Férjes asszonnyal volt viszonya a püspöknek

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Lemondott püspöki megbízatásáról Kieran Conry, a brit Arundel és Brighton egyházmegye vezetője. Indoklása szerint hűtlen lett papi fogadalmához.

Ugyanakkor azt is közölte, nem „törvénytelen bűncselekményt” követett el, lemondása nem pedofíliára vezethető vissza. A Daily Mail szerint a főpap azért döntött a távozás mellett, mert viszonya volt egy 43 éves férjes asszonnyal. A lap közölt is képet arról, amint a „pár” közösen bevásárolt. A nő arcát kisatírozták.

A Spectator című brit lap azt írta, hogy a püspöknek egy másik nővel is viszonya volt. A felszarvazott férj ügyvédje közlése szerint peres eljárást fontolgat a főpappal szemben, akinek éveken át viszonya volt a nővel. Hogy az eset még bizarabb legyen: a férj magándetektívet is felfogadott, hogy a hűtlen nej minden lépését nyomon kövesse – írta a Telegraph. Szerelmesleveleket is küldözgettek egymásnak, melyekben a püspök azt írta az asszonynak: a férje nem szereti őt.

A püspököt sok hívő bírálta amiatt, mert szentmiséin mind nagyobb teret engedett a latin nyelvnek, miközben az 1965-ben zárult II. vatikáni zsinat egyik legfontosabb vívmánya épp a nemzeti nyelv használatának lehetővé tétele volt a liturgiában.

A püspök lemondását a pápának is jóvá kell hagynia. Vincent Nichols, az Angol és Walesi Püspöki Konferencia elnöke „szomorú és fájdalmas pillanatról” beszélt. Conry 2001 óta irányította az egyházmegyét.

puspok.jpg
 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
A anglikán egyház valoban különleges. Az angol püspöki konferencia "Church of England" 2013-ban ugy döntött, hogy megtüri köreiben a homoszexuális lelkészeket de csak akkor ha elkötelezik magukat a zölibatus melett.
-
Nyilvánvaloan nem a szexualitás kiélése a probléma hanem a házassággal járo anyagi elkötelezettség. A püspöknek valoszinü házasulási szándékai vannak.
-
A képen lila ingben, a nyiltan homoszexuálisan élö anglikán püspök Gene Robinson. Cool. :)
-
gene-robinson-540x304.jpg

-
Az is lehet, hogy a katholikus püspök egy "Spätzünder", egy olyan aki lassan lesz biologiailag érett.
-
Az sincs kizárva, hogy eddig nem látta biztositva a családalapitáshoz szükséges anyagiakat Püspöknek többnyire nyugdij elött állo papokat szoktak választani, nem hiszem, hogy az idös embert üres kézzel fogja elengedni az anyaszentegyház. :)
 
Utoljára módosítva:

kágyula

Kitiltott (BANned)
Szervusz Ernoe ,
nelegyél már ennyire irigy . Lehettél volna te is és vállogathattál volna a a Hivök között , vagy vagy mint Kazaksztánban a a Kecskénnél élhettél volna mint Remete . Németországban a kiugrott Katolikus papok semmiféle anyagi támogatásra nem várhatnak az egyháztól ! Azt hiszem még jóformán nyugdijuk sincsen . Az viszont igaz , hogy a Püspökök jól elvannak látva mindegy melyik valásról van szó ugy 10-15 ezer € lesz majd a nyögdijjuk pluss a többi mint soför meg más nyalánkságok .
 

analema

Állandó Tag
Állandó Tag
Akkor inkább kuporgatok magamnak a nyugdíjra, meg fizetem a járulékot, de szükségem van az életemben a másik nem képviselőjére.
Különben is a kedves püspök úr csak tesztelte az asszonykát, hogy mennyire hajlamos a testi örömök mentén bűnbe esni, majd őszinte segítő szándékkal terelgette őt a helyes útra.
 
M

magdusis

Vendég
Ugye, ez is bizonyítja,hogy a katolikus vallás a legromlottabb és legelvetendőbb ,ami csak létezhet.
De ezt már eddig is tudhattuk,elég gyakran emlékeztetve vagyunk rá;igaz?
Még szerencse,hogy a többi vallás ott van ellenpontként;hálaisten!
 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Ugye, ez is bizonyítja,hogy a katolikus vallás a legromlottabb és legelvetendőbb ,ami csak létezhet.
De ezt már eddig is tudhattuk,elég gyakran emlékeztetve vagyunk rá;igaz?
Még szerencse,hogy a többi vallás ott van ellenpontként;hálaisten!
Kedves magdusis
-
Ha nem lennének problémák az egyesületen belül akkor ma nem éljeneznék az uj Pápát.
-
Nem az a baj, hogy problémák vannak a világban, hanem az ha elhallgatjuk öket, nem probálunk javitani rajta.
-
Mit gondolsz menyi hibát követ el a számitogéped minden pillanatban, rengeteget de szerencsére ugy van megalkotva, hogy észreveszi és korrigálja magát. Ezt minden it szakember tudja.
 

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Na, bumm, és akkor mi van? Ők is emberek, és inkább egy nővel legyen viszonya, mint hogy egy gyereket rontson meg.
 
M

magdusis

Vendég
Kedves magdusis
-
Ha nem lennének problémák az egyesületen belül akkor ma nem éljeneznék az uj Pápát.
-
Nem az a baj, hogy problémák vannak a világban, hanem az ha elhallgatjuk öket, nem probálunk javitani rajta.
-
Mit gondolsz menyi hibát követ el a számitogéped minden pillanatban, rengeteget de szerencsére ugy van megalkotva, hogy észreveszi és korrigálja magát. Ezt minden it szakember tudja.
Nincs is semmi baj a problémák föltárásával inkább csak a selectioval,hogy hol igen,hol nem.

Már kezd egy kicsit unalmas lenni,hogy mennyire szeretjük problémafeltárás szempontjából pont az egyik vallást.

Mellesleg semmi érdekem nem fűződik ahhoz,amit mondok,egyáltalán.

Ugorjunk;vegyük elő mondjuk ... én nem tudok választani.... valamelyik másik vallást.Tessék segíteni!Vagy mindenkinek csak a katolikusok vannak a bögyében?Akkor rendben,hiszen demokrácia lenne,vagy mi,igaz?

Remélem,hogy azért -hiába volt pont nekem címezve - mások is beleleskelődnek a nekem szóltakba.
 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy rabbi megházosodhat, söt akár maga is lehet nönemü. Mullah, (Hodzsa vagy Mufti) csak férfi lehet de tarthat négy feleséget is ha akar, azzal nö a tekintéje. A protestánsok is házasodhatnak csak a központilag irányitott keresztények nem.

Ök szapulják a leghangosabban a világot az anyagiasság miatt (a barikádokra mennek mert az Aldiban már most lehet kapni "Christstollent" pedig a karácsony még messze van) ugyanakkor világos, hogy a cölibatus célja az egyházi vagyon öszetartása. Sehol sincs elöirva, hogy a tintatartonak kikell száradnia.

Nem akarok vulger lenni, de minden egészséges férfi átél olyat mind a menstruatio csak azt másként nevezzük. A nökröl azt gondolják a férfiak, hogy a menstruatio nem jár érzésekkel, de a férfiak néha felriadnak állmukba.
-
A Pio atyának állitolag erös libidoja volt, ilyen pillanatokban hangosan kiabált a zellájába, csapkodott, véresre karcolta magát, az "ördöggel küzdött" ahogy a szerzetestársai mesélték. Az én hittanárom is arra tanitott bennünket, hogy ilyen esetben kikell ugrani az ágybol, megkell csipni magunkat, ha az sem segit akkor gyorsan a zuhany alá. Az egész iskolában nem volt zuhany, a 300 gyerek havonta egyszer ment a gözfürdöbe, lemosni a "gyalázatot". :(
-
A katonaságnál a mosodai szolgálat lehetett a legundoritobb, a pijama-nadrágok ugy néztek ki mindha leették volna magukat a katonák. Gondolom a Papi szemináriumban sem volt máskép. Ott növérek mostak.
 
Utoljára módosítva:
M

magdusis

Vendég
Természetes,hogy mi a cölibátus célja,erről kár is beszélni;hiszen először a papoknak is volt családjuk,ha igaz.

Meg aztán azt is bárki láthatja,aki elég közel kerül valamilyen egyháznak dolgozó lelkészhez,hogy pl.ki hordja a donációba beadott legjobb ruhákat,stb.

És igen,a Vatikán a talán leggazdagabb állam;de senki nem macerálja az angol királyi családot a grátisz bélyeggyűjteményéért,vagy hogy meddig nem fizetett adót vagy stb.

A rabbik se mindig -és ma sem mindenütt - lehettek nőneműek,sőt mióta is lehet a siratófalhoz már nőknek is menni,vagy csak külön engedéllyel,meg a Mr.Harpernek.Ha jól tudom Izraelben talán még ma sincs nem egyházi házasság;de mi közünk hozzá,ha nekik úgy jó.

A protestánsoknál is van elég hasonló probléma,csak kevesebben vannak,tehát statisztikailag kevesebb az ''eset'' is.

Van ,és ahogy kinéz, lesz is előbb-utóbb még sokkal több olyan férfi,akinek nem lesz problémája a cölibátussal.

Nem kell ahhoz muzulmánnak se lenni,hogy több felesége legyen -persze csak ha el tudja tartani őket-.Van, akinek -egymás után,az igaz - még több felesége is van,el is tartja őket rendesen,ha elég ügyes volt a feleség.

A világot mindenki szapulja valamiért,elég okosak vagyunk,hogy mindenki kitalálja a neki legjobban smakkoló ürügyet.És ez így jó.Vagy nem?
 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
En nem szapulom a világot, ellenkezöleg, én csodálom és gyönyörünek tartom. Vannak azonban dolgok amkiröl néha beszélni kell, hogy tudatossá váljanak.
-
Igazad van, hogy az ortodox zsidok megnyirbálják a nök jogait, maga Sigmund Freud sokat ártott a tehetséges lányának ezzel a helytelen traditioval. A zsido vallás azonban nem központilag irányitott, két zsido három vélemény.
-
Ami az Angol királynét illeti, Angliában parlamentáris királyság van már régota, a Vatikánban egy egyeduralkodo, egy monarch üll, ezen az sem változtat, hogy nem piros cipöt hord.
-
Ne érts félre én nem vagyok a többnejüség ellensége, holott valoszinü nehéz három embert összeszedni aki mind "Igen-nel" válaszolna egy kérdésre. Németországban van egy kis csoport aki a több-házastárs mellett van (egy nö több férj és forditva)
-
 
M

magdusis

Vendég
Bár kibicre nem érdemes hallgatni,de majd lesz központi irányítás a zsidóknál is,ha megszületik az a messiás,akire még mindig várnak.
 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem akarok vallásos emberek nevében beszélni, az összes vallás televan abszurditással.
-
Igen, a zsidok még mindig várnak a Messiásra, a keresztények már elörébb vannak, ök a "remake-re", az ismétlésre várnak. A Pápa csak helytarto, amig a Messiás nem jön vissza, ö csak örzi a "Szent Széket". Nem az övé.
-
A Messiás nem egy isten, hanem valaki aki kihuzza az embereket a csávábol.
Es valoban, eddig még mindig megmentette az emberiséget valami az utolso pillantban, legyen az a penicilin, vagy Arnold Schwarzenegger. :)
-
Semmi meglepö nincs abban, hogy egy messiás megjövendölése mindig igaznak fog bizonyulni amig ember van a földön, mert ha egyszer nem következne be akkor nem lenne senki aki panaszkodni tudna.
-
A messiás akkor fog eljönni, ha minden szakad, vagy ha minden paletti, rendben van. Ezért nem kell félni. :)
-
 
Utoljára módosítva:

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
puspok-jpg.1261761

-
Sokan azt vetik a Püspök szemére, hogy a szivehölgye házas volt.
Na és? A Szüz Maria is jegyben járt amikor teherbe esett Jézussal. Jozsefet az Isten sem kérdezte, hogy mit szol az esethez. A "szeplötelen fogantatás" egy egyházi ünnep, az "Ave Maria" egy vers amiben Maria megtudja, hogy mi történt vele. Miért ne lehetne a Püspük "first date" ehez hasonlo?
 
Oldal tetejére