463 millióért újít fel libanoni templomokat a magyar kormány

A szerdai Magyar Közlönyben jelent meg az a kormányhatározat, amiben Orbán Viktor elrendeli a nemzetgazdasági miniszter biztosítson 463 millió forint többletforrást a libanoni keresztény templomok felújítására.

Az indoklás szerint a kormány egyetért a libanoni keresztény közösségek támogatásával, helyben maradásának elősegítésével és a közel-keleti kereszténység identitása megtartásában rendkívül fontos szerepet játszó, a közösségek által használható templomok meglétének szükségességével.

A határozat szerint a templomfelújítások ütemezésébe, az előkészítéshez szükséges tudományos munka elvégzésébe, valamint a felújítás végrehajtásába bevonják a Pázmány Péter Katolikus Egyetemet és annak libanoni partnerét, az Université Saint-Esprit de Kaslikot, illetve a koordináció biztosítása érdekében bejrúti magyar nagykövetséget.

A kormányhatározat a kijelölt templomokat is felsorolja régió szerint:

  • 444
depositphotos_115823700-stock-photo-christian-byzantine-icon-in-church.jpg
 
Ki mindenkit nem tamogatnak? Azt tudjuk, hogy az itthoniakat nem, de ezen kivul barmit es barkit a foldon! Megint tapsikolhat a sok agymosott birka oromeben, hogy milyen nagylelku a fovezeruk!
 
Nem arról volt/van szó, hogy a szülőföldjükön kellene támogatni és ezzel maradásra bírni az embereket?
Ha kerítünk az a baj. Ha nem vállaljuk a németeknek nem kellő emberek letelepítését az a baj, sőt még büntetnének is érte (pénzbüntetésre). Ha segítjük a közelkeleti keresztényeket az a baj. Neadjisten csaknem az a baj, hogy keresztények kapják a segítséget?
 
Az nem jut eszedbe,hogy eetleg a Vatikanak kene elsosorban tamogatni a nyajat? Roskadoznak az aranytol regisegtol , es az adakozasoktol a hagyatekoktol.................van ill. lenne mibol mibol adni tamogatni a sajat imahazukat.
Az allamnak az iskolaknak egeszsegugynek kene CT ket venni.
 
Neadjisten csaknem az a baj, hogy keresztények kapják a segítséget?

Ha egy jóléti társadalom támogat egy elmaradott országot akár úgy, hogy templomot épít, semmi gond!
De, ha egy olyan ország rázza a rongyot amelyiknek a segge kilóg a szakadt gatyából, az bizony nem tetszik!
Nehogy bemeséld nekem, hogy Magyarországon nincs hova tenni azt a sok sok milliárdot amit külföldön szétszór, csak azért, hogy bizonyítsa itt minden rendben, itt már mindenki jól él, és a felesleget osztogatjuk széjjel-szana!
Torontónak adunk magyar házra, amit nem is magyarok vezetnek! Pénzt adunk Amerikában élő magyar leszármazottaknak!
Közröhej tárgya vagyunk, hogy azokat tömjük akik nincsenek rászorulva! De, adunk, mert mi ilyen fasza gyerekek vagyunk!
Szíriában, Romániában, Libanonban építkezünk!
Adunk Iránnak, Iraknak, mindenkinek csak azoknak nem akik itt élnek!
Ó, nem igaz, kapnak az itthoniak is, főleg a nyugdíjasok, ajándék utalványt karácsonyra, hogy akadt volna a torkán a karácsonyi vacsora a nagyvezérnek, meg az összes mocskos tolvaj politikusnak!
Szerinted hány keresztény áll sorba ingyen ebédért az országban? Őket nem sajnálod, de a Libanonit azt igen!
Az ember esze megáll, az ország 80% tuti nem tudja hol a ménkűbe van Libanon, de boldogan adják az adójukat templomépítésre! Itthon meg dögöljön meg akinek nem jut minden nap meleg étel!
 
Félreértettél. Nem arról beszéltem, hogy itthon nem lenne ezer helye annak a pénznek. Arról szándékoztam beszélni, hogy nagyon verik rajtunk a segítséget a mostani menekülthullámban. Úgy gondolom, nem csak úgy lehet segíteni, hogy a háború sújtotta területekről ide menekülőket letelepítjük ismeretlen törvények, ismeretlen kultúra közepébe, és kapkodja a fejét a szerencsétlen, hogy mit is várnak tőle. Az a jobb, hatékonyabb segítség, ha ott kap segítséget, ahol van, ahol ismerős, ahol tudja mikor, mi a teendője. Ha a Libanonba menekült keresztények a templomaik újjáépítését tartják fontosnak, akkor az a segítség, ha ezek újjáépítésében segítünk. És nagyon nem értem, ha az idetelepítést elvárnák tőlünk, ami szintén pénzbe kerül, ha menedékkérelmek elbírálását elvárják tőlünk, ami szintén pénzbe kerül, ugyan mi a manó baj van azzal, ha ott segítünk nekik, ahová első körben menekültek. Így legalább ismerős terepen maradnak, és ha a helyzet lehetővé teszi könnyebben hazatérhetnek újjáépíteni a lerombolt országukat.
 
Utoljára módosítva:
Az nem jut eszedbe,hogy eetleg a Vatikanak kene elsosorban tamogatni a nyajat? Roskadoznak az aranytol regisegtol , es az adakozasoktol a hagyatekoktol.................van ill. lenne mibol mibol adni tamogatni a sajat imahazukat.
Az allamnak az iskolaknak egeszsegugynek kene CT ket venni.
Dehogynem jut eszembe! De manapság a Vatikán, élén a pápával a muszlimokat támogatja és nem annyira a keresztényeket. Ráadásul rajtuk senki nem veri a segítséget, míg rajtunk igencsak porolják, hogy nem úgy segítünk, ahogy szerintük kellene.
 
Félreértettél. Nem arról beszéltem, hogy itthon nem lenne ezer helye annak a pénznek. Arról szándékoztam beszélni, hogy nagyon verik rajtunk a segítséget a mostani menekülthullámban. Úgy gondolom, nem csak úgy lehet segíteni, hogy a háború sújtotta területekről ide menekülőket letelepítjük ismeretlen törvények, ismeretlen kultúra közepébe, és kapkodja a fejét a szerencsétlen, hogy mit is várnak tőle. Az a jobb, hatékonyabb segítség, ha ott kap segítséget, ahol van, ahol ismerős, ahol tudja mikor, mi a teendője. Ha a Libanonba menekült keresztények a templomaik újjáépítését tartják fontosnak, akkor az a segítség, ha ezek újjáépítésében segítünk. És nagyon nem értem, ha az idetelepítést elvárnák tőlünk, ami szintén pénzbe kerül, ha menedékkérelmek elbírálását elvárják tőlünk, ami szintén pénzbe kerül, ugyan mi a manó baj van azzal, ha ott segítünk nekik, ahová első körben menekültek. Így legalább ismerős terepen maradnak, és ha a helyzet lehetővé teszi könnyebben hazatérhetnek újjáépíteni a lerombolt országukat.

Hagyjuk, neked is ízlik amit letömnek a torkodon, egy nagyzási mániás törpe herdálja a közpénzeket, de a szemellenzőtől nem látod mi folyik itt.
 
Ki mindenkit nem tamogatnak? Azt tudjuk, hogy az itthoniakat nem, de ezen kivul barmit es barkit a foldon! Megint tapsikolhat a sok agymosott birka oromeben, hogy milyen nagylelku a fovezeruk!
Mindég az az, agy mosott aki nem velünk ért egyet.
Ezt már megfigyeltem arra mondják.
Az Orbán pártiak az ellenzékre mondják az ellenzékiek a Fidesz pártiakra.
Akkor én most agy mosott leszek.
Mert azt mondom fellengzősség, herdálás,pénzszórás, ha nem saját ínségünkre költjük.
Az ínségből kivasalt adót.Van helye amire égetően kell.
 
Utoljára módosítva:
Nem arról volt/van szó, hogy a szülőföldjükön kellene támogatni és ezzel maradásra bírni az embereket?
Ha kerítünk az a baj. Ha nem vállaljuk a németeknek nem kellő emberek letelepítését az a baj, sőt még büntetnének is érte (pénzbüntetésre). Ha segítjük a közelkeleti keresztényeket az a baj. Neadjisten csaknem az a baj, hogy keresztények kapják a segítséget?

En attol felek hogy ez csak alibi de mindenesetre hatasos. A templomok tulfogjak elni az embereket.

Volt nekünk mar egy bökezü mecenasunk Bakocz Tamas aki ketkezzel szorta az aranyat Romaba mert Papa akart lenni,az eredményt tudjuk, egy parasztfelkeles lett. A kulturalt öseink megetettek Dozsa megpörkölt testet a felkelökkel.
 
Dehogynem jut eszembe! De manapság a Vatikán, élén a pápával a muszlimokat támogatja és nem annyira a keresztényeket. Ráadásul rajtuk senki nem veri a segítséget, míg rajtunk igencsak porolják, hogy nem úgy segítünk, ahogy szerintük kellene.

Hagy emlekeztesselek hogy nincs muszlem ember es kereszteny ember.

A Papa embereken segit es igy van ez jol.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,743
Tagok
615,332
Legújabb tagunk
Kecskés Loretta
Oldal tetejére