Ma 2008. május 17. szombat, Paszkál napja van.

Kiégett, de menthető a hajócsoda PDF Nyomtatás E-mail
2007. május 21.
images47Túlélte a Jóreménység fokának viharait, a két világháborút, most pedig London egyik turistaközpontjában vált vélhetően gyújtogatók áldozatává a Cutty Sark, a világ utolsó teaclippere, a brit kereskedelmi tengerhajózás első számú jelképe A 30 évi élettartamra tervezett, idén 138 éves, orrárboccal együtt 85 méter hosszú, 963 tonnás Cutty Sark sokak szerint a világ leghíresebb vitorlása. Az úgynevezett clipper osztályú háromárbocos kezdetben teát szállított Kínából Angliába, Afrika megkerülésével, és évről évre sebességi részrekordokat döntött. Ezt a hajótest különlegesen ívelt, keskeny formája és a rendkívül nagy vitorlafelület tette lehetővé.

Annak idején verseny folyt az angol hajóstársaságok között, hogy ki ér előbb Sanghajból Londonba a szezon első kínai teaszállítmányával. Jóllehet a Cutty Sark, amely összesen nyolc ilyen "teafutamban" vett részt, ebben a tengeri maratonban - sorozatos időjárási és technikai balszerencsék miatt - soha nem győzött, gyorsasága így is legendás volt.

Később gyapjút szállított Ausztráliából Angliába, majd portugál hajóstársaságoknak adták el. A múlt század húszas éveiben került vissza angol tulajdonba; helyreállították, és egy ideig kiképző hajóként használták.

A Cutty Sark későn született ahhoz, hogy valódi kereskedelmi sikersztori legyen belőle; vízre bocsátásnak idején már erőteljesen fejlődött a gőzhajózás, ami ugyan lassúbb és drágább szállítási forma volt, viszont megbízhatóbb, ami a pénzük biztonságát féltő befektetők és kereskedők számára elsődleges szemponttá vált a gyakori hajótörések miatt.

Ráadásul megépítésével egy időben készült el a Szuezi-csatorna is, amely szükségtelenné tette a több ezer kilométeres kitérőt a Jóreménység foka körül az Ázsia és Európa közötti hajóforgalomban, és ezzel gyakorlatilag odalett a vitorlások gyorsasági előnye.
A Cutty Sark azonban mindezzel együtt is legendává vált, és a mai napig az maradt. Már a nevét is legenda övezi. A nagy skót költő, Robert Burns által a clipper születése előtt száz évvel megverselt régi skót történet szerint egy Tam O'Shanter nevű derék farmer éppen a piacról igyekezett haza egy viharos éjjelen, amikor tűz körül táncoló boszorkányokra lett figyelmes, akik elől alig tudott elmenekülni. E boszorkányok legfiatalabbika viselt "cutty sark"-ot, vagyis rövid, ledér szoknyaféleséget - állítólag innen a név, de hogy miért éppen erre keresztelték a hajót, az pontosan máig sem ismert.

A Cutty Sark számára a brit hajóstörténelem múzeumi központjában, a délkelet-londoni Greenwichben alakítottak ki külön szárazdokkot 1954-ben. A hajó történelmi jelentőségét mutatta, hogy amikor jelentős felújítási munkálatok után, 1957-ben II. Erzsébet királynő ismét felavatta, az eseményt egyenes adásban közvetítette a BBC, jóllehet ez akkoriban külső helyszínről még ritkaságnak számított.

Szerencse a hétfői szerencsétlenségben, hogy éppen tavaly kezdték el a hajó teljes, 25 millió font költségvetésű restaurálását, amelynek keretében az eredeti felszerelés 80 százalékát, közte az árbocokat, a kormánykereket és a híres orrdíszt is eltávolították a fedélzetről, így ezek nem károsodtak.

A hajót gondozó Cutty Sark Trust szerint a tűz jelentős mértékben visszaveti a felújítási munkákat, amelyekhez így több pénz is kell majd, de a tengerészeti műemlék megmenthető.

Hozzászólások (0)add comment

Szólj hozzá Te is!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nincs még fiókod? Regisztrálj most.

busy
 
< Előző   Következő >