Bátor rendőrnő lépett közbe: egy eszement férfi fegyverrel őrjöngött Gyöngyösön

Lószerszámok ellopásával gyanúsították azt a 44 éves férfit, aki a gyöngyösi piacon késsel támadt egy árusra, akiről azt hitte, hogy feljelentette őt. A Heves Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés kísérletével vádolja a férfit.

Az árus korábban lószerszámokat vásárolt a vádlott családtagjaitól, melyekről azonban utóbb kiderült, hogy lopásból származnak. Ezért visszaadta azokat az eredeti tulajdonosnak, akinek feljelentése nyomán akkor már folyamatban volt egy büntetőeljárás a lopás miatt. Ebben érintett volt a vádlott is, aki június 24-én délben, részegen a gyöngyösi Köztársaság téri piacon sétált, amikor meglátta a csarnok előtt árusító sértettet, akire haragudott.

A korábban történtek miatt veszekedni kezdett vele, miközben egyre indulatosabbá vált, végül a vita hevében a zsebéből előkapott egy 9 centi pengéjű kést, amivel többször a sértett feje irányába csapott.

Az árus egy ládával védte ki a csapásokat, a férfi azonban újból rátámadt, és egy erőteljes lentről felfelé irányuló mozdulattal megpróbálta hasba szúrni őt. A sértettnek sikerült két kézzel ráfognia a támadó csuklójára, így a szúrás nem érte el, de még percekig dulakodtak.

Ekkor ért a helyszínre egy a közelben épp intézkedő rendőrnő, aki végül megakadályozta a súlyosabb bűncselekmény elkövetését, azzal, hogy a kést kicsavarta a vádlott kezéből anélkül, hogy bárki megsérült volna.

A Heves Megyei Főügyészség vádiratában kérte, hogy a törvényszék a férfival szemben végrehajtandó börtönbüntetést szabjon ki, emellett tiltsa el őt a közügyek gyakorlásától, kötelezze a bűnügyi költségek megfizetésére, valamint kobozza el tőle az elkövetéshez eszközül használt csontnyelű bicskát - tájékoztatott Dr. Szalóki Zoltán főügyész.

oldoklo.jpg
 
Szó nélkül fejbe rúgott és megölt egy férfit, mert olyan kedve volt.

Nem jogerősen hat év börtönre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék hétfőn azt a férfit, aki 2015 nyarán - minden indok nélkül - az utcán fejberúgott egy férfit Tiszabezdéden. A sérült néhány nap múlva a kórházban belehalt sebesüléseibe.



A büntetőtanács O. A-t halált okozó testi sértésben és könnyű testi sértésben is bűnösnek találta.

A bűncselekmény elkövetésekor ittas vádlott 2015. június elsején két embert is megtámadott a magyar-ukrán határ közelében fekvő községben. Az első esetben minden előzmény nélkül egy kerékpárját toló férfit hátba rúgott és ököllel megütött. A sértett nyolc napon belül gyógyuló sérülésekkel megúszta a támadást.

Nem sokkal ezután - szintén ok nélkül - a vádlott egy sétáló középkorú férfit lökött el az utcán, majd a földön kerülő sértettet legalább közepes erővel fejbe rúgta. A bántalmazott férfinek még sikerült felállnia, de rosszulléte miatt az első lakott háznál segítséget kért. Kórházba vitték, ahol a szakszerű orvosi ellátás ellenére néhány nap múlva belehalt sérüléseibe.


Semmi oka nem volt a támadásokra.

A hétfői ítélethirdetésen a vádlott és az áldozat családtagjai, rokonai is megjelentek, a vádlottat fegyőrök és rendőrök vezették be a tárgyalóterembe.

Bodnár Zsolt tanácsvezető bíró az ítélet indoklásában elmondta, hogy az orvosszakértői vélemény szerint a sértett halálához vezető sérülés O. A. rúgásától származott. A tárgyaláson ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a bűncselekmény minősítése nem emberölés, hanem halált okozó testi sértés, mivel a vádlott szándéka nem a sértett életének kioltására irányult. A vádlottnak előre kellett volna látnia tette következményét, de könnyelműen bízott az elmaradásában - tette hozzá.

Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett – írja az MTI.
 
Szerintem ilyen esetben, ha az elkövetőnek nincs is indoka a gyilkosságra, SÚLYOSABBAN kéne megítélni a tettét, mint amikor nyereségvágyból, szerelemféltésből vagy hirtelen felindulásból öl!
Amiatt kell súlyosabban megítélni, mert VESZÉLYESEBB A TÁRSADALOMRA. Az ilyentől ugyanis senki sem lehet biztonságban. Nemcsak a szerelmi vetélytársát öli meg, nemcsak azt akinél sok pénzt sejt, nemcsak azt aki mondjuk lehülyézi őt, hanem BÁRKIT. Mert neki épp olyan kedve van. Az ilyen KÖZELLENSÉG. Nagyon veszélyes. Mondhatni, az ilyenben tényleg benne van a „Gonosz”, hogy misztikusan fogalmazzak. Az ilyenekre kell a legsúlyosabb büntetést kiszabni.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,909
Tagok
615,340
Legújabb tagunk
Torda Bernadett
Oldal tetejére