A szaúdi uralkodó lehetővé teszi a nőknek az autóvezetést

A muszlim királyság eddig büntette a női jogosítványt.

Szaúd-Arábiában hamarosan megengedik nőknek is, hogy autót vezessenek; az erről szóló rendeletet kedden írta alá Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi király – jelentette az al-Arabíja pánarab hírtelevízió.

Az uralkodói rendelet értelmében egy miniszteri testületet hoznak létre, amelynek 30 napon belül a kérdésben javaslatokat kell előterjesztenie, majd végrehajtania a rendelkezést 2018 júniusáig – közli az SPA szaúdi hírügynökség.
Az amerikai külügyminisztérium üdvözölte a döntést, amelyet „a helyes irányba tett hatalmas lépésnek” nevezett.

Az iszlám szunnita ágának fundamentalista, vahhábita irányzatát követő muszlim királyság a nemek szigorú elválasztásának híve, s a világon egyedüli országként tiltotta és szigorúan büntette eddig a nők számára az autóvezetést. A szaúdi nők évek óta tartó erőfeszítések eredményeképpen harcolhatták ki most ezt a jogosultságot.

vezetes.jpg
 
Hurrá , nakérem ez a demokrácia fellegvár !! A XXI. században már szabad a nöknek is autot vezetniük , és ki is mehetnek egyedül az utcára !! VIVAT !! Közben a világ legszegényebb országát porig bombázzák , na de ez még részvétre sem érdemes , hiszen olajuk sincsen ! De kétszinü lett ez a világ ,:rolleyes2:

Arról egy szó sincs a cikkben hogy egyedül mehetnének ki az utcára férfi családtag kísérő nélkül. Bár örülök a pozitív változásnak de majd akkor igazán ha a megvalósítását is látjuk. Attól tartok ez a vezetés is kísérettel lesz vagy amolyan szaudi módra mint a nőtanács:
573900.jpg
 
Na várjál csak, nem eszik olyan forrón azt a kását! A rendelkezés arról nem szól, hogy a férjeknek a jövőben oda is kell adnia az asszonynak az autót, ami, (mint minden egyéb azon kívül amit az asszony magán visel), a férj tulajdona.
 
.Embernek születni természetes. Hová ?az véletlen. Még itt van mit tenni. A törvény hozóknak van mit behozni ! Bár nem biztos akarják Távolság Európától fényév..Csadorba volánnál mindegy Ott is megküzdenek azért a kis jóságért
 
Na vegre megerkeztek ezzel az 1970 es nemet allapotokhoz. :)

Nekem az a tapasztalatom, hogy No-ba a muslem nök gyakrabban üllnek a volannal mind a pasak. :)

Ami az autokat illeti: Dubaiban egy roiss roissy nem tünik fel. Van akinek több autoja van a garazsban mind egy Trabiban loerö volt. Jut ott mindegyik felesegnek. :)
 
Utoljára módosítva:
Ne csinaljunk magunknak illuziot, nem a ferfiak felvilagosodasa hanem a jobb "tracking-követö rendszer, GPS" miatt lett a poraz meghosszabbitva. :)

A pasa odahaza a kepernyön követi merre jar az aszony, mikor ki szallt be az autoba es meddig volt az ülles hatrahajtva. :)
 
*
Ernoe, Ernoe, nem is gondoltam volna, hogy ilyen huncut vagy?! ;)
 
Arról egy szó sincs a cikkben hogy egyedül mehetnének ki az utcára férfi családtag kísérő nélkül. Bár örülök a pozitív változásnak de majd akkor igazán ha a megvalósítását is látjuk. Attól tartok ez a vezetés is kísérettel lesz vagy amolyan szaudi módra mint a nőtanács:
573900.jpg
*
Jaj, juj, de nagyon jóÓÓ, hogy nem oda pottyantott le a gólya! No lám, tudok ennek is örömködni, van miért :hurra:
upload_2017-9-28_19-0-50.jpeg
 
Hát igen, a szaudi hölgyek elöbb engedélyt kérnek / kapnak a férfi hozzátartozóiktól, hogy megcsinálhassák a jogsit, aztán majd megint engedély kérnek, hogy vezethessenek. De azért mindenképpen elörehaladás. Valószinü egy hosszabb folyamat elöszelét látjuk. Az olajuk már nem hoz annyi jövedelmet az államkasszába, mint korábban, igy aztán valahol el kell kezdeni a hölgyek késöbbi munkába állitását.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,310
Tagok
615,646
Legújabb tagunk
Ahmedgeoto
Oldal tetejére