Budapesten a világ legkorszerűbb utasszállító repülőgépe

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren csütörtökön mutatták be a sajtónak a a világ legmodernebb utasszállító repülőgépét, a kanadai Bombardier Aerospace CS-100-as típusú utasszállítóját.

A 125 férőhelyes gépet elsőként a svájci Swiss légitársaság állította forgalomba július 15-én, többek között a budapesti járatai egy részét is ezzel a típussal repüli.

A legmodernebb technológiák egész sorát felvonultató gépet a legszigorúbb környezetvédelmi és biztonsági szabályok figyelembevételével tervezték. A CS-100-ast levegőbe emelő kettő, darabonként tíz és fél tonna tolóerejű Pratt & Whitney PW1524G hajtómű 14 százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyaszt, 20 decibellel kevesebb zajterhelést okoz és 55 százalékkal kevesebb a nitrogén-oxidot bocsát ki mint a korábbi hasonló teljesítményű típusok.

20160825_0010_VV.jpg

Fotó: Veres Viktor / Népszabadság
A pilótafülke látványa pedig szinte a sci-fi filmeket idézi, ugyanis az analóg műszerek teljesen eltűntek, helyettük öt darab nagy méretű folyadékkristályos képernyő jeleníti meg a két fős személyzet számára a repüléssel, navigálással, a rendszerek működésével kapcsolatos összes információt, a korábbi papírtérképeket is felváltotta egy-egy kijelző a két pilóta oldalán.

20160825_0016_VV.jpg

Fotó: Veres Viktor / Népszabadság
A XXI. századi berendezéseknek köszönhetően a repülőgép személyzete szinte bármilyen időjárási körülmények között képes biztonságosan eljuttatni az utasokat a célállomásukra.

Veres Viktor

swiss.jpg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,887
Tagok
615,339
Legújabb tagunk
Dorki000
Oldal tetejére