Idén csak 10 ezer menekültet fogad Kanada

Kanada átírta a szíriai menekültek befogadására meghirdetett programjának ütemtervét.

Az eredeti elképzelés szerint 25 ezren érkezhettek volna az év végéig, de most úgy néz ki, hogy csak 10 ezer embert tudnak biztonságban és jó körülmények között elhelyezni.

Február végéig a hatóságok megteremtik a feltételeket ahhoz, hogy a további 15 ezer menekült is letelepedhessen Kanadában.

A kanadai nemzetbiztonsági miniszter, Ralph Goodale az előzetes ellenőrzés fontosságáról beszélt mondván, hogy mindenkinek szigorú átvilágításon kell átesnie még az előtt, hogy repülőgépre szállna. Ha a legcsekélyebb kétely felmerül egy menedékkérővel kapcsolatban, ügyét félreteszik, majd egy újabb vizsgálat után döntenek arról, hogy beengedik-e az országba.

menekultek6.jpg
 
ellenőrzés fontosságáról beszélt mondván, hogy mindenkinek szigorú átvilágításon kell átesnie még az előtt, hogy repülőgépre szállna. Ha a legcsekélyebb kétely felmerül egy menedékkérővel kapcsolatban, ügyét félreteszik, majd egy újabb vizsgálat után döntenek arról, hogy beengedik-e az országba.
Pontosan erről van, volt szó a magyar határnál is. Ami nálunk a kerítés az Canadának az óceán...
 
Kanada már átírta egy párszor a menekülttervét igen rövid idő alatt. Hogyan is indult?
Kanada januárig 25 ezer szíriai menekültet fogad.
Kanada csak családos szíriai menekültet fogad.
Kanada csak 10 ezer menekültet fogad.
Vajon mi lesz a következő, "ja, hát majdnem, de mégse"?
 
A 10 ezer is sok, minimum 3 ezer család.
Már maga az ellenőrzés is hatalmas munka lehet.
Tegnap beszéltem olyan családokkal akik az Államokban kaptak menekült státuszt. Volt olyan kérdés ami azt firtatta, a faluban ahol éltek milyen színű háztető van a falu elöljárójának házán, ha az iskolától mentek hazafelé hanyadik épület volt az iskolától a bolt, milyen színűre volt festve belül az elöljáróság, a rendőrség udvarán milyen célt szolgáltak a ketrecek, és még lehetne sorolni a furának tetsző kérdéseket. Minden felnőttel külön szobában beszélgettek, még a 6 éves kislánytól is kérdeztek, pl. hogy hívják a szomszédotokban a szomszéd nénit, milyen kutyája van a tanítónak, ki vigyázott rá ha az anyukája nem volt otthon, játszott-e a pataknál, megkérték rajzolja le a házukat ahol laktak. Szóval olyan kérdések amikre nem lehet hazudni, mert ha a kérdést felteszik valószínű a választ is tudják. És ez hatalmas munka, több ezer családnál ellenőrizni valóban onnan érkezik-e amit mondott.
 
Szerintem a "biztonság" szem előtt tartása, ami miatt csúszik a befogadás, és itt látok alapvető különbséget a kanadai és az európai gondolkodás között.
Kanada inkább várakoztat 15 ezer embert plusz 2 hónapig, minthogy egyetlen "gyanús" alakot is beengedjen, Európa viszont inkább beenged 15 ezer terroristát, minthogy akár egyetlen migránsnak is várakoznia kelljen akár egyetlen napot is. :(
 
A 10 ezer is sok, minimum 3 ezer család.
Már maga az ellenőrzés is hatalmas munka lehet.
Tegnap beszéltem olyan családokkal akik az Államokban kaptak menekült státuszt. Volt olyan kérdés ami azt firtatta, a faluban ahol éltek milyen színű háztető van a falu elöljárójának házán, ha az iskolától mentek hazafelé hanyadik épület volt az iskolától a bolt, milyen színűre volt festve belül az elöljáróság, a rendőrség udvarán milyen célt szolgáltak a ketrecek, és még lehetne sorolni a furának tetsző kérdéseket. Minden felnőttel külön szobában beszélgettek, még a 6 éves kislánytól is kérdeztek, pl. hogy hívják a szomszédotokban a szomszéd nénit, milyen kutyája van a tanítónak, ki vigyázott rá ha az anyukája nem volt otthon, játszott-e a pataknál, megkérték rajzolja le a házukat ahol laktak. Szóval olyan kérdések amikre nem lehet hazudni, mert ha a kérdést felteszik valószínű a választ is tudják. És ez hatalmas munka, több ezer családnál ellenőrizni valóban onnan érkezik-e amit mondott.
Azt gondolom, ebben nem a kérdezés a nagy munka, hanem előkapni azookat az embereket, akik ezeket a kérdéseket fel tudják tenni. Ezért volt illúzió a magyar hatóságoknak ellenőrizni az igazmondást. Nálunk nincs annyi szír, akik ezt össze tudnák hozni.
 
a kerdesek osszeallitasaban vajmi keves szerepuk volt a honi szireknek !!! .
a kerdeseket az amerikai es canadai szakemberek allitottak ossze .
a valaszok szinten toluk ellenorzotten .a felkeszules azert is tartott honapokig .
nem kell izgulni a csaladok szetesese miatt . a canadai menekultugyi szabalyzat lehetoseget biztosit a kozos eletre .
DE mivel mindezt rendkivul okos es elorelato SZAKEMBEREK terveztek es vitelezik ki igy tudjak a kovetkezo lepest is .
a most menedekjogot kapo nok HA akarjak parjaikat termeszetesen nincs annak akadalya ! csak meg kell felelniuk a sponzor osszes feltetelenek es maris sponzoralhatja a ferjet ,
hogy mi a minimum feltetel ???
- minimum 33ezer canadai dollar evi jovedelem adobevallassal igazolva .
- hogy ez mit jelent ?
egy evet kell ,hogy dolgozzon minimum ,hogy bizonyitsa a jovedelmet ami a kovetkezo evben kerul bevallasra es CSAK utana indulhat a papirmunka .- mire ide eljut 2-3 ev telt el ,vagy tobb
ebbol az is kovetkezik DOLGOZNI KELL mert anelkul NINCS csaladegyesites !
 
Utoljára módosítva:
Kanada már átírta egy párszor a menekülttervét igen rövid idő alatt. Hogyan is indult?
Kanada januárig 25 ezer szíriai menekültet fogad.
Kanada csak családos szíriai menekültet fogad.
Kanada csak 10 ezer menekültet fogad.
Vajon mi lesz a következő, "ja, hát majdnem, de mégse"?
HA CSAK egyetlen embert fogad be mar akkor is tobb humanumot mutat mint
te es az egyhazad az orszagod kormanyaval egyuttveve !!
 
a most menedekjogot kapo nok HA akarjak parjaikat termeszetesen nincs annak akadalya ! csak meg kell felelniuk a sponzor osszes feltetelenek es maris sponzoralhatja a ferjet ,
hogy mi a minimum feltetel ???
- minimum 33ezer canadai dollar evi jovedelem adobevallassal igazolva .
Gondolom, lesz pár asszony, (különösen akiket akaratuk ellenére adtak férjhez) akinek a fizetése sajnálatos módon élete végéig ha csak pár dollárral is, de 33 ezer alatt marad. :)
 
a kerdesek osszeallitasaban vajmi keves szerepuk volt a honi szireknek !!! .
a kerdeseket az amerikai es canadai szakemberek allitottak ossze .
a valaszok szinten toluk ellenorzotten .a felkeszules azert is tartott honapokig .
A szakemberek (gondolom!) nem utaztak el Damaszkusz elővárosába ellenőrizni az önkormányzat falának a színét. Ezeket a válaszokat az tudja, aki járt az önkormányzatban, vagy látott képeket róla. Az a szír, aki 10 éve Kanadában él már nem alkalmas ilyen információkra, az ő ismeretei elavultak. Viszont a kérdéskör bővíthető a kikérdezések során szerzett ismeretekkel. A patakon a fahidat két éve lecserélték kőhídra.
 
abban azert biztos lehetsz egyetlen volt szir lakosra sem tamaszkodtak !
- vannak akik percre pontosan tudjak mikor csereltek azt a hidat ...es soha labat se tette szir foldre !
- lehet soha nem jart az "onkormanyzati epuletben " DE tudja melyik ajtopant nyikorog es miert ... !
 
Szervusztok ,
huu de nagyon tudnak mindent , de azt hogy az ISIS-t ki pénzeli azt nem , meg azt sem hogy hogy a fenébe is tudták Párizsban azt a merényletett elkövetni a tettesek , ja amugy meg akkor biztosan tudják bizonyitanai de igazándiból fényképekkel hogy ki is lötte le az MH17-es repülögépet ;)
 
Gondolom, lesz pár asszony, (különösen akiket akaratuk ellenére adtak férjhez) akinek a fizetése sajnálatos módon élete végéig ha csak pár dollárral is, de 33 ezer alatt marad. :)
sajnalom ,hogy ennyire nem vagy kepben a kulturajukat ertve ,
ugyanis ZOMEBEN szerelemme szovodnek az elrendezett hazassagok
-tovabba NEM ugy elik meg ezt a nok mint ahogy te azt gondolod
vannak termeszetesen elrettento peldak is mint ahogy az ,az europai a kereszteny es a zsido letben IS megtalalhato .
 
Másik topicba hoztam valamelyik nap, lehet, hogy elkerülte a figyelmedet! Nagyon megrázó, de érdemes elolvasni!
GRATULÁLUNK, A FÉRJED FELROBBANTOTTA MAGÁT, JÖHET A KÖVETKEZŐ
http://vs.hu/kozelet/osszes/gratulalunk-a-ferjed-felrobbantotta-magat-johet-a-kovetkezo-1124#!s0
 
Valoszinu gyorsitott elarassal tortenik az interju. 4-5 keresztkerdes es ha semmi se stimmel, mar ki is esett a rostan.
Kedves Gyula szakemberek foglalkoznak a menekultekkel, te magad is elegge kepben lehetsz ha ennyire erdekel hisz publikus a google kepei kamerai.
Usa es Canada eleg jol osszedolgozik a titkosszolgalatai a menekultek leinformalasaba. Amennyiben itt nem nyert bizonyitast a menekulesenek hitelesege, majdnem biztos Usaba is el fogjak utasitani.

A magyaroknal is aki ugy jott ide ,hogy menekult kerelmet adott be, mar a repteren ahogy megerkezett, gyorsitott eljarassal elbiraltak ami azt jelenti ha a kihallgatason ellentmondasba keveredett vagy sehogy nem tudta semmivel bizonyitani az uldozteteset ,annak az eselye szinte semmi. Arrol nem is beszelve , hogy ilyen kihallgatson majd mindegyik beszel ,vagy ert magyarul csak nem szolal , nem szolalhat meg magyarul ,igy meg a hatter dumat is ertik es kepben vannak azonnal. De igy dolgozik minden nagy bevandolokat fogado orszag.
Szoval a cinikus beirasod , hogy mindent tudnak, biztos lehetsz benne felkeszultek annal is inkabb mert Canada , USa mindig befogado orszag volt.
Ajanlom mar sokadszora Az Elnok emberei sorozatot, mert igazabol lathato hogy hogy dolgozik a valsosagban itt ez a rendszer.
A Zold kartya azt hiszem ez a cime a filmnek ,ott is sok minden kiderul nem olyan egyszeru ez a "bevandorlas" mint azt sokan kepzelik.
 
Korábban a hír erről szólt itt a fórumon:
„Továbbra is a menekültek befogadása mellett van Kanada
Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2015 November 19.
Melitta - 2015 November 19, 01:58
Kanada
Kitart a 25 ezer szíriai menekült január 1-ig történő befogadása mellett Justin Trudeau kanadai államfő, bár a párizsi merényletek után egyre nő azoknak a tábora, akik szerint ez a szám túl nagy, és veszélyeztetheti a biztonságot. Az ügy az október 19-i választás után november elején hivatalba lépett liberális Trudeau-kormány első valódi politikai kihívása.”

November 22-én vasárnap, az alábbi véleményemet fűztem a cikkhez:

„Aki kritizálja Kanada Miniszterelnökének kijelentését a szír menekültek befogadásával kapcsolatosan, az kevéssé ismeri a politikusok nyelvezetét. Kanadának vannak bevándorlási szabályai és ebben az esetben is nagy valószínűséggel alaposan ki fogják vizsgálni azt, hogy valóban szír állampolgár-e az illető, valóban meg fog-e felelni az ott tartózkodás valamennyi feltételének és a végén valóban ott áll mind a légi-, mind a tengeri kikötőkben a az immigration officer , akin végső soron múlik az, hogy az érkező kuncsaft be is léphet az országba. Ha pedig felsőbb utasítást kapna arra, hogy mégis csak engedje be, akkor könnyen mondhatja majd, hogy nem bíznak a szakértelmében. És ha ez így lesz, akkor még nem említettem a "közvéleményt" képviselő sajtót.
Szóval nem olyan biztos, hogy az 21 ezer márciusig valóban 21 ezer lesz. De, hát a politikusok malmai hasonló képpen működnek mint az isteneké...
C:\Users\User\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image001.gif

Szerintem.”

Erre a módosulásra szokták mondani, hogy „álláspont revidiálás”.
Gyorsan hozzá kell tennem, hogy ez a lépés helyes és megfontoltságra vall.
A választók felé irányult érzelmi motíválást legyőzte a józan, és a biztonságot preferáló gondolkodás.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,918
Tagok
615,340
Legújabb tagunk
Torda Bernadett
Oldal tetejére