Elkobozták egy japán hegedűművész százmilliós hegedűjét

C

CanadaHun

Vendég
kotta(210x140).png

Hegedűje nélkül maradt Horigome Juzuko japán hegedűművész: 1741-ben készült, potom egymillió eurót (277 millió forint) érő Guarneri-hangszerét a német vámosok elkobozták, és 380 ezer eurót követelnek a visszaadásáért.



Japán lapértesülések szerint a művésznő Japánban koncertezett a múlt héten, és Belgiumba utazott, ahol évek óta él. A frankfurti repülőtéren hegedűjével a zöldfolyosón távozott. Itt azonban a vámosok elkérték tőle a zeneszerszám tulajdonjogát bizonyító okmányokat. Miután ez nem volt nála, a vámosok elkobozták az értékes hegedűt, és 190 ezer eurós vám, illetve közel ugyanekkora mértékű büntetés megfizetésére kötelezték - írta a Tokio Simbun című japán napilap.


A hegedűművész hiába mondta, hogy a hegedű 1986 óta van a tulajdonában, a vámosok hajthatatlanok voltak.


"Gyakran utazom Frankfurton keresztül, és eddig soha nem volt semmilyen gondom" - mondta egy másik tokiói lapnak, a Jomiuri Simbunnak.


A pórul járt hegedűművész azóta előadta a kért dokumentumokat, de még mindig nem kapta vissza a zeneszerszámát, pedig már Japán és Belgium segítségét is kérte.


Egy német szóvivő, akit a Jomiuri idézett, közölte: a hegedű visszaadható a művésznek, ha figyelembe veszik, hogy a munkájához elengedhetetlen.
 

venomagitor

Állandó Tag
Állandó Tag
Jellemző...
Én is itt rontom a levegőt (itt élek- a gyengébbek kedvéért), de ha az országot nem is írták volna bele a hírbe, akkor is lett volna 50% esélyem eltalálni. A második tippem Mordor-külső szintű ország(ocska) lett vona....
 

klarissza4

Állandó Tag
Állandó Tag
Jó tudni, hogy mindenhez okmányt kell magunkhoz venni, ha valahol fel szeretnénk lépni, előadást tartani. Köszönöm a cikket.
 

HF63

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem teljesen jogos és elvárható volt a vámosok eljárása, mivel különleges és
múzeális értékű tárgyról van szó.
Ha mondjuk ellopta volna valaki tőle a hegedűt, ő is elvárta volna, hogy megállítsanak minden hasonló tárggyal közlekedő utast.
 

zsenyuska

Állandó Tag
Állandó Tag
Az elkobzás jogos, mert nem voltak meg a papírok, de milyen alapon követelnek a visszaadásért pénzt, ha már bemutatták a papírokat?
 
Oldal tetejére