 A régiek úgy gondolták: amiként a Nap az időjárást, úgy az égitest-istenek irányítják az összes földi eseményt. Remélték, ha elég sokáig figyelik az égi jelenségeket, idővel sikerülhet ezeket előre jelezni; és ha följegyzik, egy égi jelenség milyen földi eseményekkel esik egybe, akkor az égi istenek akaratát kifürkészve a földi eseményeket is képesek lesznek megjósolni. Csaba György Gábor csillagász írása.
Az asztrológia időszámításunk előtt több ezer évvel született, valószínűleg a Közel-Keleten. Kialakulása akkor kezdődött, amikor fölfedezték: a napszakok és évszakok változását a nap járása szabályozza. Nem tudhatták, mik az égitestek, de tapasztalták a Nap életfontosságú hatásait. Ezért úgy gondolták: a Nap istenség, és ha a Nap isten, akkor a többi égitest is bizonyára az. A Nap erős fénye miatt nem lehetett megfigyelni a hozzá közel látszó égitesteket, ennek ellenére közvetett módszerekkel sikerült kikutatniuk, hogy „a csillagok között” mikor hol jár. Fölfedezték, hogy mindig az ég ugyanazon körén, mai nevén az ekliptikán jár körbe (egy év alatt egy kört tesz meg). Fölfedezték az öt, szabad szemmel is látható bolygót, és észrevették: a Hold és a bolygók is mindig az ekliptika táján róják égi útjukat.
A Hold egy év alatt valamivel több, mint 12 kört tesz meg, ezért őseink az ekliptikát 12 egyenlő szakaszra osztották föl. Az egymáshoz közel látszó csillagokat gondolatban egybefoglalva csillagképeket találtak ki; először az ekliptika mentén alakítottak ki 12 csillagképet, és ezeknek olyan nevet adtak, hogy segítségükkel az eget naptárként használhassák. Például a Vízöntő és a Halak azért kapta „vizes” nevét, mert amikor e csillagképek táján járt a Nap, akkor volt Mezopotámiában az esős évszak. E 12 csillagkép alkotja az Állatövet, mai nevük néhány kivétellel még a babiloni csillagászoktól származik.
A régiek úgy gondolták, hogy amint a Nap az időjárást, úgy az égitest-istenek irányítják az összes földi eseményt. Remélték, hogy ha elég sokáig figyelik az égi jelenségeket, idővel sikerülhet ezeket előre jelezni; és ha följegyzik, milyen égi jelenség milyen földi eseményekkel esik egybe, akkor az égi istenek akaratát ily módon kifürkészve a földi eseményeket is képesek lesznek megjósolni. (Föltételezésük a tudomány akkori színvonalán teljesen megfelelő, logikus volt.) Ezzel megszületett az asztrológia alapelve, és a babiloni csillagászok nekiláttak az általuk megfigyelt jelenségek pontos följegyzésének. Rengeteg ilyen adat maradt fenn ékírásos agyagtáblákon, köztük olyan pontos bolygóészlelések is, amelyekről a mai csillagászok – a történészek nagy örömére – meg tudták állapítani mikor készültek. A feljegyzéseket mindjárt jóslás formájában írták. Például „Ha Sziván hó 14. napján napfogyatkozás van és keleti szél fúj, halált okozó ellenségeskedés támad”. Ezek alapján, főleg a Napnak az Állatövön elfoglalt helye segítségével, próbálták megjövendölni a birodalom és az uralkodó sorsát. Ekkor még személyre szabott horoszkópok nem készültek.
Az egyiptomiak átvették a mezopotámiai tudomány eredményeit, köztük az asztrológia elméletét is. (Őket inkább az időmérés és időszámítás érdekelte, de jóslással is szívesen foglalkoztak.) Gyakorlati bizonyítékokat is találtak a csillagjóslás elmélete mellett. Észrevették, hogy az ég legfényesebb csillaga, a Szíriusz az év bizonyos napján a Nappal együtt kel, és ezután néhány nappal következik be a Nílus áradása (ami nélkül Egyiptomban éhínség pusztítana.) Úgy gondolták, hogy az égi jelenség, illetve a csillagistenek akarata, amit a Szíriusz heliákus kelése fejez ki, az áradás oka.
Valójában véletlen egybeesésről volt szó. Az áradás ma is bekövetkezne minden évben, ha a duzzasztógátak engednék, a Szíriusz heliákus kelése is bekövetkezik, de ma a két jelenség nem esik egybe. Az eltérés oka a precesszió, azaz a Föld tengelye térbeli helyzetének lassú változása, ami miatt az ún. tavaszpont is lassan elmozdul az ekliptika mentén. (Mivel az asztrológusok ma is a tavaszponttól számítják a Kos jegyét, viszont a tavaszpont ma a Vízöntő és a Halak határán jár, az állatövi csillagképek és az asztrológusok által használt állatövi jegyek nem azonosak, és eltérésük állandóan növekszik.)
A közben kifejlődő görög birodalom tudósait nagyon érdekelte a világegyetem rendszere, tanulmányozták a többi nép tudományát is. Így az asztrológia is eljutott Görögországba. A görög városállamok polgárai megkívánták a személyre szóló jövendölést. De pusztán a Nap járása alapján ez nem volt megoldható, hiszen a Nap mindegyik állatövi jegyben egy hónapig tartózkodik és így az azonos hónapban születetteknek mind egyforma jelleműnek, egyforma sorsúnak kellene lenniük, ez pedig nincs így. Kitaláltak tehát valami újat, a születési horoszkópot. Ebben nem a Nap helye a legfontosabb, hanem az, hogy az Állatöv mely pontja kel épp a születéskor. (E pontot aszcendensnek nevezik.) Az aszcendens pillanatról pillanatra változik, emiatt mindenkinek különböző a horoszkópja – kivéve, ha két ember egy időben és egymáshoz közel születik. A görögök kidolgozták a születési horoszkóp felállításának és értékelésének módszerét, és az asztrológusok lényegében ma is ezt használják. Megalkották egyebek közt az orvosi asztrológia ma is élő tanait. Mindezt több szerző összefoglalta, így a (Ptolemaiosz, az i. sz. II. századi nagy görög csillagász neve alatt megjelent) „Centricolus” és „Tetrabiblosz” című művek ismeretlen szerzője is. E könyvek ma is az asztrológia alapműveinek számítanak.
A görög természettudomány eredményei a középkori Európában feledésbe merültek, de az asztrológia használatban maradt. Tartotta magát a hit, hogy az égitestek irányítják a földi eseményeket, bár ez, mint már Szent Ágoston is kimutatta, ellentmond a Szentírásnak. Féltek minden váratlan égi jelenségtől, mint amilyenek a hold- és napfogyatkozások, üstökösök feltűnése, stb., holott például a fogyatkozások okát már az ókorban ismerték, és előrejelzésükkel is némi sikerrel próbálkoztak. Newton munkássága alapján aztán az égi mozgások pontosan előre kiszámíthatóvá váltak, és a fogyatkozásoktól való félelem kezdett kimenni a divatból.
A természettudományok gyors fejlődésnek indulása idején várható volt, hogy a természettudományos világnézet elterjedésével az ókori és középkori babonákat végre fölváltja a józan gondolkodás. Sajnos azonban a tudomány alapjai máig sem mentek át a köztudatba, és sok emberre ma sem jellemző a józan ítélőképesség. A rádiók és televíziók adásai, az újságok, hetilapok (tisztelet a nagyon kevés kivételnek!) a többi babona és áltudomány között az asztrológiát is állandóan népszerűsítik. Így aztán a legváltozatosabb tévhitek, misztikus tanok élnek és terjednek újra, s közülük az egyik legnépszerűbb az asztrológia.
Az asztrológusok magukat magasabb rendű tudás birtokosainak tartják, s gyakran lenézik a „hivatalos tudomány” képviselőit. Nézzünk néhány példát, mivel érvelnek. Azt mondják, hogy tanaik több ezer év óta élnek, tehát nem lehetnek alaptalanok. De például az európai asztrológiában a Hold nőies és változékonyságot (is) jelent, az indiaiban viszont férfias és a bölcsesség jellemzi. Hogy lehet az, hogy ilyen és hasonló kérdéseket több ezer év alatt nem lehetett eldönteni? Nyilván úgy, hogy egyikből sem lehet több következtetést levonni, mint a másikból, de ezt ők maguk – főleg anyagi érdekből – nem látják be.
Azt is mondják, a régiek többet tudtak a világról, mint mi. Ez nyilvánvalóan nevetséges, hiszen még néhány száz évvel ezelőtt is a csillagoknak csak a látszó irányát tudták vizsgálni, az égitestek csak fénylő pontok voltak az égen, ma már fizikai tulajdonságaikat is mérjük. A bolygók többségét már közelről vizsgálták az űrszondák, jó néhány felszínére le is szálltak.
Ismerjük a Nap tevékenységének számos olyan jelenségét, amely valóban hat a Föld atmoszférájára, megnetoszférájára és ezeken keresztül ránk is. Ezekkel azonban az asztrológusok nem foglalkoznak. A csillagászok fölfedezték az Uránuszt, a Neptunuszt és a Plútót, amiket az asztrológusok utólag és igen nehezen illesztettek bele az ókorban kialakított elméletbe. (Most megint baj van: a Plútó már nem nagybolygó, és hozzá hasonló égitestet százszámra fedeznek föl a Naprendszer külső terében. Mármost vagy ezeket - és a rég ismert, közeli kisbolygókat is - figyelembe kellene venni a horoszkópokban, ami elég nehézkes lenne, lévén belőlük néhány tízezer; vagy pedig legalább azt be kellene látniuk az asztrológusoknak, hogy a Plútóról mindeddig ostobaságokat állítottak. Ők azonban, legalábbis akiket megkérdeztünk erről, nem értik a problémát, és természetesen nem veszik figyelembe az újabb felfedezéseket.)
Mint ismeretes, a Neptunuszt fizikai hatása, gravitációs zavaró hatása alapján fedezték föl, miután eltéréseket okozott az Uránusz mozgásában. Az észlelt eltérésekből számolták ki a feltételezett bolygó helyzetét és távcsővel meg is találták.
Ha az asztrológia valóban tudomány lenne ugyanígy járt volna el. A korábbi jóslatoknak nem lett volna szabad beválniuk, és az eltérésekből a hiányzó égitestek létét jóval a távcső feltalálása előtt kikövetkeztethették volna.
Az asztrológusok szerint beválnak az előrejelzéseik. Utalhatnánk itt pl. a számtalan világvége-jóslatra, de ha körülnézünk, megállapíthatjuk, hogy ezek rendre nem váltak be. Szoktak hivatkozni a híres Wallenstein horoszkópra, melyet Kepler készített. Az asztrológusok szerint ez tökéletesen bevált. Ha megnézzük, kiderül, hogy a 24 ellenőrizhető jóslatból öt vált be és azok sem akkor, amikorra Kepler jelezte. Wallenstein természetesen elégedetlen volt vele, ezért újat készíttetett, de ugyanazt kapta. Kepler megadott viszont három olyan időszakot, amikor Wallensteinnek életveszélytől kellett tartania. Mint írta, ezek elmúltával, 47 és 52 éves kora között szerencsecsillaga magasra ível majd. Wallensteint azonban 51 éves korában meggyilkolták... Ha ilyen a legtökéletesebben bevált horoszkóp, akkor milyen a többi?
A horoszkóp a születési időpontra készül, de miért épp akkorra? Hát megszületése előtt nem él az ember? Ezt a kérdést már az ókorban is feltették, és egyes akkori válaszok szerint a fogamzás ideje a döntő. Csakhogy azt még napnyi pontossággal sem igen ismerjük, nem hogy percre, ami a horoszkóp felállításához kellene. Ikrek, egyidejűleg születettek sorsa is jó érv az asztrológia ellen. Ezeknek egyforma a horoszkópjuk, de jellemük, sorsuk különböző. A tudománynak nem okoznak gondot ezek a jelenségek: értjük, hogy az egypetéjű ikrek tulajdonságai miért hasonlók egymáshoz, a kétpetéjűeké miért kevésbé, az idegen, de ugyanakkor születetteké miért még kevésbé.
Az asztrológusok arra hivatkoznak, a két születés nem pontosan egyszerre történt, ez okozza a sorsok eltérését. Sőt mivel az emberek általában nem tudják percre pontosan saját születésük idejét, egyes asztrológusok hosszú kérdőívet küldenek klienseiknek olyan kérdésekkel, mint pl. mikor és milyen betegségük volt, mikor házasodtak, mikor születtek gyermekeik, mikor milyen fontos esemény történt életükben. Ennek alapján „korrigálják” a kliens születési idejét, mert így a horoszkópokból levonható következtetések jobban stimmelnek. A megrendelő aztán csodálkozhat, milyen pontosan eltalálta a csillagjós, amit ő maga írt le neki. Az ilyen „korrekció” az asztrológiai gyakorlatban bevett szokás, a tudományban az ilyet csalásnak nevezik.
A tudomány mai állása szerint az égitesteknek nincsenek olyan hatásai, amik sorsunkat egyértelműen irányítanák. De ha lennének ilyenek, a horoszkópból nem lehetne megismerni őket. A horoszkópban egyetlen, a valóságban is létező elem sincs. (A csillagképek képzelt alakzatok, az asztrológusok által használt állatövi jegyek még látszólag sem léteznek, a bolygók nem ott vannak az égen, ahol a horoszkóp feltételezi, így a köztük lévő fényszögek is hibásak stb.)
Egyesek szerint az asztrológia ártatlan játék, véleményem szerint viszont veszélyes babona. Egyes jövendölések még a nem hívők számára is kellemetlen órákat, esetleg éveket okozhatnak. Erre (és az asztrológusok következetességére) egy példa: évekkel ezelőtt egy példahoroszkópot közöltem egy asztrológiáról írt cikkemben. A horoszkóp nem volt pontos, nem jövendölésre szolgált, csak egy planetáriumi előadás illusztrálására szolgált, az ott látott eget mutatta, és csak a szabad szemmel látható bolygók voltak rajta. Egy asztrológus ezt nem tudva nagyon felháborodott és (névtelen levelekben) szidott, cáfolgatott miatta. Még jobban felháborította, hogy az említett cikkben megírtam, milyen kellemetlenül érezte magát egy akkor már 60 éven felüli ismerősöm 32 éves korában, mert egy csillagjós akkorra jósolta halálát. Bírálóm azt fejtegette, hogy az asztrológus-etika alapkövetelménye, hogy a csillagjós ne kutassa és főképp ne közölje a halál időpontját. Néhány sorral lejjebb az említett pontatlan horoszkópra térve azt írta: szerinte ez egy, a környezetemben valóban létező kisgyermek képlete. Jóindulatúan figyelmeztetett, hogy a „kis jövevény korai távozása valószínűsíthető”! (Ennek az asztrológusnak javára írandó: azóta belátta, hogy a horoszkópok értelmetlenek, és felhagyott a csillagjóslással.)
A horoszkópok nem ingyen készülnek, súlyos összegeket fizetnek érte a hívők a haszontalan és általában általános tanácsokért. Még nagyobb baj, hogy az ilyen emberek életük fontos pillanataiban nem önállóan, hanem asztrológus befolyása alatt döntenek. Vannak arra utaló jelek, hogy az asztrológusok politikai hatalmat is akarnak. Egyes országokban azt igénylik, hogy bűnügyekben, apasági perekben szakértőként igénybe vegyék őket! Itt mi talán nem tartunk, de tudjuk, hogy egy asztrológus fővárosi önkormányzati képviselőként működik (vagy működött), hogy egyes gyermekintézmények asztrológust használnak pszichológus helyett, stb. Csillagjósok „egészségügyi tanácsokat” is adnak. Az ilyesmi életveszélyes is lehet. Ismertem valakit, aki – szerencsére már későn – azt az asztrológiai tanácsot kapta, hogy egy bizonyos időszakban ne engedje műteni magát. Épp abban az időszakban operálták meg a rákmegelőző állapotát, és meggyógyult. De mi történt volna vele, ha hallgat a csillagjósokra, és hónapokig vár a műtétre?
Tudasmedia
 |
...a kolbász meg a kerítés... 
