Szekszárdon két lehetőség van, hogy kitűnjünk a tömegből. Az
első lehetőség a méltán híres szekszárdi borral foglalkozni vagy sportolni.
Mivel minden utcában lehet találni egy borozót vagy egy pincét, ezért ez a
lehetőség kilőve. Marad a sport.
Az általános iskolában az első adandó alkalommal
beiratkoztam kosárlabdaedzésre, amibe egyből beleszerettem. Az első négy évben
nem voltak túl nagy sikereim, de jött a változás szeleivel közeledő utolsó négy
év.
Kiváló testi paramétereimnek köszönhetően a többiek fölé
magasodtam testmagasság és fizikai erő terén is. Az eredmények nem maradtak
most el. Az edzések többször is nagyon kemények voltak, sokunk már most túl
volt több nagy műtéten.
Az álmom az volt, hogy én is olyan nagy kosaras legyek, mint
Dávid Kornél és kipróbáljam a szerencsét az ígéret földjén Amerikában. Akkor
még nem tudtam, hogy ennek az esélye közel volt a nullához, de egy bajnok
esélyes csapatban tudtam volna játszani a képességeimhez mérten.
Eléggé váratlanul ért, amikor több más nagy nevű csapat
felfigyelt rám. Első pillanatra megörültem, mivel a tanulmányi eredményeim nem
voltak a legjobbak és akkor még finoman is fogalmazok. Azonban a mérleg másik
nyelvén ott állt a család, a távolság és a szerelem is. Ez a döntés kényszer
egy 14 éves fiúnak túl nagy feladat.
Szekszárdot választottam, akkor úgy gondoltam, hogy rosszul
döntöttem, de ma már tudom az volt életem egyik legjobb döntése.
Az iskolai csapatban többen is bedőltek az edző
csábításának, hogy pár év kell csak és akár be is, kerülhetnek a „nagy
csapatba” és később akár a válogatottba is.
A középiskolában a kosárlabda már csak másodlagos szerepet
töltött be az életemben.
Nálam a tanulás állt az első helyen, míg a barátaimnál a
sport, akik eddigre átestek már minimum egy műtéten. A fiatal koruk ellenére
szuper atlétákat akarnak faragni belőlük.
Legtöbbjüknek már izületi, gerinc vagy térd problémái vannak
a túlzott megterhelés miatt.
A sok tanulás meghozta gyümölcsét. A sikeres érettségi után
felvettek az egyetemre.
A lelkemben nem érzek semmi bánkódást, ha újra választanom
kellene, akkor sem döntenék másképpen. A kezemben van a sorsom, nem úgy, mint
azoknak, akiknek rettegniük kell nap-nap után, nem szenvednek-e egy súlyos
sérülést és abba kellene hagyniuk a sportot.
Egy dolog bánt engemet, hogy akik elmentek Paksra játszani
azoknál jobb voltam és én is befuthattam volna olyan karriert, mint ők.
Mindent egybe vetve jól döntöttem, de lehet egy kevésbé
izgalmas életet választottam, ami nem azt jelenti, hogy ez nem lehet ugyanolyan
sikeres.
