A kanadai miniszterelnök bocsánatkérést vár Ferenc pápától

A római katolikus egyház is részt vett az őslakosok erőszakos asszimilálásában.

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök hétfői vatikáni látogatásán arra kérte Ferenc pápát, hogy kérjen bocsánatot a római katolikus egyház nevében, amely Kanadában olyan iskolarendszert tartott fenn, amely a bennszülött gyerekeket elvette családjuktól, hogy asszimilálja őket a kanadai társadalomban.

Az első ilyen iskolákat az 1880-as években létesítették, az utolsót 1996-ban zárták be. Mintegy 150 ezer bennszülött gyermeket vittek el erőszakkal szüleiktől, és olyan bentlakásos intézményekbe kényszerítették őket, ahol nem beszélhették saját nyelvüket és nem gyakorolhatták kultúrájukat.

Trudeau félórás privát audiencián vett részt Ferenc pápával, amelyről a Vatikán annyit közölt, hogy témája az integráció, a megbékélés, a vallásszabadság és etikai kérdések voltak, de a bocsánatkérést nem említették.

A kanadai Igazság és Megbékélés Bizottsága, amely az ügy feltárását kapta feladatul, kulturális genocídiumnak nevezte az iskolák tevékenységét. A bizottság javasolta a hivatalos bocsánatkérést, a továbblépés részeként. Hasonló bocsánatkérésre már sor került egyebek mellett az anglikán és presbiteriánus egyházak részéről, amelyek szintén részt vettek az intézményrendszer fenntartásában. 2008-ban az akkori kanadai miniszterelnök, Stephen Harper is bocsánatkérő nyilatkozatot adott ki, a történelem szomorú fejezetének nevezve a történteket.
(BBC)

papa2.jpg
 
Bocsánat kérés?
Az emberekkel kellene párbeszédet kezdeni. Mármint az áldozatokkal.
Olvasom hogy a bocsánatkérés csak egy része lenne az egésznek. Mert az megoldani bármit is....
 
Ha II. János Pál pápa tudott bocsánatot kérni az egyház múltbeli bűneiért, a jelenlegi pápa sem halna bele!
 
"Szegény Pápa" hol mindenüt kéne neki bocsánatotkérni a cége nevében elkövetett embertelenségekért? :)
-
Egyébbként örüljön neki Trudeau, hogy nem 1965 született, mert addig csak négykézláb lehetett a Pápát megközeliteni a látogatoknak. Szemmagasság vagy hátatforditás egyenlö lett volna az örök élet elvesztésével. :)
 
XVI. Benediktnek izgulnia kelett, hogy ne tartoztassák le Nagybritaniában, az uj Pápa Franziskus egy más kalibernek látszik. Ö már bocsánatot kért Délamerikátol a kolonializmus idelyén, az egyház által elkövetett embertelenségek miatt.
-
Söt nemrég a menekültektöl is bocsánatot kért néhány europai, magát keresztényinek nevezö ország idegengyülölö politikája miatt is. Nem tartom kizártnak, hogy a Kanadai egyház képviselöi által elkövetett embertelenséget is elfogja itélni és nem hallgatja el a Vatikán felelöségét. Amen! :(
 
A bocsánat kéréssel változik valami? vagy az a lényeg hogy adjatok pénnnzzzzzt.
 
A bocsánat kéréssel változik valami? vagy az a lényeg hogy adjatok pénnnzzzzzt.

Bizonyos dolgok nem évülnek el, egy anyagi kárt´rités jogos lenne. Félek azonban, hogy "engesztelésül" egy ujabb templomot fognak épiteni Kanadában a rezervatumokon.
 
Bizonyos dolgok nem évülnek el, egy anyagi kárt´rités jogos lenne. Félek azonban, hogy "engesztelésül" egy ujabb templomot fognak épiteni Kanadában a rezervatumokon.
De, nem lehet személyekhez kötni ezt a gyalázatot? A pápa személyesen adott utasítást a gyerekek szülöktől való elszakítására?
Mert ha igen akkor igeni kérjen bocsánatot de, ha nem akkor ezt már rá lehet bízni ha akar tegye.
 
Nem csak az egyház csinálta azt, volt ott kormány is 1880-tól folyamatosan, engedélyezve.
Most rátolni a pápára.Olyan képmutató civilség.
A felmenői helyett, megteheti a bocsánat kérést mai kormány is.
Ha már olyan fontos.
 
Utoljára módosítva:
A gyerekek elkülönítése a szülőktől és azok kultúrájától nem eredeti kanadai gondolat. Magyarországon is több hullámban merült fel a cigányokkal kapcsolatban, akiket így szerettek volna beintegrálni a letelepedett, dolgozó többségi társadalomba. A megvalósítás állami szinten történt, az egyházaknak köze sem volt hozzá.

Mária Terézia 1767-ben adott ki egy rendeletet, ami szerint a cigány gyerekeket más nemzetiségű családoknál kell elhelyezni. Még anyagi támogatást is adott a befogadó családoknak. A családjuktól így elszakított gyerekek természetesen igen gyorsan hazaszökdöstek, így a rendelet nem érte el a kívánt célt.

A 19. század végén volt egy részleges sikereket felmutató letelepítési kísérlet, aminek József főherceg volt a szellemi és gyakorlati vezetője. A főherceg ismerte a cigány nyelvet és kultúrát. Értékelésében beszélt a kudarc és a részleges sikerek okairól is. Ő pl. szegregált oktatásban részesítette a cigány gyerekeket, amit a siker egyik zálogának tartott.
 
Ebben meg a cikkben lévőt összevetve.
A választ a cikk mondataiban látom a szegregáció hibája ügyében.
Mintegy 150 ezer bennszülött gyermeket vittek el erőszakkal szüleiktől, és olyan bentlakásos intézményekbe kényszerítették őket, ahol nem beszélhették saját nyelvüket és nem gyakorolhatták kultúrájukat.
A saját kultúrából teljes kiszakítás és erőszak a kulcs szó számomra.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,658
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére