Csütörtöktől nehezebben utazhatunk Amerikába

Az amerikai külügyminisztérium szerint a legfelsőbb bíróság döntése nyomán 72 órán belül, azaz már csütörtökön életbe lépnek az átmeneti beutazási korlátozások.

Heather Nauert szóvivő közleményben tudatta, hogy miután az alkotmánybíróság szerepét betöltő legfelsőbb bíróság hétfőn egyhangúlag jóváhagyta a rendelet egyes részeit, az Egyesült Államok külügyminisztériuma „szép rendben” végrehajtja a rendeletben foglaltakat. Hozzátette, hogy a végrehajtásról a belbiztonsági minisztériummal és az igazságügyi tárcával történő egyeztetések után szolgálnak további részletekkel.

A legfelsőbb bíróság hétfőn délelőtt azonnali hatállyal érvényesnek nyilvánította a rendelet legfőbb részeit, amelyek – az amerikai külügy tájékoztatása szerint – már csütörtökön életbe léptetik az átmeneti beutazási korlátozásokat. Vagyis a menedékkérelmek elbírálása 120 napra leáll. A legfelsőbb ítészek ugyanakkor érvényben hagyták az alsóbb fokú bírósági döntések azon passzusát, amely lehetővé teszi a rendelet elleni fellebbezést mindazoknak, akiknek rokonai élnek az Egyesült Államokban.

A döntést Donald Trump üdvözölte, és közleményben adott hangot elégedettségének a belbiztonsági minisztérium és az igazságügyi tárca is.

Egy sor ismert demokrata párti politikus, valamint több, a bevándorlás liberalizálását szorgalmazó szervezet és aktivista viszont azt ígérte, hogy folytatja a harcot a rendelet ellen. Tom Perez, a Demokrata Párt országos bizottságának elnöke azt mondta, hogy az elnöki rendelet változatlanul az ország „vallási szabadsága ellen irányuló, alkotmányellenes és Amerika-ellenes támadás”. Az Amnesty International emberi jogi szervezet amerikai irodájának vezetője, Margaret Huang szerint a rendelet nem annyira „bárkinek is a biztonságát óvja”, mint inkább „ártatlan emberek millióit démonizálja, továbbá aggodalmat és bizonytalanságot kelt azokban, akik az Egyesült Államokba szeretnének utazni rokonlátogatásra, dolgozni vagy tanulni, majd utána haza is térnek”.

Az elnök rendeletét elkaszálták ugyan, de ő nem adta fel
Donald Trump nem sokkal elnöki beiktatása után hozta nyilvánosságra rendeletét az egyes országokból történő beutazások átmeneti felfüggesztéséről, ám a felháborodás nyomán visszavonta és március 6-án új, módosított rendeletet tett közzé. Ebben hat országból – Szíriából, Iránból, Szudánból, Líbiából, Szomáliából és Jemenbő l- érkezők beutazását függesztette fel átmeneti időre, a határellenőrzést szigorító új módszerek kidolgozásáig.

Ugyanezen okból 120 napra felfüggesztette a menekültek bevándorlási kérelmeinek elbírálását is. Az elnöki rendeletnek március 16-án kellett volna hatályba lépnie, ám Hawaii és Maryland szövetségi államok bírósága az egész országra kiterjedő hatállyal felfüggesztette, s a felfüggesztést két fellebbviteli bíróság később jóvá is hagyta.

usa11.png
 
Ezt nem tudom honnan ollóztad Melitta és mikori a cikk.

Iraki kolléga most volt kihallgatáson a követségen és minden további nélkül megkapta a beautási vizumot. Kettös állampolgár.
Kettös államporgárság esetén kicsit macerásabb a buli. Kihallgatás meg minden személyesen a követségen.
 
Nem kell minden hirt falsnak kikialtani foleg hogy nem neztek utana.
Ez idaig nem kerult fel fals hir az oldalra.
Csak szajkozni tudjatok a kormany propagandat, akik mindnekire rafogjak fals az info ha nem tetszik neki.
Amennyiben fals hir kerulne fel azt azonnal torloljuk.
 
Természetesen továbbra is belehet utazni az USA-ban csak hát a szokásoson kivül, megkell válaszolni néhány további kérdést:
-
- E-Mail cim
- Nick-név a szociális háloban?
- Ki tartozik a családodhoz?
- Ki volt a munkaadod?
- Milyen körülmények között élsz?
-
Röviden Facebook-név nélkül nincs vizum. :)
Valoszinü még a Canadahunban kapott like-ok számát is megkérdezik. :):)
-
Gondolom az internet-nomádoknak nehézségeik lesznek
mert 5 évre visszamenöleg kell megadni az azadokat, akit pl. nemrég még Gyulának hivtak, aztán Régilaki lett belöle az jobb ha megörzi a listát, hogy ne felejtse el az identitását.
-
Holnap bejelentkezek Trump követöi közé a Facebookra és szorgalmasan fogok Like-olni mert összel szeretnék New York-ba repülni. :)
 
Utoljára módosítva:
Nem veszed figyelembe a katonai sikerek miatti, politikai helyzet megváltozását.
Mindjárt másra gondolsz.

Miért ? Lehet a politikát komolyan venni ? Tisztára, mint az oviban...ma agyonpuszilgatlak és te vagy a legjobb barátom, aztán lepisiled a homokváramat és örök harag.
Ha az emberi intelligencia olyan magas fokon állna, mint ahogy azt az emberi faj magáénak vallja, régen nem itt tartanánk....
 
Természetesen továbbra is belehet utazni az USA-ban csak hát a szokásoson kivül, megkell válaszolni néhány további kérdést:
-
- E-Mail cim
- Nick-név a szociális háloban?
- Ki tartozik a családodhoz?
- Ki volt a munkaadod?
- Milyen körülmények között élsz?
-
Röviden Facebook-név nélkül nincs vizum. :)
Valoszinü még a Canadahunban kapott like-ok számát is megkérdezik. :):)
-
Gondolom az internet-nomádoknak nehézségeik lesznek
mert 5 évre visszamenöleg kell megadni az azadokat, akit pl. nemrég még Gyulának hivtak, aztán Régilaki lett belöle az jobb ha megörzi a listát, hogy ne felejtse el az identitását.
-
Holnap bejelentkezek Trump követöi közé a Facebookra és szorgalmasan fogok Like-olni mert összel szeretnék New York-ba repülni. :)

Szívás lenne, ha közben bebukna....:D
 
Nagyon helyes hogy egy ügyintéző eldöntheti hogy ki léphet be az USA-ba.
Csak akkor miért is akarnak más országokat rákényszeríteni a nekik nem tetszők befogadására?
.....,,,,,,,,,˝Az elmúlt egy hétben jelentősen megugrott az Egyesült Államok határáról visszafordított magyar állampolgárok száma - erről Kumin Ferenc New York-i főkonzul beszélt a Kossuth rádió 180 perc című műsorában csütörtök reggel.

Hangsúlyozta: a határőr dönti el, hogy az, aki turistaként érkezik az országba, beléphet, vagy fennáll annak gyanúja, hogy valójában illegálisan munkát akar vállalni.˝
 
Miért ? Lehet a politikát komolyan venni ? Tisztára, mint az oviban...ma agyonpuszilgatlak és te vagy a legjobb barátom, aztán lepisiled a homokváramat és örök harag.
Ha az emberi intelligencia olyan magas fokon állna, mint ahogy azt az emberi faj magáénak vallja, régen nem itt tartanánk....
A Fenét neked
A politika az nagyon és véresen komoly és bonyolult.
Csak nem látjuk át.
Mint a Iraki beutazás is a katonai helyzet megváltozásával
 
Irak hónapok óta csúnya Irak volt, ám Trump hirtelen megvilágosodott: "Keblemre drága ajatollah barátom!"
Ezt tényleg kihagytam, de nekem nem szólt egyik se. Ők a hibásak. :D
Viccelődsz a világpolitikával? Nem mondja azt:"Keblemre drága ajatollah barátom!"
A helyzet változik átértékeli.És csak egy beutazási tilalomról van szó.
Nem csapatkivonásról.Tekintsd politikai gesztusnak a rendeződés első jelének.
Ha Trump olyan okos lenne, mint amilyen nagyszájú.
Igaz lenne hogy nagypolitikai, taktikai,diplomáciai lépés a tilalom feloldás.
 
Nagyon helyes hogy
egy ügyintéző eldöntheti hogy ki léphet be az USA-ba.

Csak akkor miért is akarnak más országokat rákényszeríteni a nekik nem tetszők befogadására?
.....,,,,,,,,,˝Az elmúlt egy hétben jelentősen megugrott az Egyesült Államok határáról visszafordított magyar állampolgárok száma - erről Kumin Ferenc New York-i főkonzul beszélt a Kossuth rádió 180 perc című műsorában csütörtök reggel.

Hangsúlyozta: a határőr dönti el, hogy az, aki turistaként érkezik az országba, beléphet, vagy fennáll annak gyanúja, hogy valójában illegálisan munkát akar vállalni.˝
mielott elkezdenel hisztizni jo ha tudod
a magyar hataron ugyanez a modi
ugy forgatja az passportomat mintha eleteben nem latott volna olyat
so a ha ugydont nem enged be megteheti pont mint az USA-ban
 
mielott elkezdenel hisztizni jo ha tudod
a magyar hataron ugyanez a modi
ugy forgatja az passportomat mintha eleteben nem latott volna olyat
so a ha ugydont nem enged be megteheti pont mint az USA-ban
Hisztizni?
Haha..
Nem zavar ez engem.
Amikor 2001 októberében Franciaországba utaztam ellenőrzés a reptéren....a kulcscsomóm nálam maradt ez feltünt az illetékesnek pörgette a kezén a kulcsokat..na mondom ez is veszélyes lehet hisz a kulcsok recések...
Kezdtem kényelmetlenül érzeni magam...körülöttem géppisztolyos rendőrök...azt csak pörgeti..de, még kényelmetlenebb lehetett azoknak akik a nadrágszíjukat a kézbe a nadrágot is fogva cipő nélkül álldogáltak nem messze tőlem..
Intett hogy menjek tovább én néztem a kulcsomat...majd egy laza mozdulattal dobta...ennyi volt.
Szóval tudom hogy mekkora a hatalom az emberek kezében.
 
Hisztizni?
Haha..
Nem zavar ez engem.
Amikor 2001 októberében Franciaországba utaztam ellenőrzés a reptéren....a kulcscsomóm nálam maradt ez feltünt az illetékesnek pörgette a kezén a kulcsokat..na mondom ez is veszélyes lehet hisz a kulcsok recések...
Kezdtem kényelmetlenül érzeni magam...körülöttem géppisztolyos rendőrök...azt csak pörgeti..de, még kényelmetlenebb lehetett azoknak akik a nadrágszíjukat a kézbe a nadrágot is fogva cipő nélkül álldogáltak nem messze tőlem..
Intett hogy menjek tovább én néztem a kulcsomat...majd
egy laza mozdulattal dobta...ennyi volt.
Szóval tudom hogy mekkora a hatalom az emberek kezében.
paraszt mindenhol megterem
kino mint a gaz
 
Problémáim vannak a paraszt szó használatával... A parasztok önálló és független emberek voltak, akik saját döntéseik alapján jutottak előre vagy éppen hátra. Ami érdekes, hogy minden rendszer irtotta őket. Nyugaton, mind ezt humánusan tették :D, némi aprópénzzel, Európa keleti felében nem csekély erőszakkal.

Aki használja a paraszt szót, gondolkozzon el a jelentésén, mielőtt a billentyűzetre tűzi. Olyan termelési módot folytattak ugyan is, amitől ma mindenki rosszul van a szaga miatt, ám nem keletkezett hulladék, és a saját szükségleteiken felül, felesleget termeltek. Ez valami olyasmi volt abban az időben, mintha ma egy energiát termelő kütyü lenne a szobádban, amivel fűthetsz, világíthatsz és főleg független lehetsz, párttól, királytól, hatalomtól és pénztől.

Aki a paraszt szót a buta, bunkó ember helyett használja, az gondolkozzon el ezen.... További kellemes napot!
 
Problémáim vannak a paraszt szó használatával.
Ne legyen problémád. A paraszt ill. földműves becsülendő foglalkozás. A szövegkörnyezetből rögtön tudja az ember, h foglalkozás, vagy jelzőként használták. Éppúgy használják a bunkót husáng nevének, és jelzőnek emberre.
Nyelvészetről ennyit. Neked is legyen kellemes a napod. :)
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,577
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére