5000 dolláros különdíjat nyert egy magyar lány a világ legnagyobb tudományos diákversenyén

Az egyik még le sem érettségizett, de már ereket épít őssejtekből, és gyógyszereket tesztel, a másik 12 éves kora óta videókból és fórumokról tanul programozni, az első Javás fejlesztésével pedig megnyerte a világ egyik legnagyobb szoftvergyártójának különdíját a legnagyobb, középiskolásoknak szóló tudományos vetélkedőn.

Magyarország idén két diáklányt küldött ki az Egyesült Államokba, az Intel ISEF nevű versenyére. 77 országból 1760 döntős versenyző mutatta be kutatási projektjét az Arizona államban lévő Phoenixben. A döntősöket a 77 nevező állam saját innovációs versenyein választotta ki, és ezeken keresztül

az Intel ISEF hálózata majdnem 1 millió gimnazistát versenyeztet meg minden évben.

Magyarországról most először mehetett két versenyző: a Magyar Innovációs Szövetség hazai versenyét megnyerő Király Szilvia és a 3. helyezett Bálint Karola. Karola a nemzetközi versenyen is hatalmas sikert ért el:

megkapta az Oracle 5000 dolláros különdíját.

Vásárlás céltudatosan
Rendszerszoftverek/mobilalkalmazások kategóriában indult, egy ShopMap nevű alkalmazással. Az app-pal könnyen megtervezhetjük a bevásárlólistánkat, majd ez alapján a ShopMap a boltban rajzol nekünk egy térképet, hogy mit merre találunk a polcokon. Így a lehető legrövidebb idő alatt letudható a bevásárlás.

Bálint Karola
„Nagyon zavar, amikor nem találok meg valamit a boltban.

Arra gondoltam, hogy egy jó alkalmazással megoldható lenne ez, és amúgy is szeretek alkalmazást fejleszteni. Ezért csináltam meg a ShopMapet.”

Karola 12 éves korában kezdett el alapszinten programozni, aztán egyre jobban megszerette. Eddig többnyire a C++ programozási nyelvet használta, a ShopMap volt az első Javás fejlesztése.

„Azért szeretem az alkalmazásfejlesztést, mert kreatívabb munka, mintha csak egy programot írnál. Ezt az emberek használják, jobb esetben szeretik is, jobban látod azt, hogy dolgoztál, és hogy csináltál valamit.”

Karolának az informatikatanárai is sokat segítettek, de a programozást és az alkalmazásfejlesztést nem az iskolában tanulta meg, hiszen az ilyesmi nem is tananyag a magyar gimnáziumokban.

„Videókról meg fórumokról tanultam.”

A ShopMap most még nem elérhető a Google nyilvános alkalmazásai között, mert az app a versenyen egy nem egy létező bolt adatait használta. Karola most szeretné továbbfejleszteni az alkalmazást, és megállapodni nagyobb áruházláncokkal, hogy tegyék hozzáférhetővé az adatbázisukat a ShopMap számára.

Karola és a projektjét bemutató stand.
A lány még a csongrádi Batsányi János Gimnázium tanulójaként jelentkezett a magyar innovációs versenyre, ahonnan kijutott az Intel ISEF-re. Közben tavaly leérettségizett, és most a szegedi egyetemen tanul programtervező informatikus szakon.

A szegedi egyetemen elég kevés lány jár erre a szakra, az amerikai versenyen viszont közel fele-fele volt a nemek aránya az indulók között, egészen pontosan az ISEF idei döntőseinek 48 százaléka lány. Karolának különösen tetszett a versenyen egy mobilalkalmazás, amit szintén egy lány fejlesztett, és a mozgásuk alapján volt képes azonosítani az embereket. Az alkalmazással a telefon még azt is meg tudja határozni, hogy épp a gazdája zsebében van-e, vagy valaki máséban.

Karola azt mondta, hogy eddig nem érezte úgy, hogy lányként nehezebb lenne boldogulni programozóként, de bízik benne, hogy ha később esetleg mégis ilyen problémába ütközne, a versenyen elért eredménye is igazolja majd a hozzáértését.

Bálint Karola itthon tervezi a jövőjét, természetesen alkalmazásfejlesztéssel szeretne foglalkozni.

Ereket őssejtből
A másik magyar versenyző, a 18 éves Király Szilvia első díjat nyert a Magyar Innovációs Szövetség versenyén az őssejtkutatással foglalkozó projektjével. A kutatásának lényege, hogy ereket hozzon létre őssejtekből, de Szilvia menet közben rájött arra is, hogy a kutatásának egyik részeredménye is nagyon hasznos lehet.

Sikerült reprodukálnia az erek belső falát borító sejtréteget, ezeken a sejteken pedig remekül lehet gyógyszereket tesztelni.

„Rengeteg gyógyszernek vannak olyan mellékhatásai, amik az erekre hatnak. Viszont ezek a melléhatások általában csak a gyógyszerfejlesztés végső stádiumában derülnek ki, tehát akkor, amikor már egészséges embereket tesztelik a készítményeket. Az érfalat borító sejteket viszont a betegek saját őssejtjeiből is létre lehet hozni. És az így létrehozott sejtek ugyanazokkal a genetikai tulajdonságokkal fognak rendelkezni, amikkel a beteg. Tehát ha a betegnek van valamilyen genetikai rendellenessége, akkor a tesztsejtekben is meglesz. Így meg tudjuk nézni, hogy mondjuk

egy antidepresszáns vagy egy kemoterápiás gyógyszer hogyan hat majd egy-egy adott emberre, anélkül, hogy közvetlenül az emberen kelljen tesztelni.”

Király Szilvia és a projektjét bemutató stand.
Még nem döntötte el, milyen gyógyszereket tesztelne először a módszerével, de a Semmelweis Egyetem jelenleg is piackutatást végez arról, hogy milyen gyógyszercégeket érdekelné ez a technika.

„De ilyet még nem csinált senki.”

Szilvia a Városmajori Gimnáziumban tanul, jövőre érettségizik. Mindenképpen biológiával és orvostudománnyal szeretne foglalkozni az egyetemen is, szívesen tanulna tovább külföldön is. Az őssejtkutatással 2012-ben kezdett foglalkozni.

„Apukám meghalt leukémiában, ezért kezdett el érdekelni az őssejtkutatás. Az mázli, hogy a városmajori laboratórium pont ott van a suli mellett. A Kutatók Éjszakáján elmentem oda, aztán kiderült, hogy csak én mentem el.

Meghallgattam minden előadást, és akkor mondtam, hogy szuper, akkor meggyógyíthatom a leukémiát?”

A labor kutatói nagyon segítőkészek voltak, Szilvia egyre többet járt be, a tudósok pedig tudományos cikkeket küldtek neki.

Király Szilvia
„Beleástam magam a témába, és akkor megtetszett ez az érépítés. Annyira sci-finek hangzik! Mondtam is, hogy na építek egy eret, aztán be is lehet adni a nagypapámnak, ahelyett, hogy a lábából vennék ki. De ez azért sokkal nehezebb, simaizom szövet is kell hozzá.”

Szilvia egyébként épp az ISEF-en találkozott egy másik versenyzővel, aki pont simaizom-szövetet hozott létre őssejtekből, ki is cserélték a projektleírásaikat, hátha kutathatnak még együtt valamikor.
sarkadizs

diaok.jpeg
 
Gratula-gratula meg minden, de had legyek már egy kicsit ünneprontó...

A boltos alkalmazás meg fog bukni. Egészen egyszerűen azért mert hiányzik hozzá a felsőbb tanulmányok (név szerint a marketing). Nyilván egy "MALL"-nak, hipermarketnek, szupermarketnek, vagy nevezzük bárminek is a boltot, az a legfőbb érdeke, hogy a betévedt vásárló (szemszögükből: egyszerű birka) a lehető legtöbb időt töltse el a boltjukba, így terelgetik egyik sorból a másikba, miközben végigkoslatva a bolton, a listán szereplő termékeken kívül még minimum +5-25%-nyi felesleges holmit is bepakol a kosárba.

no vajon miért is rendezgetik át a sorokat x időközönként? Hát nem azért mert úgy praktikusabb lenne a vásárlónak, hanem azért hogy keresni kelljen az adott terméket, de ez csak egy módszer. Ugyanilyen módszer az amikor helyben sütik a péksütiket, akkor a felettük lévő szagelszívót tipikusan a bejárat szellőzőrendszerébe vezetik, ahol meg kifújja, csak azért hogy a boltba betévedt "birka" megkívánja a péksütit és elmenjen érte a bolt másik végébe. Ugyanezt alkalmazza a 'mekdonaldsz is, azzal a különbséggel, hogy ő nem a bejáratot fújkálja, hanem az utcára egy bizonyos helyre ). És itt a bukta. Egyetlen egy bolt sem fogja kiadni a polcrendezéseiket, mert nem az az érdekük hogy a "birka" előbb végezzen, hanem az hogy minél többet vásároljon, és hozza a "kosárátlagot"

A másik kezdeményezés is meg fog sajnos bukni. (bár elég "érdekesnek" tartom hogy egy 18 éves szinte nulla laboratoriumi ismerettel sem rendelkező, nulla laborgyakorlat nélkül valaki csak úgy uk muk fukk létrehozzon egy érfal belső szerkezetét... akkor minek képzünk laborosokat +5 +10 +15 évekig egyetemen drága pííínzzzért????... tegyünk be egy óvodás csoportot laborba, aztán hátha megtalálják a rák ellenszerét.... no mindegy. ) A bukás ott lesz, hogy a gyógyszergyártóknak SEM érdekük a gyógyszerük kipróbálása ezen a "műéren", hiszen gyógyszermechanizmusok, nem csak az érfalakat érintik. Másrészről, a gyógyszergyártók érdeke az emberkísérlet, mert az emberi test komplex, harmadrészről a gyógyszerfejlesztések milliárdokba kerülnek. Ha nem tudják piacra dobni a "gyógyszerüket", akkor ezt a pénzt bukják, ami szintén nem érdekük. Ha csak ezen a műéren tudják kipróbálni ahol elhal az egész ér, már eleve nem fogják engedélyezni a hatóságok (ebben reménykedem) De mivel a hatóságok emberei is a gyógyszergyártók lefizetett emberei, így ez csak hiú ábránd marad. Negyedrészről a gyógyszergyártók érdeke hogy minél több gyógyszert adhassanak el a "birkáknak", ami azt jelenti, hogy ha van valami bajod, az orvos felír x gyógyszert, aminek van y és z mellékhatása. És mit ad isten, ugyanannak a gyóyszergyártónak y és z problémára is van gyógyszere...

Minden a "birka" nyúzásról szól.... arról, hogy hogyan húzzanak le még több pénzt a "birkákról", és hogyan raboljanak el még több időt a "birkáktól"...
 
Az Oracle meg kb elmehet a francba: átszámítva az 5000 dollárt, ez csak max másfél milla forint. Ennél jóval többet keresnek náluk a programozok, lehetett volna nagyobb lelkű a diri, ha már lenyúlta nem csak ezt az ötletet, hanem a konferencián elhangzott másik 1759 ötletet is hallhatta...

Az Intel szintúgy: 999.999 ötletért ennél jóval több pénz járna a győzteseknek...
 
Gratula-gratula meg minden, de had legyek már egy kicsit ünneprontó...

A boltos alkalmazás meg fog bukni. Egészen egyszerűen azért mert hiányzik hozzá a felsőbb tanulmányok (név szerint a marketing). Nyilván egy "MALL"-nak, hipermarketnek, szupermarketnek, vagy nevezzük bárminek is a boltot, az a legfőbb érdeke, hogy a betévedt vásárló (szemszögükből: egyszerű birka) a lehető legtöbb időt töltse el a boltjukba, így terelgetik egyik sorból a másikba, miközben végigkoslatva a bolton, a listán szereplő termékeken kívül még minimum +5-25%-nyi felesleges holmit is bepakol a kosárba.

no vajon miért is rendezgetik át a sorokat x időközönként? Hát nem azért mert úgy praktikusabb lenne a vásárlónak, hanem azért hogy keresni kelljen az adott terméket, de ez csak egy módszer. Ugyanilyen módszer az amikor helyben sütik a péksütiket, akkor a felettük lévő szagelszívót tipikusan a bejárat szellőzőrendszerébe vezetik, ahol meg kifújja, csak azért hogy a boltba betévedt "birka" megkívánja a péksütit és elmenjen érte a bolt másik végébe. Ugyanezt alkalmazza a 'mekdonaldsz is, azzal a különbséggel, hogy ő nem a bejáratot fújkálja, hanem az utcára egy bizonyos helyre ). És itt a bukta. Egyetlen egy bolt sem fogja kiadni a polcrendezéseiket, mert nem az az érdekük hogy a "birka" előbb végezzen, hanem az hogy minél többet vásároljon, és hozza a "kosárátlagot"

A másik kezdeményezés is meg fog sajnos bukni. (bár elég "érdekesnek" tartom hogy egy 18 éves szinte nulla laboratoriumi ismerettel sem rendelkező, nulla laborgyakorlat nélkül valaki csak úgy uk muk fukk létrehozzon egy érfal belső szerkezetét... akkor minek képzünk laborosokat +5 +10 +15 évekig egyetemen drága pííínzzzért????... tegyünk be egy óvodás csoportot laborba, aztán hátha megtalálják a rák ellenszerét.... no mindegy. ) A bukás ott lesz, hogy a gyógyszergyártóknak SEM érdekük a gyógyszerük kipróbálása ezen a "műéren", hiszen gyógyszermechanizmusok, nem csak az érfalakat érintik. Másrészről, a gyógyszergyártók érdeke az emberkísérlet, mert az emberi test komplex, harmadrészről a gyógyszerfejlesztések milliárdokba kerülnek. Ha nem tudják piacra dobni a "gyógyszerüket", akkor ezt a pénzt bukják, ami szintén nem érdekük. Ha csak ezen a műéren tudják kipróbálni ahol elhal az egész ér, már eleve nem fogják engedélyezni a hatóságok (ebben reménykedem) De mivel a hatóságok emberei is a gyógyszergyártók lefizetett emberei, így ez csak hiú ábránd marad. Negyedrészről a gyógyszergyártók érdeke hogy minél több gyógyszert adhassanak el a "birkáknak", ami azt jelenti, hogy ha van valami bajod, az orvos felír x gyógyszert, aminek van y és z mellékhatása. És mit ad isten, ugyanannak a gyóyszergyártónak y és z problémára is van gyógyszere...

Minden a "birka" nyúzásról szól.... arról, hogy hogyan húzzanak le még több pénzt a "birkákról", és hogyan raboljanak el még több időt a "birkáktól"...
Az első dologgal, amit a programozó projecttel kapcsolatban írtál, egyetértek, a másikban azonban nem. Ugyanis a gyógyszergyártóknak megéri kipróbálni az anyagot ezen az érfalon, mert az úgy megy hogy kipróbálnak akár 1 millió anyagot is míg találnak egy viszonylag ártalmatlant. Az emberkísérlet lehet hogy sokkal drágább mint ez ahol műéren tesztelhetnek. És nem éri meg elsumákolni e tesztet, mert ha forgalomba kerül és tönkreteszi az emberek ereit, az iszonyatos bünti, amit fizethetnek akkor, meg presztízsveszteség is.

Az tényleg furcsább, hogy a kiscsaj hogy fedezhette ezt fel ilyen fiatalon. Egyáltalán, hogyan is juthatott őssejtekhez, hogyan kísérletezhetett?!

A programozásos azonban végeredményben hihető, eltekintve attól hogy szerintem is bukta lesz, mert mindigis mondtam, hogy jó programozókat nem az egyetemeken képeznek, hanem az úgy lesz hogy valaki elkezd ÉRDEKLŐDNI, és beleássa magát a dologba. (én is kb 12 évesen, 6-odikos koromban kezdtem programozni, akkor még csak programozható zsebszámológépen, mert csak olyan volt...) Különösen szimpi a csajban hogy a C++ -szal kezdte. (Remélam azért, a sima C is megy neki...)
 
En is gratulálok a lányoknak. A nyeremény talán elég volt az utazásra. Csak igy tovább!!
USA-ba a retúrjegy kb ezer dolcsi, tehát az 5 ezer azért ennél több, marad belőle. De tényleg lehettek volna velük bőkezűbbek.
(az Oracle különben amúgyis elég undok cég, sok ok miatt utálja a szabadszoftveres közösség).
 
Hatalmas nagy gratula mindkét lánynak, és persze a szüleiknek is, akik joggal lehetnek büszkék gyerekeikre! :)
 
Amúgy még jól is néznek ki a csajok. Mondjuk ha már úgyis itt van, a progranyozós leányka ellátogathatna hozzám... Kicserélnénk a... ehm... tapasztalatainkat... nem sajnálnám tőle a pendrive-omat... és megtanítanám a C++ után a C nyelvre is, hogy ezentúl jól tudjon mutogatni. Azaz a pointer-aritmetikára. De legfőképpen démonokat írni, arra tanítanám meg. Csak hogy érezze az Erő sötét oldalának a hatalmát is...
 
Valahol, valaki feszegette azt, hogy mi magyarok mi a francra vagyunk annyira büszkék? Azt gondolom, pl erre okkal lehetünk azok. ( Még akkor is, ha kétes a gyakorlati alkalmazás elterjedése, és nem az első ilyen jellegű elismerés, még az űrkutatásban is használnak magyar fejlesztésű dolgokat.) Aztán az úszóink eredményeire. Vagy arra, hogy lehet szurkolni egy esélytelen hokicsapatnak, és arra is, hogy mit jelent a himnuszunk - és mennyit jelent! - egy vesztes meccs után.
 
"Ugyanis a gyógyszergyártóknak megéri kipróbálni az anyagot ezen az érfalon, mert az úgy megy hogy kipróbálnak akár 1 millió anyagot is míg találnak egy viszonylag ártalmatlant. Az emberkísérlet lehet hogy sokkal drágább mint ez ahol műéren tesztelhetnek. És nem éri meg elsumákolni e tesztet, mert ha forgalomba kerül és tönkreteszi az emberek ereit, az iszonyatos bünti, amit fizethetnek akkor, meg presztízsveszteség is."

Hát tudod, szeretném hinni, hogy a büntetést kirovóknak semmi de semmi közük sincsen még egy picit sem a gyógyszergyártók érdekeihez, és a kirótt bünti valahogy ne mászna vissza a gyógyszergyártó cégekhez, de az szerintem nem kicsit lenne álomvilág.

Nem tudom, kire / kikre gondolsz büntikiszabás révén? Meg tudnád konkrétan nevezni őket? Tudnál pár cikket beidézni hazai vonatkozásban kiket mikor mennyire büntettek?

Mert én bevallom töredelmesen, egyet sem tudok név szerint megnevezni. És ennek az az oka, hogy EU_s belépésünk ELŐTT volt kicsiny kis hazánknak FÜGGETLEN gyógyszerbevizsgáló HATÓSÁGUNK. Ami azt jelentette, hogy minden gyógyszernek minősített cuccot ami átlépte országhatárunkat be kellett vizsgáltatni velük. Majd ha megfelelt akkor kaptak egy reg számot, és úgy kerülhetett forgalomba hazánkban. Miután beléptünk az eu-ba ezt az intézményt / hatóságot megszüntették (éppen ezért kezdtek el feltűni jó néhány itthon betiltott gyógyszer a neten, mint potencianövelő, vagy fogyókúrás tabi) , mondván elég, ha a külföldi gyógyszergyártó lobogtat egy papírt (amit természetesen sok pénzért bármelyik külföldi labor elvégzett és azt írt rá amit a gyógyszergyártó mondott) miszerint terméke "nem annyira veszélyes". Eközben az emberkísérletek számát drasztikusan lecsökkentették kb 10 vagy 100 emberre (és ezzel nagyon lerövidült a tesztelés időszaka is) , és "kötelezték" a gyártókat hogy írják rá a betegtájékoztatóra hogy ha valakinek valami baja van, azt jelentse le itt és itt... (és akkor majd az is rákerül későbbiek során a papírra). Tehát olyan, hogy egy gyógyszergyártó céget megbüntiznének idehaza, csak azért mert a terméke kárt okozott, én az elmúlt 10-15 évben nem hallottam, nem olvastam.

Olyanról tudok csak, hogy azért büntették meg a cégeket látszólagosan csekély összeggel, mert mást állítottak a reklámban, vagy a terméküket olyan tulajdonsággal vértezték fel,a melyekkel nem rendelkeztek. De ezek nem a "gyógyszerészeti bevizsgáló hatóságtól indult", és nem is azért mert valaki elvesztette a látását, lehullott az egyik karja, vagy meghalt, hanem a fogyasztóvédelemtől, vagy a nébihtől. De tényleg ez csak ilyen pár millás ft bünti volt, ezzel nem vágták földhöz őket. (a hasznuk ennél több ezerszeres volt) Hatóságként feltételezhetőleg meg max kivonathatják a forgalomból az adott terméket, ha nem tudják megfelelő pénz mennyiséggel lekenni a hatóságokat, ami szintén nem nagy cucc a gyógyszergyártóknak, mert akkor elpasszolhatják más országba. (vagy elvihetik afrikába is, lévén hogy milyen jó fejek vagyunk hogy oda is adunk gyógyszereket)

"Az tényleg furcsább, hogy a kiscsaj hogy fedezhette ezt fel ilyen fiatalon. Egyáltalán, hogyan is juthatott őssejtekhez, hogyan kísérletezhetett?!""

Na ezt én sem tudom, elméletileg az őssejtek felhasználása szigorú feltételekhez kötött. Bár megjegyezném, arról már hallottan nem is olyan régen, hogy egy 18 éves szintén laborban előállított <nem tudommilyengyógyszert, talán valamelyik féle rák ellenszerét> csupán csak azért mert hiányzott az egyetemen tanított "tudás". Vagyis az egyetemen azt tanították, hogy x és y alkotórészt nem lehet sehogy sem összekapcsolni. Nála ugye ez kimaradt, így egyszerűen "összeöntötte" a két elemet és az meg összekapcsolódott :D Laborosok meg le voltak döbbenve, hogy eddig miért nem próbálták meg, hiszen ők is "összeönthették" volna... :)
 
A kiserletezgetesnek elobb utobb eredmenye lesz. A Mo-i gyogyszer ipar sok projectbe vett reszt, de mindig toke hiannyal kozkodott, leglabbis a nagyon nagyokhoz kepest.
A kutatasok amiket maga a gyogyszer ipar se tud fedezni mert olyan koltsegesek, de meg megvasarolni se tudjak a legujabb gyogyszereket mert borzalmas dragak. A legtobb esetben a 10 eves patent lejarta utan tudjak behozni es tomeges hasznalatra bocsajtani. Ennek is van pici elonye ez ido alatt jobban kiforr es korigalhato a mellekhatasok.
Mikor a koltsegek felfedezesek kutatasok dollar millokat emesztenek fel, az eladasa a gyogyszereknek is ehhez van kalkulalva.
Afrikaba ki nem tudnak fizetni igy rengeteg gyogyszert humanus segelyekent szallitanak szervezetek alapitvanyok es es egy egy nagyon gazdag ember. Mint pl az oltasok sok afrikai orszagba a aid keszitmenyek, a malariara stb.

Kicsit belelattam egy kutatasi teruletbe a/Telomere cell/ kutato intezet szazaval a profeszork kutatok a vilagon mindenhonan, a kiserletek amibe mindenki belefolyhat es elgondolasat otletet meghallgatjak es ha eletkepes adnak segitseget. A labor munka egyik legfontosabb eleme ami mindig uj es uj kihivasokat produkal.
Be tud kerulni akinek van jo otlete es nyilvan van ezen a teruleten valamilyen szintu tudasa .
A kutatasi eredmenyeket meg lehet rendelni es nyilvan a mi kis kutatonk ez a kislany is a pipettak vilagahoz vonzodik jobban mint mas tini elfoglaaltsagokhoz.
Sok sikert kivanok nekik.
 
"Ugyanis a gyógyszergyártóknak megéri kipróbálni az anyagot ezen az érfalon, mert az úgy megy hogy kipróbálnak akár 1 millió anyagot is míg találnak egy viszonylag ártalmatlant. Az emberkísérlet lehet hogy sokkal drágább mint ez ahol műéren tesztelhetnek. És nem éri meg elsumákolni e tesztet, mert ha forgalomba kerül és tönkreteszi az emberek ereit, az iszonyatos bünti, amit fizethetnek akkor, meg presztízsveszteség is."

Hát tudod, szeretném hinni, hogy a büntetést kirovóknak semmi de semmi közük sincsen még egy picit sem a gyógyszergyártók érdekeihez, és a kirótt bünti valahogy ne mászna vissza a gyógyszergyártó cégekhez, de az szerintem nem kicsit lenne álomvilág.

Nem tudom, kire / kikre gondolsz büntikiszabás révén? Meg tudnád konkrétan nevezni őket? Tudnál pár cikket beidézni hazai vonatkozásban kiket mikor mennyire büntettek?

Mert én bevallom töredelmesen, egyet sem tudok név szerint megnevezni. És ennek az az oka, hogy EU_s belépésünk ELŐTT volt kicsiny kis hazánknak FÜGGETLEN gyógyszerbevizsgáló HATÓSÁGUNK. Ami azt jelentette, hogy minden gyógyszernek minősített cuccot ami átlépte országhatárunkat be kellett vizsgáltatni velük. Majd ha megfelelt akkor kaptak egy reg számot, és úgy kerülhetett forgalomba hazánkban. Miután beléptünk az eu-ba ezt az intézményt / hatóságot megszüntették (éppen ezért kezdtek el feltűni jó néhány itthon betiltott gyógyszer a neten, mint potencianövelő, vagy fogyókúrás tabi) , mondván elég, ha a külföldi gyógyszergyártó lobogtat egy papírt (amit természetesen sok pénzért bármelyik külföldi labor elvégzett és azt írt rá amit a gyógyszergyártó mondott) miszerint terméke "nem annyira veszélyes". Eközben az emberkísérletek számát drasztikusan lecsökkentették kb 10 vagy 100 emberre (és ezzel nagyon lerövidült a tesztelés időszaka is) , és "kötelezték" a gyártókat hogy írják rá a betegtájékoztatóra hogy ha valakinek valami baja van, azt jelentse le itt és itt... (és akkor majd az is rákerül későbbiek során a papírra). Tehát olyan, hogy egy gyógyszergyártó céget megbüntiznének idehaza, csak azért mert a terméke kárt okozott, én az elmúlt 10-15 évben nem hallottam, nem olvastam.

Olyanról tudok csak, hogy azért büntették meg a cégeket látszólagosan csekély összeggel, mert mást állítottak a reklámban, vagy a terméküket olyan tulajdonsággal vértezték fel,a melyekkel nem rendelkeztek. De ezek nem a "gyógyszerészeti bevizsgáló hatóságtól indult", és nem is azért mert valaki elvesztette a látását, lehullott az egyik karja, vagy meghalt, hanem a fogyasztóvédelemtől, vagy a nébihtől. De tényleg ez csak ilyen pár millás ft bünti volt, ezzel nem vágták földhöz őket. (a hasznuk ennél több ezerszeres volt) Hatóságként feltételezhetőleg meg max kivonathatják a forgalomból az adott terméket, ha nem tudják megfelelő pénz mennyiséggel lekenni a hatóságokat, ami szintén nem nagy cucc a gyógyszergyártóknak, mert akkor elpasszolhatják más országba. (vagy elvihetik afrikába is, lévén hogy milyen jó fejek vagyunk hogy oda is adunk gyógyszereket)

"Az tényleg furcsább, hogy a kiscsaj hogy fedezhette ezt fel ilyen fiatalon. Egyáltalán, hogyan is juthatott őssejtekhez, hogyan kísérletezhetett?!""

Na ezt én sem tudom, elméletileg az őssejtek felhasználása szigorú feltételekhez kötött. Bár megjegyezném, arról már hallottan nem is olyan régen, hogy egy 18 éves szintén laborban előállított <nem tudommilyengyógyszert, talán valamelyik féle rák ellenszerét> csupán csak azért mert hiányzott az egyetemen tanított "tudás". Vagyis az egyetemen azt tanították, hogy x és y alkotórészt nem lehet sehogy sem összekapcsolni. Nála ugye ez kimaradt, így egyszerűen "összeöntötte" a két elemet és az meg összekapcsolódott :D Laborosok meg le voltak döbbenve, hogy eddig miért nem próbálták meg, hiszen ők is "összeönthették" volna... :)
Nézd, én az „Az agy évtizedében” című könyvben olvastam, hogy például a pszichiátriai gyógyszereknél elég egy olyan mellékhatás GYANÚJA is, ami egymillió ember esetén egynél fordulhat csak elő. Ekkor kivonják a szert a forgalomból. Na most gondold el ez mekkora veszteség a cégnek. Mégis olcsóbb, ha az efféle kockázatokat kiszűrik minél jobban, még a műérrel mondjuk, mert kevesebb veszteség nekik.
És „bünti” alatt érthetsz olyasmit is például, hogy valaki szedni kezdi a szert, fellép nála valami gond, s erre bepereli a gyógyszercéget. Az USA-ban nagy divat a pereskedés, pláne egészségi okokból. És tele van minden ügyvéddel, akik alig várják hogy híresek legyenek egy efféle per által. És ha az első ilyen per megvan, az precedens, s akkor elkezd perelni egy rakás más fazon is. Iszonyú összegeket veszíthet emiatt a gyógyszercég. Nem is beszélve a presztízsveszteségről.
 
Hát azért az amcsi jogrendszer évezredekkel elhúzott a miénk mellett.
Nálunk nincs precedensjog (SSSAAAJJJNNOOOSSS) , és a kárt szenvedett félnek kell bizonyítania a kárát. Ehhez sajnos nem elég, ha leszázalékolnak, elveszted a kezed, lábad, vagy az egész irányítást a saját tested felett esetleg megvakulsz. Nálunk sajnos még az sem elég ha viszel magad mellé 999 embertársadat, akik szintén szedték a szert és szintén bajuk van belőle. Nálunk igazságügyi orvosszakértői véleményt kell beszerezned indulásként (saját zsebből fizetve min 150 ezertől a határ a csillagos ég!!! - és ezt komolyan írom). Az ő órabérük 22.000 ft + áfa, és előre nem mondják meg mennyi is lesz a végösszeg. Természetesen nem is tudod leellenőrizni, hogy a számlán szereplő 10 órát valóban (!) a te ügyeddel foglalaskodott-e vagy sem, mert ezt sem ellenőrzi senki. És itt jön a csavar: ha brutál összeget mond a végén, neked azt ki kell fizetned, és később perelheted (érted?) a bíróságon az igazságügyi orvosszakértőt (is), hogy kevesebbet fizethess... no ezek mellett van még ügyvédi munkadíj, tipikusan az is 22 ezer ft áfa és már attól ketyeg, hogy elmondod a bajodat az ügyvédnek, átadod a doksidat. Ő átnézi (külön óradíjat számít fel meg ül rajta meg leveleket szövegez, meg leveleket küldözget, és ezt is mind mind óradíjba csinálják) Nem. Sajnos olyan sincs nagyon hogy sikerdíj (kb szökőévente 1x, de akkor a megítélt kártérítési összeg akár 70-80-90%-át benyelik!!).

Na szóval ha beszerezted az orvosszakértő véleményt, és szereztél egy ügyvédet, akkor perelhetsz. A per során a gyógyszergyártó cég is meg fog lobogtatni egy i.orvoszsakértői véleményt miszerint a gyógyszerük nem káros, csak te vagy paraszt hülye, és miattad kerültél ilyen helyzetbe. És akkor a bíróság kirendel egy új "független" i.o.sz.t. (ez ismét minimum fél milla) Csakhogy. Ez is költség és azon fog csapódni ki elveszti a pert, ugyanúgy ahogy a győztes fél ügyvédi munkadíját is.

De mondok egy példát: Mo.-i KÖTELEZŐ védőoltások során károsult gyerekek SEMMILYEN kártérítésben NEM részesülnek. Pedig ha belegondolsz az mögött is áll:
- 1 állam (aki kötelezően előírja a beadását)
-1 gyógyszergyártó cég (ki tudja kin mikor mit tesztelnek ilyen vakcina beadások során)
- 1 orvos. (aki beadja. Elméletileg ő is felelősségre vonható, nyilván azért mert pl.:helytelenül tárolta a szert - de ennek bizonyítása is a károsultra esik, vagy ha lejárt inj-t ad be: gondolkozz el azon, hogy te mikor láttad utoljára a neked beadott oltás lejárati időpontját, úgy mint a dobozát, illetve azt hogy hogyan tárolta azt előtte az orvosod)

De ha már ilyen pereknél tartunk: gondolj a vörösiszapperre, és hoyg abból mi lett és mi lett volna ha az az USA-ban történik...
 
Oké, ez mind igaz. De ez csak azt bizonyítja hogy Magyarország egy barbár vagy jobbesetben félbarbár ország.
 
És még finoman is fogalmaztál... ;)
Én ezen azért korrigálnék. Ez az európai joggyakorlattal összhangban van amennyire tudom. Tehát ne barbározzuk már Magyarországot ezért (is). Az EU-ban szinte ugyanez az eljárási rend. Ez nem azt jelenti, hogy jól van így, hanem azt, higy ennyiből az EU is "barbár". De másban se vagyunk sokkal rosszabbak. Ott van pl a korrupció. Ha nálunk nagy, hát pl a 8. legfejlettebb gazdaságú olaszoknál se kicsi. Arról nem beszélve, hogy a szememben az is korrupció, hogy ha indulok az amerikai választásokon, amihez a tőkét nem a családi széfből veszem, hanem különböző gazdasági érdekcsoportok adják. Mert ki fogok képviselnui A választókat? Lóf.....! Azokat, akik a lét adják.
 
Ez csak azt bizonyítja, a demokrácia rossz dolog. Én is tudom. Ettől még azonban a legkevésbé rossz, amit eddig kitaláltak. 160 fölötti az IQ értékem, de én se tudok kitalálni olyat, ami kevésbé rossz, mint a tényleg rossz demokrácia.
 
Alapvetően egyet értek veled, mindemellett ha szavazni kellene Brutusra és a szenátusra vs Julius Ceasar, vagy Robespierre/Dantonra vs Napoleonra teketória nélkül az utóbbiakra teszem a voksomat.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,715
Tagok
615,669
Legújabb tagunk
ssstik
Oldal tetejére