Fordulat: Ismét jöhetnek magyar roma menekültek Kanadába?

Sok száz magyarországi roma család számára jelenthet komoly fordulatot az, hogy Kanada bevándorlási minisztere közbelépésének köszönhetően, Pusuma József, felesége Daróczi Tímea, illetve kislányuk Lulu menekült státuszban térhetnek vissza Kanadába, miután korábban deportálták őket a kanadai hatóságok.

Először 2009 kért menekült státuszt Kanadában a fiatal roma család, még a Magyar Gárda "fénykorának" és az ártatlan romákat célzó sorozatgyilkosságok idején. A magyar család három évig élt a torontói Windermere United Church jóvoltából a protestáns templom épületében és erőteljesen kiállt az egész kongregáció a család mellett.

Vasárnap tapsviharral fogadták a hírt az Istentiszteleten, ahol Alexa Gilmour lelkész kijelentette:
"Soha ne vonja senki kétségbe azt, hogy gondolkodó és elszánt emberek megtudják változtatni a világot!" A torontói templom több mint 43 ezer aláírást gyűjtott a magyar roma családért.

John McCallum bevándorlási és menekültügyi miniszter engedélyt adott a Pusuma-Daróczi családnak, hogy visszatérjenek Kanadába menekültként. Innentől kezdve már többnyire egyenes út vezet a végleges letelepedési státuszig. A CBC információi szerint a magyar roma család pár héten belül meg is érkezik Kanadába.

Eredetileg Viktor Hohots kanadai ügyvéd képviselte a roma családot és még sok magyar állampolgárt. Hohots azonban nem is jelent meg a tárgyalás napján és nem fordított le számos fontos iratot. Mulasztásai miatt utasították el nem csak Pusuma és Daróczi kérelmét, de még több mint száz magyar roma kérelmet is. Hohots ügyvédi praxisát közben felfüggesztették.

McCallum intervenciója precedens-értékű lehet és sok száz elutasított magyar állampolgár kérelmét vizsgálhatják felül az elkövetkező hetekben és hónapokban. Andrew Brouwer torontói ügyvéd szerint "nagyon jó jel" a miniszter közbelépése.

Pusumna József azt tervezi, hogy miután visszaérnek Kanadába, Torontóban nyítnak egy magyar éttermet.

Christopher Adam

romak.jpg
 
De jó - megint egy példa, hogy kivétel erősíti a szabályt, és néha az igazság győz... úgyis annyi rémséget hallani róluk...
 
A család esete nagyon speciális, éppen ezért úgy gondolom hogy ez a döntés üdvözlendő. Kívánom nekik, hogy találkozzon az elképzelésük a lehetőségekkel és tényleg megvalósuljon ez az étterem.

De azért arról beszélni, hogy Magyarországról "menekültként" fogadjanak további embereket elég furán és sértőn hangzik. Pont most született meg a végleges ítélet a romagyilkosságok ügyében, ahol a bíróság az országban kiszabható legsúlyosabb ítéletet hozta, amiből nem hiszem hogy túl sok született az utóbbi években. Tényleges életfogytiglan a feltételes szabadra bocsátás lehetőségét kizárva. Azért elég fura ilyen ítélet fényében Magyarországot Szíriával egy lapon említeni.
 
A család esete nagyon speciális, éppen ezért úgy gondolom hogy ez a döntés üdvözlendő. Kívánom nekik, hogy találkozzon az elképzelésük a lehetőségekkel és tényleg megvalósuljon ez az étterem.

De azért arról beszélni, hogy Magyarországról "menekültként" fogadjanak további embereket elég furán és sértőn hangzik. Pont most született meg a végleges ítélet a romagyilkosságok ügyében, ahol a bíróság az országban kiszabható legsúlyosabb ítéletet hozta, amiből nem hiszem hogy túl sok született az utóbbi években. Tényleges életfogytiglan a feltételes szabadra bocsátás lehetőségét kizárva. Azért elég fura ilyen ítélet fényében Magyarországot Szíriával egy lapon említeni.
A megitélés mindig a helyzettől függ úgy látszik. Arra gondolok, hogy ha magyarország egy olyan ország, ahonnan a romáknak menekülni kell, akkor ez a gonosz EU miért akar ide kvóta alapján menekülteket helyezni? Ennyire szívtelenek?
Persze ez egy sarkosított állítás, és tudom, hogy nem így áll a helyzet, de érdekes, hogy egy dologról mennyire más megítélés születik csak a helyzettől függően.
 
Emlék más.
Sok éve már, hogy Magyarországról repülőgéppel lehetett közvetlen járattal eljutni Kanadába.
Nagyon sokan éltek is a lehetőséggel akár Magyar, vagy a szomszédos Szlovák nemzetiségi kisebbségéről volt is szó. Mindegyikük menekült státuszért folyamodott.
Aztán hónapok teltek el és el kezdtek tömegével visszaszivárogni.
Az ok a következő volt:
Kanada a menekült státusz eldöntésének időszakában munkát ajánlott fel és az életerős férfiak kezébe szerszámot adva erdőirtási munkát végeztek, mert másra nem volt elég a szakképesítésük.
Az erdei favágó munka során esett le a tantusz, hogy: "Hát, mi nem dolgozni jöttünk, hanem azt mondták, hogy Kanadában jó nagy segílyt (sic) kapunk..."
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,654
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére