 Véget ért a Mars Society száznapos szimulációja, amellyel a jövőbeni űrküldetések alapjait fektették le. Az önkéntes kutatók Kanada sarkköri területein próbálták ki, hogy milyen érzés állandóan űrruhában élni. Munkájuk eredményét az amerikai űrhivatal is elismeri.
Úttörő kutatómunkát végzett el a Mars Society, a kanadai kísérlet résztvevői lefektették a jövőbeni marsi szimulációk alapjait, állítja az amerikai űrhivatalnál dolgozó Chris McKay. A kísérlet irányítója szerint az eredményeik jól jöhetnek az európai űrhivatal, az ESA által tervezett ötszáz napos szimulációnál is.
Robert Zubrin, a Mars Society elnöke egyenesen azt állítja, hogy a sarkkörön elvégzett száznapos kísérlet többet ér, mint az ESA ötszáz napos kísérlete, amelynek a résztvevői várhatóan egy elkülönített kamrában kuksolnak majd. Ebben a kísérletben a résztvevők ugyanolyan stresszhelyzetnek voltak kitéve, mint amilyenre a marsi utazók számíthatnak. Leszámítva persze a hosszú hónapokig tartó űrhajózás gyötrelmeit.
Élet a szkafanderben
A hideg és száraz Devon-szigeten elvégzett kísérletben a földön kívüli felfedezőmunka folyamatát szimulálták, a résztvevők a marsi körülményekhez hasonló környezetben próbáltak élni és dolgozni. Ha a csoporttagok kóborolni akartak, űrruhát kellett magukra ölteniük, és ezzel nem magát az űrruhát tesztelték, hanem azt, hogy miként tudnak megbirkózni a mindennapi viseletével.
Munkájuk során a résztvevők megfigyelték a környezetüket, autóval körbejárták a terepet, az éjszakákat pedig egy menedékhelyen töltötték, ahol feldolgozták a tudományos megfigyeléseiket. Több mint egy hónapig tartott, amíg átállították magukat a marsi időszámításra, ott ugyanis minden egyes nap 39 perccel hosszabb, mint a Földön.
Tanulságok
Kiderült, hogy még egy szűkös erőforrásokkal rendelkező csoport is magasan tudja tartani a morált. A résztvevők harmadannyi vízzel is elboldogultak, mint amennyit más korábbi kísérletek résztvevői kaptak. Ez pedig azért fontos, mert az üzemanyag után a víz szállítása a legnehezebben megoldható, mert rettentően sok helyet igényel.
Zubrin emellett fontosnak tartja, hogy a Marsra ne csak pilóták menjenek, hanem tudósok is, akik a Földön maradt specialisták távsegítségével szakszerűen el tudják végezni a kísérleteket. Továbbá arra jött rá Zubrin, hogy egy hosszú ideig tartó küldetésen a marsi csapat kezébe kell adni a gyeplőt, nem lehet a távoli földi irányító központra bízni az irányítást. A csapat menedzselésénél pedig úgy tűnik a megbeszélések hatékonyabbak, mint az utasítgatás.
Ryan Kobrick résztvevő szerint a küldetés egyáltalán nem hasonlított a Big Brother valóságshow-ra, mert nem voltak konfliktusok, az emberek családtagként viselkedtek.
Az ilyen kísérletek akkor válnak különösen fontossá, amikor már az igazi Marsra küldendő csapatot kell majd összeállítani. Például meg lehet majd kérni a jelölteket, hogy egy évig gyakoroljanak egy sarkvidéki bázison, és a legjobban teljesítő csoport mehet majd az űrbe.
 |
