„Ha én leszek a világ ura, akkor…” – gyerekként nemegyszer álmodozunk róla megkapó vakmerőséggel, hogy egyszer majd kívánságainkhoz igazodik a környezetünk.
Aztán persze az ember már azzal is bőven beéri, ha a saját életét tudja úgy-ahogy irányítani, és az állam viszonylag tapintatosan szuszakolja bele magát mindenféle igényeivel és elvárásaival. Arról meg már végképp nem sok felnőtt álmodozik, hogy saját országa, netán királysága legyen. Nem úgy a lengyel Mieszko Makowski, aki egy ideje már azt nyomtathatja névjegykártyájára, hogy Kabuto állam uralkodója. A lengyel, horvát, kanadai földeken is terjeszkedő monarchia az adórendszer elől menekülők paradicsoma.
„Kabuto Királyság Sport- és Turisztikai Minisztériuma arra buzdítja a tehetséges polgárokat, hogy képviseljenek bennünket a nemzetközi mezőnyben. Nem számít, milyen sportot szeretsz, ha ki szeretnéd próbálni az erődet, jelentkezz Kabuto Királyság válogatottjába” – szól a felhívás, amely a rejtélyes nevű monarchia – kissé fura módon kizárólag lengyel nyelvű – honlapján olvasható. Ez a fajta családiasság és esélyegyenlőség persze csak az igazán kis államok esetében képzelhető el, és ha merésznek is tűnt Mieszko Makowski álma, hogy legyen saját királysága, a végeredmény azért inkább nevezhető amolyan helyes kis formációnak, mint nagyhatalmi tényezőnek. Még akkor is, ha a Kabuto Királyság nem korlátozódik Lengyelországra: vannak területei Horvátországban és Kanadában is.
Audaces fortuna iuvat, azaz bátraké a szerencse. Ez a kétezer négyzetméter nagyságú Kabuto jelszava, és Makowski államalapítási küzdelmeinek fényében – amelyek vért nem, és verítéket is csak mérsékelten igényeltek – akár arra a magyar mondásra is lecserélhetnénk, hogy szemesnek áll a világ. Makowski, aki szerényen csak a Kabuto lordja címet viseli, valójában nem őrült fantaszta, hanem egy vállalkozó kedvű, kicsit azért különc vagy legalábbis különösen elszánt átlagember, aki az átlagnál is kitartóbban gyűlöli hazája adórendszerét. Ahogy az a Polityka című lengyel közéleti hetilap portréjából kiderül, már egészen korán eldöntötte, hogy saját kezébe veszi a sorsát, és ennek érdekében már 16 évesen dolgozni kezdett. Először társasjátékokkal kezdett kereskedni, ám hamar kiderült, hogy szülővárosában, a délkelet-lengyelországi Radomban mérsékelt volt irántuk az érdeklődés. Emellett fizioterápiát is tanult, amellyel ki tudta egészíteni keresetét.
Vállalkozóként hamar szembesült a lengyel adórendszer hátulütőivel, a magas terhekkel, a folyamatos papírmunkával, állandó készenléttel. Ezt követően az adminisztráció területén mélyítette el tudását, ami jó felkészülési lehetőség volt az államigazgatásra. Saját állama igazgatására – ez esetben. Ehhez jól jöttek még a posztdiplomás munkajogi tanulmányok is. Aztán létrehozott egy alapítványt Uroborosz néven (a név jelkép: a mitológiában saját farkába harapó sárkányt vagy kígyót jelent), amely a lengyel állami gépezet áldozatainak nyújt segítő kezet. Ebben jó hasznát vette annak az elszántságának, amellyel a jogi kiskapukat és lyukakat képes felismerni.
És nem jött rosszul ez a képesség az államalapítási kaland során sem. Ha már szó esett a lengyel államigazgatás hátulütőiről, azt is hozzá kell tenni: bár Makowski lengyel állampolgárként alapította meg királyságát, mégis hazája földjén élvezi „birodalma” a legkisebb szuverenitást. A további két országban, ahol a Kabuto jelen van, könnyebb volt a térfoglalás. Horvátországban a függetlenség kikiáltásához elég a föld és a polgárság jelenléte, és hasonló a helyzet Kanadában is; ott egyébként ez esetben nem a föld, hanem a víz játszotta a szerepet. A lengyel alkotmány azonban szigorúbban fogalmaz: a mikronemzetnek alá kell rendelnie magát az ország jogrendszerének. Ugyanakkor a Kabuto alapításához elég volt találni egy senkihez sem tartozó földterületet. Az államok jogairól és kötelezettségeiről szóló 1933-as montevideói egyezmény szerint elég egy ilyen területet felkeresni, majd ott kitűzni saját zászlónkat. Persze azért a saját recepthez ez még csak a tojások felütése, további hozzávalók is szükségesek. Az egyezmény alapján a továbbiakkal kell rendelkeznie az újszülött országnak: állandó terület, népesség, kormány, illetve képesség arra, hogy a nemzetközi jog más alanyaival kapcsolatba lépjen.
Kabuto esetében elég volt maga a bejelentés ténye, hiszen Makowski egész egyszerűen megvásárolta a földet. A másik két országban interneten talált territóriumokat. A névválasztásnak pedig egészen egyszerű oka volt: kellően egzotikusan hangzik. Makowskinak ráadásul ki sem kellett mozdulnia Radomból, hogy hivatalosan is megtörténjen az államalapítás aktusa: rábízta másra, konkrétan a lengyel államra. Egy nap a postás kopogtatott a férfi lakásának ajtaján, hogy átadjon egy rendőrségi kihallgatásra szóló idézést. Az indoklás: felvilágosítást várnak Kabuto állam alapítása ügyében. Ez a dokumentum Makowski értelmezése szerint országa hivatalos elismerésével egyenértékű.
Azóta az államocska gyarapodásnak indult. Vannak legalábbis állampolgárai, akiket az újdonsült monarchia nem ismer ugyan személyesen, de annyit tud róluk, hogy többségüket az adózással és a bürokráciával kapcsolatos elégedetlenség vitte rá új haza választására. Önként jelentkezőkből már a kormány is összeállt több miniszter közreműködésével. Állampolgárságot pedig – internetes formanyomtatvány kitöltésével – igen egyszerű igényelni Kabutóban.
És hogy mi haszna ebből tulajdonképpen Makowskinak, azaz Kabuto lordjának? Feltehetően az az érzés a jutalma, hogy elég figyelemfelkeltő módon irányította rá az érdeklődést első hazája nem éppen vállalkozóbarát adókörnyezetére. Anyagi előnye biztosan nem származik az uralkodói létből: a Kabuto Királyság vezetését, ahogy alapítványa irányítását is, mindenféle javadalmazás nélkül valósítja meg.
Szathmáry István Pál
Aztán persze az ember már azzal is bőven beéri, ha a saját életét tudja úgy-ahogy irányítani, és az állam viszonylag tapintatosan szuszakolja bele magát mindenféle igényeivel és elvárásaival. Arról meg már végképp nem sok felnőtt álmodozik, hogy saját országa, netán királysága legyen. Nem úgy a lengyel Mieszko Makowski, aki egy ideje már azt nyomtathatja névjegykártyájára, hogy Kabuto állam uralkodója. A lengyel, horvát, kanadai földeken is terjeszkedő monarchia az adórendszer elől menekülők paradicsoma.
„Kabuto Királyság Sport- és Turisztikai Minisztériuma arra buzdítja a tehetséges polgárokat, hogy képviseljenek bennünket a nemzetközi mezőnyben. Nem számít, milyen sportot szeretsz, ha ki szeretnéd próbálni az erődet, jelentkezz Kabuto Királyság válogatottjába” – szól a felhívás, amely a rejtélyes nevű monarchia – kissé fura módon kizárólag lengyel nyelvű – honlapján olvasható. Ez a fajta családiasság és esélyegyenlőség persze csak az igazán kis államok esetében képzelhető el, és ha merésznek is tűnt Mieszko Makowski álma, hogy legyen saját királysága, a végeredmény azért inkább nevezhető amolyan helyes kis formációnak, mint nagyhatalmi tényezőnek. Még akkor is, ha a Kabuto Királyság nem korlátozódik Lengyelországra: vannak területei Horvátországban és Kanadában is.
Audaces fortuna iuvat, azaz bátraké a szerencse. Ez a kétezer négyzetméter nagyságú Kabuto jelszava, és Makowski államalapítási küzdelmeinek fényében – amelyek vért nem, és verítéket is csak mérsékelten igényeltek – akár arra a magyar mondásra is lecserélhetnénk, hogy szemesnek áll a világ. Makowski, aki szerényen csak a Kabuto lordja címet viseli, valójában nem őrült fantaszta, hanem egy vállalkozó kedvű, kicsit azért különc vagy legalábbis különösen elszánt átlagember, aki az átlagnál is kitartóbban gyűlöli hazája adórendszerét. Ahogy az a Polityka című lengyel közéleti hetilap portréjából kiderül, már egészen korán eldöntötte, hogy saját kezébe veszi a sorsát, és ennek érdekében már 16 évesen dolgozni kezdett. Először társasjátékokkal kezdett kereskedni, ám hamar kiderült, hogy szülővárosában, a délkelet-lengyelországi Radomban mérsékelt volt irántuk az érdeklődés. Emellett fizioterápiát is tanult, amellyel ki tudta egészíteni keresetét.
Vállalkozóként hamar szembesült a lengyel adórendszer hátulütőivel, a magas terhekkel, a folyamatos papírmunkával, állandó készenléttel. Ezt követően az adminisztráció területén mélyítette el tudását, ami jó felkészülési lehetőség volt az államigazgatásra. Saját állama igazgatására – ez esetben. Ehhez jól jöttek még a posztdiplomás munkajogi tanulmányok is. Aztán létrehozott egy alapítványt Uroborosz néven (a név jelkép: a mitológiában saját farkába harapó sárkányt vagy kígyót jelent), amely a lengyel állami gépezet áldozatainak nyújt segítő kezet. Ebben jó hasznát vette annak az elszántságának, amellyel a jogi kiskapukat és lyukakat képes felismerni.
És nem jött rosszul ez a képesség az államalapítási kaland során sem. Ha már szó esett a lengyel államigazgatás hátulütőiről, azt is hozzá kell tenni: bár Makowski lengyel állampolgárként alapította meg királyságát, mégis hazája földjén élvezi „birodalma” a legkisebb szuverenitást. A további két országban, ahol a Kabuto jelen van, könnyebb volt a térfoglalás. Horvátországban a függetlenség kikiáltásához elég a föld és a polgárság jelenléte, és hasonló a helyzet Kanadában is; ott egyébként ez esetben nem a föld, hanem a víz játszotta a szerepet. A lengyel alkotmány azonban szigorúbban fogalmaz: a mikronemzetnek alá kell rendelnie magát az ország jogrendszerének. Ugyanakkor a Kabuto alapításához elég volt találni egy senkihez sem tartozó földterületet. Az államok jogairól és kötelezettségeiről szóló 1933-as montevideói egyezmény szerint elég egy ilyen területet felkeresni, majd ott kitűzni saját zászlónkat. Persze azért a saját recepthez ez még csak a tojások felütése, további hozzávalók is szükségesek. Az egyezmény alapján a továbbiakkal kell rendelkeznie az újszülött országnak: állandó terület, népesség, kormány, illetve képesség arra, hogy a nemzetközi jog más alanyaival kapcsolatba lépjen.
Kabuto esetében elég volt maga a bejelentés ténye, hiszen Makowski egész egyszerűen megvásárolta a földet. A másik két országban interneten talált territóriumokat. A névválasztásnak pedig egészen egyszerű oka volt: kellően egzotikusan hangzik. Makowskinak ráadásul ki sem kellett mozdulnia Radomból, hogy hivatalosan is megtörténjen az államalapítás aktusa: rábízta másra, konkrétan a lengyel államra. Egy nap a postás kopogtatott a férfi lakásának ajtaján, hogy átadjon egy rendőrségi kihallgatásra szóló idézést. Az indoklás: felvilágosítást várnak Kabuto állam alapítása ügyében. Ez a dokumentum Makowski értelmezése szerint országa hivatalos elismerésével egyenértékű.
Azóta az államocska gyarapodásnak indult. Vannak legalábbis állampolgárai, akiket az újdonsült monarchia nem ismer ugyan személyesen, de annyit tud róluk, hogy többségüket az adózással és a bürokráciával kapcsolatos elégedetlenség vitte rá új haza választására. Önként jelentkezőkből már a kormány is összeállt több miniszter közreműködésével. Állampolgárságot pedig – internetes formanyomtatvány kitöltésével – igen egyszerű igényelni Kabutóban.
És hogy mi haszna ebből tulajdonképpen Makowskinak, azaz Kabuto lordjának? Feltehetően az az érzés a jutalma, hogy elég figyelemfelkeltő módon irányította rá az érdeklődést első hazája nem éppen vállalkozóbarát adókörnyezetére. Anyagi előnye biztosan nem származik az uralkodói létből: a Kabuto Királyság vezetését, ahogy alapítványa irányítását is, mindenféle javadalmazás nélkül valósítja meg.
Szathmáry István Pál
(Vicsorit NEM Neked, de jelen kormányunk vezetőinek szántam)
