Ünnepek….Valójában megtartjuk őket, de miért is?Szívből, vagy csak kötelességből? Valós beceneveket használtam igaz történeteimben.

Szolnoktól nem messze elkezdődőtt a műszak. Verőfényes, tikkasztó nyári napnak ígérkezett, ahogyan azon a nyáron szinte minden egyes nap. Olyan idő volt ez, mikor az ember semmi esetre sem merészkedik ki a szoba hűvöséből, legkevésbé azért nem, hogy dolgozzon.. Bandita, Mózsi, Tatám és Popeye a szobaasszonyi tartózkodóban, - ahogy ők hívták - a Pihenőben gyülekeztek. Minden reggel megitták erős kávéjukat, mely sötét volt, mint a korom, és várták, hogy valamelyik főnök elmondja nekik mi a dolguk aznap.

-          Elegem van már abból, hogy soha nem tudjuk befejezni a munkát, amibe belekezdtünk, mert ide-oda küldenek minket. Csináld eztet, csináld aztat!

Mindannyian unták, hogy soha nem lehetett tudni éppen miért hívják őket telefonon, milyen újabb munkába kell belekezdeniük. De közülük Popeye adott hangot leggyakrabban elégedetlenségének. Kevés munkás az üdülő területén, ezt különösen a főszezonban érezték. Feladatuk túl sok mindenre terjedt ki. Pakoltak, szereltek, ágyaztak, takarítottak, díszítettek, vagy amire éppen szükség volt. Az elmúlt 6 év alatt mind belefásultak munkájukba. Az ajtón ekkor lépett be Lujza. Fiatal 20 éves lány volt nyári gyakorlatát töltötte itt. Korával mégsem tűnt ki a csapatból, holott itt mindenki a harmincas éveiben járt. Popeye az első pillanattól fogva szemet vetett rá. Szőkésbarna haját a nap szőkére szívta. Mandulavágású szemei és telt ajkai tetszettek neki leginkább.

-          Sziasztok! Jó reggelt Tatám! – köszöntötte a bentlévőket.

-          Szervusz Lujza! Jó reggelt!

Ezután Popeyehez lépett és csókkal köszöntötték egymást. 14 év korkülönbség volt köztük így még mind a ketten bizonytalanok voltak a kapcsolat kimenetelében. Lujza mindig az idősebb korosztályhoz vonzódott. Soha nem gondolkozott az okán, hiszen a hozzá hasonló lányokra ráragasztották az „apakomplexusos” jelzőt. Ennek jó alapot teremtett a tény, hogy 11 éves korában elveszítette édesapját. Popeye pedig? Neki pedig sokat számított partnere megjelenése és munkabírása…  Szerettek beszélgetni, viszont jól tudták, hogy mindez nem mehet a munka rovására. Így aztán napközben alig találkoztak. Lujza most is csak köszönni ment be és már indult is le a tanyára, imádott szürke kancájához.. Az elkövetkező 10 órában legközelebb csak a közös ebédnél látták Lujzát, aki egész nap az állatok között tevékenykedett. Lujzát bosszantotta, hogy bár főnöke rábízta a tanya körüli munkákat, a korábbi kontár állatgondozó még hátrajárt és ütötte az állatokat. Jól tudta, hogy ez mindennapos, megfélemlítik az állatokat, hogy azok szót fogadjanak.  Nem csak ez keserítette el. A kóbor kutyákat vidéken kíméletlen módon lelőtték. A menhelyek roskadásig tele voltak már kutyákkal és macskákkal. Amikor lehetett inkább megfogta a kutyákat, hogy elvigyék őket messzire, bár így sem volt esélyük a túlélésre, étlen-szomjan. Mindig naívan abban reménykedett, valakinek talán megesik rajtuk a szíve. Az üdülő két pulijának vonításából tudta, hogy megint a környéken ólálkodik egy kóbor eb, de tekinteté elfordította és inkább behúzódott a lószerszámos helyiség rejtekébe. Amiről nem tudsz és nem a szemed előtt zajlik az nem fáj, arról nem kell/akarsz tudomást venni… Popeye eközben egészen más vizeken evezett. Azon tűnődött mit kezdjen azután, ha itthagyja ezt a helyet. Lujzának még nem merte elmondani, de külföldi munkában gondolkozott. Gyakran titkolózott a lány előtt, a hibáit kereste, aminek okán majd szakíthat vele. Gyakran vitáztak, de Lujza engedékeny volt, ezért mindig kibékültek. Lujza barátai nem nézték jó szemmel hogy megy tönkre lelkileg a lány csak hogy megfeleljen a férfinak. Feladta önmagát több értelemben is. Ő is észrevette ezt, de a szerelem elvakította.

Popeyenek dilemmát okozott a helyzet. Testi vonzalom és ésszerűség…A benne dúló feszültségeket Lujzán töltötte le, mintha azokért is a lány lenne vétkes. Saját döntésképtelensége miatt is őt hibáztatta… Munkával próbálta elterelni a gondolatait, de nehéz volt lepleznie, hogy folyton jár az agya.  Szerette, ha olyan emberek veszik körül, akik hasznára lehetnek. De Lujza?Jó feleség lenne, szorgalmas, csakhogy túl fiatal…Előző kapcsolatának is ő vetett végett, a nő nem akarta igazán, hogy a férfi hozzá költözzön…

Az órák lassan teltek mindkettőjük számára. Lujza szerencsére azzal tölthette az idejét, amit igazán szeretett. Mozgatta és lecsutakolta a lovat, lovagolt rajta. De, amint befejezte a munkát a gondolatok fátyolszerűen nehezedtek egész testére, nem engedték, hogy másra koncentráljon. Leült  békésen legelő arab kancája mellé ás eltűnödött. Ha a nyárnak vége lesz 100 km választja majd el őket egymástól, azt is tudta, hogy édesanyja nem fogadja majd el a vidéki férfit. Vitáik is gyakran eszébe jutottak. Biztosan szereti őt? Mert ő teljes szívéből és odaadással szerette. Az utóbbi 1-2 napban egyébként is kerülte őt a férfi. Úgy döntött este rákérdez nála.

-          Miért vagy olyan szótlan mostanában? Bánt valami? Nekem elmondhatod! –vágott a közepébe Lujza.

Popeye épp csak belépett az ajtón és leült a fotelba párjával szembe. A kérdést nem rögtön követte a válasz. Popeye először meredt szemmel bámult rá, elképedt határozottságán.

-          Tudod csak a munkahely, elegem van belőle. Változtatni kell, és tudod….lehet, hogy kimegyek Ausztriába….még nem biztos, csak van egy ilyen lehetőség. Fél évről lenne szó. – tájszólással beszélt, alig nézett a lányra, megint félrebeszélt, ahelyett, hogy kimondta volna: „Nem felelsz meg az elvárásaimnak.”

-          Ez most komoly?! Még jobban el akarod mélyíteni a távolságot kettőnk között? Így sem lesz könnyű…Én nem fogom kibírni. Az ösztön nagy úr. Ha pedig megcsallak nincs értelme az egésznek. Vagy szüneteltetnünk kell arra az időre, vagy nem tudom…

-          Én nem szüneteltetek. Akkor inkább szakítok…

-          Ennyit érek neked?!

-          Tudod, hogy nem magam miatt csinálnám. Adósságaim vannak és így nem lehet közös életet kezdeni. Te még iskolába jársz, nem vihetlek magammal. Itthon egyszerűen nem lehet megélni ennyi fizetésből!

Csönd lepte el a szobát. Lujza karba tett kézzel bámult maga elé. Popeye előrehajolt, figyelte mikor szólal meg a lány. Végül ő törte meg a csendet.

-          Majd meglássuk! Még nem biztos, csak ezen is gondolkozom mostanában. Két hetente amúgy is hazajárnák…

-          Akkor sem áll még olyan biztos alapokon a kapcsolatunk, hogy ennyi időt kibírjak nélküled…Az Isten szerelmére, hiszen még csak 2 hónapja vagyunk együtt. Ha hazamegyek még csak utána jön a java! Még az is nehéz lesz, nemhogy akkor, ha kint leszel!

Ezzel Lujza felpattant a kanapéról és  zuhanyozni ment. Aznap este elhárította Popeye ölelését.

A következő nyáron újra találkoztam Lujzával, ezúttal megpróbálom az ő szavaival elmondani a történetet:

Zsolt egy lovardában dolgozott. 20 év körüli lehetett, mélybarna szemeivel sok nőt elcsábíthatott már. Egyébként megjelenésében semmi figyelemfelkeltő nem volt, hacsak nyurga alkata és magassága annak nem számított.  Visszahúzódó, szerény látszatot keltett. Lovardába érkezésem első napja élesen él emlékezetemben. Jó negyedórát késtem az oktatásról:

-        Ha már nem is ülök fel a lóra, legalább kifizetem az óra árát. – mondtam megbánó tekintettel.

A buszon már egyszer beszéltem telefonon egy mélyen búgó férfihanggal, melynek tulajdonosára meglehetősen kíváncsi voltam. Sármosnak képzeltem és határozottnak. Ez volt ő. Nem egészen ilyennek képzeltem, de bevallom valamiért mégis vonzott. Végülis lóra ültem aznap. Az öltözőbe egy lépcső vezetett fel, mely az istálló felett volt, egy kis szoba előtérrel. Oda igyekeztem lovaglás után, hogy rendezzem a számlát,

-        Az első alkalom ingyen volt! – mosolygott rám Zsolt kihívóan. - remélem tetszett és hamarosan újraláthatlak! Jó, ha ilyen csinos lányokon legeltethetem a szemem!

-        Na persze! Hány lánynak mondtad más ezt? Inkább írj be kedd délutánra, mondjuk 6 óra?

-        6 óra jó lesz, akkor várlak! – majd kaján vigyorral az arcán és elköszönt.

Legközelebbi találkozásunkkor folytatta pikáns csipkelődéseit, melyek leperegtek rólam, mélybarna tekintete mégsem hagyott nyugodni. Közelebb léptem hozzá és én is célozgatni kezdtem. Erre visszavonulót fújt, zavartan felpattant a székről, és sietve kilépett az ajtón. Megdöbbenve álltam az ajtóban, nem értettem mit akar ez jelenteni. Aznap este üzenetet írtam neki. Elmondtam mennyire rosszul esik, hogy játszadozik velem, és nem tudok kiigazodni rajta. Választ nem kaptam. Azon a hétvégén felhívtam telefonon, hogy kérdőre vonjam, azzal takaródzott, hogy nincs ideje, és a lovardán belül természetesen senki nem tudhat a viszonyról. Beleegyeztem, hiszen én sem akartam komolyra fűzni kapcsolatomat vele.. Hamar el is jött a kedd. Ez alkalommal volt egy kis időnk kettesben maradni, ki is használta az alkalmat, hogy bebizonyítsa nem csak játszani akar. Először csak beszélgettünk az előző kapcsolatáról, hogy amiatt nem akar most komoly kapcsolatot. Egy eljegyzést bontott fel nemrég, egy négyéves kapcsolatnak tett pontot a végére.  Némán és sajnálkozva bámultam rá, tudtam mennyire rossz lehet neki. A néma csönd nem tartott sokáig, közelebb hajolt hozzám és elcsattant az első csók. Érzéki volt és bizsegető, folytatásra vágytam ám az idő szorított minket. Abban maradtunk, hogy majd folytatjuk csütörtökön. Zizivel volt órám. Beszélgettünk mindenféléről, aztán valahogy a férfiakra terelődött a szó.

-          Jajj, két éve dolgozom itt, de Zsoltot még nem ismertem ki. – mondta Zizi.

-          Van barátnője?

-          Persze hogy van :Alíz! Már egy éve együtt vannak!

-          Na ne!!!Azt hittem csak tetszik neki Zsolt, állandóan a közelébe próbált lenni de meg sem fogta a kezét…Semmi jelét nem láttam annak, hogy egy pár lennének!

-          Nem csodálkozom ezen…Zsolt már többször megcsalta. Aki csak idejött mindenkit az ágyába csalt már! Nálam is próbálkozott, de a híre megelőzte. Nagy szélhámos! Vigyázz vele!Annak is nyomós oka van, hogy Alízzal együtt vannak és nem a szerelem az. Legalábbis nem Zsolt részéről...

-          Te jó ég! Ezt nem hiszem el!

-          Mi a baj? Csak nem…?

-          De! Csütörtökre beszéltünk meg találkozót! De ezek után.. A szemembe hazudott, azt mondta nincs senkije! Ezt még megkeserüli! Nem tudja kivel húzott ujjat! Egy életre megtanulja tisztelni a női nemet!

Valójában még nem sejtettem, hogy ez az ember egy szélhámos ugyan, de legbelül egy mérhetetlenül magányos és üres ember, aki épp azon van, hogy mindent felégessen maga körül…Az ő története magányosan fog végződni.

A reggel a szokásos módon indult Hildének. 6:45, a munkahelyre beérve, a rácsos kapun belépve, a porta mellett elhaladva köszöntötte Laci bácsit, a portást, majd a földszinti öltözőhöz sietett. Pont annyi ideje volt még, hogy átöltözzön. Az ő szekrénye rögtön a bejárati ajtó melletti volt. Nyikorogva nyílt ki az öltözőajtó, benne szépen összehajtogatva sorakoztak munkaruhái: hófehér trikó, köpeny és a papucs. Levette utcai viseletét, majd a szekrénybe nyúlt. Begombolta köpenyét, felhúzta a fehér papucsokat, majd bezárta a fémajtót. A fehér viseletben nemesnek tűnt, mintha ráöntötték volna ezt a szerepet. Az alagsori öltözőből aztán felsietett a második emeletre. Órájára pillantott: 6:55. Épp időben… Gyorsan szedte lábait fehér topánaiban, melyek hangosan csattantak a kőlépcsőkön, A visszhang követte lépteit. Az emeltre érve már tudta, hogy visszavonhatatlanul elkezdődött a 12 órás műszak. Még nem tudta mi vár rá, csak sejtette, hogy egy pszichiátriai otthon életében nem létezik unalmas nap…

A reggel első órája csendesen telt el, csupán Stalder járt a nővérszobában, azért, hogy italt kérjen. Hilde tudta, hogy nem adhat neki, hiszen a férfi nem volt szobatiszta. Jobban mondva egyszer az lehetett, míg elmebaja el nem hatalmasodott rajta. Azóta problémát okozott neki a vizeletvisszatartás.  Elmaradhatatlan ruhadarabja egy narancssárga kötött, pompomos sapka volt, melyet Hilde minden alkalommal levett a fejéről, amikor a férfi nem jutott el a toalettig. Az utóbbi időben egyre jobban szerette munkahelyét és nem azért, mert könnyű munka volt, hanem azért, mert úgy érezte a betegek több szeretettel ajándékozták meg, mint  kinti világ emberei. Egy jó szóért képesek voltak segítségére sietni ágyazásnál, vagy fürdetésnél. Énekelt és táncolt velük, amitől ők is boldogabbnak tűntek, Hilde pedig ha kis időre is, de elfeledkezhetett a pelenkázás, fürdetés kellemetlen procedúrájáról. 20 éve űzte a szakmát, most olyan helyre került, ahol nincs remény a teljes gyógyulásra. Hilde Stalder látogatását követően elkezdte az adminisztrációs munkát. A szoba végében állt az íróasztal, ahová minden reggel leült kávéval és cigarettával a kezében. Kinyitotta a piros fedeles naplót és a következő szavakat jegyezte bele:

„Átadta: Feckáné

Átvette: Hilde

2007. október 13.

7⁰⁰-19^00”

Hilde az átadó megírása után rágyújtott egy cigarettára a nővérszobába, és várta, hogy elkezdődjön a nap…

Margit egy kis faluban élt, elzárva a külvilágtól. Férje szerette, lánya gyakran látogatta, de ez mit sem változtatott azon, hogy magányos volt. Halottak napja volt, borongós idő volt, az eső nagy cseppekben hullott a földre, a fák kopaszon álltak. Margit a vacsorát készítette, férje még dolgozott, lánya csak másnapra ígérte, hogy megérkezik. Az ablakhoz lépett, ahol a tészta egy lábasban kelt. Mikor készen állt kivette a cukros masszát és apró, emberalakú figurákat készített belőle, de formájukat már csak ő látta. Valójában teljesen formátlan gnómok voltak. Húsz perccel később mindennel elkészült, és a lakás még mindig nagyon hangtalan volt, csak a kutya ugatott odakint, az udvaron. Leült az asztalhoz, a tálba kitette az elkészített süteményeket, majd meggyújtotta az asztalon álló, három piros gyertyát. Kettőt a szülei emlékére. A három üres széket bámulta. Lányának, fiának és férjének kellett volna ott ülnie. Körbenézett a lakásban, végigpásztázta a kongó falakat, aztán újra a székekre szegezte tekintetét Táskás szemei a könnyektől homályossá váltak. Megtörölte szemeit, majd felállt és elindult a padlás felé. Nem tudni milyen gondolatok suhantak át az agyán. Csak ment némán, akár egy alvajáró, monoton, lassú léptekkel. A padlás dohos szagot árasztott. Az ódon, nyirkos gerendák áthidalták a plafont, az egyikről egy kenderkötél lógott. Vadonatúj kötél volt, nemrég vásárolhatták…Alatta egy szék állt, egyik lábát megfűrészelték. Odalépett a székhez, rálépett az ülésére, 40 kilogrammos súlyát a szék meg sem érezte. A kötelet a nyaka köré tekerte. Még egy darabig így állt, nyaka körül a vaskos kenderkötéllel. Egy könnycsepp folyt végig arcán. Becsukta szemeit és mikor a csepp legördült az álláig és földet ért, a szék lába kitört és hangosan puffant a földön….