44 éve ül a kanadai börtönben a magyar feleséggyilkos

Többszörös életfogytiglanra ítélték Kanadában Demeter Pétert, mert megölette a feleségét.
Április 19-én lesz 84 éves Demeter Péter, aki élete felét börtönben töltötte. A férfit még a 70-es, 80-as években ítélték el kétszer is életfogytiglanra, ugyanis elképesztően ördögi dolgokat vitt véghez.

Demeter 1933-ban született, Budapesten, majd 1956-ban Kanadába emigrált. Karrierje szépen ívelt felfelé, területfejlesztő mérnökként dolgozott, ráadásul 1967-ben a gyönyörű modell, Christine Ferrari lett a felesége. A boldog házasévek azonban nem tartottak sokáig, a nőt 1973-ban holtan találták családi házuk garázsában, agyonverték.
Bár a férj azt vallotta a rendőrségnek, hogy bevásárlásból hazatérve talált rá a betört fejű Christine-re, a hatóságok azonban átláttak a szitán és őt vádolták meg a gyilkossággal. A per a kanadai kriminalisztika történetének egy leghosszabb tárgyalássorozatát hozta, amely tizenegy héten át tartott. A gyilkost végül Gyala Virág tanúvallomása alapján életfogytiglanra ítélték. A nő azt mondta a bíróságon, Demeter a Kacsa becenevû Olejnyik Imrét bízta meg azzal, hogy megölje a feleségét. Olejnyiket végül sosem fogták el, 1975-ben halt meg, Magyarországon. Demeter barátja, Szilágyi Csaba szintén beismerte, hogy őt is megkörnyékezte a férfi a gyilkosság tervével.

Az eset pikantériája, hogy nem csak Demeternek voltak gyilkos szándékai. A nyomozás során kiderült, hogy felesége szintén el akarta őt tenni láb alól, ugyanis mindkettejük nevére egymillió dolláros – mai árfolyamon közel hárommilliárd forintos – életbiztosítást kötöttek.

1216762_peter-demeter3-2006-greb.jpg

Demeter Péterről 2006-ban készült ez a fotó a börtönben. Soha nem szabadulhat
Demeter azonban továbbra sem nyugodott. Rövid időre szabadlábra helyezték 1983-ban, s rögtön kitervelte, hogy elraboltatja a vagyonát kezelő unokatestvére fiát, pénzt követel érte, majd megöleti. Korábbi ügyvédjének gyerekével 1988-ban szintén ezt akarta megtenni. Ezekért további életfogytiglanra ítélték. – Véleményem szerint ezt az embert soha, de soha többé nem engedhetjük szabadon – fogalmazott akkor John O’Donnell bíró.

Demeter nem is jutott ki a rácsok mögül. Bár azóta volt már egy agyvérzése és szívrohama, rákot is diagnosztizáltak nála, még mindig él.

ferrari.jpg
 
Csatolás megtekintése 1540512

Mindamellett, hogy senkinek nem lenne szabad így távozni ebből a világból, a hölgyet elnézve megérdemelhették egymást.
 
*
Soha nem engedném ki, még kegyelemből sem, hiába kérné betegen.
 
Mindamellett, hogy senkinek nem lenne szabad így távozni ebből a világból, a hölgyet elnézve megérdemelhették egymást.

Hát nézd, ha kissé kegyetlenül néz is a hölgy a képen, nekem tetszik! Például bámulatos haja van, az ilyet mindig imádtam. Azt kinézem belőle hogy veszekedős fajta lehetett, de ugye valamit valamiért, és a külseje igenis vonzó nekem! Szerintem van (volt...) olyan mutatós, mint nemegy istenített filmsztár.
 
Persze jo haja van, csak nem mutat elonyosen a raalvadt verrel.
 
Hát nézd, ha kissé kegyetlenül néz is a hölgy a képen, nekem tetszik! Például bámulatos haja van, az ilyet mindig imádtam. Azt kinézem belőle hogy veszekedős fajta lehetett, de ugye valamit valamiért, és a külseje igenis vonzó nekem! Szerintem van (volt...) olyan mutatós, mint nemegy istenített filmsztár.

Ízlések és.... . Remélem az a mondat sem kerülte el a figyelmedet, hogy ő is ki akarta nyíratni élete párját, csak Apu gyorsabb volt... ;)
 
Nem kerülte el a figyelmemet. Nem is kerülHETte el, mert írtam is hogy kissé kegyetlenül néz (ki...).

De tudod, attól még igenis szép, és mert jó a fantáziám, el tudom képzelni, milyen lehet ha mosolyog. Nos, gyönyörű... Hogy ki akarta nyírni a fickót? Igen, lehet engem is ki akart volna nyírni, de kockázat nélkül nincs nyereség. A nyereség alatt azt értem ezesetben, hogy szép feleségem van. Igen, a dolog kockázatos lenne, de inkább vállalok be egy kockázatos, veszélyes, impulzív SZÉPSÉGET, mint egy csődtömeget...
 
Lelked rajta....ízlésről nem vitatkozunk, kinek ez, kinek az tetszik....csak ne köss olyan biztosítást, aminek egy ilyen szépség a kedvezményezettje, akkor van esélyed az életben maradásra, még ha szegényen is, ha pl. elválik tőled...;)
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,777
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére