Annyi szoptató nőt életedben nem láttál

Több tucat szoptatásra kész anyuka, szopásra kész kisgyerek és meglepetésre néhány apuka árasztotta el péntek délelőtt a Nyugati téri McDonald’s-ot, tiltakozásképp az ellen, hogy az étterem állítólag rossz szemmel nézi a szoptatást. Ami mellesleg a cég szerint nem igaz: a Facebookon szerveződő akció előtt a Meki a következő állásfoglalást adta ki:

“Éttermeinkben minden édesanyának lehetősége van a szoptatásra, nincs és nem is volt érvényben olyan szabályozás, ami ezt megtiltaná számukra. A McDonald’s családbarát étteremlánc, egyes éttermeinkben a pelenkázó helyiség és a játszóház mellett már cumisüveg melegítő is a kisgyermekes szülők rendelkezésére áll. Eddigi információink alapján a konkrét esetben egy éttermi dolgozó kollégánk megfelelően nyújtott segítséget az édesanyának. Később avatkozott be a külső cég alkalmazásában álló biztonsági őr. Ismereteink szerint ugyan nem szólította fel távozásra a kisgyermekes édesanyát, de arra utaló megjegyzése, hogy a csecsemő szoptatása nem elfogadott tevékenység éttermeinkben, nem cégünk álláspontját tükrözi, kifejezetten ellentétes a McDonald’s családbarát szemléletével. Az esettel kapcsolatban belső vizsgálatot indítottunk és felvettük a kapcsolatot a kisgyermekes édesanyával.”

Az akciót ennek ellenére megtartották, és ha Guinness-rekord talán nem is lett belőle, az igaz, hogy ennyi szoptató anyukát egyszerre ritkán lát az ember. És bár a szervezők attól tartottak, hogy fényképezővel, kamerával biztos senkit nem engednek majd be az étterembe, a McDonald’s emberei egy szót sem szóltak, nem kergettek el senkit, biztonsági őr sem keménykedett, a gyerekek pedig csak szoptak, szoptak becsületesen, mintha érezték volna, mi a tét. Remélem, amikor felnőnek, majd könnyes szemmel mutogatják egymásnak ezeket a képeket:

Emlékszel, amikor együtt szoptunk a Mekiben?

A Nyugatiból indult minden. Itt még egyik gyerek sem tűnt túl éhesnek
Grillezés? Válaszd a Weber prémium termékeit!

A fokozott médiafigyelem középpontjában nem egyszerű szoptatni, de mindenki megoldotta

Hogy tüntessen, ha nem éhes?

Volt, aki a karzatról követte az eseményeket

Jó hangulatban, egy asztal körül

Szabotőrök

  • anarki/444
    McDonald.jpg
 
Nem értem a demonstráció célját. Különösen, hogy a Meki kijelentette, felőle szoptathatnak.
Szia Jászladány!
Ez volt az előzménye az anyukák demostrációjának: http://hvg.hu/kkv/20150521_Kizavartak_egy_szoptato_anyat_a_Nyugati_t
Mikor elterjedt a híre, hogy kiküldték az anyukát, utána jött létre a tüntetés. Szerintem ahogy olvastam, én úgy értettem ,hogy ennek a láttán adta ki a Meki, hogy engedi az anyukákat, hogy szoptassanak. Hmmmm. Engedélyt kell adniuk? Nem alapvető joga a babáknak, hogy szophassanak, és az anyukáknak, hogy szoptassanak?
Legyen nagyon szép, és vidám napotook!
Sok szeretettel Erzsi.
 
A McDonalds bár nyugati eredetű cég, de tippelem hogy Magyarországon az alkalmazottai, de még az itteni menedzser is, MAGYAR. És lehet hogy úgy vélték, alkalmazkodniuk kell a visszarendeződő „jó keresztény erkölcsökhöz”, márpedig milyen az hogy egy anya előveszi a mellét a nyilvánosság előtt és szoptat... Ez közszeméremsértés, meg illetlen és fúj és stb...

Közeledünk a nyilas-időkhöz, mondom...
 
Nem kell ahhoz kereszténynek lenni, vagy akármilyen vallásúnak, hogy a józan ember tudja mit illik és mit nem. Manapság a nők anyaszült mesztelen mászkálgatnak a tömegközlekedési jáműveken. A világon szinte már mindenhol előfordulnak ilyen esetek. Ezen felbuzdulván gondolhatják, ugyan mi kivetni való van abban ha valaki nyilvános helyen szoptatja a gyerekét. Szomorú látni mivé korcsosul el a világunk. Panaszkodnak miért van annyi erőszak. Pedig a megoldás egyszerű. Ha nincs erkölcs, nincs értékrend ami alapján az ember felnővén tudja hogy mi helyes, mi nem. Nagy divatja lett, hogy ki tud provokatívabban viselkedni nyilvános helyeken. Az emberek túlnyomó többsége befolyásolható, és ha egyszer már elültették bennük a gondolatot hogy mi a jó, már nem igazán lehet érvelni miért is nem jó amit tesznek.

Természetes és spontán dolog a szoptatás, ám a pisilés vagy a böfögés is az. Mégsem tesszük nyilvános helyen. Vajon miért? ;)

"Bár az anya előzőleg engedélyt kért egy dolgozótól a szoptatásra, a biztonsági őr, miután konzultált a főnökével, kitessékelte őt a csecsemőjével együtt."

Tény hogy a biztonsági őr mint foglalkozás, nem az értelmiségi körökből kerül ki, ám mégis kiderült hogy nem önszántából egyéni erkölcsi beidegződésére cselekedett, mégis őt hangsúlyozzák. Ezen sem csodálkozom....
 
Utoljára módosítva:

Te vissza tudod tartani a böfögést? Jó neked, nekem nem megy... Ha jön, akkor jön. A hangját némi erőfeszítéssel le tudom csökkenteni, de attól még hallható, ha nincs a közelemben nagy zaj. Eszerint akkor elveidből kiindulva egy műveletlen tahó vagyok.

A pisilés kicsit más dolog ám, mint a szoptatás. Ha odapisilsz az étterembe, ott fog bűzölögni, s valaki el kell takarítsa. Attól hogy egy anya szoptat, nem lesz ott semmi szemét. Bűzölögni se fog. Továbbá, én magam kifejezetten biztatom inkább a nőket hogy szoptassák csak meg a csemetéjüket, legalább akkor nem fog állandóan nyivákolni, visítani mint egy szíven szúrt malac, üvölteni meg minden, ezzel ZAVARVA ENGEM az evésben, vagy akár a telefonálásban, vagy egyszerűen csak abban hogy kissé pihentessem a gondolataimat... Úgy van, eltaláltad, s be is vallom, NEM RAJONGOK az olyan kicsi gyermekekért! Cseppet se! De épp emiatt vagyok a szoptatás híve mégis, akár nyilvános helyen is! Amíg ugyanis szopik, nem bömböl...
 
A tüsszentés az amit nem lehet visszatartani. A böfögést, és a szeleket vissza lehet tartani, legalább is kultúr ember nem eregeti egyiket sem társaságban, hanem félrevonul.
Ezekszerint a te elveid szerint meg engem tartanál esetleg prűdnek?
Túlságosan leegyszerűsíted, vagy félremagyarázod a dolgokat. Én a saját véleményemet írtam le a cikkről te meg a sajátodat. :) Véleménye meg tudod, mint az a bizonyos lyuk. Mindenkinek van..... ;)
 
Baj az baj ,Megtörtént. Egyszer !!!!Ekkora cunami kövese!! Nők akik vakkutyákon esnek át Nap mint nap?Igaz biztonsági őr sincs Ha vólna. Talán.Talán hír lenne. A hírértékét rontja. Nem egyedi eset. Sírva fakadtak a fogyatékosok.Ismeretlen küldött négy milliót. Egy hónapig van munkájuk Ez nem hír. Semmi lufi semmi tupir
 
Te vissza tudod tartani a böfögést? Jó neked, nekem nem megy... Ha jön, akkor jön. A hangját némi erőfeszítéssel le tudom csökkenteni, de attól még hallható, ha nincs a közelemben nagy zaj. Eszerint akkor elveidből kiindulva egy műveletlen tahó vagyok.

A pisilés kicsit más dolog ám, mint a szoptatás. Ha odapisilsz az étterembe, ott fog bűzölögni, s valaki el kell takarítsa. Attól hogy egy anya szoptat, nem lesz ott semmi szemét. Bűzölögni se fog. Továbbá, én magam kifejezetten biztatom inkább a nőket hogy szoptassák csak meg a csemetéjüket, legalább akkor nem fog állandóan nyivákolni, visítani mint egy szíven szúrt malac, üvölteni meg minden, ezzel ZAVARVA ENGEM az evésben, vagy akár a telefonálásban, vagy egyszerűen csak abban hogy kissé pihentessem a gondolataimat... Úgy van, eltaláltad, s be is vallom, NEM RAJONGOK az olyan kicsi gyermekekért! Cseppet se! De épp emiatt vagyok a szoptatás híve mégis, akár nyilvános helyen is! Amíg ugyanis szopik, nem bömböl...
Meg ha szerencséd van, az anyuka mellét is nézegetheted...
 
A tüsszentés az amit nem lehet visszatartani. A böfögést, és a szeleket vissza lehet tartani, legalább is kultúr ember nem eregeti egyiket sem társaságban, hanem félrevonul.
Ezekszerint a te elveid szerint meg engem tartanál esetleg prűdnek?
Túlságosan leegyszerűsíted, vagy félremagyarázod a dolgokat. Én a saját véleményemet írtam le a cikkről te meg a sajátodat. :) Véleménye meg tudod, mint az a bizonyos lyuk. Mindenkinek van..... ;)

Igen, túl prűdnek tartalak, eltaláltad.

És a végbélszelet valóban vissza lehet tartani (egy darabig). Én is megteszem. A böfögést nem tudom, legfeljebb ha egészen pici jönne. Általában azonban ha jön, az nálam nem kicsi. De ez amúgyis off, itt a szoptatásról volt szó. (bár igazad van, a kisbabák gyakran böfiznek is... Juj, meg kéne nekik tiltani! Hogy merészelik...!)
 
Nem kell ahhoz kereszténynek lenni, vagy akármilyen vallásúnak, hogy a józan ember tudja mit illik és mit nem. Manapság a nők anyaszült mesztelen mászkálgatnak a tömegközlekedési jáműveken. A világon szinte már mindenhol előfordulnak ilyen esetek. Ezen felbuzdulván gondolhatják, ugyan mi kivetni való van abban ha valaki nyilvános helyen szoptatja a gyerekét. Szomorú látni mivé korcsosul el a világunk. Panaszkodnak miért van annyi erőszak. Pedig a megoldás egyszerű. Ha nincs erkölcs, nincs értékrend ami alapján az ember felnővén tudja hogy mi helyes, mi nem. Nagy divatja lett, hogy ki tud provokatívabban viselkedni nyilvános helyeken. Az emberek túlnyomó többsége befolyásolható, és ha egyszer már elültették bennük a gondolatot hogy mi a jó, már nem igazán lehet érvelni miért is nem jó amit tesznek.

Természetes és spontán dolog a szoptatás, ám a pisilés vagy a böfögés is az. Mégsem tesszük nyilvános helyen. Vajon miért? ;)

"Bár az anya előzőleg engedélyt kért egy dolgozótól a szoptatásra, a biztonsági őr, miután konzultált a főnökével, kitessékelte őt a csecsemőjével együtt."

Tény hogy a biztonsági őr mint foglalkozás, nem az értelmiségi körökből kerül ki, ám mégis kiderült hogy nem önszántából egyéni erkölcsi beidegződésére cselekedett, mégis őt hangsúlyozzák. Ezen sem csodálkozom....
A McDonalds csak utólag reagált védte a mundér becsületét DE akkor és ott nem engedte meg!!!!!(a lényegen ez nem változtat!)
 
Elment az ido felettem es nem tudom ezt a szabadosagot ertekelni.
A babaval az ember egy belsoseges kapcsolatba van mikor szoptat. El se tudtam volna kepzelni ,hogy egy ilyen nyilvanos helyen etesem meg a gyerekemet. Az biztos ha az elet ilyen szitut kreal es meg kell etetni, akkor a legeldugottabb zugaba az etteremnek a tobbieknek hatatforditva probalom megoldani a gondot,es nem csapok ilyen larmat. Amennyiben elkuldenek, ...............hisz oda enni jarnak az emberek es nem testisegre kivancsiak vagy esetleg zavarba hozhatok ezaltal mast ,hamar nekem nincs annyi szemermem, hogy elvonuljak .....
Meg egy parki pad is jobb megoldasnak talaltam volna egy kendovel letakarna a kilatszo reszt.
Vajon a tisztaba teves hogy es hol tortent, ott ahol az emberek esznek? Sehogy nem tudom magameva tenni ezt a szitut.
A McDonaldnak mindenkeppen reklam mert meg tuntetni is odamentek nem egy masik helyre , hogy lam lam ,mashol ezt megengedik es a McDonald vesztett volna egy tuntetesnyi embert.
 
.

Pont ez a momentum ami nem jutott az eszembe. Melitta nagyon pontosan kifejezte. A baba szoptatás egy bensőséges kapcsolat, és ezzel kérkedni, vagy másokat zavarba hozni, elég otromba cselekedet. Úgy gondolom semmi prűdség nincs abban ha mások ezt nem nézik jószemmel.
 
Ha már mindenáron kötözködni szeretne valaki:

szoptatas61.jpg

Ez a pici baba vajon hány hónapos lehet. :) Elhiszem hogy tápláló, és amíg feltétlen szükség van rá valóban kell is a babának.
A nagyfiúk c. vígjátékban pont van is egy erre utaló jelenet ahol kifigurázzák, akik látták biztos tudják miről van szó. :)

Elment az ido felettem es nem tudom ezt a szabadosagot ertekelni.
A babaval az ember egy belsoseges kapcsolatba van mikor szoptat. El se tudtam volna kepzelni ,hogy egy ilyen nyilvanos helyen etesem meg a gyerekemet. Az biztos ha az elet ilyen szitut kreal es meg kell etetni, akkor a legeldugottabb zugaba az etteremnek a tobbieknek hatatforditva probalom megoldani a gondot,es nem csapok ilyen larmat. Amennyiben elkuldenek, ...............hisz oda enni jarnak az emberek es nem testisegre kivancsiak vagy esetleg zavarba hozhatok ezaltal mast ,hamar nekem nincs annyi szemermem, hogy elvonuljak .....
Meg egy parki pad is jobb megoldasnak talaltam volna egy kendovel letakarna a kilatszo reszt.
Vajon a tisztaba teves hogy es hol tortent, ott ahol az emberek esznek? Sehogy nem tudom magameva tenni ezt a szitut.
A McDonaldnak mindenkeppen reklam mert meg tuntetni is odamentek nem egy masik helyre , hogy lam lam ,mashol ezt megengedik es a McDonald vesztett volna egy tuntetesnyi embert.

Én bizony szívesebben látom amikor egy anya szoptat, mint amikor két meleg csókolódzik, nyilvánosság előtt! A baba szoptatása természetes dolog. A másik, az betegség. Melyikkel illendőbb „kérkedni”?
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,886
Tagok
615,339
Legújabb tagunk
Dorki000
Oldal tetejére