Genfi óraaukció

Mint befektetési alapkezelőknek rengeteg lehetőségünk van arra, hogy ügyfeleink pénzét befektessük, azonban a jogi szabályozás – nagyon helyesen – egy szinten túl korlátozza mozgásterünket.

Nincs ezzel semmi baj, mert a pálya így is elég nagy annak, aki játszani szeretne, azonban akinek elég pénze van hozzá, az gondolkodhat olyasmiben is, amit mi nem tudunk kínálni.

Befektetőkkel folytatott beszélgetéseimben gyakran felmerül kérdésként, hogy számukra a pénzpiacokon kívül milyen „komolyan vehető” alternatív befektetési eszközök állnak rendelkezésre. Szerencsére ilyen eszközből is sok létezik, mint például az ingatlan vagy a műtárgy (hogy csak a legnyilvánvalóbbakat említsem), de be lehet fektetni borokba, autókba (ajánlom Youngtimer kolléga cikkeit), és még hosszan sorolhatnám a lehetőségeket.
Első javaslatom ilyenkor az szokott lenni, hogy mindenki induljon ki a saját érdeklődési köréből, hobbijából, mert így könnyebben tudja megtenni az első lépéseket ebbe az irányba. Ha például valaki annyira szeret vitorlázni, mint Bankár kolléga, akkor kézenfekvőnek tűnik, hogy a vitorlázással kapcsolatos dolgok piacait kutassa fel.

Nem teljesen kezdőként a belépés ezekre a piacokra sokkal egyszerűbb, mert az itt kereskedett árukról már létező alaptudása kiegészül az őszinte érdeklődéssel, mely utóbbi, tapasztalataim szerint az egyik legfontosabb ösztönzője ennek a tevékenységnek.

Már csak az ilyen kérdések okán is több ilyen piacra fordítok figyelmet (és persze nálam is az őszinte érdeklődés a fő mozgatórugó), de az órák (nemcsak a karórák) a kedvenceim közé tartoznak.

A hétvégén lesz egy genfi óraaukció, ahol az érdeklődő közönség szép számmal láthat értékes, nagyon értékes és nagyon-nagyon-nagyon értékes karórákat.
(Ezen az aukción főleg Rolexeket lehet látni néhány Patek mellett, a többi nagy és általam igen kedvelt márka erősen alulreprezentált ezen az aukción.)

Akinek kedve és sok ideje van, az tekintse meg a teljes kínálatot.

Akinek nincs ideje, annak néhány tételt kiemelek.

Állítólag Svájcban (hol máshol) léteznek kizárólag karórákból kialakított privát banki portfóliók, melyeket széfekben őriznek.

Mielőtt azonnal regisztrálni majd vásárolni kezdene, javaslom, hogy bizonyos ideig (mondjuk néhány évig) közelről kövesse az óraaukciók világát, aztán majd, ha kialakult már a befektetői ízlése és befektetői szempontból is képes lesz értelmezni ezt a piacot, akkor ne fogja vissza magát, kezdjen el költeni. Az szinte biztos, hogy sok öröme lesz óráiban, de hogy pénzügyi értelemben is lesz-e hozama, az már más kérdés. Még az is lehet, hogy annyira megszereti majd óráit, hogy úgysem az áruk (és pénzügyi hozamuk) fog számítani elsősorban.

rolex.jpg
 
Megfogadom a tanácsot egy évig figyelem az aukciókat (lehet hogy elfelejtem de, ami késik az nem múlik) :dr_103:
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,701
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére