarvadászatát veszik fel halálos kockázatot vállalva. Ghost Rider és követői

Június 10-én, vasárnap Pécs és Komló között egy 23 éves motoros kanyarodás közben elvesztette uralmát sportgépe fölött, és átsodródott a szembejövő sávba, ahol frontálisan ütközött egy másik motorossal, aki a helyszínen életét vesztette, míg a vétkest kétszer kellett újraéleszteni és mentőhelikopterrel kórházba szállítani. Az eset egy lett volna a mostanában egyre szaporodó motoros balesetek között, ám a tragédiát rögzítette az egyik motor tankjára szerelt kamera, amelynek felvétele bejárta a magyar televíziókat, és az internetre is felkerült. A képsorok döbbenetesek, mindenki joggal háborodhat föl és rettenhet meg, ám az általánosításokon, közhelypufogtatásokon és a motorosokról kialakított negatív sztereotípiák megerősítésén túl nem sok mindent tettek hozzá a médiumok az esethez vagy egy hasonló tragédia megelőzéséhez.

A svéd példa ragadós

Ahhoz, hogy eljussunk a Mecsek kanyarjaiban történt tragédiához, előbb meg kell emlékeznünk egy Svédországban élő úriemberről, akinek úttörő szerepe volt abban, hogy a nagy nyilvánosság is megismerhette a "házi készítésű ámokfutás" műfaját. A magát misztikusan Ghost Ridernek nevező motoros arról vált híressé, hogy professzionális eszközökkel megörökítette közúti száguldozásait, amit aztán jó pénzért DVD-n kezdett el árulni. Az első Ghost Rider "mozi" még 2002-ben jelent meg, és az egyik jelenetében az látható, amint hősünk kevesebb, mint 15 perc alatt teljesít egy közel 70 km-es távot Svédországban, helyenként 300 km/órás tempóval repesztve az autók között. Az eszeveszett száguldásra rengetegen voltak kíváncsiak, így az évek alatt jöttek a folytatások szép számmal, jelenleg az ötödik Ghost Rider-kiadásnak örülhet az egyre szaporodó rajongótábor.

A fekete, rendszám nélküli motoron és ugyancsak fekete ruhában, bukósisakban száguldozó Ghost Rider személyazonosságát egyébként a mai napig nem sikerült egyértelműen megállapítani, a Wikipédia például Patrik Fürstenhoffót nevezi meg - az egyik lehetséges - Ghos Riderként, ami elég kézenfekvő, ugyanis ő állította fel az egykerekezési sebességrekordott, amikor jócskán 300 km/órás tempó felett száguldott turbófeltöltős Suzuki Hayabusájának hátsó kerekén.

 

Sokan azt is tudni vélik - ami egyébként a legvalószínűbb -, hogy több profi motorost és motort használt a DVD-ket készítő stáb, a nevek között felmerült az ugyancsak svéd Joakim Karlsson motorversenyző neve, aki 2005-ben életét vesztette a híres és életveszélyes Man-szigeti TT-n. Akárki lapul is a fekete bukósisak alatt, a lényegen ez nem változtat, a rendőrőkből bohócot csináló, a közlekedés szinte összes szabályát áthágó, életveszélyes ámokfutást rendező és kalandjait rögzítő motoros hamar népszerűvé vált, az interneten hemzsegnek a DVD-kről lemásolt jelenetek, így bárki könnyedén végignézheti, hogy mit kell tenni, ha valaki a "legjobb vesedonor" címre pályázik.

Tele az internet önjelölt Ghost Riderekkel

Egy nagy teljesítményű sportmotorhoz még újonnan is viszonylag könnyedén hozzá lehet jutni - például egy több mint 180 lóerős, ezer köbcentis Suzuki GSX-R 3,3 millióért hazagurítható - míg használtan már szinte bármi kifizethető, ami néhány éve még elérhetetlen álom volt. Egy videokamera megvétele már szinte nem is tétel, akácsak a rögzítő állványé, az interneten rengetegen kínálnak különféle megoldásokat, a leggyakoribb esetben a tankra rögzítik az optikát. Természetesen nem kell profi állvány a kamera felszereléséhez, néhány méter ragasztószalag, egy-két alátét és szivacs segítségével percek alatt rögzíthető a felvevő, bár ekkor macerás, hogy tankoláskor meg kell ismételni a procedúrát.

A technikai feltételeket tehát viszonylag könnyedén elő lehet teremteni, azonban azt is figyelembe kell venni, hogy a motorgyárak eszeveszett súlycsökkentő és teljesítménynövelő harcával legfeljebb csak a fizetőképes kereslet tudja tartani a tempót, a motorosok képességei és tudása már aligha, így hiába a versenypályákról átvett méregdrága futómű és technika, a legújabb gépek valós képességeit csak nagyon kevesen tudják kihasználni, és azt is csak zárt pályán. Sajnos sokan nincsenek tisztában azzal a ténnyel, hogy manapság a leggyengébbb láncszem már maga a motoros, aki ha önmaga korlátain túl merészkedik, akkor annak rendszerint baleset lesz a vége.

Egy korszerű sportmotor egészen új dimenziókat nyithat meg a közlekedés során az autókhoz képest, olyan gyorsulási élményt tud nyújtani, ami könnyen magával ragadhatja az embert, így némileg érthető az az igyekezet, amellyel be akarnak avatni másokat is az élményekbe a fellelkesült motorosok. Ghost Rider - az egyre szaporodó házi készítésű videókat látva - számtalan követőre lelt, akik házilag ,vagy profi állvány segítségével kamerákat szerelnek a motorra, így örökítve meg egy-egy gurulást. Sokan az elérhető végsebességet akarják demonstrálni, mások csak egy-egy túrát rögzítenek, hogy legyen valamit nézegetni a téli hónapok alatt, míg olyanok is vannak szép számmal, akik az autók közötti cikázást veszik fel, akárcsak a fekete motoros példakép. Hasonlóan cselekedett a Mecsekben karambolozott fiatalember is, aki a felvétel szerint több alapvető hibát is elkövetett, ami az egy hónapos motoros jogosítványának birtokában nem is csoda. Arról vitatkozni, hogy az eset megfelelő rutin birtokában elkerülhető lett volna-e, vagy sem, felesleges, arról azonban érdemes szót ejteni, hogy hogyan előzhető meg hasonló szituáció.

"Amerre nézünk, arra megy a motor"

Szabó Attila, a Hungaroring Motorsport Iskola oktatója alapvető veszélyforrásokat emelt ki a tragikus videó elemzése során: a tankra szerelt kamerán túl még a társaság többi tagja is közrejátszhatott abban, hogy a motoros tudásán felül próbált közlekedni.
"Élvezetes a csapatban való motorozás, ugyanakkor ez sok veszéllyel is járhat, hiszen mindenkinek más és más a motorozási tudása, egy gyorsabb, rutinosabb pilótával lépést tartva sokan olyan dolgokat is megpróbálnak, amit egyébként nem mernének" - mondta Szabó Attila, aki kiemelte, hogy a másik sávba való átsodródás sajnos gyakori hiba, de egy kis rutinnal megelőzhető a baj.
"Mindig arra megy a motor, amerre nézünk, ezért egy ilyen szituációban - akármilyen nehéz is - le kell venni a szemünket a padkáról, záróvonalról, úthibáról, esetleg a szembe jövő járműről, és egy nagy borítással és a kanyar kijáratára szegezett tekintettel még jó eséllyel korrigálhatunk. Természetesen hiába a profi motoros és jármű, a közúti szabályokat alapvetően be kell tartani, ezért mélységesen elítélendő annak a szűk csoportnak a viselkedése, akik eszetlen száguldozásaikkal rombolják a többi motoros hírét. Ezek ellen komoly retorziókkal kéne fellépni, hiszen egyre könnyebb motorhoz jutni, egyre több a motoros és a rossz példa ragadós" - mondta Szabó Attila, aki annak is hangot adot, hogy sajnálatos, hogy a média csak egy ilyen eset kapcsán szentel nagyobb figyelmet a motorosoknak, holott inkább a megelőzésre, az oktatásra és a biztonságosabb közlekedésre, pályamotorozásra kéne felhívni a figyelmet.

Zárt pályán a legbiztonságosabb

Magyarországon három nagyobb pálya (Euroring, Hungaroring, Pannónia-ring) is rendszeresen megnyitja kapuit a motorosok előtt, aminek során bárki felmerészkedhet a profi aszfaltcsíkra megfelelő védőfelszerelés - és persze motor - birtokában. Aki a tudását szeretné feljeszteni szervezett körülmények között, ugyancsak megteheti, hiszen számos motoros iskola működik a vesenypályák szomszédságában, ahol az alapvető technikai trükköktől kezdve egészen a pályaversenyzésig ki lehet kupálódni. Persze sokan nem tudják megengedni maguknak a kétkerekű-iskolákat, nekik a rendőrmotorosok által szervezett ingyenes oktatás javasolható, amelyen alapvető rutingyakorlatokat kell elsajátítani, ami ugyancsak életmentő lehet egy-egy kiélezett szituációban.

[origo]

-----------------------------------

TrafficLight

Hozzászólások (0)add comment

Szólj hozzá Te is!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nincs még fiókod? Regisztrálj most.

busy
 
< Előző   Következő >