A kínai kisvállalkozót meglepte, milyen gyorsan lefogytak alkalmazottai.

Több alkalmazottját sikerült fogyókúrára bírnia egy kínai kisvállalat főnökének azzal, hogy jutalmat ajánlott fel minden kiló leadása után.

Havonta 200 jüan (8270 forint) prémiumot ajánlott fel minden egyes elveszített kilóért az egyes alkalmazottjai pocakja láttán aggódó Vang Hszüe-pao, az észak-kínai Hszianban működő Kingtian Consulting nevű tanácsadó cég vezetője.

"Március óta 20 alkalmazott vesz részt a programban. A legnagyobb jutalom összege 2000 jüan (82,7 ezer forint) volt. A jutalmat egy igencsak motivált női munkatárs kapta, aki két hónap alatt 10 kilót adott le - mondta el csütörtökön Vang az AFP francia hírügynökségnek.

A kisvállalkozónak azután jutott eszébe a fogyókúrát díjazó jutalom, amikor látta, hogy a tanácsadás igencsak ülő foglalatosság.

"Alkalmazottaink egész nap az irodában ülnek, és nem végeznek testmozgást. Láttam, hogy sokaknak van közülük súlyfeleslege, ezért támadt az az ötletem, hogy mozgásra bírom őket" - tette hozzá.

Vang szerint nem elég a forgalmat növelni, az egészségre is ügyelni kell, ami a munka minőségén is meglátszik.

Az életszínvonal javulásával és nyugati ételek elterjedésével a kínaiak körében is általánossá vált a hízás: 2002 és 2012 között a férfiak átlagosan 3,5, a nők pedig 2,9 kilóval lettek nehezebbek az Egészségügyi és Családtervezési Nemzeti Bizottság 2015-ben közzétett tanulmánya szerint. Az elhízás a lakosság mintegy 10 százalékát érinti.

A programot egész éven át fenntartani kívánó Vangot meglepte, milyen gyorsan lefogytak alkalmazottai, miközben saját maga nem vesz fel jutalmat, és nem is fogy le.

"Azért lep meg az eredmény, mert magam is megpróbáltam fogyni. Nem könnyű mindennap futni" - ismerte be.

fogyokurazo.jpg
 
Saját példámmal igazolhatom, hogy a dolog működik. (Nem, nem a kínai úrnál dolgozom...). Elhagytam az ételemből a cukrot, szénsavas üdítőket, egyebeket, le is adtam pár kilót, de aztán azt vettem észre, kezdek visszahízni. Mi a fene... Hiszen nem is eszem cukrot meg zsíros ételeket stb...
Persze hogy nem. Ellenben annál több olyasmit hogy sajt, amit imádok... Meg tojás, naponta öt, hat, néha tíz is... Meg tengeri herkentyűk... És persze a sajtot se magában hanem mint sajtos tészta, azaz ott van ugye a tészta a sok szénhidráttal...
És nem tudtam megállni. A cukorról, csokiról, sütiről el se hiszitek tán milyen könnyedén lemondtam. Egyik napról a másikra. A kávét is teljesen cukor nélkül iszom (azóta...). Néha iszom egy kis teát mézzel, de azt is csak ha beteg vagyok szóval az se sok. Tudom másnak az édességtől nehéz megválnia de nálam ez pofonegyszerű volt.

De a felsoroltak, hogy sajt meg minden...

Nem ment másképp, költségvetést készítettem, mennyi pénzem megy el erre. Kiderült hogy RENGETEG... Szó se róla, megengedhetem magamnak. Ez a nyugati lét haszna... De a fenyegetése is! Magyarországon szó se lehetne arról hogy sajt miatt hízzak el...

Olyan simán elment ilyesmire havi 300 dollár is hogy annak a rendje.

Na itt jött nekem az közbe hogy „tudatosítás”. Számot vetettem azzal, hogy én mint „techie”, azaz számítógépbuzi, mennyi temérdek hasznos (ehm... ezalatt azt értsd, hogy teljesen felesleges, de jópofa, és olyasmi amire nagyon vágyom...) elektronikus bizbaszt vehetnék meg ebből a rengeteg pénzből.

És azóta gyakorlatilag alig eszem mást, mint hogy veszek egy doboz „chicken flavor” levesmicsodát, ez olyan izé hogy kis zacskóba van becsomagolva száraztészta meg ételízesítő szerű kevéske levespor, erre csak forró víz kell és várni öt vagy hat percet, máris lehet enni. napi mintegy 6 ilyen adag elég nekem, az alig több mint 2000 kalória ami már enyhe fogyókúrának számít úgy tudom. Időm is több marad mert nem kell főznöm, s ha kiszámolom ez azt jelenti hogy a napi érkezésem megvan kb 3 dollárból, mert 1 tasak ilyen ára kb 50 cent csak.

Emellett nagyritkán megengedek magamnak egy kevés gyümölcsöt is és kész.

Azóta nem hízom tovább, sőt ha lassan is de kezd megint olvadni a háj a pocakomról. És szó sincs éhezésről...
 
Csak hogy tudd, mert szükséged lesz rá még....az agyadnak szüksége van glükózra !

Ha még pár évig eszed azt a műmájer szart 50 centért, jobb ha már ma elkezdesz gyűjteni a májc- és veseátültetésre...nem viccelek ! Végy egy nagyítót és olvasd el miből áll ez a szuper étek, aztán gondold hozzá, amit már rá sem mertek írni. Megéri ?

Egyél, ami egészséges (igen, sajtot is), vegyél egy szobabiciklit, használd minden nap fél órát és nincs többé háj.
 
Nézd, ha valami felvágottról írnád ezt el is hinném. De azért a tészta az mégis tészta abban, hiszen látom is! Emellé van egy kevéske levesporszerű akármi az íze miatt meg hogy sós legyen és kész ennyi. Ami meg még kell, ne félts az is megvan, mert néha azért eszem mást is. Mint írtam, például gyümölcsöket. Sőt, hagymát meg fokhagymát is.
 
Nem féltelek, csupán felhívtam a figyelmedet....nem az volt a kérdés mit látsz, hanem az mi van ráírva mint összetevő.

Egyébként mindenki olyan halálnemet választ magának, amilyet akar....;)
 
Tényleg nem értelek. Gyakorlatilag én most majdnem vegetariánus táplálkozást folytatok. Azért csak majdnem, mert nem izgatom magam amiatt ha valamelyik ételben netán van egy kevés állati zsiradék vagy ilyesmi, meg előfordulhat hogy nagyritkán megeszek valami halkonzervet... Mindenesetre, legalábbis 80%-ban vegetariánus táplálkozást folytatok. Állítólag az jó, vagy nem? Sokan esküsznek rá. Tény ami tény, én magam is jobban érzem magamat azóta.
 
A cégtulaj ötlete szerintem dícséretes- talán meg kellene valósítani máshol is.
Én 10 éve dolgozom idodában és ez alatt az idő alatt 32 kg jött fel rám:( Az utóbbi 6 hónap eredménye - 13 kg- amiért iszonyatosan meg kellett szenvednem. Talán ha a munkaadók odafigyelnének pl arra, hogy megtiltják az íróasztalnál történő étkezést, kevesebb elhízott ember lenne. - Bár ehhez az is jó lenne, ha egy adott munkára a szükséges számú embert vennék fel dolgozni és nem kevesebbet.;);)
 
Tényleg nem értelek. Gyakorlatilag én most majdnem vegetariánus táplálkozást folytatok. Azért csak majdnem, mert nem izgatom magam amiatt ha valamelyik ételben netán van egy kevés állati zsiradék vagy ilyesmi, meg előfordulhat hogy nagyritkán megeszek valami halkonzervet... Mindenesetre, legalábbis 80%-ban vegetariánus táplálkozást folytatok. Állítólag az jó, vagy nem? Sokan esküsznek rá. Tény ami tény, én magam is jobban érzem magamat azóta.

A levesedben lévő mindenféle mesterséges anyagra céloztam....ízfokozók, állományjavítók, tartósítók, etc....ezek károsak. Főzz magadnak zöldséglevest.
Az állati zsíradékra szüksége van a májnak, hogy a számunkra fontos enzimeket tudjon előállítani.... mint minden, ez is mérték kérdése.
Tudomásul kell venni, hogy vegyes táplálkosra vagyunk berendezkedve, mint a disznók.
A tisztán vega étkezésről már kimutatták, hogy genetikai elváltozást okoz, de hogy ennek milyen hatása lesz az csak később, több generáció után derül ki.
 
Nem tervezek több gyermeket, szóval hogy több generáció múlva mi lenne az étkezésem miatt, az esetemben abszolút nem releváns.
 
Tulajdonképpen nem rossz ötlet,csak így esetleg valaki drasztikus fogyáson mehet keresztül,hogy megkapja a jutalmat, ami nem igazán jó a szervezetnek.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,126
Üzenet
4,800,585
Tagok
615,667
Legújabb tagunk
PLiza
Oldal tetejére