Kőkereszt

Kartal mellett a semmiben, egy kőkereszt tövében ült a kutya. Se falu, se tanya, se semmi. És várt. Egyértelműen ránk várt, mintha randevúnk lenne ott a kőkeresztnél. Elég csúnya kutya, lógó fülű, négy lábon járó lelkesedés. Nagyon örült, hogy megérkeztünk végre. A nálunk lévő fánkoknak is. Majd elhelyezkedett a kocsiban és elaludt.

Azért nem volt ilyen egyszerű. Ugyanis megpróbáltuk megúszni a fánkokkal. Ugye a lelkiismeret megnyugtatása mián. Fánk, mi megtettük, ami tőlünk telik és megyünk a dolgunkra. Igen ám, de ő ilyen könnyen nem eresztett. Ha már eddig várt ránk ott a kőkeresztnél. Futott az autó után. Mindent beleadott, hogy félreértésre semmi ok ne lehessen, ő utánunk fut és neki csak akarnia kell és ő minket akkor utol is fog érni. A visszapillantó tükörben látván ezt az igyekezetet, már tudtam, hogy minden rémálmomban ezt látnám, így megálltunk tanakodni. Mit is tehetünk érte még? A kutya is odaért, boldogan kóválygott a kocsi körül, mint dervis, hogy lám jól gondolta. Közben a szerencsés autók (akiknek nem jutott kutya), húztak el 100-zal mellettünk, komoly veszélybe sodorva a kutyánk testi épségét. Amikor az ember elkezd aggódni valamiért-valakiért, akkor ugye már van köztük valamiféle összefonódás, akkor azt már nem lehet megúszni. Igazolásként lám a kezdetben kutya, itt már kutyánk, hogy felragozódott. Praktikus megoldásként javasolta Zsófi, hogy tegyük be a kocsiba, elvégre úgy is lehet gondolkodni. Sőt csak úgy, mert különben állandóan azt nézzük, mikor ütik el. A kutya némi biztatásra beszállt, igazán csak a kötelező udvariassági köröket futotta. Megvárta, hogy én is kérem-e, miután a Zsófiban már biztos lehetett a fánkok kapcsán. Na erre szusszantunk egy kicsit, a megkönnyebbüléstől, hogy ideáig megvolnánk.  Számba vettük a lehetőségeket. Ugye hozzánk nem vihetjük, mert a Mafi nagyon rossz néven venné, a vendégeket sem szereti, no de egy kutyavendég az már túlmegy minden tűréshatárán. Eszünkbe jutott, hogy a földszinten lakó zongoratanárnőnek nemrég szenderült jobblétre a kutyája, nosza hívjuk föl. Tudakozó, csodálkozás a vonal túlvégén, mert nem vagyunk különösebben jóban. Eredmény siralmas, mert bár szeretne egy kutyát, de még 2 éve van az új munkahelyén és este 10-kor jár haza. Hát 2 évünk erre most nincs, így tovább gondolkoztunk. Ezt elősegítette a kutya annyiban, hogy a Zsófi lábánál összegömbölyödve elaludt. Kb. 100 telefon után kikristályosodott, hogy szombat délután már nem illik kutyát találni. Esetleg du. 4 előtt még igen, ám aki 4 után, az vessen magára. A 197-es emelt díjas tudakozó által megadott számok alapján teljes képet nyertünk az összes alapítványról, a menhelyek működéséről, különös tekintettel a szombat délutáni kutyafogadó hajlandóságukról. Megtudtuk, hogy az X menhely persze az lenyúlja az adófizetők jóindulatúan átadott 1 %-át, csak 15 kutyájuk van, helyük is lenne, lám mégse nyújtanak segédkezet. Megtudtuk, hogy van egy állatorvos is, aki üzemeltet egy alapítványt, na gondoltuk ez elég őrült lehet, de nem vette fel. Később visszahívott és zaklatottan elmondta, hogy semmi helye, mert mindenki csak odahordja hozzá a megunt kutyáját és ne akarjuk tudni, hogy mi van az ő telepén. Na ezt tényleg nem akartuk megtudni, elnézve a békésen alvó kutyánkat. Lett még egy probléma, hogy nem tudtuk, fiú-e, vagy lány. Mert az egyik helyen ettől tették függővé a befogadást. Zsófi megnézte az alvó kutyát és megállapította 80 %-os biztonsággal, hogy fiú. Na fiú, az pont nem kellett. A sok információból kiderült, hogy van egy Sírius nevű alapítvány, akiről csak jót mondott egybevágólag a 15 kutyás 1 % lenyúlós alapítvány, az idegbajos állatorvos és mindenki. Ezek után mi már csak ott éreztük biztonságban a lógó fülűt. Eldöntöttük, hogy akár Szegedre is levisszük, csak ilyen jó helyre kerüljön. Itt nem is volt akadály. Már elment ugyan a telepről az igazgató asszony, de majd szól az őrnek. Százhalombatta előtt vannak egy köpéssel, nem olyan nehéz megtalálni, mondta a nő, a 25-ös kilométerkő táján látnánk bal oldalt egy sárga házat, onnan már könnyű lenne, ha nem lenne sötét. Na a mellett van egy murvás út, az vezet hozzájuk. Rosszat sejtve elindultunk. Ekkor még Gödöllő környékén voltunk, kicsit eltévedve, de bizakodva, egyrészt, mert volt elég benzinünk, másrészt volt egy címünk. Mondjuk a cím, az azért túlzás. Ekkor a kutya, mintegy végszóra felébredt. Gondoltuk szomjas. Volt egy fél üveg vizünk. Buborékmentes. Zsófi kreatív módon levágta az üveg felső felét a nála lévő sniccerrel és így egy egész alkalmas kutyaitató edény lett belőle. Köszönte, de nem kért inni. Viszont ennek kapcsán rájöttünk, hogy van egy bolhanyakörve, ami teljesen rá volt szorítva a nyakára, mint a halászmadarakra, hogy ne nyelje le a halat. Zsófi pár perc alatt lebarkácsolta róla, hogy közben miket mondott, azt most itt nem ismételném. Sikerült rámennünk az autópályára. Kivételesen volt matricánk, szóval minden rendben, kutya újra elaludt Pestig. Ott viszont a fények felébresztették, szemmel láthatólag még nem volt Budapesten, nagy érdeklődéssel nézte a forgalmat és az embereket, immár Zsófi öléből, mert csak onnan látott ki rendesen. Közben, ha volt egy kis ideje hangos szimatolásba kezdett. Mondtuk is, hogy ha a miénk lenne, akkor a Szimat nevet kapná. De ne nevezzen el az ember valakit, mert az már felelősséggel jár. Érdig nem volt probléma. Érd és Százhalombatta közé beépítették Magyarország összkörforgalmának legalább a felét, ez egy kicsit felzaklatta a kutyát, nem számított körhintázásra. Én se szeretem hozzá kell tenni, különösen sötétben, ismeretlen úton. Becsületére legyen mondva nem hányta össze a kocsit. A nemtudom hanyadik körforgalom után éppen jókor kezdtük el nézni a kilométerköveket, pont a 25-ös volt. Na most a sárga háznak itt kellene jönnie balról, feltéve, ha jó úton vagyunk, ami azért sosem olyan biztos. Valami épületfélét véltünk látni, kis képzelőerővel akár sárga is lehetne, de lefordulni már nem volt idő. Sebaj, még egy körforgalom, ez megy már  rutinosan nekünk, meg a kutyának is és egy tiszteletkörnek is felfogható. Vissza az úton, lassan és időben ráfordulva a murvás útra. Sehol egy teremtett lélek, mi meg valahol Érd és Százhalombatta között, a prérin, tök sötétben, egy úttalan úton. Ilyenkor mindíg belémvillan, hogy mennyire védtelen is az ember, különösen ha nő, hogy mit is csinálnék, ha most elénk ugrana egy rabló, vagy egy őrült, hogy nem kellene így kihívni a sorsot, nos én már ismerem ezt a lemezemet. Miközben kerülgettem a félméteres kátyúkat elátkoztam a kőkereszt tövében várakozó kutyák gazdáit, úgy ahogy vannak, hogy esne le a gatyája mindnek. Murvás út vége, kerítés, kapu, aszongya Érdi ebtelep. Azért ez nem tetszik. Mi az hogy ebtelep? Csak nem egy sintértelepre hoztuk arany lógófülűt? Már fordulnék is meg, de jön elénk az őr. Na jó, beszéljünk vele. Egy fiatalember. Köszön és kérdezi, hogy hozzon-e pórázt, vagy ölbe be tudja vinni a kutyust? Na ez már egy jópont az érdi ebtelepnek, várakozó álláspontra helyezkedünk kutyailag. Az ember ugye adjon esélyt. Gyors tanakodás Zsófival, eldöntjük, ha a hely gyanús, nem adjuk a kutyát. Zsófi valami kínai étkezési szokásokat is emleget, rám szól, hogy nyomjam le a kocsi ajtajának a gombját, én gépiesen csinálom, kapkodva megyünk a kutya után. Egy barakk épület, tisztaság, kenelek, összesen két kutya, a miénk lesz a harmadik. Az őr bekapcsolja neki a fűtést, ez egy zöld szőnyeg, egy fűtőpanel. A szomszéd vizslaszerű kutyánál is van víz és némi száraz kutyakaja maradék az etetőtáljában. A vizslákat pedig nagyon etetni kell, hogy hagyjanak is belőle, ezek szerint kapnak rendesen enni. Az őr egyre szimpatikusabb. Elmondja, hogy itt tartják karanténban, amíg megkapja a kötelező oltásokat, utána átveszi a Sírius. Addig is ne aggódjunk, kiengedik felváltva őket, hogy kicsit mozogjanak az udvaron. Mondom, hogy ennie kéne, erre közli, hogy ez lesz az első dolga és én már nem is kételkedem ebben. Még némi adminisztráció, legombol rólam egy kis pénzt is, amit én jó szívvel adok, elvégre le a kalappal és egy nagy gondtól szabadítottak meg. 

Amikor kiérünk a kocsihoz már csak az a kérdés, hogy mi is itt alszunk-e, ugyanis a kulcs egyikünknél sincs és a kocsit bezártuk.  Zsófi már majdnem sír, én is. Na de kiderül, hogy ennél a kocsinál hiába nyomtam le a gombot, akkor se zár be, mert direkt gondoltak az ilyen hülye felhasználókra, mint én. Az én oldalam nyitva van, a kulcs a helyén, telefon otthonról, hogy nem történt-e valami. Nem, semmi különös nem történt, mondom.