Mondják, és már tudom, hogy igaz.
Ha adódik olyan helyzet, amikor a puszta létezésed kerül veszélybe, amikor az agyad már-már elfogadja az elfogadhatatlant mint tényt, nos akkor utoljára megmutatja neked mindazt, ami valaha fontos volt neked.
Rövidke film, de minden kockája beléd vésődik mindörökre.

Egy boldognak indult nyári napon a kedvesednek lopott időt egy folyó partján akarod eltölteni.
Ugyan nem vagy jó úszó, de merészen gázolsz a vízbe. Már kinézted magadnak a kis szigetet, ahova majd átúszol és büszkén riszálva csípődet, integetsz rémült kedvesednek, aki még annyira sem tud úszni, mint te.
Visz a víz, furcsa, hogy alig kell tempóznod és mégis gyorsan haladsz.
Furcsát érzel... mintha valami megváltoztatta volna az ütemet.
A lábad mintha valami alaktalan, halmazállapot nélküli valamit taposna...
Megrémülsz.. mi ez?? Egyhelyben kalimpálsz és valami, az a valami lefelé húz.
Kapálózol, miközben agyadba berobban a felismerés.
Megfulladok... meg fogok fulladni..
Nem... nem.. mit kell ilyenkor, mit kell csinálni..
Végre megtalálod a szót.. segítség!
Hallod saját halk nyervogásod. Más nem fogja meghallani..
Segitség!! próbálod újra, beleadva minden erőd a kiáltásba.
Nincs más, csak te vagy. Csak a most van.
Csak a küzdelem van. Csak a semmi van.
A karod, a lábad utolsó erőfeszítéseit teszi, hogy fenn tudjon tartani.
Vizet érzel a szádban... megbénít a ténnyé lényegült gondolat.. minden sejted érzi... most.. most meg fogok halni.

Kislány jön feléd háromkerekű biciklijén.
Ötéves vagy, bordó kabátkában, édesapád temetésén,
Gitárt pengetsz, fekete kombinéban.
Boldog menyasszonyként mosolyogsz.
A gyerekeid..

Erős karok ragadnak meg, csak egy sóhajra van erőd. Átadod magad a boldog kábulatnak. Élsz..
Lefektetnek a parton, megvárják, míg teljesen magadhoz térsz.
Valaki hiányzik.. a víz felé nézve látod meg a rángatódzó karokat. Kedvesed utánad indult...
Kérlek, segítsetek neki is...
Sokáig nem tudsz semmit mondani csak annyit:
köszönöm, köszönöm..