Ma 2008. május 17. szombat, Paszkál napja van.

Máris csőbe húzták Sarkozyt PDF Nyomtatás E-mail
2007. május 09.
35Nem csak Jacques Chiracot, a távozó francia elnököt sikerült átvernie egy "igazságosztó" kanadai humorista-párosnak: egyikük Chirac megválasztott utódával, Nicolas Sarkozyvel is megismételte a tréfát Röviddel az elnökválasztás eredményének bejelentése után a magát Kanada miniszterelnökének kiadó humorista gratulált a frissen megválasztott francia elnöknek, majd meghívta "a hülyék vacsorájára" - igaz, partnerük, akikről honlapjukon azt állítják, hogy valóban a megválasztott francia elnök volt, ekkor megszakította a vonalat.

A rövid beszélgetés során a humorista, aki Stephen Harper kanadai miniszterelnökként mutatkozott be, az angolajkú kanadaiakra jellemző, ám azt is eltúlzó franciasággal üdvözölte a megválasztott elnököt, szándékosan Sarkovni-nak ejtve az angolok számára nehezen kiejthető nevet, majd azt kérdezte, "Hogy van?"

Nicolas Sarkozy Harpert vélte a vonal túlsó oldalán, és ennek megfelelően válaszolt: "Nagyon jól, a dolgok meglehetősen jól alakultak... Ön tudja, hogy én Kanada nagy barátja vagyok, hogy segíteni fogom Kanadát, és hogy kiváló kapcsolataink vannak Kanadával".

A humorista a továbbiakban meghívta Kanadába az igazi Sarkozyt egy "putyinnak" nevezett jellegzetes helyi ételspecialitás megízlelésére, majd azt fejtegetve, hogy ő maga (mármint Harper kanadai miniszterelnök), valamint Sarkozy és Bush amerikai elnök egyaránt "jobbra húz", hozzátette: ugyanarra az időpontra meghívja az amerikai elnököt is. Itt következett a poén: "Már régóta álmodozom a hülyék vacsorájának megszervezéséről".

Ezen a ponton a "justiciers.tv" honlapon rögzített beszélgetésből Párizs kilépett, már csak az ál-Harper hangja hallatszik: Halló, elnök úr?...

A francia politikusok kanadai francia dialektusban történő telefonos átverése egyfajta speciális műfajjá vált az utóbbi két évben. 2006 januárjában a vasárnap Sarkozyt ugrató "Justiciers masqués" (álarcos igazságosztók) humorista páros egyik tagja Jacques Chirac francia elnököt is elérte telefonon az Elysée-palotában, ugyancsak Stephen Harper hangján mutatkozva be. Bár magával a "célszeméllyel" a két humorista közül csak az egyik beszél, ahhoz, hogy az illető apparátusát is megtévesszék, egyikük az ál-Harper ál-titkáraként folytat előkészítő beszélgetéseket.

Januárban Gérald Dahan francia humoristának sikerült alaposan megtévesztenie Ségolene Royalt: miután előzőleg a francia szocialista politikusnő tizenegy munkatársát sikerült átvernie, kapcsolták neki magát az elnökjelöltet. Dahan ekkor Jean Charest québeci miniszterelnökként bemutatkozva tízperces telefonbeszélgetést folytatott a politikussal, aki annak ellenére sem jött rá a csalásra, hogy nem sokkal korábban Kanadában járva személyesen találkozott a franciaajkú tartomány kormányfőjével. Mi több, a beszélgetés miatt késve érkezett választási gyűlésére és a tömegnek is bejelentette, hogy a kanadai politikussal tárgyalt.

Dahan korábbi csínye, igaz, már nem "kanadai" hangon: 2005 szeptemberében Jacques Chirac államfőnek adva ki magát arra kérte egy meccs előtt Zinédine Zidane-t, a francia labdarúgó-válogatott akkori csapatkapitányát, hogy a játékosok a himnusz hallgatása közben tegyék mindannyian szívükre kezüket. Így is történt.

Az "igazságosztók" és Sarkozy beszélgetésének rövidített változata a justiciers.tv honlapon hallgatható meg.
Hozzászólások (0)add comment

Szólj hozzá Te is!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nincs még fiókod? Regisztrálj most.

busy
 
< Előző   Következő >