Ma 2008. július 25. péntek, Kristóf és Jakab napja van.

Bill Gates és Charles Simonyi fejedelmi felajánlása PDF Nyomtatás E-mail
2008. január 04.
32104_lsstbill_gates_s_charles_simonyi_fejedelmi_felajnlsaBill Gates és Charles Simonyi összesen 30 millió dollárt adományoztak a világ egyik legnagyobb csillagászati vállalkozásának, a Large Synoptic Survey Telescope Projectnek (kb.: nagy szinoptikus felmérő távcső vagy másképp: nagy nyílású áttekintő átvizsgáló távcső projekt –

LSST), mely a világ legnagyobb digitális fényképezőgépét fogja használni – a hárommilliárd pixel felbontású kamerával a tervek szerint 30 terabájtnyi adatot – melyek várhatólag azonnal elérhetőek lesznek az interneten is – lehet egyetlen éjszaka alatt összegyűjteni.

Az adományt részben a gigantikus teleszkóp három tükrének készítésére fordítják, s emellett ez az összeg biztosítja azt is, hogy tarthassák az ütemtervet, s 2014-re működhessen a chilei Andokban épülő távcső.

A Microsofthoz kötődő milliomosok felajánlása szinte napra pontosan egy évvel a Google tavaly januári csatlakozása után történt meg. A Google egy nagy kapacitású keresőmotort, illetve az internetes közzététel módját dolgozza ki a projekt keretében
Hozzászólások (2)add comment

katalinaballa irta:

Ez óriási! Azonban még szebb lett volna azokra gondolni, akiknek megélhetési gondjaik vannak a Föld nevű bolygón. Azoknak a zsebéből származó hatalmas profitot, akik megvették az amúgy nem vitatott termékeiket, legalább azoknak juttatták volna, akiket elkerül ama szerencse, hogy dolgozni és enni tudnának. És ezt még csak vegetálásnak neveznénk és nem extra költségű sportnak, egyéb szenvedélynek. Ja, hogy azokra gondoljon a Mindenható? Megváltani pedig nem nekik kell?
 
Jelentem
Nem értek egyet
Egyetértek
2008 -január 05
Szavazat: -2

ilves irta:

Azonban még szebb lett volna azokra gondolni, akiknek megélhetési gondjaik vannak a Föld nevű bolygón

Az igazsag az, hogy ez apropenz ahhoz kepest amit Gates az utobbi idoben szamtalan jotekony celra (osztondijak, egeszsegugy harmadik-vilagbeli orszagokban, AIDS-kutatas, stb) szetosztogatott. Egyes szamitasok szerint 2000 ota 29 milliard dollart forditott jotekonykodasra.
http://en.wikipedia.org/wiki/Bill_Gates#Philanthropy
 
Jelentem
Nem értek egyet
Egyetértek
2008 -január 05
Szavazat: +2

Szólj hozzá Te is!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nincs még fiókod? Regisztrálj most.

busy
 
< Előző   Következő >
Létrehozva 0.29832 másodperc alatt