Hajléktalannál felejtette 150 ezres telefonját

Visszaadta feledékeny gazdájának drága mobilját egy kanadai hajléktalan, és még ő kért bocsánatot.

Ashley Meilleur gyakran ad ételt a kanadai Winnipeg utcáin élő hajléktalanoknak. A múlt héten azonban, mikor odaadta zacskóját egy nőnek, nem vette észre, hogy benne felejtette több mint 100 ezer forint értékű mobiltelefonját.

Ontarióban élő édesanyjának 20 perccel később sikerült felvennie a kapcsolatot lányával, hogy elmondja, egy hajléktalan felhívta őt, hogy nála van a telefonja és szeretné visszaadni. A páros találkozott is, meglepő módon, az utcán élő asszony, nem hogy jutalmat nem várt el, de még bocsánatot is kért, amiért távolsági hívást kezdeményezett a telefonról.

"Szó szerint azt mondta, rosszul érezte magát, amiért a messze élő anyukámat hívta drágább percdíjért" - mesélte Meilleur, aki végül mégis adott 15 dollárt a nőnek és beültette kocsijába, hogy átmelegedhessen. A nő elmondta élettörténetét, amit Ashley később megosztott a Facebookon.

"Egészen más szemmel nézem már a világot és visszatért az emberekbe vetett hitem" - írta Meilleur a közösségi oldalon. "Az életét nem változtathatom meg, de mindent meg fogok tenni, hogy biztonságban legyen, és meleg ételt kapjon Karácsonykor".

A CTV News riportjában Meilleur azt is elmondta, hogy venni fog egy mobiltelefont a nőnek és két évre előre rendezi a számláját, hogy bármikor hívhassa, ha baj van. Mindemellett ajándékokat tervez osztogatni Karácsony idején, mert ez az apró kedvesség örökre megváltoztatta az életét.



Ma

Mindenki szívében ott a jóság, a szeretet, csak mélyen elrejtve, és milyen kevés kell hogy megtaláljuk magunkban.

Melitta írta:

Visszaadta feledékeny gazdájának drága mobilját egy kanadai hajléktalan, és még ő kért bocsánatot.

Ashley Meilleur gyakran ad ételt a kanadai Winnipeg utcáin élő hajléktalanoknak. A múlt héten azonban, mikor odaadta zacskóját egy nőnek, nem vette észre, hogy benne felejtette több mint 100 ezer forint értékű mobiltelefonját.

Ontarióban élő édesanyjának 20 perccel később sikerült felvennie a kapcsolatot lányával, hogy elmondja, egy hajléktalan felhívta őt, hogy nála van a telefonja és szeretné visszaadni. A páros találkozott is, meglepő módon, az utcán élő asszony, nem hogy jutalmat nem várt el, de még bocsánatot is kért, amiért távolsági hívást kezdeményezett a telefonról.

"Szó szerint azt mondta, rosszul érezte magát, amiért a messze élő anyukámat hívta drágább percdíjért" - mesélte Meilleur, aki végül mégis adott 15 dollárt a nőnek és beültette kocsijába, hogy átmelegedhessen. A nő elmondta élettörténetét, amit Ashley később megosztott a Facebookon.

"Egészen más szemmel nézem már a világot és visszatért az emberekbe vetett hitem" - írta Meilleur a közösségi oldalon. "Az életét nem változtathatom meg, de mindent meg fogok tenni, hogy biztonságban legyen, és meleg ételt kapjon Karácsonykor".

A CTV News riportjában Meilleur azt is elmondta, hogy venni fog egy mobiltelefont a nőnek és két évre előre rendezi a számláját, hogy bármikor hívhassa, ha baj van. Mindemellett ajándékokat tervez osztogatni Karácsony idején, mert ez az apró kedvesség örökre megváltoztatta az életét.

Csatolás megtekintése 1111584

Ma

Kattints a kibontásához...

Ebből is látszik, valaminek lenni állapot és nem minőség.

Ebből szerintem az is látszik, hogy a világ boldogabbik felén tényleg csak az koldul, aki rá van szorulva. Erefelé nem egészen így van. Magyarországon a hajléktalanok, koldusok - tisztelet a kivételnek - nemhogy nem adták volna vissza a mobiltelefont, hanem abban is különböznek a cikkbeli társaiktól, hogy ételt nem fogadnak el, kiröhögnek, ha akarsz nekik adni, még jó, ha nem vernek meg, csak pénzt akarnak.

Hajléktalanság nem egyenlő a becstelenséggel

Nekem is ez a véleményem, hogy a hajléktalanság nem egyenlő a becstelenséggel, csak sokan "álruhába" bújva, azzá teszik. Amit most elmesélek, ha nem én látom, nem hiszem el. Budapest egyik főutcáján egy idős asszony koldult, feketében, hajlott derékkal, ahogy illik. Egy kis széken ült. Később odament hozzá egy 8 - 10 év körüli kislány, és játékosan elkezdte rugdosni. Az idős hölgy fogta a széket, felállt és elment. Ekkor odament a kislány édesanyja (életkorában gondoltam, hogy az lehetett) és elfoglalta az idős hölgy helyét. Nem tudom milyen indittatásból, de ránéztem az órámra. Délután két óra volt ... műszakváltás!

Más:
Az Örs vezér téren az aluljáróban koldult egy hajléktalan nő. A kartonjára ráírta, hogy "Éhezem!". Nosza felmentem a pékboltba és vettem neki egy sajtos pogit. Átvette, megköszönte és berakta a nála lévő sporttáskába, ami tele volt ilyen-olyan kajával.
Megkérdeztem, hogy is van ez? Éhezik? -Á, nem felelte, ez az egész csoportunké. Én ételt koldulok, mert a többiek nem érnek rá, ők pénzt szereznek.
Aztán jött egy rendőr, aki igazoltatta, felállította és elküldte mondván, hogy menjen már, épp eleget kapott!
Azóta valahogy másképp gondolok a "szegény szerencsétlenekre". A bajom csak az, hogy nem lehet eldönteni, kinek kellene valóban egy kis támogatás, és kik élősködnek rajtunk.

mustakissa írta:

Ebből szerintem az is látszik, hogy a világ boldogabbik felén tényleg csak az koldul, aki rá van szorulva. Erefelé nem egészen így van. Magyarországon a hajléktalanok, koldusok - tisztelet a kivételnek - nemhogy nem adták volna vissza a mobiltelefont, hanem abban is különböznek a cikkbeli társaiktól, hogy ételt nem fogadnak el, kiröhögnek, ha akarsz nekik adni, még jó, ha nem vernek meg, csak pénzt akarnak.

Kattints a kibontásához...

Az biztos...én is adtam pénzt egy hajléktalannak...fél óra múlva láttam hogy a kocsmában iszogatott.

Valamikor ,,regen" a szulei BECSULETRE tanitottak --es azt nagyon hatasos modon tettek!!TISZTELET Neki,mert egy eletre megtanulta es meg ilyen korulmenyek kozott sem valtozott meg! Pedig a szukseg az,,nagy Ur"-es lam OOOOO- EMBER maradt minden korulmenyek kozott!!!!

Egyszer engem is megszólított egy kulturált külsejű fiatalember, hogy tudnék-e adni 200 Ft-ot kenyérre. Mondtam, hogy várjon meg, rögtön hozok neki. Vettem egy 1kg-os szeletelt kenyeret és egy műanyag szatyrot, hogy legyen miben elvinnie. A fiatalember udvariasan megköszönte, majd később láttam, hogy a kenyeret eladásra kínálta a járókelőknek.
Tehát mégsem kenyér kellett hanem pénz.

stencer írta:

Egyszer engem is megszólított egy kulturált külsejű fiatalember, hogy tudnék-e adni 200 Ft-ot kenyérre. Mondtam, hogy várjon meg, rögtön hozok neki. Vettem egy 1kg-os szeletelt kenyeret és egy műanyag szatyrot, hogy legyen miben elvinnie. A fiatalember udvariasan megköszönte, majd később láttam, hogy a kenyeret eladásra kínálta a járókelőknek.
Tehát mégsem kenyér kellett hanem pénz.

Kattints a kibontásához...

sajnos

Nekem is vannak ellenérzésem, de mikor meglátom télen a kivörösödött, fagyott kezeket, nem tudom elítélni azért sem, ha a pénzt, amit adok italra költi. És persze ott a másik , hogy valószínűleg nyáron sincs másképp. De! Egy emberi szóért, kedvességért mikor látom a hálát a szemükben, mikor nem is kér, de adok, mikor Karácsony előtt kap egy kicsit többet, és szinte el se hiszi... Sokszor nem tudják kifejezni magukat, esetlenül próbálnak mondani valamit, de látod, mit jelent neki az, ami nekem szinte nem kerül semmibe, és olyankor magamat is megajándékozom. Nem vagyok szent, sokszor elmegyek mellettük akkor is, mikor pedig felfigyelek rájuk - vagyis jelez az angyalom, hogy adni kellene. És sokszor - nem mindig - megbánom. De az is igaz, hogy - sajnos - nem adhatok mindenkinek, és tényleg nem mindenki rászoruló.

Barátnőmnek is visszaadta az elveszett (olcsó) telefonját egy hajléktalan, mondván hogy neki aztán nem kell, nincs kit hívnia.
De sok olyan koldul, aki nem azért teszi, mert nem tudna dolgozni....

Nem egyedi eset, hogy egy hajléktalan becsületes. Olvassátok el, főként az utolsó mondatot.
http://www.delmagyar.hu/bulvar/visszaadta_a_gyurut_a_hajlektalan_uj_eletet_kezdhet/2321722/

A legaranyosabb: Újpesten koldult egy hajléktalan. Amikor arra jártam, mindig odajött hozzám és kért egy kis pénzt italra. Megkérdeztem, miért italra kér, miért nem másra?
M'ért hazudjak? Ha azt mondom, kenyérre kell és meglát kocsmábanm többet nem ad, igaz?
Igaza volt, mindig tartogattam neki legalább egy huszast .... és mindig hálás is volt érte.

Én sem ítélem el őket, ha italra költik a kapott pénzt. Valahogy ki kell bírniuk ezt az emberhez méltatlan életüket.
Ami engem illett, nem tudom megbocsátani ennek a rendszernek, hogy kitermelte a hajléktalanok tömegeit. Az én gyermek- és fiatalkoromban a hajléktalanság ismeretlen fogalom volt. Ez a rendszer hozta létre őket, és most az emberek lelkiismeretére apellál, hogy segítsenek rajtuk. Miközben a közelgő tél előtt kitiltják őket az aluljárókból, kizavarják őket a lombkunyhóikból. Mindig felbosszant, ha a hajléktalanokról, az éhező gyerekekről, a nyomorgókról úgy beszélnek a médiákban, mintha törvényszerű velejárói lennének az életnek. 23 évvel ezelőtt még nem voltak ilyenek, nem kellett volna megengedni, hogy újra létrejöjjön mindez, amiket egyszer már sikerült felszámolni.

Az első hozzászólás a lényeg.' Szikráz 'rátapintott a lényegre. Nincs is mit hozzátenni.

Jó volt olvasni, hogy a valóságban és nem csak a mesében történnek ilyen csodák - Kanadában.
Szeretnék megosztani egy budapesti esetet:
Magam is szívesen segítek másokat, és így volt ez kb. féléve is, amikor kolléganőmmel Budapesten, a Déli pályaudvaron a metró irányába tartottunk. A metró bejárata előtt egy kb 20 év körüli egyetemistának látszó, normálisan, hétköznapi ruhába öltözött lány lépett oda hozzánk és - kicsit zavarban is volt - segítséget kért, hogy tudnánk-e 50 forinttal kisegíteni, mert elvesztette a pénztárcáját és már csak ennyi hiányzik a vonatjegyhez, hogy Győrbe haza tudjon utazni. Szívesen kisegítettük azzal az ötvenessel.
Két nap múlva egyedül mentem hazafelé, amikor ismét összefutottam a lánnyal a metró előtt, de most "szegénykémnek" Székesfehérvárra kellett hazautaznia. Azt azért nem szeretem, ha palimadárnak néznek és csak ennyit kérdeztem: "Nahát, milyen hamar elköltöztél, mert tegnapelőtt még Győrbe akartál hazautazni? - A lány döbbent arccal nézett rám, az arca elvörösödött és villámgyorsan eltűnt. Biztos ment a vonata Győrbe vagy Székesfehérvárra vagy .... csak Kelenföldre, mert odáig a buszbérlet is jó! De dicséretére legyen mondva arra azért figyelt, hogy olyan állomást mondjon ahova a Déliből indul a vonat!
A következő héttől már nem láttam és erről az jutott eszembe: "egyszer volt Budán kutyavásár!" , biztos átment a pesti oldalra, mivel a Keleti pályaudvarról sokkal több vonat indul és sokkal messzebbre mint Győr vagy Székesfehérvár.

Igen, tipikus eset, hogy vonatra kérnek pénzt. Ha már idáig eljutottunk, nem tudom megállni, hogy két tipikus átverés trükköt ne meséljek el, hátha hasznát veszi valaki. (Már úgy értem, hogy ha ismeri, tud ellene védekezni). Az egyik, hogy az ember korabeli, jólszitult, jól öltözött másik ember ráköszön az utcán, hogy "szia, de rég találkoztunk". És igyekeznek az embert akkor kiszúrni, amikor siet. Öt perc beszélgetés, melynek során elmondják, hogy a régi kollégák mennyire szerettek, mindig emlékeznek rád, és gyorsan kér kölcsön egy kisebb összeget. Mire az ember rájön, hogy ezzel az alakkal soha sehol nem dolgozott együtt, addig már lehet, hogy oda is adta a pénzt (hiába tudja, hogy soha nem kapja vissza azt az ötszázast), mert nagyon siet valahova.
A másik, hogy turistának adják ki magukat, és egy forgalomban nem lévő pénzt mutogatnak, hogy azzal lehet vásárolni. Ha az ember nem ismeri a trükköt, mutat nekik mondjuk egy forgalomban lévő ötszázast, amit gyorsan eltulajdonítanak. Mondjuk ezek bűvészek, tehát az ember észre sem veszi, csak otthon, hogy egy ötszázasa hiányzik.

Jaszladany írta:

Én sem ítélem el őket, ha italra költik a kapott pénzt. Valahogy ki kell bírniuk ezt az emberhez méltatlan életüket.
Ami engem illett, nem tudom megbocsátani ennek a rendszernek, hogy kitermelte a hajléktalanok tömegeit. Az én gyermek- és fiatalkoromban a hajléktalanság ismeretlen fogalom volt. Ez a rendszer hozta létre őket, és most az emberek lelkiismeretére apellál, hogy segítsenek rajtuk. Miközben a közelgő tél előtt kitiltják őket az aluljárókból, kizavarják őket a lombkunyhóikból. Mindig felbosszant, ha a hajléktalanokról, az éhező gyerekekről, a nyomorgókról úgy beszélnek a médiákban, mintha törvényszerű velejárói lennének az életnek. 23 évvel ezelőtt még nem voltak ilyenek, nem kellett volna megengedni, hogy újra létrejöjjön mindez, amiket egyszer már sikerült felszámolni.

Kattints a kibontásához...

Én meg piára nem adnék koldusnak pénzt, bocs