Részletek
Pályázat
Szerző neve:
Iochom Zsolt
Az igazság néha fáj – szokták mondani. Sőt az emberek nagyon sokat mondanak... De vajon tudatában vannak, hogy mit is mondanak, van valami alapja szavaiknak, vagy csak üres berögződött szóhalmazok? Üres szavak lennének, a napokba emlegetett – „Áldott, békés, boldog, karácsonyt”? „A karácsony a szeretet ünnepe!” ? „Legyünk, hát jobbak, legalább karácsonykor.”? Vagy mikor felcsendül „... ha elmúlik karácsony, a szeretet lángja halványabban ég, de ha vigyázunk rá nem alszik ki még...” ?Szép szavak, de a szó elszáll, és a cselekedeteink másról tesznek bizonyságot.Történetem karácsonyi mesének is beillett volna: egy szegény kisfiú szenteste megajándékoz az ő kis ajándékával egy hajléktalan nénit. De mivel a való világ nem egy novella, amit én írok, így nem így alakultak az események. A történet főszereplője egy kisfiú, aki bár elmúlt 18 éves, mégis kisfiúnak mondom. Hogy miért? Mert gyermeki naivsággal hitt a mesékbe, az emberekbe. Hitte, hogy szebbé, jobbá teheti a világot.Egy novemberi napon nem rég megismert barátnőjét kísérte haza, mikor a lépcsőn egy meggémberedett emberalakot látott. Megnézte, talán picit elcsodálkozott és aztán tovább ment. Az ember sokszor elmegy az ilyen emberek mellett.. Jobb esetbe elmegy, de sokszor még beléjük is rúg. Hát igen, ennyit az embertársi szeretetről.Mikor lefelé jött a lépcsőn az idős hölgy megszólította, és megkérte, hogy csukja be a bejárati ajtót, mert bejön a hideg. Udvariasan fejet hajtott és becsukta az ajtót. Amíg haza felé tartott azon gondolkozott, hogy milyen szerencsés is ő, hogy van családja, van otthona, vannak barátjai. És a közelgő ünnepekre gondolt és már azon az éjjel elhatározta, hogy karácsony estéjén meglátogatja a nénit. Elég gyakrn járt esténként a lányhoz és az idős nénit, kinek nevét talán sose tudja meg, mindig ott találta. Ahogy hidegebb lett és jött december, mindig egy emelettel fennebb „ütött tanyát”.Nagyon várta már karácsonyt, és tervezgette az estét. Elgondolta, hogy visz a néninek finom friss dióskalácsot, egy kis gyümölcsöt, tésztát, meg egy jó meleg télikabátot. Érezzen a néni is egy kis melegséget legalább szenteste, és ne egyedül töltse a karácsonyt. A fiúnak bár pénzne nincs, annál nagyobb a szíve. Téli kabátra nem futotta, hogy vegyen, de azt a kevés édességet és gyümölcsöt amit karácsonyra kapott becsomagolta, hogy a néninek viszi. Szép kis csomag- friss kalács, banán, narancs, keksz, szaloncukor, és egy jó adag szeretet.Szenteste szeretett volna menni, de szülei azt mondták, hogy ez az este ünnep, a család együtt ünnepel: nem megy senki sehova! Egy mélyet sóhajtott, de nem merte elmondani, hogy hova is készül. Félt, hogy kinevetik, és úgysem értik meg őt...Eltelt a karácsony este, bár ő legszívesebben azzal az ismeretlen nénivel töltötte volna, bár ő maga se tudta, hogy miért. De nem búsult, a holnap reménye éltette. Holnap átadja a kis csomagot. Majd holnap...Másnap este ott volt a néni ,,törzshelyénél,, kereste fel-le, de sehol se találta. A szomszédos lépcsőházakban is megnézte, de mintha elnyelte volna a föld. Később visszasétált de hiába. Ekkkor hirtelen nem tudta mitévő legyen, de mivel hideg volt hazament. Másnap este újból visszament, de úgyanígy járt. Harmadik este is elészedte a csomagot. A kalács már kopogott, a banán feketés lett, a szaloncukor összenyomódott. De gondolta ma este... ma este biztosan ott találom! Imádkozott, hogy találkozzon a nénivel. De a nénit ezúttal se találta, csak a hóba látott kidobva pár lomot, feltehetően az övé volt. Barátnőjétől megkérdezve megtudta, hogy már ő se látta egy hete, már karácsony előtt egy két nappal, vagy karácsonykor elkergették a tömbházból, pár embert zavart a jelenléte.Mikor ezt meghalotta a fiú, összeszorult a szíve, és talán ez a pillanat volt az mikor felnőtté vált, megértette a felnőttek zord világát. Hogy a mai világunk mennyire a nagy emberek és a kis jellemek világa. Hogy a pénz lett az Isten, és az emberekben kihalt a szeretet. Csalódott volt. Pedig ő... pedig ő csak jót akart. Karácsony estén, szívtelen emberek elkergetik a szegény idős nénit! Egész este csak erre gondolt. És elindult, hogy megkeresse őt, végigjárta a negyedet, a környéket, a városi közparkot, de sehol nem találta. Ki tudja, látja még valaha? Látja még őt valaha valaki? Mi lehet vele? És hogyan segíthetne neki? Mert ő egy kis porszem, és az ő kis ajándéka nem segítség neki. Csak egy jóleső kis figyelmesség. De olyan hideg van, és megremegett, pedig rajta meleg kabát van. És ekkor úgy érezte, hogy levetné a kabátját és a saját kabátját ráadná a nénire, csak láthassa őt. De mivel ez a való élet, és nem hollywoodi forgatókönyv szerint történik, hirtelen a távoli lámpafénynél nem látott meg egy árnyékot, az idős nőét. Nem, azóta se látta. Pedig minden este oda jár... Ma is, holnap is. Bár már a kalács megszáradt, a banán megrohadt, ezt már nem adhatja oda neki. De a szívében még él a szeretet, és csak látni szeretné, hogy tudja, hogy jól van...A karácsony az ajándékozás ünnepe. Jobb adni, mint kapni? És ezt teszik az emberek...?Legyen ez a pár sor mindannyiunk számára egy felkiáltójel így karácsony múltával, és szilveszter előtt. És fogadjuk meg az új évre, hogy jobbak leszünk, mint idén voltunk. És a szívünkben levő kalácsot, ne tartogassuk addig míg megszárad, hanem adjunk belőle azoknak is, akiknek jólesik egy kis szeretet. És ne felejtsük el, hogy az életet ne azzal mérjük, hogy milyen sokáig lélegzünk, hanem azokkal a pillanatokkal, amelyektől elakad a lélegzetünk...
Copyright 2006. All Rights Reserved.
