Ebben a szőrmebundában élte túl a Titanic pusztulását

Több mint 180 ezer fontot (68 millió forintot) fizetett ki egy brit gyűjtő egy Titanic katasztrófáját túlélő stewardess szőrmebundájáért egy szombati nagy-britanniai árverésen.

A BBC News beszámolója szerint a bunda árát eredetileg 80 ezer fontra értékelték a szakértők. Az Aldridge aukciósház által a dél-angliai Devizesben megrendezett árverésen egy ismeretlen brit gyűjtő fizette ki a 181 ezer fontot a történelmi ruhadarabért.

A földig érő kabátot akkor kapta magára Mabel Bennett, amikor a mentőcsónakhoz igyekezett. A nő túlélte a luxusgőzös 1912-ben bekövetkezett katasztrófáját, és 94 évesen, 1974-ben hunyt el. A hatvanas években egy unokahúgának ajándékozta a szőrmét, amelyet 1999-ben adott el a család. A kabátot egészen a legutóbbi időkig egy Titanic-kiállításon láthatta a közönség az Egyesült Államokban.

A Titanicról való menekülés közben estélyiben volt és ez a kabát esett a keze ügyébe, hogy melegen tartsa. A nagynéném a hatvanas évek elején adta nekem a kabátot

– írta le az örökös egy levélben, amely a ruhadarab hitelességét bizonyítja.

Bennett, aki a Titanic első osztályának fedélzetén dolgozott, ezt a kabátot viselte akkor is, amikor az SS Lapland hajón a személyzet többi túlélőjével együtt hazaszállították Angliába.

Az Atlanti-óceán északi részén jégheggyel ütközött, és elsüllyedt Titanic katasztrófájában több mint 1500-an vesztették életüket.

MTI

mabel-bennett.jpg
 
Jólmegaszondva a Zőszintesíget, sosem értettem, mi motiválja ezeket a megszállott gyűjtőket ennyi pénz kiadására. Ha önmegvalósítás, miért nem fektetik be a temérdek felesleges pénzüket valami startup-ba? Ha már maguk nem tudnak kitalálni valami újat, hát tele van a világ feltalálókkal, akiknek remek egyéni gondolataik vannak, csak nincs pénzük rá. (nekem is van jópár tucat, bizony ám...). Válasszon ki a gazdag manus valamit amihez nem kell több pénz mint amit hajlandó elkótyavetyélni, aztán támogassa!

Elismerem, akadnak nagyon idióta ötletek is, sőt, biztos is hogy 100-ból 99 agyament hülyeség. De ha csak 1 bejön, máris mekkora hírnév a mecénásnak is, és még pénze is van belőle, jóeséllyel behozza a többi 99 elfuserált próbálkozás veszteségét is bőven! És nagyobb hírneve lenne így, mint attól hogy van egy bundája, amit persze hogy soha nem is mer majd hordani, mert hátha tönkremegy!
 
Ez a bunda ha igaz a tortenet igen viszontagsagos helyzeteket elt at es el se tudom kepzelni, hogy hogy maradt meg ennyi ideig meg ugy se ha a vilag legjobb szucs mestere hozta rendbe.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,126
Üzenet
4,800,609
Tagok
615,667
Legújabb tagunk
PLiza
Oldal tetejére