Hamarosan bárki készíthet drogokat

Megkönnyíthetik az ópiumszármazékok előállítását a genetikailag szerkesztett élesztőgombák, olcsóvá és elérhetőbbé téve bizonyos drogokat.

Ha a házi készítésű kábítószerek széles körben elterjednek az ugyanolyan káros lesz a kábítószer-ellenes politika szempontjából, mint a bűnszervezetekre nézve. Egyre több, eddig csak növényekből kinyerhető gyógyszer, illat és íz állítható elő genetikailag módosított organizmusokkal. A kutatók szeretnék az ópiumszármazékokat is felvenni erre a listára, mivel hasznos gyógyászati tulajdonságokkal rendelkező molekulacsalád részei. A növényekből kevés nyerhető ki, a vegyületek laboratóriumi előállítása bonyolult és költséges, az élesztővel történő előállítás azonban átírhatja a játékszabályokat.

Jelenleg még nem léteznek ezek a gombák, de egyetlen New Scientist által megszólaltatott kutató sem kételkedik abban, hogy ez hamarosan megváltozik. "A terület sokkal gyorsabban mozog, mint azt korábban gondoltuk" - mondta John Dueber, a kaliforniai Berkeley Egyetem tudósa, aki csapatával már előállított egy élesztőt, ami képes az ópiumszármazékok előfutárának termelésére. Dueber nemrég még maga is 10 évre becsülte a morfin előállítására képes élesztő megjelenését, most azonban 2-3 évre teszi ezt az időt, igaz ez egy kishozamú törzsre vonatkozik.

Egy nagyobb hozamra képes törzs több évbe telik, de amint létre jön, elméletileg bárki, aki birtokolja, képes lesz akár otthon is morfin előállítására. A sörhöz hasonlóan készülő anyagból pár milliliter tökéletes kábító hatást eredményezhet, ezért már most el kell kezdeni gondolkodni a következményeken, mielőtt ezek a törzsek, vagy a genetikai módosításaik receptjei elérhetővé válnak, figyelmeztet Dueber.

Más kutatók tropán vázas alkaloidokon, a kokaint is magába foglaló drogok összetevőinek családján dolgoznak. A kokain előállító gombák távolabbinak tűnnek, mivel még nem vagyunk tisztában a koka cserje kokain előállításához szükséges összes kritikus lépéssel, más azonban nem szab gátat ennek a lehetőségnek sem, magyarázta Peter Facchini, a kanadai Calgary Egyetem biokémikusa.

A bioszintetikus élesztők széles körű elérhetővé válásukkal átalakíthatják a kábítószerpiacot. A külföldön termesztett és bűnszervezetek által importált heroinhoz és kokainhoz hasonló drogok helyett az egyének, vagy kisebb csoportok helyileg is előállíthatnak ugyanolyan hatású szereket, "demokratizálva" a termelést. A gombákból készülő főzetek felderítése is sokkal nehezebb lesz, mint a különböző ültetvényeké. A beltérben termesztett kannabisz például jelentős áramfogyasztást igényel, míg egy drogkészítő "mikrofőzde" alig hagy maga után valamilyen nyomot.

Az olyan drogok, mint a metamfetaminok kis illegális laborokban zajló szintetizálásához ugyanakkor nem csupán szakértelem, de a megfelelő kémiai összetevők is kellenek. A kábítószer ellenes törekvések fő stratégiája a vegyületek forrásainak elvágása, ami a házi főzdék esetében lehetetlen lenne, az egyetlen szükséges nyersanyag ugyanis a cukor. A laborokkal ellentétben a gombákkal való otthoni előállítás nem eredményez mérgező hulladékot, csak némi sós vizet és egészen enyhe kemikáliákat, mint acetátot, tette hozzá Dueber.

A Nature-ben megjelent tanulmányhoz fűzött kommentárjában Tanya Bubela, az ugyancsak kanadai Alberta Egyetem közegészségügyi kutatója azonnali cselekvésre szólítja fel a kormányokat, ha tenni akarnak a morfin termelő gombák rossz kezekbe kerülése ellen. A gazdag országokban azonban a helyzet koránt sem egyértelmű. Angliában például a drogok elleni küzdelem érdekes képet mutat, az ópiumszármazékok, mint a heroin jelenleg is rendkívül olcsón megvásárolhatók az utcákon, pontosan a kereslet hiánya miatt.

Elméletben az otthon készíthető kábítószerek az olyan országok kereskedőit hoznák hátrányos helyzetbe, mint Kolumbia, vagy a mákipar 80 százalékát birtokló Afganisztán, lecsökkentve azokat a forrásokat, melyek a korrupciót és más bűntevékenységeket táplálva destabilizálják a kormányzatokat és erősítik a terrorizmust. A kép azonban itt sem tiszta, Kolumbiában például tavaly csökkent a kokatermesztés, a bűnbandák azonban nem tűntek el, ehelyett többek közt illegális bányászatba kezdtek, vagyis nem feltétlenül lettek szegényebbek, csak változtattak "portfóliójukon".

Az otthoni kábítószergyártás két módon indulhat be. Vagy az élesztő törzsek ellopásával egy laboratóriumból, vagy egy legális gyárból, vagy azzal, hogy valaki elsajátítja a genetikai módosítás technikáját. Dueber szerint egyáltalán nem lesz bonyolult a semmiből újraalkotni egy módosított törzset pusztán hagyományos sütő élesztő használatával. Már jelenleg is működnek önjelölt bio-hacker csapatok, akik szabadidejükben közösségi laborokban, vagy saját garázsaikban DNS-sel ügyeskednek. Nekik nincs semmilyen bűnös indítékuk, csupán hobbiból tevékenykednek, de jól példázzák a csináld magad elv életképességét.

Sg.

opiate680_640x282.jpg
 
Már jelenleg is működnek önjelölt bio-hacker csapatok, akik szabadidejükben közösségi laborokban, vagy saját garázsaikban DNS-sel ügyeskednek. Nekik nincs semmilyen bűnös indítékuk, csupán hobbiból tevékenykednek, de jól példázzák a csináld magad elv életképességét.
Ettől csak engem ráz ki a hideg? Az Ember tragédiája ugrott be egyből:

Az ember ezt, ha egykor ellesi,
Vegykonyhájában szintén megteszi. -
 
Szerintem ez nem jó vagy rossz. Ez a fejlődés. Mindig voltak és lesznek is olyanok, akik ezt nem épp nemes célra használják. Ennyi. A világ változik, az ember alkalmazkodik.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,874
Tagok
615,338
Legújabb tagunk
Jo Maya
Oldal tetejére