Ezermilliárdokba kerülhet: felháborodtak a lakók a panelbontáson

Budapest — Hatalmas indulatokat vált ki a panellakosokból Orbán Viktor kormányfő bejelentése, miszerint a tízemeletes házak felső emeleteit visszabontanák, hogy élhetőbbé tegyék őket.

Pedig az ő áldásuk kell ahhoz, hogy megkezdjék a munkákat az első kísérleti épületen Hódmezővásárhelyen.

Hegedűs Zoltán, Hódmezővásárhely alpolgármestere elmondta: lépcsős épületeket hoznának létre, így néhány lakásnak tetőtéri terasza is lenne. – Mindez az egész lakótömb teljes szigetelési, gépészeti, közműhálózatot érintő átalakításával, teljes felújításával járna. Ez egy vásárhelyi tízemeletes lakóinak egy fillérjébe nem kerülne, az állam fizetné. Cserébe lakásuk hatalmas értéknövelésen esne át, komfortjuk jelentősen nőne, páran még tetőtéri teraszt is kapnának – nyilatkozta a Vásárhely24-nek.

Lázár János kancelláriaminiszter tegnap már be is jelentette: ha meg tudnak állapodni az ott lakókkal, Hódmezővásárhelyen egy 60 lakásos ház átalakítása lehet a próbája az elképzeléseknek.

FGbktkqTURBXy85MTAyNGUwZTYxMDIxNzNkNmQ3N2E1NDU2YWZhNWQyZC5qcGVnkZUCzQJsAMLD


panel.jpg
 
Ja, igen, nem kerül egy fillérjükbe sem a lakóknak, de az a pár lakó a felsö szinten akik ebbe költöznének fogalmuk sincs mivel jár ez az átalakitás a többi lakónak.
Nem csodálom, ha keményen tiltakoznak a 9. emeletig lakók.
 
A Magyar Építész Kamara alelnöke, Eltér István szerint technikailag megoldható a visszabontás, vannak is rá külföldi példák: London keleti részén például nyolcemeletes házak öt emeletét bontották vissza a gettósodás megállítása érdekében. A szakértő a hvg.hu-nak azt mondta, az államnak végig kell kísérnie a folyamatot, és átmeneti lakást biztosítani a lakóknak a lebontott helyett.
A magyar lakosság 20 százaléka, csaknem 2 millió ember él panelben. Ez 777 ezer lakást jelent, aminek 10 százalékát bontaná le az állam. A Blikk által megkérdezett panellakosok kifejezetten felháborodtak a hír hallatára.

– Azt szeretném kérdezni attól, aki ezt kitalálta, hogy hova fogja tenni a lakosokat, akinek lebontja az otthonát, és miből fogják mindezt finanszírozni – kérdezte Nagy Béláné Judit. (Ő látható az alsó képen)
Az idős asszony kérdése jogos: a portfolio.hu számításai szerint több ezermilliárd forintba kerülhet.

– Budapesten egy jobb környéken lévő panellakás 16-20 millió forintba kerül, egy háztömbben tehát csak a kivásárlás kerülne 250 millió forintba. És akkor még nem beszéltem a gépészetről, a szellőzésről, a liftaknák átépítéséről: ezek ugyanis mind a tizedik felett, a tetőn vannak – fejtegette Paller Zsuzsa gépészmérnök, aki maga is egy tizedik emeleti lakás tulajdonosa. – Attól is tartok, hogy a panelházak nem egyforma minőségben készültek, és a szakembereknek is okozhatnak meglepetéseket.
 
Nem erőszak a disznótor .... "ha a lakók mindegyike áldását adja erre, akkor Hódmezővásárhely lehet az a város, ahol megpróbálkoznak azzal, hogy a tízemeletes panelházakat nem csak felújítják, de felsőbb szintjeiket vissza is bontják."
 
Nem értem mivel lesz más 9. lakni mint most a 10-en?
Utána következik hogy bontsuk le a 8-at is....
Miért nem raknak rá kúp tetőt vagy valami szigetelést ami nem engedi felmelegíteni a lakóépületet.
 
Nem értem mivel lesz más 9. lakni mint most a 10-en?
Utána következik hogy bontsuk le a 8-at is....
Miért nem raknak rá kúp tetőt vagy valami szigetelést ami nem engedi felmelegíteni a lakóépületet.

valószínüleg lépcsősen bontják vissza, hogy teraszaik legyenek a szélső lakásoknak
 
Nem értem mivel lesz más 9. lakni mint most a 10-en?
Utána következik hogy bontsuk le a 8-at is....
Miért nem raknak rá kúp tetőt vagy valami szigetelést ami nem engedi felmelegíteni a lakóépületet.
Szerintem korszerű fűtés ellen sem tiltakoznának a lakók, mert a cca. 40 éves távfűtéses rendszert mindennek lehet nevezni, csak korszerűnek és gazdaságosnak nem. Egy 50nm2-es, 2 szobás panellakás rezsije vetekszik egy 120 nm2-es családi ház havi rezsijével, de vajon miért?
 
valószínüleg lépcsősen bontják vissza, hogy teraszaik legyenek a szélső lakásoknak
Én is így értelmeztem.
No de ekkor alapterület csökkenés fog bekövetkezni emeletenként csökkenve.
A legkisebb lakás terület lesz a legfelső, nem?
Hány lakásnyival lesz kisebb a teljes ház?
A teljes volt terület csak az utolsó szintig visszabontottnál marad meg.
Ott is terasszá válik az a része ami eddig zárt lakóterület volt.
A legfelső szint lesz a legkisebb
Minden szint egyterasznyival kisebb.
Számoljunk:2 lakás szintenként. a terasz mérete:3m*4m
Egyenlő 24 m2 szintenként szorozva 10 emelettel
240 m2 lakóterület szűnik meg, a 10.emeletnél.
Ami kb.3-4 lakás.

Hurrá elértük a lakásszámok csökkentését.
A lakás építés helyett.
 
Utoljára módosítva:
Úgy gondolom, hogy megint első felindulásból indult el a hiszti, anélkül, hogy egyáltalán lehetne már tudni pontos részleteket.
Úgy tudom, hogy minden költséget áll az állam (valószínűleg EU-s források - is - lesznek), teljes gépészeti, hőtechnikai, egyéb felújítással jár (természetesen ezt is állja az állam), és pont az teszi ezt szükségessé, hogy a panellakások legfelső emeleti lakásai nyáron (május közepe/végétől - szeptember közepéig) elviselhetetlenül melegek.
Ha jól értem, akkor a 10.emeletet "újragondolják", "újraépítik", a "katlanra" vonatkozó megfontolásokkal.

Ja,és még valami: a Blikk tényleg hiteles, szakmailag a legauthentikusabb, tökéletesen fekészült információ forrás! :)
 
Hódmezővásárhely honlapján ennek a fővárosi lakóparknak a látványtervével illusztrálták az elképzeléseket /Fotó: ingatlan.com
-CEktkqTURBXy9lNmIxOGViYWU1ZmMzMjFjYjlmODA4YjFmYTQ0Y2ZlZi5qcGVnkZUCzQJsAMLD
 
A felső képen látszik a lépcsőzetesség
Remélem mindenki el tudja képzelni.
A legfelső szint Jóval kisebb alapterületű
Mint a többi.
Hová lettek a lakások?
Kockából csinálnak lépcsőt akkor az terület csökkenés.
 
Ráadásul az egész még jobban áttud melegedni......
Minden terasz alatti lakás melegszik igen.
Az össze tetőfelület sokkal nagyobb.
Tehát igen jobban melegszik.
Ennyi észt?
És ilyen hülyén indokolni?
Kíváncsi vagyok amiket mi elsőre kiszúrtunk
A Fidelitas tagok miért nem vették észre?
És mivel mosakodnak?
A terv az nem hülyeség.
A terv nem csökkenti a lakásszámot.
Azt is megmondják miért nem újat építenek a régi bontogatása helyett?
Azzal legalább nőne a lakások száma.
Esetleg állami bérlakásként.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,732
Tagok
615,332
Legújabb tagunk
Kecskés Loretta
Oldal tetejére