Egy magyar fizikatanár megelégelte, hogy nincs pénz látványos kísérletekre, és kitalált valamit

A budapesti Semmelweis Ignác Szakképző Iskolában oktató Vörös Tamás néhány éve szervezte meg először a Folyékony nitrogén partyt, hogy látványos kísérleteket végezhessen az anyaggal. A diákok imádták, a folytatáshoz azonban több százezer forintra lenne szükség. A fizikatanár most úgy döntött, az Indiegogón próbálja összegyűjteni a pénzt a folytatásra.

Sok mindennel el lehet érni, hogy a diákok figyelmét felkeltsék a természettudományos tárgyak, de az egyik legbiztosabb módszer, ha testközelből követhetik végig a látványos kísérleteket. Ezt szerette volna elérni a fizikatanárként dolgozó Vörös Tamás is, aki a budapesti Semmelweis Ignác Szakképző Iskolában oktatja a diákokat, ezért nemrég egy Indiegogo-kampányt indított, hogy ezt megtehesse.

"2014-ben indítottam el a "Folyékony nitrogén party" nevű kezdeményezést, aminek köszönhetően az iskola tornatermében látványos, interaktív kísérletekkel mutathattam meg a diákoknak, mire is képes a -196 fokos folyékony nitrogén" – mondta el a hvg.hu-nak Vörös Tamás. A kísérleteket a YouTube-ra is feltöltötte, és mint mondja, a diákok között is nagy sikere volt a kezdeményezésnek.

"Alkalmanként 60-70 diák is összegyűlt, a kísérletek után pedig ők is kipróbálhatták az anyagot: csokit, almát mártottak bele, játszottak vele" – teszi hozzá a szakember, aki egy külön weboldalt, Facebook-oldalt és YouTube-csatornát is létrehozott, hogy a diákok visszakereshessék a korábbi kísérleteket. A pedagógus egy budapesti cégtől szerezte be az ehhez szükséges alapanyagot, valamint a folyékony nitrogén tárolására alkalmas Dewar-edényt is tőlük bérelte.

Időközben azonban ez utóbbi lehetőség megszűnt, a folyékony nitrogént azonban csak ebbe a speciális edénybe lehet tölteni, különben néhány óra alatt elpárolog. Emiatt a tavalyi és a most véget ért tanévben már nem tudta megtartani a kísérleteket, mert mint mondja, egy műbizonylattal rendelkező edény több százezer forintba kerül, amit saját költségen már nem tud finanszírozni. "Az edény különlegessége, hogy ezüst bevonatú a belseje, a külső és a belső fala között pedig nagyon erős vákuum van. Ez szavatolja, hogy a beletöltött folyékony nitrogén akár 2 hét után is felhasználható legyen" – mondja.

Vörös Tamás ezért a napokban egy Indiegogo-projektet indított, amiben ezt a hiányzó összeget szeretné összegyűjteni. Ahhoz, hogy a kampány sikeres legyen, és a kísérleteket jövőre is meg lehessen tartani, 2800 dollárra (kb. 767 ezer forint) lenne szüksége, amit most közösségi finanszírozásból szeretne összegyűjteni.

"Ha a vákuum nem sérül meg, az edény pedig tisztán van tartva, gyakorlatilag bármennyi ideig fel lehet majd használni" – tette hozzá Vörös Tamás.

HVG
tukortojas.jpg
 
Csatolás megtekintése 1555064

*
Nagyon sokat jelent egy igazi, jó pedagógus. Akinek ha íly módon is, de sikerül(ne) felkeltenie az érdeklődését a hallgatóinak.
 
Sokat lehetne tanulni Öveges professzor oktatófilmejeiből is, és ráadásul nem kerülne százezrekbe se.

Minek is haladni a korral...
˝A nagy római Galénosz (130-200) közel félezer év múlva elevenítette fel az ókori anatómiai ismereteket. Ugyan egyetlen tetemet sem boncolt fel, írásait mégis megkérdőjelezhetetlenként tisztelték. Galénosz gladiátorok orvosaként dolgozott, így gyakori belátása volt az emberi belsőbe, kard vágta tátongó sebek és oroszlánkarmok tépte sérülések formájában. Több mint 400 művének döntő többsége elveszett, a fennmaradó is több 1000 nyomtatott oldal terjedelmű. Egy biztos, az ókorban Galénosznál alaposabb bonctani munkát egyetlen orvos sem végzett, annak ellenére, hogy embert sohasem boncolt, elsősorban a sertés és a majom anatómiáját vetítette rá az emberre. Halálával lezárult az ókori tudomány, kezdetét vette a középkor és a hanyatlás. Közel 1500 évig senki sem végzett emberboncolást.˝
------------
Nem kell boncolni drága pénzekért.....
 
szerintem meg aki csak százezrekbe kerülő kísérletekkel tudja felkelteni a diákok érdeklődését ne menjen tanárnak.
 
Figyelj ide te ORban slepje, mert o aztan meg lejebb vonna a Pisanal is a szinvonalat. Most 16 de lehet jovore mar 14 ev is eleg ezt mar csak az menjen tanulni aki nagyon akar.
Meg az atkosba is legalabb tobb fele modon lehetett tanulni, estin levelezon, kitalaltak minden fele kepzest es bizony a korral haladni kell de nem visszafele, hanem elore a jovo idore.
A fizika az a targy amit legtobben nem szivesen tanultuk mert nem igazan kototte le a gyerekek figyelmet. Vegre van egy tanar aki a lelkesedesen kivul meg a tantargyat megmegszeretetni a tanulokkal. Szemleltet es mesel es bevonja a gyerekeket.....akkor te reklamalsz, mi ellen is ? A tudas ellen?
Minden penzbe kerul mikor kretat es wc papirt nem akar a KLik adni akkor nehez a modern kiserletekhez penzt szerezni az embertelen minisztertol.
Vegre van valami pozitiv hir, akkor te belecsapsz a lecsoba....minek is kell posztolnod allandoan? Ne erezzel kenyszert, mert mar lehetelen kezelni lassan, mint a peldakepedet.
 
Miért baj ha az állam nem támogatja a "diplomagyárakat"? Miért kell hat diploma hogy valaki egy londoni McDonald's -ban hamburgert áruljon? Az természetes, hogy az oktatás színvonala (PISA-eredmények) kizárólag a kormány hibája, a tanároknak semmi köze hozzá, nem tükrözi a tanárok munkáját.
 
Figyelj ide te ORban slepje, mert o aztan meg lejebb vonna a Pisanal is a szinvonalat. Most 16 de lehet jovore mar 14 ev is eleg ezt mar csak az menjen tanulni aki nagyon akar.
Meg az atkosba is legalabb tobb fele modon lehetett tanulni, estin levelezon, kitalaltak minden fele kepzest es bizony a korral haladni kell de nem visszafele, hanem elore a jovo idore.
A fizika az a targy amit legtobben nem szivesen tanultuk mert nem igazan kototte le a gyerekek figyelmet. Vegre van egy tanar aki a lelkesedesen kivul meg a tantargyat
megmegszereteti a tanulokkal szemleltet es mesel es bevonja a gyerekeket.....akkor te reklamalsz, mi ellen is ?a tudas ellen?
Minden penzbe kerul mikor kretat es wc papirt nem akar a KLik adni akkor nehez a modern kiserletekhez penzt szerezni az embertelen minisztertol.
Vegre van valami pozitiv hir ,akkor te belecsapsz a lecsoba....minek is kell posztolnod allandoan? ne erezzel kenyszert mert mar lehetelen kezelni lassan mint a peldakepedet.

Ha rémálmomban eszembe jutna a gimis fizika tanárnőm, tuttira felsírnék....ráadásul soha egyetlen kísérletet sem csináltunk, pedig az órákat szaklaborban tartotta....:(
Bezzeg kémián volt durrogás, meg mindenki az asztal alá....:D
 
Miért baj ha az állam nem támogatja a "diplomagyárakat"? Miért kell hat diploma hogy valaki egy londoni McDonald's -ban hamburgert áruljon? Az természetes, hogy az oktatás színvonala (PISA-eredmények) kizárólag a kormány hibája, a tanároknak semmi köze hozzá, nem tükrözi a tanárok munkáját.

Egy villanyszerelőnek, egy lakatosnak, egy műszerésznek, egy esztergályosnak (hadd ne soroljam tovább) alapvető tárgy a fizika.
 
így van valóban létfontosságu.
De teljesen más tészta egy-egy kísérletre százezreket költeni, mert érdekes "látványos". És van jópár fizikatanár.
 
Ha szerez rá pénzt az ő dolga.
Szerintem meg stadionok helyett inkább CT-ket, MRI-ket, mammográfiás készülékeket, röntgeneket, EKG-kat, inkubátorokat, újraéesztőket kellett volna inkább venni, hogy csak a felszínt kapirgáljam meg kicsinyt...600 miliárdból futotta volna erre-arra. Ja és nem utolsó sorban kemoterápiás szerekre.
 
Talán nem ez a "folyékony nitrogén party" a legjobb példa az oktatási rendszer hibás működésére. Amikor kissrác voltam és mondjuk betegen otthon maradtam, az Iskolatévé ment a tévében, a már említett Öveges prof. mellett pl. Dr. Sas Elemér kísérletezett, vagy hasonló értelmes dolgok kötötték le a figyelmemet. Emlékszem pl. a Czeizel prof. tévés előadásaiból olyan ismereteim lettek gyerekként, hogy a szüleim csak ámuldoztak. Az iskolában tanulmányi versenyek voltak, és a tanárok felkészítettek rá (ingyen). Még az egyetemi felvételi előtt is volt ingyenes nyári táborozással egybekötött felvételi előkészítő...
Abba is hagyom, észrevettem, hogy úgy nosztalgiázok mint az öregek, pedig csak egy szebb jövőn merengek.
 
Kedves ezxos,

három dolgot szeretném, ha meggondolna:

1.
ajánlom figyelmébe a hvg.hu cikk utolsó mondatát. Egy ilyen dewar edény értő kezekben legalább 10-15 évig segítheti egy iskolában a fizika, kémia és a biológiatanárok munkáját. Egyszeri befektetés és rengetegszer felhasználható. A folyékony nitrogén megfizethető, literje forgalmazótól függően 3-400 forint között mozog. Egy délutáni bemutatót kitevő nitrogén ára kb 3-4000 forint, ezt ki tudom fizetni, és ki is fizettem saját pénzből, amíg lehetett edényt bérelni egy napra.

2.
egészségügyi középiskolában dolgozom, mint ahogy nevéből sejthető. Egészségügyi szakembereket képzünk, vannak szép számmal, akik tovább is tanulnak a felsőoktatásban, orvosok, biológusok lesznek. Jópár régi fizika érettségizőm lett orvos, itthon. A modern orvostudomány sokhelyütt napi szinten használja a folyékony nitrogént. Már "mezei" bőrgyógyász is. Nem kérdés, hogy szükséges a tanulókkal mielőbb megismertetni az LN2 tulajdonságait, a használata során betartandó biztonsági óvintézkedéseket.

3.
a mai diákokat már nem kötik le eléggé Öveges professzor egyébként nagyszerű kísérletei. A mai kornak megfelelő eszközökkel bemutatott, különleges, "veszélyes" kísérletekkel lehet csak figyelmüket megfogni. 17 tisztességgel végigdolgozott tanév tapasztalata beszélt belőlem most.

Sajnos a jó minőségű dewar edény elég drága, nem tudom egyedül kifizetni, munkahelyi támogatásról nem is álmodom. Ezért indítottam jószándékkal a gyűjtést. Látva, hogy eddig csak 11% gyűlt össze, lejjebb adtam az igényeimből, és már a korszerűtlenebb, de fele/harmada árból beszerezhető, ezüst helyett alumínium bevonatú edényeket nézegetem, de sajnos még mindig nem elég az összegyűjtött pénz.
 
sok sikert kívánok az eszköz beszerzéséhez, annyiban tudok segíteni, hogy az alábbi linkről kb. 200 euróért (kb. 60.000 Ft) lehet rendelni egy három literest:
https://www.aliexpress.com/wholesal...ative_id=AS_20170718122922&isViewCP=y&catId=0
 
Miért baj ha az állam nem támogatja a "diplomagyárakat"? Miért kell hat diploma hogy valaki egy londoni McDonald's -ban hamburgert áruljon? Az természetes, hogy az oktatás színvonala (PISA-eredmények) kizárólag a kormány hibája, a tanároknak semmi köze hozzá, nem tükrözi a tanárok munkáját.
Borzasztó is hogy az ember tanulni akar ismereteket akar szerezni...
De, neked nagyon a bögyödben vannak a kint élő választó polgáraink.
Van olyan munkatársam aki két(2) diplomával itthon csomagoló munkakörben dolgozik...
Mert az fizet a legjobban .
 
már elnézést, de miből vontad le azt a következtetést, hogy "nagyon a bögyödben vannak a kint élő választó polgáraink" ? Ti akarjátok megvonni a szavazati jogukat, mondván nem fizetnek adót magyarországon.

Már ne haragudj de tiltja valaki a tanulást, magyarországon? Ja, hogy nincsen tízezer államilag finanszírozott hely a kommunikáció és médiatudomány szakon az valós.
 
Ez az igazi önellentmondás..de, nagyon ismerős a szóhasználat a kormányzati fórumok is hasonlóan nyilatkoznak de, legalább nem veszett kárba az összeg amit reklámra költöttek...
már elnézést, de miből vontad le azt a következtetést, hogy "nagyon a bögyödben vannak a kint élő választó polgáraink" ? Ti akarjátok megvonni a szavazati jogukat, mondván nem fizetnek adót magyarországon.
Mivel folyamatosan ellenük érvelsz összehasonlítod azokkal akik ajándékba kapták az állampolgárságot.
Aha....nem ˝akarunk˝mert én egy személy vagyok.
Ez is a kormányzati propaganda szövege hogy összemos dolgokat,
 
Ez az igazi önellentmondás..de, nagyon ismerős a szóhasználat a kormányzati fórumok is hasonlóan nyilatkoznak de, legalább nem veszett kárba az összeg amit reklámra költöttek...

hol van az önellentmondás, ha kommunikációs szakra akarok beiratkozni 80 évesen símán megtehetem. De nem várom el, hogy az állam fizesse a hóbortomat.
Normálisnak tartom, hogy állami finanszírozású helyek száma nem végtelen, jó ha verseny van az ingyenes helyekért.

Mivel folyamatosan ellenük érvelsz összehasonlítod azokkal akik ajándékba kapták az állampolgárságot.

miért, van különbség példaul két magyar állampolgár közt ha az egyik Bécsben dolgozik, adózik és lakik, a másik Temesváron dolgozik, adózik és lakik? Az egyik szavazhasson a másik ne?

szerintem az állampolgárságot nem "ajándékba kapták" hanem visszakapták.
 
Utoljára módosítva:
hol van az önellentmondás, ha kommunikációs szakra akarok beiratkozni 80 évesen símán megtehetem. De nem várom el, hogy az állam fizesse a hóbortomat.
Normálisnak tartom, hogy állami finanszírozású helyek száma nem végtelen, jó ha verseny van az ingyenes helyekért.
Nem várod el de versenyezhetsz a helyért...
miért, van különbség példaul két magyar állampolgár közt ha az egyik Bécsben dolgozik, adózik és lakik, a másik Temesváron dolgozik, adózik és lakik? Az egyik szavazhasson a másik ne?
Nincs semmi különbség ahogy írod ha valaki magyar állampolgár van szavazati joga szavazzon.
Nem értem miért vagy egy állampolgári jogon ennyire meglepődve?
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,297
Tagok
615,642
Legújabb tagunk
Jud96
Oldal tetejére