A napokban az Európai Unió tagállamai áldásukat adhatják a CETA-ra, amely vámmentességet biztosítana

A napokban az Európai Unió tagállamai áldásukat adhatják a CETA-ra, amely vámmentességet biztosítana Kanadával. Ha az Európai Unió még a demokratikus és szociális Kanadával sem tud megállapodásra jutni jógaimádó, menekültüdvözlő miniszterelnökével együtt, akkor mégis kivel fog valaha üzletelni? – teszi fel a kérdést a Financial Times blogja. Márpedig Európa tudatosabb részén tömegtüntetésekkel tiltakoztak múlt hét végén a célegyenesbe érő CETA ellen.

Ha nem lennének a magyarországi zöldeknek civil szervezetei és politikai képviselői, akkor talán a magyar kormány sem tudná, hogy mi az a CETA, álláspontja még így sincsen. Az angol rövidítés szerint a CETA egy átfogó gazdasági és kereskedelmi egyezmény, amelyet Kanada és az Európai Unió kötne meg egy hónap múlva az észak-amerikai ország és a 27 tagállam csúcstalálkozóján. A szabadkereskedelmi egyezmény értelmében azonnal megszűnnének a vámok a két gazdasági térség között. Ha valaki azt gondolja, hogy ez elenyésző volument jelent, téved. Kanada az EU 12. legfontosabb kereskedelmi partnere.

A héten az LMP érdeklődött Lázár Jánosnál, mi a kormány álláspontja, ám a magát minden kérdésben kompetensnek gondoló miniszter passzolt, mondván: a szerződést a nemzeti parlamentnek is ratifikálnia kell, és a kormány megvárja, hogy az Országgyűlés véleményt mondjon róla. Ezt másként nem lehet értelmezni, mint hogy Orbán Viktor az esedékes EU-csúcson alá fogja írni az egyezményt, és nehéz elképzelni, hogy Magyarország majd a ratifikációs időszakban gondolja meg magát.

Pedig akár lehetne is oka a magyar kormánynak, hogy ellenkezzen. A CETA hátráltatja a klímavédelmet, akadályozza a tisztességes kereskedelmet és szűkíti a munkavállalói jogokat – mondják sommásan ellenzői. A német szociáldemokraták balszárnyát képviselő Klaus Barthel hozzáteszi: csak a befektetőknek és nagytőkéseknek biztosít extra jogokat. Attól is tartanak a jogvédők, hogy a Kanada és az EU által most aláírt egységes sztenderdek miatt a későbbiekben Európában már nem lehet majd szigorúbb fogyasztó- vagy környezetvédelmi előírásokat elfogadni, mert azok egy nemzetközi szerződésben vállaltakkal ütköznek majd. Ettől perelhetővé válnának a szigorítást szorgalmazó országok.

Nem véletlenül említjük épp a német szociáldemokratákat (SPD). Angela Merkel helyettese, Sigmar Gabriel gazdasági miniszter egyben az SPD elnöke. Vagyis egyszerre volt a Kanadával folytatott tárgyalások szószólója, és közben vezet egy pártot, amelyben jelentős ellenállás bontakozott ki a CETA miatt. A legtöbben ugyanis attól tartanak, hogy a Kanadával kötött megállapodás valójában trójai faló: az igazi tét a TTIP felélesztése. Ez a szabadkereskedelmi megállapodás kötné össze az Egyesült Államokat és az Európai Uniót, ám kritikusai szerint szinte mindenben Amerikának kedvez. Megnyitja például a világ legnagyobb gazdasága előtt az európai közbeszerzéseket, miközben az amerikai alkotmány értelmében ugyanez zárva maradna az európaiak előtt.

Ennél is nagyobb problémát jelent, hogy országok és multinacionális nagyvállalatok vitás ügyeit választott bíróságokon rendeznék, amelyek átláthatatlan módon működnek és fellebbezésnek sem adnak lehetőséget. Ezek horribilis összegre büntetnék minden fogyasztó- vagy környezetvédelmi okból hozott restrikció miatt az európai államokat. Így Magyarországot is, amelynek a támogatását – mint januárban megírtuk – az Egyesült Államok már megszerezte a TTIP megkötéséhez.

Annyit Brüsszelnek sikerült elérnie, hogy a kanadaiakkal felmerülő vitákat nyilvános törvényszékek több fellebbviteli szinten rendezik majd, és a közbeszerzések piaca is kölcsönösen nyílhat meg a két régió között. Washingtonnal különben állnak a tárgyalások, már senki sem gondolja, hogy Barack Obama elnöksége alatt szentesíteni lehetne a szerződést.

A zöldek azonban aggódnak: ha a CETA az amerikai folytatásig a radar alatt célba ér, jöhet majd a TTIP áterőltetése is. Berlinből végül nem kaptak segítséget az egyezmény ellenzői. Az SPD egy pártkonventen a hét elején támogatta elnökét a szerződés megkötésében. Ez egy mérföldkő – hangsúlyozta a mai uniós miniszteri találkozóra készülő Gabriel, szerinte ez fogja biztosítani a szociális piacgazdaságot globális környezetben is.

Gergely Márton

Miért kell a CETA és a TTIP?
A vámmentes kereskedelem a közgazdászok többsége szerint az életszínvonal javulását hozza. Talán ennek is köszönhető, hogy a második világháború után a globális gazdaság viszonylag gyorsan regenerálódott. Ekkor ugrott meg robbanásszerűen a nemzetközi kereskedelem, és ez kényszerítette ki végül 1994-ben a WTO megalapítását (a genfi székhelyű Kereskedelmi Világszervezetnek 162 tagja van). A szervezet szabálya szerint ha egy tagja mérsékli a vám mértékét egy másik tagállamból érkező árucikkre, úgy minden más tagállam számára is erre a szintre kell csökkenteni az illetéket.

A szabály alól egyetlen kivétel van, méghozzá a szabad kereskedelmi megállapodások, amikor bilaterális szerződésekben szüntetik meg tagállamok egymás között a vámszedést. Ezt a kiskaput egyre többen használják, mivel így nem kell egyezségre jutnia mind a 162 országnak, ugyanakkor félő, hogy ennek következtében blokkokra válik szét a globális kereskedelem.

Ilyen szerződés lenne az Egyesült Államok és az Európai Unió között a TTIP, illetve Kanada és a brüsszeli 27-ek között a CETA. Ez a két szabad kereskedelmi megállapodás azonban nem csak a vámokról rendelkezik. Jog- és természetvédők szerint az észak-amerikai országok alacsonyabb sztenderdjei miatt nemcsak az európai fogyasztók és környezetvédők érdekeit sértik, de az emberi jogokat is korlátozhatják. A kulcsszó az emberek demokratikus döntési joga a globális gazdasági folyamatok kapcsán.
Forrás: Heute Journal

22138_trojai_REU-h.jpg
 
A vámmentes kereskedelem a közgazdászok többsége szerint az életszínvonal javulását hozza.
Igen, ... de kizárólag a vámegyezményt kihasználó, kereskedő vállalkozók körében.

Ami Magyarországot illeti, vámtarifénk az EU-val (sőt, már korábban, az OECD-vel) kapcsolatban nem érvényesíthető. A védővámok hiányában került padlóra a magyar ipar. A munkanélküliek körében az életszínvonal nem nőtt, ez nyilvánvaló.
 
Neked es par embernek ez a velemenye, en azt latom hogy minnel jobban kozoskodnek anal jobban elnek az emberek es no a GDP.
 
Neked es par embernek ez a velemenye, en azt latom hogy minnel jobban kozoskodnek anal jobban elnek az emberek es no a GDP.

Hát persze, pár embernek....:D

aoa_s17_2.jpg

Munkanélküliséghez, egyenlőtlenséghez (mintha nem volna már így is épp elég az egyenlőtlenségből), a jólét csökkenéséhez vezet az EU-Kanada szabadkereskedelmi egyezmény

Az amerikai Tufts Egyetem munkatársai elkészítették az első független tanulmányt az EU-Kanada szabadkereskedelmi egyezmény várható gazdasági hatásairól. Míg a hivatalos előrejelzések szerint 0,08% GDP növekedést okozna a CETA, a Tufts Egyetem munkatársai által használt ENSZ Global Policy Model alapján viszont az jött ki, hogy a CETA hatására
- 200 ezer munkahely szűnne meg az EU-ban
- 316-1331 euróval csökkennének a munkabérek
- csökkenni fognak a kormányzati bevételek
- 0,49%-kal csökkenne a GDP az EU-ban

Összességében tehát a CETA nemcsak a gazdasági recesszióhoz fog vezetni, de növeli a munkanélküliséget, a társadalmi egyenlőtlenségeket, negatív hatással lesz a társadalmi kohézióra egy már egyébként is bonyolult és törékeny politikai helyzetben.

Van itt egy cikk magyarul is, már akit érdekel: dr. Kelemen András orvos, a Magyarországért Egyesület elnöke és Roszík Péter agrármérnök, a Biokultúra Szövetség alelnöke közös véleménycikke.
 
Mitol none a munkanelkuliseg? mert vammentes kereskedes folyik?
Az igaz megszune a az arusetaltatas a afa miatt. de szornyu is ez.....
Hogy van az hogy egy arufeltolto is hianyzik a nagy munaknelkulisegben?
Mi baj van azzal ,hogy a vilagpiacra jobban ki tudtok menni, es tobb labon lehet allni?
Miert vagytok beoltva minden ellen ami a fejlodest a jovot hozza? A vilag nem fog megallni, vagy veletek vagy nelkuletek de megy tovabb es ugy nez ki ez iranyba fog fejlodni. Nem vissza fele lepked az idobe.
 
Mikola István: Magyarországnak szüksége van a szabadkereskedelmi megállapodásokra

Magyarországnak szüksége van szabadkereskedelmi megállapodásokra, hogy ne szoruljon ki a világ egy piacáról sem - jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.

Mikola István közös fórumot tartott a Budapesti Gazdasági Egyetemen Cecilia Malmströmmel, az Európai Bizottság kereskedelempolitikai biztosával az Európai Unió Kanadával már megkötött (CETA), de a tagállamok által még nem ratifikált és az Egyesült Államokkal még tárgyalás alatt álló szabadkereskedelmi egyezményről (TTIP).

Az államtitkár kijelentette: a CETA egy keményen, öt év alatt végigtárgyalt, jó megállapodás. A TTIP-nél a 30 fejezetből 14-et zártak le, vagyis a tárgyalások közepén járunk, és az egyeztetések várhatóan még jó darabig eltartanak. Mikola István megjegyezte, még azt sem lehet tudni, létrejön-e egyáltalán az egyezmény.

Az államtitkár hozzáfűzte: hiba lenne ezekre az egyezményekre úgy tekinteni, mintha kőbe vésnénk őket. A változó világhoz lehet, és kell őket igazítani a megkötésük után – mondta.

Az EU-biztos kiemelte: a szabadkereskedelmi megállapodások segítenek, hogy alakíthassuk a gazdasági globalizációt, ne csak az elszenvedői legyünk. Hozzátette: a TTIP-től Brüsszel az európai kis- és középvállalati szektor fejlődését is várja, ezen keresztül pedig sok új munkahely teremtését, amire nagy szükség van Európában.

Mikola István elmondta: a várakozások szerint nőhet a munkahelyek száma és az európai gazdaság a TTIP eredményeként, de aláhúzta: ezek a jótékony hatások csak több évvel az egyezmény életbe lépése után várhatók.

Cecilia Malmström hangsúlyozta: az Európai Bizottság három éve tárgyal a TTIP-ről a 28 EU-tagállam felhatalmazásával, és a tárgyalások során nagyon szorosan együttműködik a nemzeti kormányokkal. Arra a vádra, miszerint az EU-bizottság “fű alatt” tárgyalna a TTIP-ről, a kereskedelmi biztos azt felelte: az interneten több száz dokumentum hozzáférhető, többek között az Európai Uniónak az egyes ügyekben elfoglalt tárgyalási pozíciója. Emellett összefoglaló leírás olvasható minden egyes tárgyalási fordulóról.

A Greenpeace környezetvédelmi szervezet aktivistájának a kérdésére, miszerint attól lehet tartani, hogy a TTIP eredményeként az élelmiszerbiztonság területén fellazul a szigorú európai szabályozás, Cecilia Malmström leszögezte: az egyezmény miatt nem fog változni a génmódosított élelmiszerekre vonatkozó európai szabályozás.
 
Kedves Melitta, azt hiszem ezt meg kell ünnepelni! Egy véleményen vagy a magyar kormánnyal! :dr_173:

Komoly feszültségek a CETA jóváhagyása körül az országgyűlésben

Heves vitát hozott az Országgyűlésben a CETA európai-kanadai szabadkereskedelmi egyezmény vitája. A kormány támogatja az aláírását
 
Mitol none a munkanelkuliseg? mert vammentes kereskedes folyik?
Az igaz megszune a az arusetaltatas a afa miatt. de szornyu is ez.....
Hogy van az hogy egy arufeltolto is hianyzik a nagy munaknelkulisegben?
Mi baj van azzal ,hogy a vilagpiacra jobban ki tudtok menni, es tobb labon lehet allni?
Miert vagytok beoltva minden ellen ami a fejlodest a jovot hozza? A vilag nem fog megallni, vagy veletek vagy nelkuletek de megy tovabb es ugy nez ki ez iranyba fog fejlodni. Nem vissza fele lepked az idobe.
OFF Melitta drága, a problémamegoldásnak két lehetősége van: előre, vagy vissza. Miért lenne az egyik előítéletesen jobb a másiknál? Ezt az adott helyzet dönti el.

Vegyük például a Szovjetúnió példáját. Amikor a demokratikus törvényhozásra támadtak a puccsisták, az elnök felszólítására tízezrek vonultak Moszkvában az utcára, a puccsisták harckocsi-oszlopai pedig megtorpantak, majd átálltak ... ez a Szovjetúnió megszűnését eredményezte, újra Oroszország lett belőle. Ez a visszalépés talán rossz volt? Ugye, hogy nem.

Ha valami zsákutcának bizonyul, onnan rendszerint célszerű visszatolatni. Ha tovább megyünk előre a zsákutcába, a fal felé, abban bízva, hogy találtunk egy mellékágat, abban a zsákutca valószínűsége jóval magasabb, mint egy normál utca esetében, igaz?

Ezért hosszú távon a konzervatív (visszatolató) problémamegoldás az esélyesebb, a radikális ("fejjel-a-falnak") előtt.

ON Amúgy a CETA ezer sebből vérzik. Ilyen egyezményt a győztes fél szokott kötni azzal, akit valami háborúban legyőzött. Csakhogy Kanada nem győzött le senkit ... ezért érthetetlen ez az elképesztő egyezmény-tervezet.
 
ttipmerleg_1_1.jpg

A CETÁ-nak egyetlen győztese lesz (és rajta keresztül a TTIP-nek). A MULTI.

Ezt már tudja Hillary és Trump is. Azzal kampányolnak, hogy a szabadkereskedelmi egyezmények hátrányait emlegetik mindketten!

Milyen érdekes, hogy az ember azt hinné, hogy USA azért erőlteti, mert a számára előnyös. Sajnos ez a játék nem nyertes-nyertes, vagy nyertes-vesztes, hanem vesztes-vesztes. Elég szomorú ez. Úgy látszik, hogy a legfelső egy százalék egy százalékának még nincs elég pénze...
 
Úgy látszik, hogy a legfelső egy százalék egy százalékának még nincs elég pénze...
Ahogy a bankokat meg lehetett adóztatni mérlegfőösszeg-arányosan, úgy a TTIP ill. a CETA haszonélvezőit is meg lehet adóztatni vagyonarányosan. És ebben bizony Uncle Sam óriási tapasztalattal bír ... úgyhogy föl a fejjel. Egyenlőre DT nyerje meg a választást (mert azt ugye senki sem veheti komolyan, hogy Clinton a szavakon túlmenően is tesz majd valamit is a TTIP USA-ra hátrányos része ellen).
 
Nagyon szeretem olvasni az optimista embereket. :) Nem baj, ha én nem tudok az lenni? DT sem tesz mást majd, mint amit tennie kell, talán egy kicsit többet kell noszogatni, mint Hillaryt.
 
Nagyon szeretem olvasni az optimista embereket.
:)

OFF Az optimizmus az életösztön jele. Ha pesszimista lennék ... szóval ez önellentmondás: aki pesszimista, az nincs jelen a problémák megoldásában.

Mert a dolog erről szól, a problémák megoldásáról. Nem lehet valaki optimista ölbe tett kezekkel (vö. "Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet."). Az optimizmus a cselekvés mozgatója (a pesszimizmus pedig a fékje). Szvsz. ON
 
Jót kacagtam ma este , hiszem majdnem minden EU-s kereskedelmi miniszter aláirta a CETA szerzödést !!:rohog: mit is mondott "királyunk "? ne azt amit mondok figyeljék , hanem amit teszek !!;) Akik kersztbe tettek azok a Belgák , pontosabban a Valonok , illetve a Román és a Bulgár miniszterek ! Ök követelik Canadától a vizum mentes beutázást , kiváncsi leszek most milesz , hogyan tovább ??
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,844
Tagok
615,338
Legújabb tagunk
Jo Maya
Oldal tetejére