Ferenc pápa: “Öngyilkos nemzet az, amelyik nem fogad be migránsokat!”

A 20. és 21. században hitükért üldözött keresztényekért imádkozott Ferenc pápa a modern kor mártírjainak szentelt római templomban szombaton. Az egyházfő a vértanúkhoz hasonlította a menekülteket, és úgy vélte, nem szabad előttük bezárni a kapukat.


Ferenc pápa a számos mártírért imádkozott, akiket a múlt század “őrült ideológiáinak” nevében gyilkoltak meg, és azokért, akiket ma is “csak azért ölnek meg, mivel Krisztus tanítványai”.

A mai világ vértanúiért bemutatott misén Ferenc pápa kijelentette, hogy a gyűlölet vezeti mindazokat, akik üldözik és megölik a keresztényeket. Hangsúlyozta, hogy ezek az “új mártírok” viszik ma is előre az egyházat.

“Ha a hazának hősökre, az egyháznak mártírokra van szüksége” – mondta.

A koncentrációs táborok áldozatait említve a katolikus egyházfő azt mondta, hogy a menekültek mai táborai is gyakran koncentrációs táborok. Hozzátette, a menekültek terhét azok az országok vállalják, akik befogadják őket. Megjegyezte, hogy “a nemzetközi megállapodások fontosabbnak tűnnek az emberi jogoknál”.

A mise után szabadon beszélve a pápa kijelentette, miközben nem születnek gyerekek, “kaput zárunk a migránsok előtt, ez öngyilkosság”. Hozzátette, hogy kegyetlenség a “hajókkal érkezőket” bántani és kihasználni, elegendő lenne, ha minden család egy-egy embert befogadna.

Menekültekkel is találkozott a pápa

A Szent Egyed közösség szervezte megemlékezésen Ferenc pápa a humanitárius folyosókon Olaszországba érkezett menekültek egy csoportjával is találkozott, akiket a katolikus közösség és az olaszországi valdens egyház juttatott Itáliába.

Ferenc pápa április végén látogat Egyiptomba, ahol a keresztény közösséggel is találkozik.

hirado

papa4.jpg
 
"A koncentrációs táborok áldozatait említve a katolikus egyházfő azt mondta, hogy a menekültek mai táborai is gyakran koncentrációs táborok."

szóval Ferenc pápa szerint a "menekülteket" dolgoztatni és megölni akarják a táborokban
 
H a a keresztényi vallás ezt tekinti követendőnek akkor lehet befogadni a menekülteket csakhogy a hívők nem fogadják el ezt az útmutatását a pápának...(hisz ha elfogadnák akkor már itt élnének és dolgoznának a migránsok)
 
Nem keresztények, hanem muszlim életerős fiatal férfiak menekülnek. Kéretik szemüveget hordani, és nyílt szemmel járni. Ők nem megmenteni fogják Európát ...

2016-08-22-asylbewerber-stand-juli-2016.jpg

-
Igy néz ki a menekültek eloszlása kor és nem szerint.
-
Munkaképes és életerös emberek (nem gyerekek és nem öregek) hagyják el tömegesen Mo.-ot nyugat felé mert a szülöhazájukba nem tudak megélni. Mo. lakoinak a száma már 1980 ota évente 25.000 fövel csökken.
-
Husvétkor körbejártam a vidéket és elnéptelenedett falvakat találtam. A legtöbb ház amiben laknak csak "hétvégi háznak" van használva, de inkább csak alibiböl. Egy ház magyar faluban anyiba kerül mind egy nyugaton dolgozo akadémikus brutto fizetése egy honapban.
-
A menekülés, a befogadás oka nem az eurpai demografiai dezaszter megakadályozása de akinek esze van az megprobálja a legjobbat csinálni még egy katasztrofábol is.
-
A nyugati világ megujjulva, barátokkal az oldalán fogja ünnepelni a krizisek megszünését, a természeti katasztrofák okozta tragedia megállitását, mig akik gyülölködtek egy kaput személysiséggel, combiként fognak körözni az europai union kivül.
-
-
 
Remélem , hogy Vatikán város is fog elég menekültett felvenni és jó példával elöljárni a hivök között , hiszen pénzük van elég és örülhetnek esetleg eggyes papok a sok "friss húsnak";)

A Vatikán város 1/4 négyzet-kilométer, a Pápa egy nem europai, szerintem a Vatikán államban él a legtöbb külföldi négyzetméterenként. :)
-
Még a végén elhiszem, hogy félted a menekülteket a pedophil papoktol. :)
Keresztényt segget keresztény papoknak!? :)
 
Utoljára módosítva:
Igy néz ki a menekültek eloszlása kor és nem szerint.

valóban egy kozmetikázott statisztika így néz ki .... viszont igy néz ki amit látunk, ami a valóság

cxbef5oaeqjds93cfgdn.jpg

qroy1nvwusj5h8i1gz9z.jpg

e0439oc6u0h48ivzw14k.jpg


xg0fxyjwpv3o9gkm8o8x.jpg


A nyugati világ megujjulva, barátokkal az oldalán fogja ünnepelni a krizisek megszünését, a természeti katasztrofák okozta tragedia megállitását

nekem úgy tűnik, hogy egyenlőre rendkívüli állapot van például franciaországban, a terror miatt ... Te tudod hány migráns, vagy migráns hátterü van a terroristák közt? Jó lesz az is ha százalélos arányt adsz meg.
 
Utoljára módosítva:
Erre dobhatnál egy forrást.

A magyarnyelvü interviewt megtalálod a Youtubon vagy az Origio hirportálján. Nekem hirtelen a németnyelvü van kéznél: (Gregor Mayer aus Budapest22. September 2016, 17:22)
-
Ungarns Premier will über eine Million Flüchtlinge aus Europa abschieben
Magyarország miniszterelnöke több mind 1 millo menekültet akar Europábol eltávolitani.

"Was ist mein Vorschlag?"
"Mi az én javaslatom?"

"Alle, die illegal gekommen sind, muss man einsammeln und wegbringen – aber nicht in andere EU-Länder, sondern in Gebiete außerhalb der EU."
"Mindenkit aki illegálisan jött, össze kell gyüjteni és elcipelni - de nem egy másik EU-Országba, hanem europai területen kivülre."

"Außerhalb der EU sind, bewacht von bewaffneten EU-Streitkräften und finanziert mit EU-Geld, große Flüchtlingslager zu errichten. Jeder, der illegal gekommen ist, muss dorthin zurück. Dort kann er seinen Asylantrag stellen, und wenn es ein Land gibt, das ihn aufnimmt, kann er kommen. Bis dahin muss er sich in diesem großen Lager außerhalb der EU aufhalten. Das kann eine Insel sein oder irgendein Küstenabschnitt in Nordafrika."
"Europán kivül, felfegyverzett EU-hadsereg felügyelete alatt, EU-pénzböl financirozva, nagy menekült-táborokba. Mindenki aki illegálisan jön, oda kell telepiteni. Ott aztán beadhatja a menekültkérelmét és ha van egy ország, amelyik öt felveszi, akkor jöhet. Addig ezen a területen kell ebben a nagy lágerban az EU területén kivül tartozkodnia.. Ez lehet egy sziget vagy Eszak-Afrikai tengerpart." :(
-

Az én javaslatom a Szent Ilona sziget a magyar Napoleonnak. ;)
 
valóban egy kozmetikázott statisztika így néz ki .... viszont igy néz ki amit látunk, ami a valóság

cxbef5oaeqjds93cfgdn.jpg

qroy1nvwusj5h8i1gz9z.jpg

e0439oc6u0h48ivzw14k.jpg


xg0fxyjwpv3o9gkm8o8x.jpg




nekem úgy tűnik, hogy egyenlőre rendkívüli állapot van például franciaországban, a terror miatt ... Te tudod hány migráns, vagy migráns hátterü van a terroristák közt? Jó lesz az is ha százalélos arányt adsz meg.

A képeidet amit belinkeltél nem látom.
Mo.-on az egy hét alatt nem találkoztam közelkeleti menekültekkel viszont egy csomo "külföldre szakadt hazánkifiával" és gazdasági menekültként nyugaton dolgozokkal akik bárokban és éttermekben szürcsölték a Wiskyt.
-
Magyarországon nincsenek menekültek, "Orbán megvéd benneteket", mégis a 100.000 före esö gyilkosságok száma sokkal magasabb mind Franciaországban, Belgiumban és Németországban? Mivel magyarázod ezt?
-
(Nem beszélve arrol, hogy a nyugati Kékfény állandoan keleteuropai betörökröl, autotolvajokrol kell, hogy jelentsen.)
 
post: 5121430 írta:
“Ha a hazának hősökre, az egyháznak mártírokra van szüksége” – mondta.

Hogy lehet ekkora hülyeséget mondani??? :o:eek: A pápa ezzel akarja igazolni a keresztények irtását? "Nem gond, úgyis szükségünk van mártírokra"????, vagy mi?
Nem halottakra van szükségünk, hanem élőkre!!!
"Nem a halottak dicsőítik az Urat, nem az, aki leszáll a csendességbe."
Zsolt 115.17


Ha a pápának mártírokra van szüksége, menjen muszlim imámnak!
 
Utoljára módosítva:
A képeidet amit belinkeltél nem látom.

semmi probléma, a Google - be beírod germany migrants jpg lehet válogatni a dokumentumok közt.

Magyarországon nincsenek menekültek, "Orbán megvéd benneteket", mégis a 100.000 före esö gyilkosságok száma sokkal magasabb mind Franciaországban, Belgiumban és Németországban? Mivel magyarázod ezt?

százezer főre eső gyilkosságok számával nem foglalkoztam ... a terrorizmus volt a téma. Tehát azok a cselekmények amiket az EU -ban terrorcselekménynek nyílvánítanak, gondolom Franciaországban nem a a százezer főre eső gyilkosságok száma miatt van rendkívüli állapot évek óta ... valami más problémát nem tudtak eddig megoldani, lehet a migránsok integrációjával vannak gondok.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,309
Tagok
615,644
Legújabb tagunk
boborján2
Oldal tetejére