Dr. Lovász TV-zik

- Gondolkodjunk felnőtt, normális emberek módjára. – gondolta Dr. Lovász. – Nincs abban semmi különös, ha egy 18 éves lány a barátjánál alszik. – folytatta a gondolatmenetet Dr. Lovász, ugyanis történetünk napján történt meg először, hogy Dr. Lovász lánya Lovász Melinda joghallgató bevallottan a barátjánál aludt. Bár Dr. Lovász sejtette, hogy azon esetek többségében, mikor lánya Lovász Melinda joghallgató azt mondta, csoporttársnőinél vagy barátnőinél alszik, valójában az esetek mögött férfiügyek állnak, azért hálás lett volna Melindának, ha most is veszi a fáradtságot egy ilyen fajta kegyes hazugsághoz. De nem. Lovász Melinda joghallgató nem tette meg ezt a szívességet apjának, sőt nem engedélyt kért, hanem bejelentette. Így: - Ma este ne várjatok, Petinél alszom! – mintegy kijelentve ezzel: felnőtt nő vagyok önálló döntési jogkörrel saját lelkem, testem, szabadidőm felett. – Minden rendben van. – gondolta Dr. Lovász – Büszke lehetek, hogy Melinda immár magabiztos felnőtt nő, nem választ kerülőutakat, nyíltan megmondja, hová megy, mit csinál. Ez az én remek nevelésem eredménye, mindig bízhatok lányom őszinteségében, nagyon jól vittem végbe ezt a gyereknevelés dolgot. Hogy is szoktam mondani a betegeimnek? Ha tiltva nevelsz, hazudni tanítasz. No én nem követtem el ezt a hibát, igazán remek fickó vagyok, és Melinda hozzám hasonlóan remek kis nő lett, akinek van önbizalma, de nem elbizakodott, aki élvezi a szabadságát, de egyáltalán nem szabados. – gondolta Dr. Lovász, és közben, jegyezzük meg, hogy teljes joggal, mérhetetlenül büszke volt magára és lányára, Lovász Melinda joghallgatóra. – De hát nem is csoda, - folytatta a gondolatmenetet Dr. Lovász, hogy Melinda ennyire rendben van, mondjuk ki, remek génállományt örökölt, és Melindával (Melinda édesanyját, Dr. Lovászné Dr. Kanászt szintén Melindának hívják) mindent a lehető legjobban csináltunk ahhoz, hogy ne rontsuk el ezt a remek jó alapanyagot, hanem igazi mestermunkát faragjunk belőle. – folytatta a gondolatmenetet Dr. Lovász, majd jólesően járatta végig agytekervényeit az elmúlt húszegynéhány éven, amit boldog, megértő házasságban folytatott Dr. Lovászné Dr. Kanász Melindával, mintegy vállvetve, szoros szövetséget alkotva a világ megpróbáltatásaival szemben. Voltak persze konfliktusok, de hát melyik kapcsolatban nincsenek? Ezeket hál’ istennek sikerült mindig békés úton rendezni megkötve azokat az apró, de szükséges kompromisszumokat, amik életképessé tesznek egy ilyen mély érzelmeken és kölcsönös tiszteleten alapuló házasságot. Dr. Lovász büszke volt arra, hogy konfliktusaikat sosem gyermekük, Lovász Melinda joghallgató előtt rendezték. – Hát igen, nagyon szerencsés vagyok, hogy egy ilyen nővel hozott össze a sors, de az is igaz, hogy ez sosem tett elbizakodottá, hanem mindig hihetetlenül jól kezeltem az aktuális élethelyzetet. Azt hiszem ezt a helyzetet is remekül meg fogom oldani. Nézzük a dolgot a pozitív oldaláról! – gondolta Dr. Lovász – A lányunk felnőtt nő, és házon kívül tölti az éjszakát, azaz miénk az egész lakás! Kapcsolatunk Melindával, ha jól használjuk ki a helyzetet, új tavaszt kaphat. Szeretkezünk a fürdőszobában, a konyhában, sőt nyugodtan kiabálhatunk közben akár trágár szavakat is, nem lesz ott a mesterséges gát, hogy nehogy meghallja a gyerek. – kb. így gondolkodott Dr. Lovász, és neki is látott az előkészületeknek, hogy mire Dr. Lovászné Dr. Kanász Melinda hazaér az ügyeletből, a szituáció a lehető legmegfelelőbb legyen egy második nászéjszaka kezdetéhez. Gyorsan nekilátott a hűtőben található camambert sajtok bepanírozásához, hogyha Melinda megérkezik, csak ki kelljen sütni őket, majd odatett a gázra egy jó adag rizibizit, bár ő jobban kedvelte a hasábburgonyát, de Dr. Lovászné Dr. Kanász Melinda sokkal jobban szerette a rizst a burgonyánál. Miután elkészült a rizibizi, Dr. Lovász elment a közeli szupermarketbe, vásárolt egy üveg áfonyadzsemet a sajthoz, két üveg Tréfli cuvée-t és desszertnek egy nagy doboz vanília – eper ízű fagylaltot, melynek kiválasztása közben mindenféle pajzán gondolatok jártak a fejében arról, hogy fogja lenyalni ezt a remek terméket hidegtől ráncos mellbimbójáról. – Még szerencse, hogy pszichiáter vagyok, különben szégyellném az erekciómat. – gondolta sorban állás közben, miután észrevette, hogy többen oda – oda pillantanak a slicce tájékára konstatálva a tényállást. Fizetés közben elégedetten nyugtázta a pénztáros fiú cinkos mosolyát, majd bedobálta szatyrába a vásárolt árucikkeket. Hazafelé lépteit oly mértékben szaporázta, hogy ha betegei látták volna, azt gondolták volna: - Jól bespurizott ez a Lovász, baszd meg!

Várakozásteli, izgatott állapotban lépett be a lakásba. A két üveg bort a kamrába, a fagylaltot a mélyhűtőbe tette, hogy két óra múlva, mikor Dr. Lovászné Dr. Kanász Melinda haza ér, minden a megfelelő hőmérsékletű legyen. Mindezek után ledobta magát süllyedtre ült megszokott fotelébe, kézbe vette a távkapcsolót, és várakozás teli ide – oda kapcsolgatós TV-zésbe kezdett. Épp egy törpemajmokról szóló természetfilmről kapcsolt át egy bugyuta argentin sorozatra, mikor megszólalt a mobiltelefonja. Semmi különös, csak az egyik legutáltabb betege Lacipincér hívta időpont egyeztetés céljából. Gyorsan keresett egy időpontot, mely mindkettőjüknek megfelel, és várhatóan megfelelő számú ügyeleti teendője is lesz akkor, hogy a lehető legkevesebb időt kelljen vele egy légtérben négyszemközt lennie, majd jött a kényes rész, mielőbb lerázni Lacipincért, ugyanakkor nem éreztetni vele lényegtelenségét. Ekkor remek ötlete támadt, hogyan fordíthatná akár saját hasznára ezt a nem kívánt szituációt:

- Lacipincér, - mondta – kérdezhetek öntől valamit?

- Hogyne doktor úr! – vágta rá készségesen Lacipincér, mely azonnali szervilis készségességétől Dr. Lovásznak majdnem felfordult a gyomra.

- Tudja, a nejem ma ügyeletes, és én készítem a vacsorát, megmondaná, hogy csinálják az éttermekben, hogy a rizs olyan tökéletes félgömbként díszeleg a tányér közepén? – kérdezte Dr. Lovász émelygését legyűrve.

- Persze doktor úr! – vágta rá azonnal Lacipincér, mely gyorsaságtól, ha lehet, Dr. Lovászt még mélyebb undor fogta el. – Fogjon egy kívánt méretű félgömb alakú edényt, öblítse ki, majd míg még nedves szedje bele a rizst, helyezze eme edényre fejjel lefelé a tányért, az egészet fordítsa meg, majd a félgömb alakú edényt húzza le a rizsről. – válaszolta Lacipincér. - Hát köszönöm, ez most igazán hasznos információ volt. – köszönte meg Dr. Lovász.

- Én is kérdezhetek valamit doktor úr? - kérdezte Lacipincér.

- Kérdezzen csak! – mondta Dr. Lovász, és érezte, hogy most nem sikerült a hippokratészi eskühöz méltó szinten elnyomni az undort a hangjában.

- Doktor úr tudja, hogy úgy intonál telefonban, ahogy Csernus doktor? – kérdezte Lacipincér.

- Nem, eddig nem mondta senki. – válaszolta Dr. Lovász, majd elmondta mégegyszer Lacipincérnek az időpontot, ezzel mintegy lezárva a beszélgetést, majd elköszönt, és letette a telefont. – Hogy mer ez a kis faszszopó ahhoz a kóklerhez hasonlítani engem? – gondolta Dr. Lovász. – Hát mi a gecit képzel, ki vagyok én? – folytatta a gondolatmenetet – A kurva anyját az ilyennek! – zárta le magában a témát vad kapcsolgatás közben, mintegy visszanyerve belső lelki békéjét. Egy pár percet elidőzött az Eurosporton, megnézve néhány szumo viadalt. Ezek a szumósok Dr. Bakosra emlékeztették, kedves gyermekkori barátjára, aki kövér testalkata ellenére rengeteg futókalanddal dicsekedett szűk baráti körben. Dr. Bakosnak Lovász Melinda joghallgatónál egy évvel idősebb fiúgyermeke volt, és Dr. Bakos bizony sokszor ugratta barátját ezzel, miszerint mennyivel jobb fiús apának lenni, mint lányos apának. Míg kicsik voltak azt mondogatta, hogy a fia nyugodtan leeshet a mászókáról, legfeljebb sármos lesz az arca, majd pár év múlva azt mondogatta, nem mindegy, hogy az ember fia baszik a híd alatt, vagy az ember lányát basszák a híd alatt. Dr. Lovász érezte, rossz asszociatív mezőn jár. Ha kellemesen akarja érezni magát ma este, nem szabad mindenféle kis pöcs Lacipincérekre és izzadtságszagú Dr. Bakosokra gondolnia. El is kapcsolt az Eurosportról az egyik közszolgálati adóra, ahol épp Dr. Funk beszélt valamiféle átfogó szakmai problémáról a maga szájbarágós stílusában, amit sajátosan ötvözött azzal a csodálatos nyelvtani bravúrral, hogy csak összetett mondatokat használt, ráadásul oly módon, hogy az összes lehetséges ponton elrontotta a személy, szám, idő egyeztetést, de ha véletlenül mégsem, akkor gondosan figyelt rá nehogy az utalószónak megfelelő kötőszót használja a következő tagmondatban. – És ez vezet pszichiátriát, baszd meg! – gondolta Dr. Lovász elképedten meredve a képernyőre. – Hát ki a faszom kiváncsi ennek a véleményére? – folytatta a gondolatmenetet, majd hogy ne hergelje magát, megpróbált elkapcsolni erről az adóról, de sajnos tenyere eddigre lucskosra izzadt, és csúszós, remegő ujjai képtelenné váltak a mára már elöregedett, kicsit érintkezéshibás távkapcsoló kezelésére. Megpróbált megnyugodni, egyenletesen lélegezni, de érezte, ez most túl nagy feladat, pszichiáterhez nem méltó módon elvesztette a kontrollt önmaga felett. – Nem is csoda, - próbálta elemezni a helyzetet – azért ez nem könnyű helyzet. A lányom a barátjánál alszik. Apaként ezt nem könnyű feldolgozni, ráadásul ebben a  szituációban felhív ez a Lacipincér. A lehető legrosszabbkor. Még szerencse – gondolta – hogy ez a Peti rendes gyerek, nem olyan, mint ez a Lacipincér. – ebben a pillanatban ahogy a lánya és Lacipincér egy asszociatív mezőbe került, égő fájdalom hasított végig nyelőcsövén, érezte, hogy a gyomrából feltoluló erős sav marja az erre a támadásra nem megfelelően felvértezett szervet. Felkelt megszokott foteléből, kitámolygott a WC-ig, felhajtotta a deszkát, majd kiadta magából a kora délután elfogyasztott félig emésztett sonkás szendvicset. Miután félig-meddig kultúráltan eltakarította a krízishelyzet nyomait, jólképzett szakemberként, elkerülendő a még rosszabb helyzetet, magába diktált egy xanaxot, mielőtt visszatért volna kedvelt TV-zős fotelébe. Már a tudat, hogy ebben a szorult helyzetben segítségére van egy szer, melyet komoly tudóscsoport több év munkája és több ezer állatkísérlet után bocsátott a kelleténél idegesebb emberek szolgálatába, segített oly mértékben helyrehozni a mozgáskoordinációját, hogy eggyel odébb tudjon kapcsolni. Az egyik kereskedelmi adón Dr. Csernus Imre épp a következőket mondta Szulák Andreának: - Azt vettem észre, hogy az emberek hazudnak, hogy az emberek gyengék. Sokat elárulnak magukról. Nagyon sokat. – mondta, miközben bal keze szétfeszített ujjainak hegyeit mondatainak ritmusára összenyomkodta jobb keze szétfeszített ujjainak hegyeivel. – És én figyelek ezekre a jelekre. Nagyon figyelek. Ezért vagyok képes lehatolni 25 perc alatt egy ember lelkének a legmélyére. A legmélyére. Akárki legyen az. – folytatta vontatottan, hatásszünetekkel Dr. Csernus, miközben bal kézfejét feje mögött a jobb vállára helyezte, mely mozdulattal egy időben jobb kezének izmait oly mértékben ernyesztette el, hogy az engedelmeskedve a gravitáció törvényének keresztbetett lábai mellé esett, majd egy „A legmélyére. Akárki legyen az.” időhosszúságig a vállnál található felfüggesztés miatt lengő mozgás állapotában leledzett. Dr. Lovász ekkor döntött úgy, hogy nem küzd a sorssal, hanem beveszi a második xanaxot.

Háromnegyed óra múlva Dr. Lovászné Dr. Kanász Melinda egy alvó férjet talált felkelthetetlen állapotban a TV-zős fotelben. Rövid nyomozás után megtalálta Dr. Lovász határidőnaplóját a friss Lacipincér bejegyzésnél kinyitva, majd fölhívta lányát, hogy hol van, és mikor jön haza. Miután a két kérdésre megkapta a precíz és őszinte választ, már csak a TV-műsort kellett megnéznie, hogy elmosolyodjon, és azt mondja magában, már tiszta a kép, mert ő figyel ezekre a jelekre. Nagyon figyel. Ezért képes lehatolni 25 év alatt egy ember lelkének a legmélyére. A legmélyére.